Tolnai Népújság, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-23 / 274. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. NOVEMBER 23., HÉTFŐ Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu A kultúra és a gazdaság Tolna megyei képviselőit ünnepelték Átadták a Príma Díjakat SZEKSZÁRD - Százszázalékos recept nincs a sikerre, de az biztos, hogy kell hozzá tehetség, szorgalom, rátermettség, tisztesség és szerencse is - mondta all. Tolna megyei Prima díjátadó gála első felszólalója, Horváth István országgyűlési képviselő, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Tolna megyei szervezetének társelnöke. Azt hangsúlyozta, hogy a Prima Díj a legkiemelkedőbbek elismerésére szolgál, és szerencsések vagyunk itt, Tolna megyében, hogy a kultúra és a gazdaság terén egyaránt sokan méltóak az elismerésre. Köszönet jár nekik példamutatásukért. Dr. Fajszi Lajos, a VOSZ Tolna megyei szervezetének elnöke azt emelte ki, hogy az országos szövetség vezetői által alapított Prima Primissima és a megyei díjak azt bizonyítják, hogy a kultúra és a gazdaság képviselői egymás mellett is képesek nagy dolgok véghezvitelére. És hozzátette: a mai est vendégei könnyen lehetnek a holnap díjazottjai. De ami az idei elismeréseket illeti, az est folyamán elsőként azokat köszöntötték, akik az Országos Év Vállalkozója Díj Tolna megyei jelöltjeiként ott lehetnek decemberben Budapesten, a Művészetek Palotájában, az országos gálán. Az elismerés várományosa Wolf József, a Dunaköm- lődi Halászcsárda üzemeltetője, Andreas Koch, a JAKO Fémáru- gyár Kft. ügyvezetője, Keresztes László, az út- és mélyépítéssel foglalkozó Geo-Be-Ke Kft. tulajdonos ügyvezetője és Jobbágy Gábor gépipari üzemmérnök, a BHG ÁSZ Kft. ügyvezető igazgatója. A folytatásban Az Év Tolna Megyei Vállalkozója díjakat adták át, amelyet a VOSZ Tolna meKóbor János, az Omega báta- széki származású énekese, Kovács Ferenc bonyhádi festőművész-tanár, és Csepeli István dunáföldvári fafaragó népi iparművész kapta idén a Tolna megyei Prima Díjat. Az elismeréseket pénteken este a VOSZ megyei szervezetének gáláján adták át a Babits Kulturális Központban. Kovács Ferenc, a Magyar Képzőművészet kategória díjazottja Csepeli István távollétében fia vette át a Prima Díjat Kóbor Jánosnak Horváth István gratulál az elismeréshez gyei szervezetének döntése alapján idén négyen kaptak meg: Sároséi Róbert szekszárdi borász, Treitz György, az autóalkatrész-gyártásban érdekelt bonyhádi telephelyű Treitz és társa Bt. ügyvezetője, Gazdag Éva Gizella paksi fodrászmester, valamint Siklósi Zoltán, a paksi építőipari szolgáltató cég, a ZO-BAU Kft. ügyvezetője. A megyei Prima Díj, egy kristályszobor az erkölcsi és a szakmai elismerés mellett egymillió forintos pénzjutalommal is jár. Idén is három kategóriában osztották ki. A Magyar Képzőművészet kategóriában Kovács Ferenc festőművész-tanár vehette át. A díjazott Nagybaracskán született, Bonyhádra 1963-ban került. A gálán bemutatott, róla készült kisfilmben elmesélte, édesanyjának köszönhetően került kapcsolatba a rajzolással, és pedagógusként ő is mindig szívén viselte a gyerekek művészeti képzését. Negyvenöt éve hívta életre a Tolna Megyei Gyermek rajz Pályázatot és Kiállítást, amelyet azóta is minden évben megrendeznek. Kovács Ferenc köszönőbeszédében is hangsúlyozta, boldogságot jelentenek számára a gyermekművek, és a mára már felnőtt alkotótársak képeinek is úgy tud örülni, mintha azok a saját munkái lennének. Kiemelte: régi álma egy alapítvány létrehozása, amellyel tehetséges gyerekeket tudnának támogatni. A díj ennek megvalósulásához járul hozzá. A Magyar Népművészet és Köz- művelődés kategória megyei Prima Díjasa Csepeli István fafaragó népi iparművész lett. Kisfilm- jében elhangzott, hogy egy kétszáz éves múltra visszatekintő, fővárosi asztalos dinasztia szülötte, kezdetben mégis inkább a kőszobrászat érdekelte. 