Tolnai Népújság, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-13 / 266. szám
2015. NOVEMBER 13., PÉNTEK Hatéves korban alakul ki a belső motiváció Döntő a radírkorszak Nehezen kezelik a stresszt a diákok. Dr. Györkő Enikő pszichológus szerint már a várandósság alatt eldőlhet, hogy sikeresen vagy sikertelenül birkózik-e meg gyerekünk az iskolában rá váró kihívásokkal. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu SZEKSZÄRD A tanulóknak számos stresszhatással kell szembenézniük tanulmányaik során. A szerteágazó tényezó'k közül említést érdemelnek az iskolai és egyéb szintű elvárások, az önmegvalósítás.- A gyerekek fejlődéstörténete már a várandósság időszakától indul. A várandós anya lelki, testi egészsége nagyban meghatározza a magzat idegrendszeri és lelki fejlődését. Azok a faktorok, melyek a korai időszakban jelentősek, olykor fel sem tűnnek a szülőknek. Sokáig lappanga- nak, az iskoláskorra, az óvodáskor végére válnak nyilvánvalóvá, amikor a gyerekek a teljesítménymérésével az iskolaérettségi vizsgálatok kapcsán találkoznak. A gyerekeknek van veleszületett fejlődéstörténeti meghatározottságuk, genetikai meghatározottságuk, és ehhez jön a környezet hatása. Ezek az alaptényezők - húzta alá dr. Györkő Enikő pszichológus, integra- tív gyermekterapeuta. - Fontos még a pszichoszociális fejlődési folyamat, ennek fontos állomása a 6-tól 12 éves korig terjedő időszak. A pszichoszociális fejlődési szakaszoknak a születéstől fogva kulcsfontosságú szerepük van. A fent említett szakasz kimondottan az iskolai teljesítményről, iskolai kompetenciák kialakulásáról szól. Úgy is hívjuk, a teljesítőképesség a sikertelenséggel szemben. Hatéves korban létrejön egy belső motiváció, késztetés, hogy teljesíteni szeretne a nebuló. Ezt Mérei Ferenc úgy nevezte el gyereklélektankönyvében, hogy radírkorszaka van a gyereknek. Mindent nagyon pontosan, jól szeretne csinálni. Ez abból a szempontból fontos, hogy a gyerekek ebben az iskolai időszakban hogyan élik meg teljesítést. Milyen visszajelzéseket kapnak környezetüktől, mit kapnak a pedagógusoktól és szüleiktől. Ha ebben a periódusban, főleg 1-3. osztályban meg tudják élni kompetenciaélményüket, akkor Nem ritka, hogy a gyerek nem beszél róla, eijár az iskolába, és némán tűri a szorongást. Ennek azonban később i következményei lehetnek Tréningekkel a fejlesztésért Elterjedtek a tanulási támogatással kapcsolatos programok. Magyarországon is egyre több ilyen tréninget tartanak gyerekeknek. Vannak ún. tanulási, kognitív tréningek. amelyek egyrészt jól segítik a tanulási képességeket, másrészt pedig a tanulási stratégiákat. Felső tagozatban nagyon fontos, hogy a megtanulandó szövegeket milyen stratégiával, milyen tanulási stílussal tudják magukba szívni a tinédzserek. Ez is temperamentum szerint befolyásolt. azaz lényeges, hogy ki milyen munkamóddal tud jobban dolgozni. Ennek megállapítására nagyon jó teszteljárások léteznek. A szakemberek sokat tudnak segíteni a családoknak, gyerekeknek. Segít az iskolai pszichológus Jó néhány kezelési mechanizmus ismert (hobbitevékenység, sport), ám a diákok jobbára csak néhány eszközt használnak mindennapjaik során. Akad olyan, akinek fa- lásrohama van, vagy éppen képtelen szembenézni a stresszt kiváltó hatással, és elhárítja, elfojtja azt. A kezelési mechanizmusok elsődleges felelőse, színtere az iskolapszichológiai hálózat. Az intézményekben dolgozó pszichológusok rendelkezésére állnak olyan eljárások, amelyekkel jól körüljárható a szorongás. Ha erősebb - képességekből adódó - tanulási problémák vannak, akkor a nevelési tanácsadó vagy szakértői bizottság