Tolnai Népújság, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-24 / 275. szám
2015. NOVEMBER 24., KEDD KITEKINTŐ g Az ország legjobb nyolc német hagyományőrző együttese közé is beválasztották A tánc egy életstílus, létforma Remek műsorral, reggelig tartó mulatsággal ünnepelte alapításának huszadik évfordulóját a Németkéri Német Nemzetiségi Tánccsoport. Mind az előadáson, mind a bálban telt ház volt. Vida Tünde vtunde67@gmail.com NÉMETKÉR Jó .közösség, remek kikapcsolódási lehetőség, a hagyományőrzés, kapcsolattartás eszköze, a falu jó hírnevének öregbítője - mindezt egymagában testesíti meg a Németkéri Német Nemzetiségi Tánccsoport. - Büszkeség - ez volt az első reakciója Horváth- né Gál Erika polgármesternek arra a kérdésre, számára, mit jelent az együttes, amely alapításának huszadik évfordulóját ünnepelte hétvégén az egyébként irigylésre méltóan szépen felújított művelődési házban. Az épület falait ezúttal jó lett volna kissé szélesebbre tárni, tolni, akkor talán minden érdeklődőnek jutott volna hely, így viszont többen az előtérben ágaskodva nézhették csak meg a tartalmas műsort, amivel a jubileumra készültek a táncosok. Hor- váthné Gál Erika azt mondta, a táncosok többségét tanította, emlékszik minden botlásukra, a dur- cás pillanatokra, hiszen egészen pici iskolások voltak, amikor a csoport megalakult. Azóta felnőttek, többen dolgoznak, egyetemisták lettek, néhányan ma is táncolnak. A csoport pedig a helybeli rendezvények állandó résztvevője lett. - Nagyon összetartóak, nagyon akarnak, nagyon jó lábaik vannak - mondta a polgármester kiemelve, hogy külön öröm, hogy sok helyre hívják őket, s messzire viszik Németkér hírét. Horváthné Gál Erikával szemben Dániel Mónika nem emlékszik a kezdetekre, hiszen csupán hétéves volt. - Biztosan édesanyám íratott be - mondta. - Ez egy életstílus. Szeretek táncolni, ha megfosztanának tőle, lehet, meghalnék - fűzte hozzá. Azt is elárulta, hogy a tánc öröme feledteti a lemondást, amivel a próbák járnak. A tánc tartást ad, és egy jó baráti társaságot is - tette hozzá. Azt is elárulta, hogy már csak egy pici drukk van benne a fellépések előtt, amikor pedig a színpadon van, fantasztikus érzés a közönség szeretete. Herman Emil, az együttes művészeti vezetője is kiemelte, hogy igazán jó baráti társasággá váltak. A felnőttcsapatban 25 táncos van, a gyermekcsoportba 22-en járnak, de egyre több fiatal szeretne csatlakozni hozzájuk. Emil tízévesen kezdett táncolni, előbb német nemzetiségi néptánc oktató képzésre járt, majd a táncművészeti főiskola továbbképzésén is részt vett annak érdekében, hogy megszerezze a kellő tudást. A csoport vezetését, a fellépések szervezetését 200ó-ban, az oktatást 2010- ben vette át. Ahogy minden ötödik évben, idén is nagy gonddal készültek a jubileumra. Bemutatta mindkét korosztály repertoárja legjavát, kedves ismerősöket hívtak a műsort színesíteni az ország számos pontjáról. A Roger Schilling Paksról, a Lochberg Tánccsoport Zsámbékról, az UnterRock zenekar Pécsről érkezett. Rajtuk kívül Krämer Róbert harmonikajátékát és a helybéli német kórus előadását is élvezhette a közönség. A műsor és az ünnepi köszöntők után lazább keretek között, de tánccal ünnepeltek tovább. A jó hangulatú bál reggelig tartott. A jubileum Mint ahogyan az a gálaműsor köszöntőjében is elhangzott, a Németkéri Német Nemzetiségi Tánccsoport 1995-ben alakult. Fodor Károlyné hívta életre helybeli idős emberek ösztönző támogatásával, akik a hagyományok