Tolnai Népújság, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-19 / 271. szám
SPORT 11 2015. NOVEMBER 19., CSÜTÖRTÖK „Nem szerettem volna cserbenhagyni a nézőket” Nem jött be a B-terv Halász Gábor keze a magasban. A szekszárdi bunyós azt gondolta, hogy sokkal jobban meg kell majd szenvednie 37. győzelméért, de a beugró... Válogatottunk a harmadik kalapból várja a sorsolást LABDARÚGÁS Azzal, hogy kedden teljessé vált a 2016-os, franciaországi labdarúgó Európa-bajnok- ság 24 csapatos mezőnye, kialakult a december 12-i, párizsi csoportsorsolásra a kalapok összetétele is. A kijutott nemzeti együtteseket az úgynevezett UE- FA-együttható alapján sorolták a kalapokba. Az már hétfőn az írek kijutásával biztossá vált, hogy a kontinensviadalon 44 év után ismét résztvevő magyarok a harmadikban kapnak helyet. A legjobbak közé került a rendező Franciaország, a címvédő Spanyolország, a világbajnok Németország, a világranglista-vezető Belgium, továbbá Anglia és Portugália. Az együtthatókat a válogatottak közelmúltbeli eredményei alapján számítják ki. Jelenleg a 2012-es Európa- és a 2014-es világbajnokság selejtezői, illetve a torna során lejátszott találkozók, valamint a lezárult Eb-selejtező mérkőzései a mérvadóak. Magyarországnak pillanatnyilag 27,142 pontja van. Az Eb-sorsoláson hat négycsapatos csoportot alakítanak ki. A kvartettekből az első két helyezett mellett a négy legjobb csoportharmadik jut tovább a nyol- caddöntőbe, s onnantól egyenes kieséses rendszerben folytatódik a kontinensviadal. A 24 válogatott beosztása, 1. kalap: Franciaország, Spanyolország, Németország, Anglia, Portugália, Belgium. 2. kalap: Olaszország, Oroszország, Svájc, Ausztria, Horvátország, Ukrajna. 3. kalap: Lengyelország, Románia, Szlovákia, Magyarország, Svédország, Csehország. 4. kalap: Izland, Wales, Albánia, Észak-írország, Írország, Törökország. B. L. Bernd Storck: sorsolásra várva Szűk egy héttel az idei Harcosok Éjszakája gálaesemény után sem lehet tudni, hova tűnt Zsíros Attila, Halász Gábor ellenfele. A cirkálósúlyú bokszoló lapunknak elmondta, sajnálja, hogy így alakult, levonták a következtetéseket ebből, és ígéri, a jövő évi gála szervezésekor oda fognak figyelni ezekre. Berg Sándor berg.sandor@gmail.com ÖKÖLVÍVÁS Mint ismert, a múlt hét szombaton már hetedik alkalommal megrendezett Harcosok Éjszakáján a szekszárdiak sztárja, Halász Gábor Zsíros Attila ellen lépett volna kötelek közé. Azonban a fővárosi bunyós már a pénteki mérlegelésen sem jelent meg, és a gálán sem hallatott magáról. „Azóta sem tudunk róla semmit, köddé vált. A menedzserem is próbálta elérni őt vagy az ügynökét, de felszívódott” - mondta el lapunknak Halász Gábor. - Sajnos az Ilyenek benne vannak a pakliban, mivel nem tudunk olyan kecsegtető fellépési díjat kínálni, amennyiért biztosan vállalnák a küzdelmet az ellenfelek. Ehelyett inkább' lemondják, persze ezt sportszerűen is meg lehet tenni. Ha lenne 2-3000 eurós díj, akkor természetesen más lenne a helyzet, de amennyit mi ajánlani tudunk, az nem vetekszik ezzel az ösz- szeggel.” A közönségkedvenc hozzátette, mindenképpen ring- be szeretett volna lépni, nem akarta cserbenhagyni a nézőket, ezért gyorsán másik ellenfél után.kellett nézniük. „Husz- ka Attila mindenképpen szorí- tóba lépett volna Gyén Attila ellen, azonban a szekszárdi bunyós egy héttel korábban kikapott Angliában (az Indián becenévre hallgató Gyén a négy menetre tervezett összecsapás első menetének végén technikai K.O.-val kapott ki a debütáló brit Warren Baistertől Liverpoolban - A szerk.), ezért a kötelező 28 napos pihenője miatt nem bunyózhatott. így kvázi B-tervként Huszka ellen léptem kötelek közé” - fogalmazott Halász. A kecskeméti bunyós a mérkőzés kezdetétől passzív volt, nem lépett fel kezdeményezőként, inkább csak az időt húzta, semmit nem kockáztatott. „Sajnos ezt a stílust vártuk tőle. Tudtuk, hogy mire képes, de, ahogy említettem, ki szerettem volna szolgálni a közönséget.” Halászon már a bevonulása során látszott, nincs meg benne az az elszántság, az az átszel- lemülés, ami őt jellemezni szokta. Ez a ringben sem változott meg. „Nagyon sajnálom, hogy így alakult a mérkőzésem. Valóban nem volt meg bennem az a tűz, nagyon el voltam keseredve. Viszont azt sem szerettem volna, hogy fél perc után véget vessen a bíró a találkozónak (ahogy az egyszer már előfordult 2013- ben Felly Manaziával szemben, amikor is az első menet legelején kiütötte a kongói születésűt - A szerk.). Azon leszünk, hogy amit a szervezéssel és az ellenfél kiválasztásával elkövettünk, többet