Tolnai Népújság, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-02 / 256. szám

A Paksi FC szűrője két gólt fejelt, főszereplő volt a Felcsút ellen Papp Kristóf, a levegő ura A paksiak középpályása, Papp Kristóf (6-os mezben) két gólja után nemcsak csapattársait, hanem az egész világot a keblére ölelte volna Csoknyai László újabb bronzérme CSELGÁNCS Csoknyai Lász­ló harmadik helyen végzett a cselgáncsozók olimpiai kvali­fikációs sorozatába tartozó vi­lágkupa Abu-Dzabiban zajló ál­lomásán. A 81 kilogrammos súlycsoportban szereplő ma­gyar versenyző - a viadal hon­lapja szerint - gaboni, német és iráni rivális legyőzésével ju­tott negyeddöntőbe, ahol vi­szont kikapott a bolgár Ivaj- lo Ivanovtól. A 28 éves magyar versenyző, aki három hete Glasgowban is harmadik lett, a vigaszágon egy-egy kanadai és brazil ellenfelet felülmúlva szerezte meg a bronzot. Pupp Réka (48 kg) helyezetten. R. G. Négy gólt kapott otthon a Hertha LABDARÚGÁS Dárdai Pál csa­pata, a Hertha hazai pályán, 59 ezer néző előtt 4-1-re ki­kapott a kiváló formában lévő Borussia Mönchengladbach- tól a német élvonalbeli bajnok­ság (Bundesliga) 11. forduló­jának szombati játéknapján. „Csak az első tizenöt percben voltunk versenyben, a későb­biekben futottunk az esemé­nyek után, nagy volt számunk­ra a sebesség. Talán túlságo­san is tiszteltük az ellenfelet”- fogalmazott Dárdai Pál a ta­lálkozót követően. R. G. Remek hajrával verte meg a Puskás Akadémiát a Paksi FC az OTP Bank Liga 14. forduló­jában. Sorozatban negyedszer nyertek az atomvárosiak, akik továbbra is második helyen áll­nak a bajnoki táblázaton. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Papp Kristóf kétszer emelkedett, s két gólt fejelt Ber- tus Lajos szögletéből a Puskás Akadémia elleni találkozón. A felcsútiak horvát szűrője, Bace- lig-Grgic pedig a saját kapujába búlintott. Nem túlzás tehát kije­lenteni, hogy fejben múlta felül a vendégeket a Paksi FC. Sorozatban immáron har­madszor. Két szezonnal koráb­ban 4-1-re, tavaly 2-1-re nyert a Paks, most pedig 4-2-re győztek Gévay Zsolték, akik ismét na­gyot küzdöttek, s amikor a haj­rában, Tischler Patrik kiegyenlí­tett, akkor is hittek benne, hogy övék lehet a győzelem. Mentek előre, és ennek meg is lett az eredménye. „Próbáltuk irányítani a mér­kőzést, arra törekedtünk, hogy sokat passzoljunk, hogy járas­suk a labdát - mondta a győze­lemről Papp Kristóf, az össze­csapás hőse. - A tizenegyes kis­sé megfogott bennünket, még úgy is, hogy nem lett gól belőle, de aztán összekaptuk magun­kat, és a folytatásban mi irányí­tottunk. A góljaimról? Bertus La­jos mindkétszer remekül tekerte középre szögletből a labdát, csak arra kellett törekednem, hogy megelőzzem a védőmet. Nagyon örülök a két gólomnak, egy hete Békéscsabán megszereztem el­ső NB I-es találatomat, most pe­dig már megvan az első duplám is. Csak az bánt, hogy begyűjtöt­tem