Tolnai Népújság, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-27 / 278. szám
16 SPORT 2015. NOVEMBER 27., PÉNTEK Tolnai Népújság Rffl®Ooűáp [Möi7 a KMMH© ©ODcsodB Ki©©®©©® ifiDDDí]©[pcsOQ© a 5oflföBD©QDDuii®3 SupBunan százados lett Századik alkalommal védett az első osztályban Molnár Péter, a Paksi PC kapusa, aki múlt szombaton, a Haladás elleni összecsapáson jubilált. Azt mondja, szinte az összes mécsesére emlékszik, de a legszívesebben az újpestire gondol, amikor ráragasztották a Superman nevet. A Paksi FC-ben megtalálta a számításait, kiderült, hogy hosszú távon is képes jó teljesítményre. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu- Csapata győzött, ön nem kapott gólt, nem tévedek, ha azt mondom, hogy ilyen jubileumról álmodott?!- Jói mondja. Talán ilyen nyugodt még soha nem voltam meccsen, mint a szombathelyiek elleni ösz- szecsapáson - mondta Molnár Péter a klub honlapjának adott interjúban. - Három komolyabb védenivalóm akadt, amiket fogni kellett, mert különben gól lett volna belőlük. Örülök, hogy sikerült a jubileumi mérkőzésemet kapott gól nélkül lehozni, de annak még jobban örülök, hogy nyerni tudtunk.- Előzetesen rangadónak tűnt a meccs, hiszen önök a második, a Haladás pedig a harmadik helyről várta a találkozót. Ehhez képest simán győztekl- Már az elején látszott, hogy jó formában vagyunk. Felvettük a ritmust, és szép támadásokat is vezettünk, játszottuk a sok rövid passzra épülő játékunkat. Végig úgy éreztem, hogy ezt a meccset megnyerjük, és végül így is lett.- Száz meccs van a háta mögött. Vannak olyanok, amelyekre mérföldkőként tekint, amelyekre örömmel emlékszik vissza?- Majdnem minden meccsről emlékszem egy-egy pillanatra, de természetesen vannak olyanok is, amelyeknél az egész mérkőzés megmaradt a fejemben. Mindjárt az első élvonalbeli bajnokim, amit Nyíregyházán játszottam a Győr színeiben még 2009 májusában, és egy egyes döntetlennel zárult. Utána Siófokra kerültem, ahol harminc alkalommal álltam a kapuban, és bebizonyítottam, hogy megállóm a helyem az első osztályban. A paksi bemutatkozásom is emlékezetes marad örökre. Újpesten nyertünk kettő egyre 2013 júliusában. Akkori edzőnk, Horváth Ferenc ekkor ragasztotta rám a Superman jelzőt - mit ne mondjak, hízelgő volt. És természetesen a századikra, a Hali ellenire is emlékezni fogok.- Jól érzi magát Pakson? - Azt gondolom, jó döntést hoztam akkor, amikor ide igazoltam. Az elején voltak bennem kétségek, hogy vajon meg- állom-e majd a helyem, mert azt tartották rólam, hogy csak rövidebb ideig tudok jó formában védeni. Mára már lenyugodtam, úgy érzem, újra sikerült bizonyítanom, hogy hosszabb távon is érdemes számolni velem. Igyekszem majd a folytatásban is úgy szerepelni, hogy a csapat hasznára váljak.- Második helyen állnak a bajnoki tabellán a Ferencváros mögött. Ön szerint ez a realitás, vagy csak egyszeri, kicsúszott eredmény ez?