Tolnai Népújság, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-10 / 289. szám

12 SPORT Tolnai Népújság 2015. DECEMBER 10.. CSÜTÖRTÖK HÍREK Az első perctől nagyon figyelnie kell a KSC-nek a mai bajnokin Azok a fránya hármasok! Doll hívására vár a hamburgi tréner LABDARÚGÁS „Ha Thomas ér­deklődik Stieber iránt, lépjen velem kapcsolatba. Jóban va­gyunk egymással.” így reagált Bruno Labbadia, a Hamburg edzője Thomas Doll, a Ferenc­város edzője nyilatkozatára, aki azt mondta, hogy szeret­né hazaigazolni a kikötővárosi­aktól a magyar válogatott szél­sőjét, Stieber Zoltánt. A közép­pályás 2017 nyaráig érvényes szerződéssel rendelkezik a ki­kötővárosiaknál. R. G. Schlierenzauer most inkább pihen SÍUGRÁS A szezont gyengén kezdő Gregor Schlierenzauer úgy döntött, a következő he­tekben nem vesz részt a világ­kupa-versenyeken, s egészen a december 28-án kezdődő Négysáncversenyig pihen. Az osztrák szövetség szerdai tá­jékoztatása szerint az 53 vi- lágkupaverseny-győzelemmel rendelkező, s ezzel csúcstartó ugrónak egy nagyobb szünetre van szüksége. R. G. Fradi-Újpest mellé egy kis Eb-sorsolás labdarúgás Az Európa-bajnok- ság sorsolását a párizsi Kong­resszusi Palotában rendezik szombaton, az esemény 18 órakor kezdődik. A ceremóni­áról az M4 Sport már délelőtt 11 órától monstre műsorban számol be, sőt azok is élvez­hetik az esemény minden per­cét, akik például a Ferencvá- ros-Újpest rangadón szurkol­nak, ugyanis a Groupama Aré­nában kivetítőn jelennek meg a televízióban látható képso­rok a sorsolásról. R. G. Impozáns: 23-0 a GSW mérlege! KOSÁRLABDA Az észak-ameri­kai profi bajnokság (NBA) alap­szakaszának legutóbbi játék­napján a címvédő Golden Sta­te Warriors 131-123-ra meg­verte idegenben az Indiana Pacerst, ezzel 23-0-ra módo­sította pazar mérlegét. Klay Thompson 39/30-as, Stephen Curry 29/9-es mutatóval zárt. A GS pazar első félidőt futott, hiszen a szünetben már 79 pontnál (!) tartottak. R. G. A tabellán elfoglalt helyezések semmit sem jelentenek Ma­gyar Gergely szerint, aki azt mondja, hogy az olyan mécs­esek a legnehezebbek, ame­lyek a kötelező győzelem kate­góriába tartoznak. Márpedig a KSC-re ilyen találkozó vár csü­törtökön Zalaegerszegen. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu- Túltette magát a vereségen?- Nem volt könnyű - fe­lelte Magyar Gergely, az Atomerőmű-KSC Szekszárd ve­zetőedzője. - Bosszant, hogy csak p8r ponttal kaptunk ki, s különösen az dühít, hogy ez csakis rajtunk múlott. Nagyon rosszul dobtuk a hármasokat, aminek nem tudom mi volt az oka, de ez már nem mostani probléma, a korábbi meccsein­ken sem remekeltünk. Tizen­két kísérletünk volt, s csupán Katyerina Rimarenko talált be egyszer. Ha még hármat bedo­bunk, most nem lenne miről beszélni. Visszanéztem a sta­tisztikákat, a PEAC előtti há­rom mérkőzésünkön negyven- hatszor kísérleteztünk, és ki­lenc triplát szereztünk. Ceg­léden huszonegy kísérletünk volt, amelyből három ért pon­tot... Ez nagyon kevés, minden­képpen javulnunk kell a távo­li dobások pontosságában, mert az ilyen rangadókat enélkül nem tudjuk megnyerni.- Szembetűnően sok volt az el­adott labdájuk is... Nagyon rá- stresszeltek a találkozóra?- Jól látja, ez volt a másik nagy problémánk, de nem mon­danám, hogy az idegesség lett volna az oka. Sajnos a csapat még nem szokta meg, hogy az idei évben megváltozott a szer­kezetünk, már nem úgy ját­KÉZILABDA A magyar női váloga­tott történelme legnagyobb kü­lönbségű világbajnoki veresé­gét szenvedte el kedden, amikor Montenegróval szemben maradt alul 17 góllal (15-32). A kezitortenelem.hu kimuta­tása alapján ilyen nagy különb­séggel vb-n még nem kapott ki a magyar csapat. Az eddigi ne­gatív vb-csúcs 14 találat volt. Az 1993-as norvégjai tornán, Dram- menben december elsején a dá­nok 37-23-ra verték a mieinket. szunk, mint a korábbi években. Most már van centerünk, van­nak magasembereink a palán- kok alatt, akihez be kell játsza­nunk a labdát. Ez sajnos még nem igazán megy. Gyakoroljuk, gyakoroljuk, de még időre van szükségünk. A magyar válogatott abszolút vereségi csúcsa 21 gól, a 2010-es Európa-bajnokságon, december 10-én Lillehammerben 34-13-ra kapott ki a norvég együttestől a nemzeti együttes. „Semmi sem sikerült, semmit sem úgy játszottunk, ahogy elő­re megbeszéltünk - mondta Né­meth András szövetségi kapi­tány. - Bátortalanok voltunk, erőtlenek, és mindenki a másik­ra várt, hogy oldja meg a felada­tot. Senki nem volt képes megfe­- Csütörtökön irány Zalaeger­szeg, mit remél?