ne forduljon elő. Ezt a hibát a jövő évi gálára mindenképpen ki szeretnénk küszöbölni. Ettől függetlenül úgy érzem, és a visszajelzésekből is azt szűröm le, hogy jó színvonalú gálát láthattak a kilátogatok, akiknek szerintem a többiek nevében is mondhatom, hogy köszönjük a buzdításukat” - zárta a cirkálósúlyú bunyós. HÍREK Kevésnek bizonyult James 30 pontja KOSÁRLABDA Az észak-amerikai profi bajnokság (NBA) alapszakaszában a Keleti főcsoportot vezető Cleveland Cavaliers az utolsó negyedet 11 ponttal elveszítette a Detroit Pistons otthonában, így 104-99- re kikapott. Az egymást követő második mérkőzést elbukó Cavs klasszisának, LeBron James-nek (képünkön) a 30 pontja is kevés volt. B. S. Borbálán vezeti az El Clásicót LABDARÚGÁS A spanyol szövetség döntésének értelmében a 42 esztendős David Fernán- dez Borbálán vezeti a Real Madrid-Barcelona rangadót. Az andalúziai bíró korábban két El Clásicón fújta a sípot, és mindkét alkalommal a katalán együttes sikerét hozta. A derbi szombaton 18.15 órakor kezdődik, a találkozót a Sportl élőben közvetíti. B. S. A románokat is verték Benedekék VÍZILABDA A grúzok elleni 17- 10-es siker után újabb köny- nyed meccset játszott Benedek Tibor csapata: a férfi válogatott 16-8-ra legyőzte Romániát a Világliga európai selejtezőjének második fordulójában. A legtöbb gólt, négyet-né- gyet Salamon Ferenc és Vámos Márton szerezte. A következő ellenfél december elsején Görögország lesz. B. S. Uruguay és Brazília is hármat gurított LABDARÚGÁS A világbajnoki selejtezősorozat dél-amerikai zónájának negyedik fordulójában a Copa América-győztes Chile háromgólos vereséget- szenvedett Uruguay-ban, míg Brazília hazai pályán nyert ugyanilyen arányban (3-0) Peru ellen (Gól: Douglas Costa, Renato Augus- to, Felipe Luis). Argentína Lucas Biglia góljával 1-0-ra nyert Kolumbiában. B. S. Huszka Attila semmiféle ellenállást nem tudott kifejteni a bokszgálán A szekszárdi iskola veretlenül győzött a bátaszéki Kölyök Kupán Megvédte címét a Baka suli KISPÁLYÁS FOCI Tavalyi sikerét megismételve a Szekszárdi Baka István Általános Iskola focicsapata nyerte meg az 1987-ben alapított bátaszéki Kölyök Kupát. A megyeszékhely tehetségei mindhárom meccsükön győztesen hagyták el a játékteret, bár az első találkozójuk elején a bátaszéki csapat már három góllal is elhúzott. A négycsapátos torna megszervezése, lebonyolítása Faidt József tanár munkáját dicséri. A kupákat, érmeket és a különdíjakat a bátaszéki iskola intézményvezetője, Mészáros István igazgató adta át, megköszönve a gyerekek és testnevelőik munkáját, a szülők szurkolását. A győztesek Enyedi Attila testnevelővel, az érmekkel és az oklevelekkel Eredmények: Bátaszék-Szek- szárdi Baka 3-6, Mohács Broda- rics Ált. Isk.-Tengelic 7-2, Szek- szárd-Mohács 6-2, Szekszárd- Tengelic 14-2, Bátaszék-Mohács 4-2. A végeredmény: 1. Baka iskola (26-7) 9, 2. Bátaszék Ciká- dor iskola (14-8) 6, 3. Mohács Brodarics István Általános Iskola (11-12) 3, 4. Tengelic (4-28) 0 pont. Különdíjak. A legjobb mezőnyjátékos: Felki Benjamin (Baka iskola). A gólkirály: Takács Domán 10 góllal (Baka iskola). A győztesek: Domokos Dominik, Bitz Alex, Czingelly Rudolf, Czövek Bence, Felki Benjamin, Tanos Márton, Szili Dávid, Takács Domán, Pintér Soma. Testnevelő-edző: Enyedi Attila. B. L. Eilingsfeld élvezi, hogy számítanak rá KOSÁRLABDA Amióta Szabó Zsolttal szerződést bontott az Atomerőmű SE NB I-es férficsapata, Eilingsfeld János mintha megújult volna. Az erőcsatár-center hetek óta remekel, mostanában nem akadt olyan mérkőzés, amelyen ne szerzett volna legalább tíz pontot, s a lepattanókat is szorgosan gyűjtögeti. A Szeged, a Körmend, és most a Jászberény ellen is dupla-duplát ért el, azaz két mutatóban is kétszámjegyű eredmény került a neve mellé a statisztikai lapra. A jászságiak elleni találkozón 22 ponttal és 10 lepattanóval zárt - érthetően a paksiak legjobbja volt.- Jól esik, hogy már az elejétől fent lehetek a pályán, de igazából eddig sem volt azzal probléma, hogy a kispadon kezdtem. Nem gondolnám, hogy az adott csapat cseréi gyengébbek, mint a kezdőjátékosok. A kispadról is hasznos emberek szoktak bejönni és sokat tesznek hozzá a mérkőzéshez. A jó teljesítményemnek úgy érzem, semmi köze ahhoz, hogy Szabó Zsolt távozott - mondta a bbl.hu-nak. A jövőről ugyanakkor nem beszélt, mint hangsúlyozta, sok van még hátra, de reménykedik benne, hogy jó helyen zárnak. A hétvégi, Sopron elleni idegenbeli meccsről pedig annyit mondott: egy erős, jól dobó csapattal találkoznak, igyekeznek a lehető legjobban felkészülni. R. G. t