Tolnai Népújság, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-10 / 289. szám

EGY PERCBEN Kötelező előtt a KSC csapata SZEKSZÁRD Az Atomerőmű-KSC Szek- szárd ma 16.45-től a ZTE otthonában lép pályára a női kosárlabda NB 19. for­dulójában. Magyar Gergely, a szekszár­diak vezetőedzője azt mondja, semmit sem jelent, hogy a zalaiaknak sokkal gyengébbek a mutatóik, az első perctől kezdve koncentráltan, odafigyelve kell játszaniuk ahhoz, hogy meglegyen az amúgy kötelező győzelem. ► 12 Lajcsi meleg helyzetben GYÚJTOGATÁS miatt is nyomoz a rend­őrség. Az előzetesben ülő zenész ko­rábban százmilliós kártérítést akart behajtani egy biztosítón egy leégett magtár miatt. A társaság csalás gya­núja miatt tett feljelentést. ► 8 |F,. • -X TOLNA MEGYE A kéményseprőipari tevékenységről szóló törvényhez benyújtott módosító javaslatcsomag szerint az önkormányzatok a törvény hatálybalépésétől szá­mított 21 napon belül dönthetnek, hogy érvényes szer­ződésük alapján, annak lejártáig biztosítják a szolgál­tatást, vagy jövő év július 1-jétől felmondják azt, és on­nantól a katasztrófavédelem látja el ezt a szolgáltatást. A helyhatóság a hatályos közszolgáltatási szerződést nem hosszabbíthatja meg, és nem köthet helyette újat. Magánszemélyeknek ingyenes lesz, a lakossági körbe nem tartozó egyéb ingatlanhasználónak pedig díjköte­les lesz a szolgáltatás. ► 3 Adventkor is egészségesen AZ EGÉSZSÉGMEGŐRZÉSBEN alapvető fon­tosságú az ideális testsúly elérése, megtartása, hiszen a túlsúllyal rendel­kezőket számos betegség fenyegeti. Az adventi és karácsonyi időszak sokak­nak jelent újabb pluszkilókat. ► 9 Terítéken a korrupció A VAGYONOSODÁSRÓL is kérdeztük Lige­ti Miklóst, a Transparency Internati­onal (TI) jogi igazgatóját a korrup­ció elleni világnapon. Januártól már nem lehet vagyonosodási vizsgála­tot kezdeményezni állampolgári be­jelentésre. ► 6 Jó réggelt! E lképesztő ajánlatokkal csábít­ják az üzletek a vásárlókat ka­rácsony előtt. Elektronikai esz­közöket kínálnak előleg nélkül, nul­la százalékos kamatra. Már azon töri a fejét az ember, jobban jár, ha hitel­re vásárol, mint ha készpénzzel fizet. Aztán, amikor kötélnek áll a vásárló, kiderülnek a csapdák. Olvasónk egy nagyképernyős tévét szeretett volna vásárolni. Először kereseti igazolást kértek tőle, majd miután minden ada­tát lefénymásolták, újabb és újabb igazolásokat kértek. Végül meg kellett adnia a főnökének a telefonszámát, akit felhívtak - szombaton este 6 óra­kor! -, hogy igazolja, valóban ottdol- gozik-e olvasónk. Kétórás huzavona után megkapták a hitelt, de soha töb­bet ilyen megalázó helyzetet, mondta keserűen olvasónk. M. I. Baleset és tűzeset is történt szerdán délelőtt Sikeres újraélesztés TOLNA MEGYE Frontálisan ütkö­zött két személyautó szerdán kora reggel Nagymányok kö­zelében, a Bonyhád felé vezető úton - tájékoztatott Boros Bri­gitta, a Tolna Megyei Kataszt­rófavédelmi Igazgatóság szó­vivője. A baleset utáni műsza­ki mentést a bonyhádi őrs hi­vatásos tűzoltók végezték, két sérültet emeltek ki a jármű­vekből, az egyikük esetében feszítő-vágó segítségére volt szükség. Dombóváron, a Gorkij utcá­ban ugyancsak frontálisan üt­között két személyautó tegnap délelőtt. Ennek következtében egy ember olyan súlyosan megsérült, hogy a mentőknek a helyszínen újra kellett élesz­teniük. Az életmentés sikeres volt, így őt és a baleset köny- nyű sérültjét kórházba szállí­tották. A dombóvári