- Igen, én reálisnak tartom a jelenlegi második helyezésünket. A mostani élvonalban nincs olyan csapat, amelyiket ne lehetne megverni, csak megfelelő hozzáállás, megfelelő taktika, és egy kis szerencse kell. Utóbbi pedig azok mellé áll, akik tesznek érte, és úgy érzem, hogy mi mindig mindent elkövetünk a győzelem érdekében. Ha meccsről meccsre így fogunk játszani, akkor egy szép szezonnak nézünk elébe.- Az idei évben még négy bajnoki vár a Paksi FC-re, és egyik sem ígérkezik könnyűnek. Először utaznak Diósgyőrbe, aztán Kispestre és Székesfehérvárra. Itthon pedig fogadják a Fradit. Hogy lehet ebből kijönni?- A legideálisabb a tizenkét pont megszerzése lenne. De nem nézünk ennyire előre, lépésről lépésre haladunk. Most elsőként a DVTK elleni találkozóra kell koncentrálnunk. Hatékonyan és veszélyesen támadó, jó kerettel rendelkező csapatról van szó, és bizony még azokon a mérkőzéseken is jól játszottak, amelyeket elvesztettek. Nehéz találkozóra számítunk, de ha sikerül a saját játékunkat hoznunk, akkor eredményesek lehetünk. Harminchárom bajnoki gól nélkül Molnár Péter 1983. december 14- én született a szlovákiai Komáméban. 195 centiméter magas, 84 kilogramm. Az NB l.-ben 2009. május 16-án a győriek Nyíregyháza elleni idegenbeli bajnokiján mutatkozott be. Az ETO színeiben három találkozón kapott lehetőséget. Győrből Siófokra vezetett az útja, ahol a 2010/2011-es idényben mindegyik találkozón (30 meccs) védett az NB l.-es Balaton-parti együttesben. A Paksi FC-ben 67 találkozó jutott neki eddig. A 2013/2014-es szezonban 23, a 2014/2015-ösben 29, míg az ideiben 15 találkozó jutott neki. A 100 találkozóból 33 alkalommal nem kapott gólt, Pakson 24 összecsapáson „húzta le a rolót’', Győrben egyszer. Siófokon pedig nyolcszor „nullázott”, ami remek teljesítmény. Tömöri Zsuzsanna érmes szereplésről álmodik Rióba röpítene a bronz Két mérkőzés, két siker a mérlegünk Németh Krisztián marad Kansasban LABDARÚGÁS Az amerikai élvonalban (MLS) szereplő Sporting Kansas City a hivatalos honlapján jelezte, mely játékosok szerződését hosszabbította meg a következő idényre. A közleményben az áll, hogy a klub Németh Krisztián (képünkön) esetében (is) élt opciósjogával. Nem csoda: a 26 éves Németh alapembere volt a Kansasnak, 33 tétmérkőzésen 16-szor volt eredményes, s hét gólpasszt is adott. Az amerikai kupát pedig az ő góljával nyerte meg klubja. R. G. Három ASE-bronz a serdülők ob-jéről CSELGÁNCS Jól szerepeltek az Atomerőmű SE tehetségei a Baján megrendezett serdülő országos bajnokságon. A fiúknál Palásti Patrik (60 kg) és Lacza Ákos (73 kg), a lányoknál Kerepesi Amira (63 kg) állhatott fel a dobogóra, mindannyian bronzérmet szereztek. A 40 kilogrammos Bernáth Péter pedig a hetedik helyen zárta a megmérettetést. R. G. A tizedik kupára várnak csapatokat TEREMFOCI Tizedik alkalommal rendezik meg a népszerű Karácsonyi Kupát Tamásiban, a Vályi Péter szakképző iskola sportcsarnokában december 19-én. A szervezők tizenöt felnőtt csapat jelentkezését várják a hagyományos kupára, nevezni december 14-én 18 óráig lehet. További információk Árvái Ferenctől szerezhetők a 30/506-2200-s, valamint a 30/532-8695-os telefonszámokon. R. G. Szurkolói buszt indít a Paksi FC SZURKOLÓI BUSZ Ingyenes szurkolói buszt