Tolnai Népújság, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-12 / 265. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. NOVEMBER 12., CSÜTÖRTÖK HÍREK Véradóverseny is volt SZEDRES A szedresi őszi vér­adáson 23-an jelentek meg, tájékoztatott Barteczka Mária, a helyi Vöröskereszt véradás szerezője. A megjelentek közül 21-en adhattak vért. 3 új vér­adó is volt: Dobai István Márk, Maczik Ditta és Orsós György. A véradókat a Községi Önkor­mányzat ebéddel, a Vöröske­reszt pedig ajándékkal várta. Az általános iskolások között meghirdetett véradó szerve­ző versenyt Pákolicz János 8. osztályos tanuló nyerte. B. K. Újmisét tartottak a templomban SZAKÁLY Vasárnap tartották a helyi templom búcsúnapját - mondta el lapunknak Feuer­bach Szabolcs, a Szakályi Köz- művelődési Központ vezetője. A jeles alkalomból meghívták a szakályi felmenőkkel rendelke­ző Molnár Péter plébánost, akit áprilisban szenteltek pappá Pé­csen. A mindössze 25 eszten­dős atya - aki szolgálatát Zom- bán teljesíti - új misét celebrált, a-hívek újmisés áldásban ré­szesültek. Ezt követően az egy­házközösségtagjai köszöntöt­ték a plébánost. B. L. Mészáros Pál is jelölt AZ ÉV BORÁSZA A Magyar Bor Akadémia idén 25. alkalom­mal adja át hazánk legrango­sabb borszakmai elismerését. Idén holtverseny miatt, az öt jelölt helyet hatan versenge­nek az Év Bortermelője címért: Borbély Tamás - Badacsonyi borvidék, Jásdi István - Ba- latonfüred-Csopaki borvidék, Koch Csaba - Hajós-Bajai bor­vidék, Mészáros Pál - Szek­szárdi borvidék, Szőke Mátyás - Mátrai borvidék, Szöllősi Mi­hály - Neszmélyi borvidék. A jelöltek november 20-án mu­tatkoznak be a szakmának és a vendégeknek a Magyar Me­zőgazdasági Múzeumban. Az eredményhirdetés december 4-én lesz. M. I. A liba mellcsontjából jósolják, milyen lesz a tél Piacon az újbor A Márton-nap összekapcsoló­dik a hazai új borok bemutatá­sával, kóstoltatásával. A szek­szárdi borászok szerint a korai fajtákból készült nedűk jól si­kerültek, gyümölcsösek, fris­sek. A Márton-napi libasült mellé a legtöbb helyen a rozé borokból töltöttek a poharak­ba. Mauthner Ilona ilona.mauthner@partner.mediaworks.hu TOLNA MEGYE Márton napján, s annak környékén az őszi mun­kák végét és az újbort ünnep­ük a gazdák. Idén, a szüret ele­jén szenzációs évjáratra ké­szültek, olyanra, melyből tíz­évenként csak egy van. Sajnos az október eleji tíznapos eső, majd az azt követő párás reg­gelek nem tettek jót a még tő­kén lévő szőlőnek, a kékfran­kosnak, cabernet fajtáknak és a merlot-nak. Dúzsi Tamás szekszárdi bo­rász szerint vegyesre sikerült az idei évjárat, egészen kiváló minőségtől a gyengébb válto­zatig minden előfordul, de még így is remek borok készültek a tavalyihoz képest. Az októbe­ri özönvíz miatt volt olyan ter­mőterület, ahol a merlot-t kény­szerből kellett idő előtt leszed­ni. A korai fajtákkal jobban jártak, például a zenit és a pi- not noir szőlők cukorfoka ma­gasabb volt, mint amire számí­tottak. Náluk is elsőként a ro­zé készült el, mely már az üzle­tekben is megvásárolható. Idén is, mint minden évben, öt fajtá­ból készült: zweigelt, blaubur- ger, ezerfürtű, oportó, pinot no­ir szőlőkből. A kisebb terme­lőknek azt tanácsolta Dúzsi Ta­más, hogy figyelni kell a savak­ra. Úgy tűnik idén ez alacso­nyabb a vártnál, és ha így ma­rad, akkor kényesebbek, hama­rabb öregszenek majd a borok. Vida Péter szekszárdi bo­rász is rozéval készül a Már- ton-napra. A vörösborai az el­ső fejtésen már túl vannak, a második fejtést karácsony kör­nyékére tervezi. Mint mondta, nem szabad siettetni az érle­lést, és minden esetben készít­tessenek a termelők laboratóri­umi vizsgálatot, és ez alapján kezeljék