hivatásos tűzoltók a járművek áramtala- nítását végezték. Szintén szerdán reggel egy személyautó gyulladt ki a Du- naszentgyörgy és Fadd közöt­ti úton. A lángokat a tolnai ön- kormányzati tűzoltók fékez­ték meg, az autó a gyors be­avatkozás ellenére is teljesen kiégett. Személyi sérülés nem történt. H. E. Elő szeretet nap mint nap a Béla téren SZEKSZÁRD Folytatódott tegnap este a Mentálhigiénés Műhely által szervezett Élő szeretet embertársainknak elnevezésű adventi program a megyeszék­helyen. Szerdán a Szekszárdi Baka István Általános Iskola karácsonyi köszöntőjével kez­dődött a műsor a Béla király téren, majd „Adventi hangu­latban” címmel a Waldorf Isko­la adott zenés műsort. Fellépett az „Ifjú Szív” Ma­gyarországi Német Nemzeti­ségi Néptáncegyüttes is, a „Se­gíts Rajtam!” Hátrányos Hely­zetűekért Alapítvány csapata pedig zenés-verses összeállí­tással Részűit az ünnepi bemu­tatkozásra. A sort karácsonyi mozgáspercek zárták a FITT Fitnesszel. Természetesen ma is várják szabadtéri progra­mokkal az érdeklődőket. H. E. A jogalkotásnak a társadalmi valósághoz kellene igazodnia Van, hogy „elkövetik” a jogot SZEKSZÁRD „A jogalkotói hata­lommal való visszaélés az Al­kotmánybíróság gyakorlatá­ban...” címmel prof. dr. Kiss László alkotmánybíró tartott előadást szerdán este Magyar Vállalkozói Szalon évzáró ren­dezvényén. A jogász elmond­ta, hogy a mindenkori politika nem nézi jó szemmel, ha a jog­szabályalkotást kritikai észre­vételekkel illetik, holott egy nyitott társadalomra épülő jog­államban ennek is van létjo­gosultsága, nem csak a jogal­kalmazás vizsgálatának. Kiss László szerint a jogszabályok megalkotásának a nyilvános­ság bevonásával kellene történ­nie, és a társadalmi valósághoz kellenne illeszkednie. Kiemel­te, hogy a jogalkotás a jog leg­magasabb szintű művelete, dec a múltban és a jelenben is jel­lemző, hogy jogot nemcsak al­kotnak, hanem elkövetnek. Előadásában sorra vette jog- lakotási problémák típusait. Ebbe a körbe tartoznak a helyi adók, illetve az évközi módosí­tások tilalma, és az is, hogy adó lehet-e büntetés. Beszélt arról, hogy mi a helyzet az egy sze­mélyre szabott törvényekkel, az úgynevezett zaklató jogal­kotással, amellyel az állam pol­gárai magánszférájába hatol, és a visszamenőleges jogalko­tás problémájával is foglalko­zott az alkotmánybíró. H. E. Prof. dr. Kiss László alkotmánybíró tartott előadást a szalonban Januártól olcsóbb lehet a hús TOLNA MEGYE Januártól várha­tóan olcsóbb lesz a sertéshús, ugyanis 5 százalékra csökken­tik a 27 százalékos áfát, leg­alábbis a tőkehúsok nagy ré­szére vonatkozóan. A megye sertéstartói bíznak abban, hogy a kereskedők és a feldol­gozók nem nyelik le az adó- mérséklést. Nagyobb húsfo­gyasztás mellett ugyanis több sertés is fogyna, így legalább a belföldi forgalom megélénkül­hetne. Lengyel Loránd német­kéri gazda szerint azt egyelőre senki sem meri megmondani, hogy az adóteher 22 százalék- pontos mérsékléséből meny­nyit adnak át a kereskedők a fogyasztóknak. ► 3 1 5 2 8 9 SZERKESZT ŐS ÉG: Email: toinai.nepujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Hanoi Erzsébet 74/5J1-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 74/511-534 MA HOLNAP 5 5 Tolna megyében ma említést érdemlő változás nem várható az időjárásban, marad a nyirkos, kö­dös, szélcsendes idő. ► 12 Boldog névnapot kívánunk Judit és Loretta nevű olvasóinknak!

Next

/
Thumbnails
Contents