indít az NB l-es Paksi FC Diósgyőrbe, az atomvárosi klub szombati bajnoki találkozójára. A járat szombaton 9 órakor gördül ki a Fehérvári úti stadion elől. Jelentkezni Wenhardt Ákosnál lehet a 20/466-5888-as számon. A találkozó 15.30 órakor kezdődik. A Paksi FC a második, a DVTK a kilencedik helyről várja az összecsapást. R. G. KÉZILABDA „Nagyon örülnék egy norvég-brazil döntőnek és magyar bronzéremnek, mert azzal már ott lennénk Rióban. Ez tökéletes forgatókönyv volna. Ehhez persze a szerencsére is szükség lenne, de azért a négybe jutásban reménykedem.” Tömöri Zsuzsanna, a világbajnokságra készülő magyar női válogatott átlövője mondta ezt a Kalászi Sportcsarnokban tartott sajtónyilvános edzésen. Hozzátette: ha elkapják a fonalat, és tudják hozni a klubcsapataikban mutatott formát, akkor van rá esély, hogy sokáig eljussanak a dániai világversenyen. A csapat ma (16 óra) és holnap az ukránokkal játszik felkészülési mérkőzést. A december 5-én kezdődő vb-n sorrendben Tunéziával, Szerbiával, Montenegróval, Dániával és Japánnal találkozik a magyar gárda. A magyar keret. Kapusok: Bíró Blanka (Vác), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győr). Mezőnyjátékosok: Bódi Bernadett (Győr), Kovacsicz Mónika (FTC), Hornyák Dóra (FTC), Planéta Szimonetta (Győr), Tömöri Zsuzsanna (Győr), Görbicz Anita (Győr), Szucsánszki Zita (FTC), Mayer Szabina (Fehérvár), Sza- moránsky Piroska (FTC), Bu- lath Anita (Dunaújváros), Tris- csuk Krisztina (Dunaújváros), Zácsik Szandra (FTC), Erdősi Ildikó (Siófok KC), Korsós Dorina (Győr), Kovacsics Anikó (Győr), Szekeres Klára (FTC). R. G. KOSÁRLABDA Második mérkőzését is megnyerte az Európa-baj- noki selejtezőben a magyar női válogatott, amely 17 ponttal győzött Portugáliában. A megfiatalított válogatott - amely júniusban a 14-20. helyen zárta a magyar-román közös rendezésű Eb-t - szombaton remekül kezdte meg az Eb-se- lejtezősorozatot, mivel 72-50-re verte az izlandiakat Miskolcon. A kontinenstornáról lemaradt portugálok a nyitányon kikaptak Szlovákiában (43-56). Stefan Svitek csapata az első félidőben még nem kapta el a ritmust, de a szünet után gyorsan döntésre vitte a dolgot. Élményszámba menő megmozdulásokkal rukkoltak elő a mieink (közelről, távolról szórták a pontokat), akik kitűnően védekezésükkel lezárták a meccset. Női Európa-bajnoki selejtező, E-csoport, 2. forduló. Por- tugália-Magyarország 50-67 (11-14,16-14, 7-23,16-16). ílhavo, 800 néző. V: Hosselet (francia), Arana (spanyol), Vit- kauskas (litván). Magyarország: Czank 5/3, Fegyverneky 12, Simon Zs. 8, Zele 11, Krivacsevics 20. Csere: Fűrész 9/3, Határ 2, Dubei, Horváth B., Szabó F. Az E-csoport állása két forduló után: 1. Magyarország 4 (139-100), 2. Szlovákia 4 (128-98), 3. Portugália 2 (93-123), 4. Iz- land 2 (105-144) pont. A másik mérkőzésen: Izland- Szlovákia 55-72. A magyar válogatott további programja. 2016. február 20.: Magyarország-Szlovákia. Február 24.: Izland-Magyarország. November 19.: Magyarország- Portugália. November 23.: Szlo- vákia-Magyarország. R. G. Krivacsevics (14) remekül játszott é