tud segíteni, melyik képességterületet kell kompenzálni. később - középiskolában, a felső- oktatásban, ahol igazán fontossá válik a tanulás sikeressége - kevésbé lesz problémájuk. A szakember hozzátette: a teljesítménykompetenciát befolyásolja a társak szociális visszajelzése is. Fontos a diákok számára, hogy az osztály szociometriájában teljesítményük alapján meghatározó helyet töltsenek be. A kisiskoláskor még a teljesítményről szól, később az iskolai sikerességet, sikertelenséget a szociális kapcsolatok jelentősen befolyásolják. A stressz mindenképpen ösz- szefügghet az életvitellel, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a szociális és egyéb háttértényezőket. - Nagyon meghatározó faktor a szociális háttér - jegyezte meg a lélekgyógyász. - Az 1970- es években Angliában volt egy vizsgálat, hogy miért sikeresek, sikertelenek a gyerekek. Egyértelműen látszott, hogy bizonyos szociokulturális környezetből érkező kamaszoknak könnyebben megy a tanulás. Kiderült, hogy ez a nyelvi adottságokból, képességekből adódó sikeresség. Ott ahol a szülők nyelvi kommunikációja jól kidolgozott, összetett mondatokat használnak, választékosán beszélnek, azok a gyerekek ügyesebbek voltak az iskolában, mert a pedagógusok is így kommunikálnak. A tanulók jól tudtak kapcsolódni a tanárhoz, mert megértették amit mondott. Akik rosz- szabb szociális környezetből érkeztek - nem rendelkeztek kimunkált nyelvi kóddal már hátrányosabb helyzetben voltak. Az iskolások sokszor kényszermegoldásokba menekülnek.- Emögött sokszor az iskolafóbiát látom, ami nem egyenlő az iskolakerüléssel - fejtette ki dr. Györkő Enikő. - A fiatal nem akar otthonról elmenni iskolába, a családi környezetből fakadó problémák, illetve az iskolai klímából adódó nehézségek miatt. A stresz- szelő, túl sokat követelő szülők gyerekeinél jelentkezhetnek szorongásos tünetek. Nem minden gyerek mondja el, hogy szorong, sok magába fojtja. A tanulási nehézségek mögött sokszor nem képességbeli probléma, inkább szorongás van. Az iskolafóbiás gyerekek egy része eljár suliba, és ott csendesen szorong. Egy részük ezt nem tudja kezelni, aminek következtében sodródhatnak a devianciák irányába. E zek olyan szegények, hogy még számítógépük sincs nekik - mondta a minap Pisti, a szomszéd kisfiú egyik iskolatársa. A beszélgetésnek tanúja voltam, mindkettőjüket jól ismerem. Nagy kár, hogy Pisti nem valami NAV-revizor fülébe súgta ezt a mondatot. Pisti nyilván csak meg akarta sérteni Józsikát, mivel tudta, hogy számítógépük azért nekik is van. Józsika sem hagyta magát, és a „szegény ám az anyád!” nyelvi formulával válaszolt. Pedig Józsika - a szomorú, fekete szemei ellenére - a lelke mélyén nagyon jól tudja, hogy szegénynek lenni nem szégyen, de főként nem az ő bűne. De nyilván nem a hozzá és a Pistihez hasonló alsó tagozatosok tehetnek arról, hogy manapság egyre többen hangoztatják (mi több, vannak, akik komolyan is gondolják): aki szegény, az kérem magára vessen. Legfőképpen pedig szégyellje magát! Pedig szerintem nem szégyen például feleségként gyesen lenni a gyerekekkel, fiatal férjként becsületesen dolgozni egy futószalag mellett, minimálbérért, plusz a családi pótlékért. Nem szégyen - legalábbis nem a nyugdíjas szégyene - negyven évet tisztességesen ledolgozni, aztán megöregedve üres teába mártogatott száraz kenyeret vacsoráim a sötétben, hogy ne pazarlódjon az áram. De nem szégyen halmozottan hátrányos családba születni, és a kiemelkedés szik- rányi esélye nélkül, jó esetben a nyolc általánost elvégezni. Olykor-olykor libasült evésről túl merészeket álmodni. Éhesen pádból kiszédülni... És nem