Tolnai Népújság, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-28 / 279. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2015. NOVEMBER 28., SZOMBAT Járdát építenek az új adóból TAMÁSI Több beszámolót elfogadott és megállapodást is módosított a város képviselő-testüle- te szerdai ülésén. A városatyák egyik legfontosabb döntése az volt, hogy módosították a helyi adókról szóló rendeletet, 2016- tól egy új adónemet, kommunális adót vezetnek be a városban - mondta el lapunknak Cseke István, a polgármesteri hivatal sajtóreferense. Erre azért van szükség, mert sem uniós, sem másmilyen többletforrás nem áll az önkormányzatok rendelkezésére járdaépítésre, illetve felújításra. Az adóból egy év alatt befolyó összeghez a város ugyanany- nyit tesz hozzá önerőként. A járulék éves díja 8 ezer forint lesz, két részletben lehet törleszteni. A közteherből mintegy 17 millió forint bevételre számít a város. Az még egyelőre nincs kidolgozva, hogy kiknek kell majd fizetniük, hiszen lesznek olyanok, akik szociális alapon mentesülnek az adó kötelezettsége alól. Amint az ön- kormányzat más forrás talál az infrastruktúra-fejlesztésére, kivezetik az adónemet. Az új adót a testület egyhangúlag elfogadta. Bemutatták a város videót a testületnek. Szeptemberben elindult Tamási új honlapja is, a website rövid idő alatt megháromszorozta látogatói számát. B. L. Jótékonysági programot hirdettek PAKS A város önkormányzata legutóbbi ülésén határozott úgy, hogy Helyi Esélyegyenlőségi Programjával elősegíti a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok helyzetének javítását. Felhívásukra, miszerint a munkába civil szervezetek és magánszemélyek is bekapcsolódhatnak. A Cél Fittes Stúdió elsők között jelezte hogy Sportolj a paksi hátrányos helyzetű gyerekekért cím programjával szeretne a gyerekek segítségére sietni. A december 5-ére meghirdetett program teljes bevételét a Gazdag Erzsi Általános Iskolája és Kollégiuma diákjai számára hasznos sporteszközök (kosárlabda palánk, kis focikapu háló, bőr focilabda, röplabda) vásárlására fordítja. V. T. Míg az építőipari vállalkozások Tolnában eredményesen dolgoznak, évről évre meghaladják az előző esztendő eredményeit, addig a magánszemélyek építési kedve nem nő. Mauthner Ilona ilona.mauthner@partner.mediaworks.hu A Tarn Bau Kft. egyszemélyes magánvállalkozásból vált Tamási és térsége meghatározó építőipari szereplőjévé. A cég a gazdasági nehézségek dacára is évről évre növekvő árbevételt produkál, mondta Kólya József igazgató. Az előző költségvetési ciklusban megnyert uniós pályázatokból épített beruházások lassan elkészülnek, egy-két hónap van csupán hátra a munkákból, mondta az igazgató. Összességében jól zárták az évet, és ezt a decemberben elkészülő mérleg is alátámasztja majd, tette hozzá. Árbevétel és nyereségesség szempontjából egyedül az építőmesteri üzletáguk szerepelt gyengébben a vártnál. Ennek oka, a családi építkezések, felújítások területén évek óta tartó pangás. A magánépítkezések sajnos visz- szaestek, a Tam Baunál az árbevételük csupán 15 százalékát teszik ki az ilyen jellegű beruházások. Ezek is jellemzően az agrá- riumhoz kapcsolódnak, úgy tűnik, jelenleg ebben az ágazatban van még pénz. A lakossági építkezések, legyen az új családi ház vagy felújítás, garázs, gazdasági épület, ritka, mint a fehér holló, mondta Kólya József. A Tam Baunál egyébként kilencvenen dolgoznak télen-nyáron, és ezt a létszámot szeretné az igazgató a jövőben is megtartani. Az alsónánai székhelyű Házépítők 2000 Kft. ügyvezetője, Sztankovics Sándor arról számolt be, bár nagyon régóta vannak a szakmában, a megyében alig jutnak megrendelésekhez, ezért messzebb kell a munkáért utazniuk. Jelenleg Baranya megyében dolgozik a hatfős csapatuk. Naponta ingáznak a két megye között. Sztankovics Sándort az bosszantja, hogy mindezek ellenére Tolna megyébe meg Szegedről, Budapestről érkeznek az építők. A téli hónapok azzal telnek, mondta Sztankovics Sándor, hogy árajánlatokat, pályázatokat készítenek. Rekordok Októberben 645 építőipari vállalkozás szűnt meg Magyarországon, ezzel megismétlődött a szeptemberi rekord. Ilyen sok céget korábban sohasem törölt a cégbíróság egyetlen hónap leforgása alatt. „A magas és növekvő megszűnési ráta 2014 eleje óta töretlen. Noha a jelenség továbbra is főképp egy megtisztulási folyamat része, most már nem nyugtathatjuk meg magunkat ennyivel - véli Pertics Richárd, az Opten céginformációs vezetője, aki szerint a szektor csökkenő kibocsátása és az alacsony megrendelésállomány most már érződik a cégstatisztikákon is. Az építőipar termelés értéke és változása 2015 I. félév (Tolna megye) Épületek építése 6,7 milliárd forint Egyéb építmények építése 7 milliárd forint Összesen: 13,7 milliárd forint Forrás: KSH Az építőipar teljesítményének változása az előző évhez képest (Tolna megye) Egyéb építmények építése 136,8% Összesen 120% Forrás KDH HIRDETÉS Nem hagyjak magukra a segítségre szorulókat BÁTASZÉKAz önkormányzat a lehetőségeihez képest mindent