átadása mellett a kezdetekben a táncos gyermekek útját is egyengették. Az együttes életében meghatározó szerepet töltött be Glöckner János koreográfus. Az évek alatt az együttes a magyarországi német néptánckultúra jeles képviselőjévé vált, amit kimagasló szakmai eredményei, neves hazai rendezvényekre szóló meghívásai bizonyítanak. Az együttes repertoárjában Tolna megyéből sváb táncok mellett baranyai és észak-magyarországi koreográfiák is szerepelnek. Vé- gígtáncolták a megyét, a Dunántúlt, felléptek az ország számos pontján, többször vendégszerepeitek Németországban, Erdélyben, jártak Ausztriában, Bulgáriában. Rendszeresen vesznek részt minősítésén. Az eredmények közül a tavaly. Nagymányokon szerzett arany minősítésre legbüszkébb Herman Emil együttesvezető. Akkor az ország legjobb nyolc német hagyományőrző együttese közé választották a németkéri tánccsoportot. Egyben ez volt az első alkalom, hogy Herman Emil saját koreográfiáját vitte zsűri elé. Most is nagy volt az érdeklődés Összesen 150 gyerek mutatkozott be VÉRADÁS KEDD Qomborar Véradó Állomás ____ 8.00-14.00 Szekszérd Egyetemi kar ______________9.30-14.00 SZ ERDA Dunaszentgyőrgy Faluház__________10.30-15.30 VÍZ ÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár-135 cm, Paks-22 cm, Dombori-14 cm, Árvízkapu 404 cm, Baja 101 cm. A Sió Palánknál 187 cm. TRAFFIPAX 05:40-08:00 Szekszad, Rákóczi u. 126. 08:20-10:00 _______Tolna-Mözs, Béri B. Á u. 28. 09 :00-11:00 Várdomb, Kossuth U.50/A. 09:00-11:00____________M6 jobb 153. km li lt.;7;;; Bos (ont 100. km 09:00-11:00__________Bonyhád, Perczel u. 123. 09 :86-11:30...............................M6 bal 134. km 10 :00-12:00____________Bonyhád, Árpád u. 38. ígíSr 12:00 j . Tolna, Aftgtmányu. 73. 12:30-1530______________6c» főút 107. km 13 00-14:30 Tolnán és az5136608 számú át 13:00-15:00______________6cs főút 141. km 13D0-15 DR 5114e»út4-Km 13:00-15:00______ Pata, Tolnai út 6/B. 13 :30-15:30__________Bonyhád, Kossuth u. 64. 15 :00-16:00________________631csút2.km 15 30:173CL ____Szekszárd, Béri B.lu. 106. 16 00-18.00____________________M97. km 15 00-1800............Bonyhád. Dr. Holta L u,43/A. 16 30-18J30 _ M6 jobb 108. km 1645-18:45 ____..............6cs főút 117. km 1&0 0-20Q0_________Szekszárd. Tartsay u. 2. 210023:00 M6 jobb 164. km BONYHÁD Lezajlott a bonyhádi könyvtárban november 18-án a már hagyományossá vált német nyelvű „Ki mit tud?”. A verseny két kategóriájában két helyszínen összesen úgy 150 gyermek mutatkozott be, tudtuk meg Matisz Nóra könyvtárostól. Az egyéni kategóriában 23-an mérték össze tudásukat, a csoportos kategóriában 9 csápat indult. Érkeztek versenyzők Bonyhádról, Mórágyról, Bátaapátiból, Cikó- ról. Egyéniben hat gyermeket díjazott a zsűri: a mórágyi 3. osztályos Bagyom Zsófiát, az első osztályos vörösmartys Fauszt Bernadettet, a Széchenyi iskolából a harmadikos Köllő Kendét, a Vörösmarty iskola második osztályos diákját, Böcz Nórát, az elsős Bechtel Gerda Hangát a Vörösmarty iskolából és a széche- nyis, harmadik osztályos Vácsa Dorinát. A csoportos verseny első helyezettje a Vörösmarty Általános Iskola 2.b. osztálya, második a cikói Perczel Mór Általános Iskola 3. osztálya, a harmadik helyen a mórágyi általános iskola 2. osztályosai végeztek. A versenyt a bonyhádi német nemzetiségi önkormányzat támogatta. B. K. A Tolnai Népújság kiadványa * ,„tne: 06'74J?«0-5i0 .SBSWäM*"*® 1 wa hirdető _____ne-40l8*-”__— »I ele^0 haeí 'Oftíf iBSSJIS Címünk: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Érdekeset látott, hallott? 