a boraikat. Ő a minél előbbi fejtésre hívta fel a ter­melők figyelmét. Libák árulták el Szent Márton napján, novem­ber 11-én, az elfogyasztott liba mellének csontjából jósolni le­het. hogy milyen lesz az idei tél. Ha a csont piros, nagy télre van kilátás: ha a csont feher, akkor jó lesz megvizsgáltatni, épség­ben van-e a hólapát, ha pedig fekete, akkor ne a téli bundát készítsük elő, hanem inkább az esernyőt. Az a bizonyos Márton egyébként 317-ben a pannóni- ai Savariában, a mai Szombat­helyen született. Misszionári­usként sok jót tett. megszeret­ték az emberek és püspökükké akarták választani. Ö méltat­lannak érezte magát erre, így mikor érte jöttek, hogy felszen­teljék, elbújt egy libaólban. A li­bák hangos gágogásukkal el­árulták őt. Halálának évfordu­lóján, november 11-én tartják tiszteletére a Márton-napot. Több termett Országosan a szőlő termésátla­ga 84 mázsa volt hektáronként, míg tavaly 74 mázsa. így idén 3-3,5 millió hektoliter bor kerül­het a pincékbe. A minőség bor­vidékenként és fajtánként elté­rő, összességében jó évjáratra számítanak a bortermelők. Idén az átlagosnál kevesebbet kel­lett permetszerekre költeni, ami részben az időjárásnak köszön­hető. Bár az időjárást és az évjá­rat minőségét nem befolyásolja az uniós támogatás, de jelentős fejlesztéseket tudtak megvaló­sítani az ágazat szereplői az ed­dig kiírt pályázatokból, melyek jövőre is folytatódnak. 2016-tól a borászati gépek, technológi­ai berendezések beszerzésének támogatását a vidékfejlesztési forrásokból lehet majd igényel­ni. A rendelkezésre álló keret mintegy 20 milliárd forint. Beaujolais November 3. csütörtöké a fran­cia borok kedvelőinek fontos dá tűm. Ekkor jelenik meg a francia újbor, a Beaujolais. Évente körül belül 50 millió liter Beaujolaís-t adnak el. Hihetetlen az a rituálé, ahogy idén november 19 én éjfél után megkezdik a szállítást, és a hétvege a világ jó néhány orszá­gában már a francia újbor má­morában telik. A Beaujolais, az azonos nevű francia történelmi borvidékről származó borfajta a gamay szőlőből készül, mely en­nek a régiónak a specialitása. Mivel csupán 4-21 napig érlelik, kevés benne a tannin, a savak, a fenol. Sokan könnyedségéért, gyümölcsösségéért kedvelik. Mások jellegtelen bornak tartják. Fontos szabály, hogy a szőlőt itt csak kézzel szabad szüretelni, és az újbor 6-8 héttel a szüret után már elkészül. Internetes bűnök miatt ítélték el SZEKSZÁRD Bűnösnek mondta ki a Szekszárdi Járásbíróság a 16 éves paksi fiatalembert infor­mációs adat megsértése bűntet­tében és ugyanezen bűncselek­mény vétségében. Ezért, és to­vábbi, folytatólagosan elköve­tett lopás miatt a bíróság 160 óra szakképzettséget nem igénylő, fizikai munkakörben eltöltendő közérdekű munkára ítélte. Ha a számára előírt munkát önhibájá­ból nem végzi el, úgy azt, vagy a még hátralévő részt szabad­ságvesztésre kell átváltoztatni. A már dolgozó vádlott köteles a 35 350 forint bűnügyi költséget megfizetni. Az ítélet jogerős, tá­jékoztatott dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtó- szóvivője. A próbára bocsá­tás alatt követte el a bűntettet, így lo­pásért is elítélték Történt, hogy a vádlott tavaly december 8-án meglátogatta egy ismerősét, aki engedélyezte ne­ki az internet használatát. A fi­atalember ennek során megvál­toztatta a sértett jelszavát an­nak közösségi oldalán, megaka­dályozva ezzel, hogy a sértett sa­ját oldalát használhassa. A vád­lott viszont, idén februárban a könyvtárban az általa beírt jel­szóval belépett a sértett közössé­gi oldalára és az ő nevében kü­lönféle tartalmakat letöltött és megosztott. Mindez alkalmas volt arra, hogy a sértett nevében fellépő vádlottal