1970-ben fordult ismét a fához, és ugyanebben az évben kötött házasságot Varga Ilonával. Neki köszönhetően került Dunaföldvárra. A városban több helyen megcsodálhatóak fafaragásai. Ő készítette a várkaput, a városháza festett-kazettás dísztermét és a 48- as emlékművet. De térplasztikával a megye és az ország számos pontján lehet találkozni, munkásságát elismerések sora dicséri. A Prima Díjat megbetegedése miatt személyesen nem tudta átvenni, azt fia, ifj. Csepeli István köszönte meg a gálán. A Magyar Zeneművészet kategóriában Kóbor János, az Omega énekese kapott megyei Prima Díjat. A Meckyként is ismert zenész ugyan Budapesten született, de szülei bátaszékiek voltak, így sok időt töltött ott élő nagyszüleinél. Máig kötődik Bátaszékhez, sváb gyökereihez. Sportolónak készült, ám egy sérülés miatt fel kellett hagynia az atlétikával. Már a József Attila Gimnázium tanulójaként együttest alapított, és bár építész diplomát szerzett, tanult szakmájában sohasem dolgozott. Európa- szerte ismert rockzenész lett. Zenei ízlését nagyban befolyásolták a Németországba kitelepített rokonok által küldött nyugati lemezek. Köszönőbeszédében elmondta, hogy soha nem az egyéni elismerések számára a legfontosabbak, hanem azok, amelyeket egy közösség tagjaként érdemel ki, a Prima Díj mégis kiemelt, hiszen a „gyökereimből jön”. Kóbor János ígéretet tett rá, hogy az Omega megköszöni ezt az elismerést Szekszárdon. A tavalyi év példáját követve, a VOSZ megyei szervezete idén is közönség szavazást hirdetett, a voksokat Tolnai Népújság szelvényein és a teol.hu oldalon lehetett leadni. Ennek eredményeként az egyik 2006-os Prima Díjas, a paksi Tűzvirág Táncegyüttes lett a közönségdíjas. Az elismerést Mádi Magdolna, művészeti igazgató vette át. A Prima Gálán a pécsi Vivat Bacchus Énekegyüttes és a 2005-ben Prima Díjjal jutalmazott Szekszárd Big Band lépett fel. A Tűzvirág Táncegyüttes közönségdíját Mádi Magdolna igazgató vette át A Szekszárd Big Banddel Búzás Panna Napsugár is énekelt Idén is megrendezték a Szent Erzsébet-ünnepet a városban A szegényekre is gondolni kell TOLNA - Szeretetcselekedet nélkül az Istenben való hit üres. Ha elfeledkezünk a rászorulókról, a periférián élő felebarátainkról, akkor a legszentebb Isten-szeretet sem ér semmit. - Többek között erről beszélt Ravasz Csaba tolnai plébános a helyi Karitász csoport által szervezett, péntek esti, Szent Erzsébet ünnep alkalmából celebrált szentmisén. A lelkipásztor emlékeztetett arra: a 13. század elején született Árpád-házi Szent Erzsébet rövid, de teljes élete követendő példa mindenki számára. (Szent Erzsébet a szegények, betegek gyámolító- ja volt. A legenda szerint egyszer - bár tiltották neki - kenyeret vitt a kötényében a rászorulóknak. Amikor megkérdezték tőle, mi van a kötényében, azt felelte, hogy rózsák. A kenyerek erre rózsákká változtak.) A plébános köszönetét mondott a tolnai Karitász csoport tagjainak odaadó munkájukért, az új tagok pedig megkapták a Karitász-sálat. A mise végén a megáldott Erzsébet-cipókat a jelenlevők és rászorulók között osztották ki. A misét a Schmidt Zoltánné vezette Mözsi Bartók Béla Női Kar előadása tette még bensőségesebbé, szólót Bérces Emese énekelt, orgonán Seleljo Alexandra játszott. Az ünnepség a katolikus iskolában szeretetven- dégséggel zárult. S. K. Ravasz Csaba plébános az új tagoknak átadta a Karitász-sálat Sebességkorlátozás az oszlopcsere miatt SZEKSZÁRD A közvilágítási kandeláberek cseréje kezdődik hétfőn Szekszárdon, a Rákóczi utca Mátyás király és Szluha György utca közötti szakaszán. Varga Ivett, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózat Zrt. kommunikációs munkatársa elmondta, hogy a rekonstrukció során elsőként a Mátyás király utcától a Szluha György utca felé haladva, az utca keleti oldalán cserélik ki a kandelábereket. Emiatt egy napig a Szluha György utcai buszmegállpban a járatok nem állnak meg. Később az utcaszakasz nyugati oldalán cserélik az oszlopokat. A munkálatok ideje alatt sebességkorlátozásra kell számítani, és az érintett oldalakon átmenetileg nem lehet majd parkolni, ezért a közlekedők türelmét, megértését kéri a társaság - mondta Varga Ivett. A kandeláberek cseréjét várhatóan december 7-én fejezik be a szakemberek, majd gondoskodnak a környezet rendezéséről és a burkolatok helyre- állításáról is. Teljes körűen december 20-ra végeznek a fejlesztéssel. Az E.ON azért döntött a kandeláberek cseréje mellett, mert a régi oszlopokon megjelentek a korrózió jelei, és a közvilágítás zavartalansága, a biztonság érdekében újakra van szükség. A rekonstrukció összköltsége mintegy 7 millió forint. H. E.