06-30/449-2954 FOTÓJÁT, OLVASÓI LEVELÉT, INFORMÁCIÓJÁT VÁRJA BUDAVÁRI KATA! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. SMS: 06/30/411-4816 E-mail: kata.budavari@mediaworks.hu Telefon: 06-30/449-2954, hétköznap munkaidőben hívható. Napi ügyeletes újságíró: Mauthner Ilona Telefon: 74/511-510, fax: 74/511-500, Ügyeletes szerkesztő: Mácz Katalin AZ OLVASÓ KÉRDEZ T"\ ovatunkban szakértőink se- gítségével olyan kérdések- JL Vre keressük a választ, amelyeket személyesen nem tettek volna fel. Bármire kíváncsiak, forduljanak bizalommal Mauthner Ilonához, aki továbbítja a kérdést a megfelelő szakembernek. Elérhetnek minket az ilona.mauthner@ partner.mediaworks.hu e-ma- il címen, hívhatnak a 0630/650- 3020-as számon munkaidőben, illetve küldhetnek levelet is a 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. címre. Jelige: Az olvasó kérdez. OLVASÓNK a következőket kérdezte: KEDD MOZI Szekszárd: Anyám és más futóbolondok a családból (magyar filmdráma), 17 óra. Az éhezők viadala - A kiválasztott 2. rész 3D (amerikai kalandfilm), 19 óra. KIÁLLÍTÁS Bogyiszló Polgármesteri hivatal, folyósógaléria: Ecsettel írt hétköznapok - Cseh Gábor festőművész kiállítását Tóth István polgármester nyitja meg, közreműködnek a zeneiskola növendékei, 17 óra. A tárlat év végéig látható. ISMERETTERJESZTÉS Bonyhád Németek Háza: Kovács Imre László ezredes előadása a 50 éve házas, mikor összeházasodtak a férjével az ő házába költöztek, többször hozzáépítettek, javítgatták, de az épület továbbra is csak a férj nevén maradt. Kérdése, ha valami történne a férjével, akkor neki mi járna? olvasónk arról nem írt, van- nak-e gyermekeik, esetleg a férjének mástól van-e gyermeke. Dr. Gáli Ferenc szekszárdi ügyvéd (a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja) válaszolt: - A leírt tényállás szerint valószínű, hogy a ház a férj házastársi különvagyonába tartozik, így az ingatlan tulajdonPROGRAMOK Német Hadisírgondozó Népi Szövetség történetéről, magyarországi tevékenységéről és eredményeiről, 15.30. EGÉSZSÉGHÉT Bonyhád Vörösmarty Mihály Művelődési Központ előtere: A test energiahálózatának megismerése, az abban lévő zavarok helyreállítása, előadó: Illés Tiborné Cili lélekgyógyász 17 óra SZERDA MOZI Szekszárd: Anyám és más futóbolondok a családból (magyar filmdráma), 17 óra. Az éhezők viadala - A kiválasztott 2. rész 3D (amerikai kalandfilm), 19 óra. Tamási: Tökmag és Gázolaj - Vajoga már a házasságkötés időpontját megelőzően őt megillette. A hozzáépítés és javítgatás, ha értéknövelő beruházásnak minősül, közös tulajdont képez. A közös tulajdon fele részben - eltérő megállapodás hiányában - a feleséget illeti meg, ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerzésnek minősül. Ha a férj meghal, akkor leszármazók vagy ági örökösök (szülők, nagyszülők, testvérek, azok gyerekei) esetén a tulajdonjogokét, a haszonélvezeti jog (özvegyi jog) a feleséget illeti meg. káció négy keréken (francia vígjáték), 19 óra. KÖNYVBEMUTATÓ Szekszárd Amaretto Étterem (Béri Balogh Ádám utca 4.): Nagy Janka Teodóra és Szabó Géza Tolna néprajzi tájai című kötetét Balázs Kovács Sándor etnográfus mutatja be, 16 óra. Szekszárd PTE KPVK (egyetemi kar): az Is a Universal Morality Possible? című könyv bemutatója, 11.30. EGÉSZSÉGHÉT Bonyhád Vörösmarty Mihály Művelődési Központ előtere: Gombák országa - ehető és mérges gombák, előadó: Mezei Attila go.m- baszakértő i i