kapcsolatba lép­jenek. A vádlott 2004 július negye­dikén ellopott egy paksi áru­házból két telefont. Ez úgy si­kerülhetett, hogy a biztonsági tokot összetörje. Ezt megelőző­en még júniusban ugyanezzel a módszerrel lopott el egy tele­font és egy értékesebb fejhallga­tót, de a biztonsági őr tetten ér­te, amikor fizetés nélkül ment el a pénztárt mellett. A vád­lott a áruháznak összesen 58 763 forint kárt okozott, amely­ből 17680 forint a tettenéréssel megtérült. Ez ügyben a bíróság a fiatalembert korábban próbá­ra bocsátotta. Mivel ennek le­járta előtt követte el a másik két bűncselekményt, a lopás miatt is elítélték. 1.1. a VOSZ Tolna megyei szervezetének 11. Príma Gálájára Kérjük, az alábbi nevek közül egyet jelöljön be, töltse ki a feladóra vonatkozó adatokat, dobja be a szelvényt a VOSZ megyei irodájában (Szekszárd, Arany János utca 6-8.) elhelyezett urnába, vagy küldje be postán, vagy továbbítsa faxon a 74/510-594-es számra, illetve szkennelve a vosztm@t-online.hu e-mail címre, ezáltal részt vesz a sorsoláson. Egy személy többször is szavazhat, de csak egy szelvénnyel vesz részt a sorsoláson. A szavazólapok beérkezésének határideje 2015. november 16.12.00 óra. A nyerteseket november 18-án délután telefonon értesítjük! r A rendezvény közönségdíját az Alisca Bau Zrt. biztosítja. : 0 A 2015. évi Príma Díjkiosztó Gála közönségdíjára javasoltak: 1. Prof. Dr Horváth Béla DSc dékán, egyetemi docens 2. Tűzvirág Táncegyüttes Paks 3. Horváth Tibor kékfestő Tolna Beküldő neve*: Lakóhelye: Telefonszáma*: E-mail címe: Szavazzon a Prima díjasokra! Tolna megye Idén 11. alkalom­mal rendezi meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Tolna megyei szervezete a megyei Príma Gálát. Ahogy tavaly, úgy idén is hirdetnek közönségsza­vazást. Lapunk és internetes .oldalunk, a teol.hu is csatlako­zzon a kezdeményezéshez. Szavazni egyrészt a cikkünk mellett található szelvényen, másrészt a www.teol.hu weboldalon egy-egy kattintás­sal lehet. A lapunk szelvényén szavazók között kisorsolunk egy nyertest, aki párjával részt vehet a Babits Mihály Kultu­rális Központban november 20-án 18 órakor kezdődő megyei gálán, ahol átvehet az Ekho Tours által felajánlott kétszemélyes útra szóló nyereményt. Ilsäteteifsaisitöltonilä.« Dr. Rónaky József korábban Pakson is dolgozott Wigner Jenő-díjas lett PAKS Wigner Jenő díjat kapott az Országos Atomenergia Hivatal volt főigazgatója, a paksi képvi­selőtestület korábbi tagja, a vá­ros Pro Űrbe díjasa. Dr. Rónaky József a Magyar Tudomány Ünne­pe rendezvénysorozat keretében vehette át az elismerést a Magyar Tudományos Akadémián. Dr. Rónaky József Pécsen szü­letett, 1970-ben végzett fizikus­ként az ELTE-n, ahol három év­vel később egyetemi doktorrá avatták. Pályafutását a Központi Fizikai Kutató Intézetben kezd­te, majd a Magyar Optikai Mű­vek lézerfejlesztési osztályveze­tőjeként folytatta. 1979-től a pak­si atomerőmű fizikusa, amely­nek 1999-ben mond búcsút: hat Dr. Rónaky József éve dolgozott baleset-elhárítási vezetőként, mikor elfogadta az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatói megbízatását. Ezen a poszton egészen 2013 júniusáig dolgozott. A díjazott több tisztsé­get betöltött a Nemzetközi Atom­energia Ügynökségben, tagja a Magyar Nukleáris Társaságnak és az MTA Sugárvédelmi és Kör­nyezetfizikai Bizottságának is. Paks városa 1999-ben Pro Űrbe Emlékérmet adományozott dr. Rónaky Józsefnek, 2013-ban pe­dig a Magyar Érdemrend Lovag­keresztje kitüntetést kapott. A MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Wigner Jenő-díj kura­tóriuma díját Török Szabina, az MTA doktora is megkapta. V. T.

Next

/
Thumbnails
Contents