elkövet azért, hogy a nehéz élethelyzetben lévő családokon segítsen, mondta dr. Bozsolik Róbert polgármester, aki hozzátette, emiatt át is alakították a szociális rende- letüket. A rendkívüli élethelyzetbe került emberek megsegítésére (ez volt régebben az átmeneti segély) elkülönítettek 2,4 millió forintot. Például ha fűtésre, élelmiszerre, villanyszámla kiegyenlítésére nem jut pénze a családnak, akkor esetenként 3-15 ezer forintot adnak. Idén 143 család részesült ilyen jellegű támogatásban. Gyógyszerköltségre az önkormányzat 3,2 millió forintot különítettek el. Erre azért 1s szükség volt, mert megszűnt a méltányos- sági alapon juttatott közgyógyellátás. Idén 60 család kapott gyógyszerköltségre támogatást, azok, akik igazolták, hogy az egy főre eső jövedelmük megfelel a feltételeknek, és az orvos által felírt pirulák szedése szükséges az egészségi állapotuk fenntartásához. A lakhatási támogatásra 3,5 millió forintot különítettek el, ebből a keretből 141 családot tudnak segíteni. Jövedelmi viszonyokat itt is vizsgálták, ha megfelel a kérelmező a feltételnek, akkor maximum 5 ezer forintot kaphat, havonta. Emellett a Bursa Hunga- rica tanulmányi ösztöndíjra 1,6 millió forintot biztosított az ön- kormányzat, idén 37 diákot támogatnak havi 4-5 ezer forinttal. A 90 éven felülieket is megbecsülik a városban, ők - idén 55-en - karácsony előtt 3 ezer forint értékű élelmiszercsomagot kapnak. Idén 3 új támogatást is bevezettek: a gimnáziumi elsős diákoknak beiskolázási támogatást, az újszü- lötti támogatást és a természetbeni tűzifaosztást. Ez utóbbit novemberben és januárban kapják a rászoruló családok, 1,5-1,5 köbmétert. A gondozási központ által összegyűjtött adományokból az elkövetkező hetekben szeretet- csomagok kerülnek kiosztásra a szociálisan nehéz helyzetben levő gyermekek és családok számára, ezzel is enyhítve a napi gondjaikat így ünnepek előtt. Az anyagi támogatáson felül a bátaszéki önkormányzat és a gondozási központ munkatársai továbbiakban is minden segítséget megadnak a rászorulóknak ügyeik intézésében, mondta a polgármester. M. I. Vesztésre állunk Király Gábor az orvosháborúban álma teljesül Varga Miklós utált énekelni Már nemcsak háziorvosból van kevés, a kórházak is egyre nagyobb bajban vannak a hazai orvoshiány miatt. Lassan már azért is várni kell egy műtétre, mert nincs aki megcsinálja, és a legjobb hazai specialisták is külföldre járnak pénzt keresni. Románia sorsára jutunk, vagy van megoldás? hét témája A magyar válogatott kapusának élete álma válik valóra azzal, hogy az Európa-bajnoksá- gon védhet. Elárulta, szerinte mi vezetett ezúttal a sikerhez, minek köszönheti, hogy a mezőny legidősebb tagjaként ilyen formában van és hogy a szürke melegítőjén kívül miíyen kabalái vannak. interjú Játszotta Kukorica Jancsit és Petőfit, Jézust és Jumurdzsákot, volt több együttes frontembere. Varga Miklósról mégis két név jut eszébe mindenkinek: István királyé és Európáé. Az énekes azonban gyerekként nem volt túl muzikális: utálta az énekórákat, direkt olyan hamisan énekelt, ahogy csak tudott, sztárvilág A módosítás nem érinti a magánszemélyeket Emelik az építményadót PAKS A lehetséges legmagasabb mértékre, 3,6 százalékra emelte az építményadót a város önkormányzata. Az adóemeléstől, ami elsősorban az atomerőművet érinti, a város jelentős többletbevételt remél. A korábbi adórendelet felülvizsgálatát szakértők bevonásával végezték el. Megállapításuk egy új rendelet megalkotásának szükségessége mellett arra is kitért, hogy a speciális adótárgyakra tekintettel indokolt az egyes cégekkel megállapodást kötni. A város legnagyobb adófizetőjével, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-vel közéi másfél évtizede született egyezség az építményadó alapjának meghatározásáról. Ezt azóta nem vizsgálták felül annak ellenére, hogy az erőmű épületállományának forgalmi értéke megnövekedett, ez szolgál a tervezett módosítás alapjául. Az adó alapját képező épületállomány értékéről folynak a tárgyalások. Az adórendelet módosítása nem érinti a magánszemélyeket, és a vállalkozások közül is kifejezetten az olyan szereplőket érinti a mostani döntés, amelyeknek az adófizetési képessége jó. Süli János polgármester azt hangsúlyozta, hogy szükség van a bevételekre a város- üzemeltetéshez, a tervezett fejlesztésekhez, illetve azért, mert a városnak egyre szaporodnak a feladatai. Ezek között vannak olyanok, amelyeket nemcsak helyben, hanem a térségben kell ellátnia. Példaként hozta fel a gyermekjóléti ellátást. Rendkívüli ülésén arról is döntött a képviselő-testület, hogy 100 millió forinttal megemeli a résztulajdonában lévő Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft. törzstőkéjét a 2015-ös költségvetés terhére. A többlet- forrásra többek között a közművezetékadó és a rezsicsökkentés miatt volt szükség. Előbbi éves szinten 210 millió forintnyi kötelezettséget jelent a 48 településen szolgáltatást végző cég számára, míg a rezsicsökkentés 150 millió forint árbevétel kieséssel jár. V. T. i