az ötödik sárga lapomat, így a következő mérkőzésen, itthon, a Haladás ellen csak a lelátóról szurkolhatok a társaimnak.” A Paksi FC zsinórban negye­dik mérkőzését nyerte meg, a sorozatot a Vasas elleni idegen­beli 2-1-es sikerrel kezdték épí­teni, majd hazai közönségük előtt 1-0-ra legyőzték az Újpes­tet, egy hete Békéscsabán pedig kitűnő hajrával, Bartha László 97. perben (!) szerzett szabadrú­gásgóljával a Békéscsabát múl­ták felül. A kitűnő szériának kö­szönhetően a paksiak léptek elő a Fradi elsőszámú üldözőjévé. „Mozgalmas és izgalmas mér­kőzést játszottunk - mondta Csertői Aurél, a Paksi FC vezető­edzője. - Mind a két csapat gólra törően futballozott, aminek meg is lett az eredménye, hiszen sok helyzet volt, amelyekből hat ta­lálat született. Mi négyet sze­reztünk, így győztesen kerül­tünk ki az összecsapásból. He­lyenként jól is futballoztunk, de voltak hibáink is. Szerintem egy látványos, élvezhető találkozót láthatott a közönség. Huszonöt pontot szereztünk, ami nem egy eget rengető dolog, de számunk­ra sokkal több mint amit remél­tünk. Büszkék lehetünk a máso­dik helyünkre.” A paksiak szempontjából a legrosszabbkor jön a válogatott pótselejtezői miatti háromhetes bajnoki szünet, hiszen igencsak lendületbe jöttek. De legalább addig lehet gyönyörködni a ta­bellában. Jól mutatna így a 33. fordulót követően is... Jegyzőkönyv - ez történt a szombati bajnoki meccsen OTP Bank Liga, 14. forduló Paksi FC-Puskás Akadémia 4-2 (1-1). Paks, 1186 néző. V: Karakó. Paksi FC: Molnár P. - Kulcsár D„ Lenzsér, Gévay, Sza­bó J. - Papp K. - Hahn. Bertus, Kesztyűs B. (Szakály D.. 79.), Bartha (Bajner, 84.) - Balázs Zs. (Koltai, 83.). Vezetőedző: Csertői Aurél. Puskás Akadémia: Hor­váth T. - Fiola, Fodor, Herceg, Dinjar - Bacelic-Grgic, Márkvárt - Pauljevics (Tischler, 75.), Sal- lai R., Pékár - Lencse (Nagy Zs.. 85.). Vezetőedző: Robert Jár­ni. Gól: Papp K. (23., 67.), Bace­lic-Grgic (84., öngól), Hahn (91.), illetve Márkvárt (28.), Tischler (80.). Sárga lap: Hahn (24.), Gé­vay (25.), illetve Márkvárt (40.), Herceg (82.). A Fradi menetel, már a 34. veretlen mérkőzésnél Parádés újpesti hajrá Medel elöntötte el a milánói rangadót LABDARÚGÁS Az olasz bajnok­ság, a Serie A 11. fordulójának rangadóján az Internazionale Gary Medel találatával legyőz­te a milánói rangadóra listave­zetőként érkező AS Romát. Az Inter hatodszor nyert 1-0-ra az idényben. A hajrában a ró­maiak bosnyák szabadrúgás­lövője, Miralem Pjanic a kiállí­tás sorsára jutott, miután egy kezezésért megkapta máso­dik sárga lapját. A Roma vere­ségét kihasználta a Fiorentina, és a Frosinone ellen vasárnap aratott 4-1-es sikerével Paulo Sousa együttese ismét átvette a vezetést. R. G. LABDARÚGÁS Sorozatban 34. mér­kőzésén is veretlen maradt a Fe­rencváros, amely simán nyert a Vasas ellen az OTP Bank Liga 14. körében. A címvédő Video­ton hátrányból felállva