szégyen az sem, ha a több gyermekes családban a kicsik egymásra hagyományozzák a cipőt, ruhát. Nem szégyen ez emberek. Csak nagyon, de nagyon elszomorító dolog. Aki szegény, az magára vessen, és legfőképpen szégyellje magát Sütő Károly víziói a galériában SZEKSZÁRD Sütő Károly Víziók című kiállítása látható december közepéig a Szent László Szakképző Iskola Székely Galériájában. A csütörtöki megnyitón Juhász Gábor igazgató elmondta, hogy a tárlat kettősséget tükröz, amelyről a kiállítóhelyen áthaladó pedagógusok és diákok megnyilvánulásai is árulkodnak. Hozzátette: a művész a szerelemhez hasonlítja az alkotás folyamatát. A kiállított képeket Ador- jáni Endre mutatta be, kiemelve Sütő Károly sokoldalúságát. Mint mondta, mindhárom formanyelvet - grafika, festészet, szobrászat - érti. Az ünnepségen Vighné Székely Rozália szavalt, Bognár Cecil énekelt. H. E. A Víziók című kiállítás ünnepélyes megnyitója Tombolát is sorsolnak a patchwork- és csuhékiállítás látogatói között Varázslatos foltok a MAG-Házban Már a szabadulása napján verekedett TOLNA „Folt hátán folt” fogadja a látogatókat a tolnai MAG-Ház felső szintjén. Ám a találós kérdésben szereplő káposztával ellentétben ezekben a foltokban a tű is sűrűn megfordult. A tolnai foltvarró asszonyok köre, a 2014 őszén alakult, Zsinka Jánosné vezette, tizenkét tagú Tolnai Foltocska Klub kiállításán bemutatott alkotásokról van ugyanis szó. A maradék textilből készített több, mint száz táska, takaró, dísztárgy, baba és egyéb patchwork alkotás hatalmas érdeklődést és őszinte elismerést váltott ki a szerda esti tárlatnyitón megjelent mintegy száz fős közönségből. A kiállítást Berta Zoltán, tolnai alpolgármesTöbb mint száz alkotás látható a foltvarrók tárlatán tér nyitotta meg, két diák, Győri Lilla Natália (vers) és Link Anna Réka (zongora) közreműködésével. Az alpolgármester a tolnai foltvarrók tetszetős, igényes munkái mellett egy Júliamajor- ban élő népi iparművész, Pete Jánosné csuhéból készült alkotásait is méltatta, lévén, hogy közös kiállításról van szó. A csuhéfonó kosarakat, táskákat, lámpaernyőt, széket, dísztárgyakat hozott el a tolnai tárlatra. A Foltvarázs - Foltvarrás és csuhé című tárlat december 3-ig tekinthető meg. A látogatók által megvásárolható tombolák sorsolása december 4-én lesz, a fődíj egy foltvarrással készült ágytakaró. S. K. SZEKSZÄRD Súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási Ügyészség a 46 éves medina-szőlőhe- gyi férfi ellen. Az alacsony iskolai végzettségű, szerény anyagi körülmények között élő vádlott idén áprilisban szabadult szabálysértési elzárásából. Ezt megünnepelve, jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott. Hazaérve folytatta az italozást élettársával, valamint régi ismerősével, a 62 éves sértettel. A délutáni órákban szóváltás támadta két férfi között, melynek során a vádlott fejbe rúgta és kétszer ököllel arcon ütötte az ugyancsak ittas sértettet. A sértett hámfosztá- sos, zúzódásos könnyű sérüléseket szenvedett, de fennállt az orrcsonttörés veszélye. Az ittas vezetés miatt korábban közérdekű munkára ítélt vádlottal szemben az ügyészség elzárás kiszabását szorgalmazza. Az új büntető törvénykönyv bűncselekmények elkövetése esetén is lehetővé teszi elzárás kiszabását, amely főként azokkal szemben alkalmazható, akik esetében szociális, gazdasági, családi viszonyaik miatt más büntetés kiszabása célszerűtlen. Az 5 és 90 napi időtartam között kiszabható elzárást is büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani, de jóval enyhébb szabályok szerint, tájékoztatott dr. Páli Péter, a főügyészség eseti sajtószóvivője. 1.1. *