- Bár a mutatóink sokkal job­bak, ez igazán nem jelent sem­mit. Ezekre a találkozókra szok­ták mondani, hogy kötelező a győzelem, de jól tudom, hogy az ilyen meccsek a legnehezeb­lelő módon játszani. A gyenge el­ső félidő után reméltem, hogy a második már jobb lesz, de nem úgy alakult” - fűzte hozzá a szak­vezető. „A dánok ellen bátrabb és okosabb játékra lesz szükség.” Hogy ezt sikerült-e kivitelezni­ük Tömöri Zsuzsáéknak, az csak lapzártánk után derült ki. A ma­gyar válogatottnak még egy cso­portmérkőzése van a vb-n, az utolsó összecsapását pénteken a japánok ellen vívja (16.45, tv: Sportl) a gárda. R. G. bek. A zalaiak játszanak hazai pályán, ráadásul míg tavaly ne­künk nem volt veszítenivalónk velük szemben, most ők állnak úgy, hogy csak jól jöhetnek ki egy ilyen meccsből. Nincs raj­tuk nyomás, nincs rajtuk fele­lősség, ők felszabadultan játsz­LABDARÚGÁS A Manchester Uni­ted nem tudott továbbjutni a Baj­nokok Ligája csoportköréből, mi­vel az utolsó forduló keddi játék­napján 3-2-re kikapott Wolfs- burgban, miközben a PSV le­győzte a vendég CSZKA Moszk­vát. A Juventus és a Benfica el­szórakozta a csoportelsőségét. A-csoport: Paris Saint-Ger- main-Sahtar Donyeck 2-0 (0- 0). Gól: Lucas (57.), Ibrahimovics (86.). Real Madrid-Malmö 8-0 (3-0). Gól: Benzema (12., 24., 74.), Ronaldo (39., 47., 50., 59.), Kovacic (70.). A végeredmény: 1. Real Madrid 16 pont, 2. Paris SG 13,3. Sahtar 3,4. Malmö 3. B-csoport: VfL Wolfsburg- Manchester United 3-2 (2-1). Gól: Naldo (14., 84.), Vierinha (29.), illetve Martial (11.), Guila- vogui (82., öngól). PSV Eindho- ven-CSZKA Moszkva 2-1 (0-0). Gól: De Jong (78.), Propper (86.), illetve Dzagojev (75., 11-esből). A végeredmény: 1. VfL Wolfsburg 12 pont, 2. PSV Eindhoven 10, 3. Manchester United 8, 4. CSZKA Moszkva 4. C-csoport: Galatasaray-Asz- tana 1-1 (0-0). Gól: Selcuk Inán (64.), illetve Twumasi (62.). Ben- fica-Atlético Madrid 1-2 (0-1). Gól: Mitroglu (75.), illetve Nigu­1 Sopron 8 6 2 697-518 0.880 2. Diósgyőr 8 6 2 662-497 0.880 3. Cegléd 8 6 2 533-494 0.880 4. INI Győr 8 6 2 617-577 0.880 5. PINKK 8 5 3 580-543 0.810 6. PEAC 8 5 3 553-541 0.810 7. Szekszárd 8 3 5 516-508 0.690 8. ZTE 8 1 7 510-587 0.560 9. BEAC 8 1 7 412-633 0.560 10. Vasas 8 1 7 452-634 0.560 A mai program Női kosárlabda-NB I.. 9. fordu­ló. csütörtök: ZTE NKK-Atom- erőmű-KSC Szekszárd, 16.45 óra. Játékvezetők: Hegedűs Ti­bor, Hervay Tibor, Válé Flórián. hatnak. De, mint mondtam, ne­künk ezt a meccset bármi áron nyernünk kell, és ha hozzuk azt a teljesítményt, amire képes a csapat, akkor nem is lesz gond. Viszont csakis akkor lehet esé­lyünk, ha az első perctől odafi­gyelünk, és az utolsóig koncent­ráltan kosárlabdázunk.- A Zete alaposan meggyengült, van valaki, akitől tartaniuk kell?- Kétségkívül gyengébb a ke­retük, mint tavaly volt, de azért így is vannak kiváló kosarasa­ik. Elég csak Szélesy Juditot em­lítenem, aki egy rutinos, sokat látott játékos, egy olyan kosár­labdázó, aki képes a hátára ven­ni a csapatát, képes lendületet adni. De mondhatnám a fiatal Nagy Dórát is, aki szintén okoz­hat kellemetlen perceket, ha el­kapja a fonalat. A PEAC elleni meccsüket megnéztem, ott a pé­csiek elszórakozták a találkozó végét, és a zalaiak igencsak fel­jöttek rájuk. Nem lehet lazsál­ni, nem lehet kihagyni egyet­len percre sem. Mi sem enged­hetjük meg, hogy kibontakozza­nak a hazaiak, mert akkor na­gyon nehéz dolgunk lesz. ez (33.), Vietto (55.). A végered­mény: 1. Atlético Madrid 13 pont, 2. Benfica 10, 3. Galatasa- ray 5,4. Asztana 4. D-csoport: Manchester City- Borussia Mönchengladbach 4-2 (1-2). Gól: David Silva (16.), Ster­ling (80., 81.), Bony (85.), illetve Korb (19.), Raffael (42.). Sevilla- Juventus 1-0 (0-0). Gól: Lloren- te (65.). A végeredmény: 1. Man­chester City 12 pont, 2. Juventus 11,3. Sevilla 6,4. Borussia Mön­chengladbach 5. B. L. Raheem Sterling két gólt szerzett Ilyen súlyos vereséget még nem szenvedtünk vb-n Történelmi mélyponton Kikapott és kiesett Van Gaal együttese é

Next

/
Thumbnails
Contents