fordított a DVTK ellen, a Haladás pedig az MTK-t győzte le idegenben, meg­szakítva a kék-fehérek hazai ve­retlenségi sorozatát. OTP Bank Liga, 14. forduló. Ferencváros-Vasas 5-1 (3-0). Groupama Aréna, 6873 néző, v.: Farkas Á. Gól: Sesták (2.), Varga R. (23., 63.), Leandro (26.), Rami­rez (81.), ill. Ubiparip (47.). MTK Budapest-Haladas 0-1 (0-0). Illovszky Stadion, 500 né­ző. V: Iványi. Gól: Gaál (75.). Videoton FC-Diósgyőri VTK 2-1 (0-1). Székesfehérvár, 2413 néző. V: Vad II. Gól: Sejben (47.), Nego (70.), ill. Grumics (44.). Békéscsaba 1912 Előre-Új- pest FC 1-3 (1-0). Békéscsaba, 1500 néző. V: Bognár T. Gól: Bir- talan (5.), illetve Diagne (78.), Pe- rovic (86.), Balogh B. (91.). DVSC-TEVA-Budapest Hon­véd 0-0. Debrecen, 3200 néző, v: Németh Á. Rónai G. I Az OTP Bank Liga állása 1. Ferencváros 14 13 1 0 32-6 40 2. Paksi FC 14 7 4 3 21-12 25 3. Haladás 14 6 6 2 12-10 24 4. MTK 14 6 4 4 19-14 22 5. Debrecen 14 5 6 3 21-14 21 6. Videoton 14 6 0 8 16-17 18 7. Újpest 14 4 6 4 18-16 18 8. Bp. Honvéd 14 4 5 5 16-18 17 9. Diósgyőr 14 4 3 7 15-25 15 10. Felcsút 14 2 6 6 16-21 12 11. Vasas 14 3 1 10 10-22 10 12. Békéscsaba 14 2 2 10 12-33 8 Jfm Davis TARTSAM A FRONTOT? VÉGE... ŐK MIT CSINÁLNAK MOST? VÉGE... AVOKÁPÓSZÓSZ BA MÁRTO- GATJÁK A LÁBAM, URAM. ÉN ÜGY MOST VONULNÉK . VISSZA. „ Álmos kezdés után hengerelt az FGKC KÉZILABDA Női NB l/B, Nyuga­ti csoport. Szekszárdi FGKC- Dunaújvárosi Kohász II. 28-15 (13-7). Szekszárd, 250 néző. Vezette: Bodó, Kékesi. Szekszár­di FGKC: SCHELL - GRÉNUS 7, Fauszt 6, Weigel 3 (3), GULYA 1, Vasas 5, Reisch 1. Cserék: Nagy 1, TÓTH B. 1, TAUKER 3. Vezető­edző: Tabajdi Ferenc. Hétméteresek: 3/3, ill. 3/3. Kiállítások: 12, illetve 12 perc + piros lap. A vendégek lényegesen moti- váltabban kezdték a mérkőzést. Az FGKC nehezen vette fel a rit­must, védekezési elszámolások és eladott labdák „színezték” a játékukat. Vasas két átlövésgól- lal, valamint a mezőny legjobb­jának megválasztott Grénus vezérletével, ha nehezen is, de előnyt tudott szerezni a hazai együttes (26. perc: 9-6). A fél­idő végére aztán a feljavuló Fa­uszt találataival megduplázó­dott a két csapat közti különb­ség. A második játékrészre a Gólyák védekezése is összeállt, ami Schell jó kapusteljesítmé­nyével párosult. Az 53. percben végleg megpecsételődött a ven­dégek sorsa, amikor is Fauszt elleni fejre ütésért piros lappal kizárták Termány Ritát, ugyan­is a második félidőben csak ő volt képes gólt szerezni az aka- démisták közül. A volt dunaúj­városi Tauker Eszter indítás gól­jaival alakult ki a mérkőzés fo­lyamán a legnagyobb különbség (55. p.: 26-12). Tabajdi Ferenc: - Számom­ra úgy tűnt, hogy az elején még a kozármislenyi győzelmünket ünnepeltük, mert fejben nem „értünk” oda a mérkőzésre. Sze­rencsére a jól védekező, tartalé­kos vendégek támadásban keve­set nyújtottak a pályán. Berg S. * *

Next

/
Thumbnails
Contents