Tolnai Népújság, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-10 / 263. szám
2015. NOVEMBER 10., KEDD KITEKINTŐ g A mentőmunkának köszönhetően teljessé válhat Escher Károly életműve Szekszárd híres szülötte Escher 125 címmel nyílt kiállítás szombaton a szekszárdi Művészetek Házában. A 20. század egyik legjelentősebb magyar fotóriportere Szekszár- don született. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu Bár kevés időt töltött itt, igazi szekszárdiként élte életét, mondta köszöntőjében Escher Károlyról Ács Rezső, Szekszárd polgár- mestere az Escher 125 kiállítás megnyitóján. Csillag Katalin, a tárlat kurátora, művészettörténész szerint nem túlzó ez az állítás. A magyar fotózás kiemelkedő alakja ugyanis nagyon barátságos ember volt, ennek oka pedig részben dunántúli és kisvárosi gyökereiből adódik. Az Országos Széchenyi Könyvtár Fénykép- és Fotóművészeti Tárának vezetője azt is elmesélte, muzeológus édesanyja és barátnői „Karcsi bácsiként” ina is nagy szeretettel beszélnek Escherről. - Nagyon precíz volt, igyekezett minden tekercs ■ filmet adatokkal ellátni. Ezek a filmek azonban kiborultak, vagy valaki összetúrta őket az eltelt sok-sok év alatt - mondta a művészettörténész, aki munkatársaival azon dolgozik, hogy megmentse a képeket. Az idő és a kémia ellenük dolgozik, viszont a csapat már 1944-es, 1945-ös éveknél tart. 1954-ig minden évVÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor: I Dunaföldvár-147 cm, Paks-26 cm, Dombori-10 cm, Árvízkapu 400 cm, Baja 105 cm. A Sió Palánknál 182 cm. VÉRADÁS KEDD Dombóvár Véradó Állomás 8.00-14.00 Szekszárd Jürgenhake Kft 10.30-1440 Szekszárd Wunderland Óvoda 14.30-17.00" SZERDA Tolna Városi Galéria 9.00-16.00 TRAFFIPAX NOVEMBER 10. KEDD 10:00-1200 12:50-14:50 Dombóvár, Pannónia u. 20. Dombóvár, Hunyadi tér 23. 15:50-17:00 61-es főút 70 kmsz. 17:15-18:00 61-es főút 58+600 kmsz 09:15-11:30 ___M&os, jobb pályatest 164 kmsz 13 1)0-15:00 M&o, bal pályatest 153+560 kmsz 17:30-18:45 M6os, jobb pályatest 153+560 kmsz 1530-17:30 M6os, bal pályatest 106+500 kmsz 22:00-00:00 M6-os. jobb pályatest 108+470 kmsz. 09:00-1140 Szekszárd. Rákóczi u. 126. 1340-15:00 Szekszárd, Keselyűsi út 20. 15:30-17:30 Szekszárd, Rákóczi u. 34-40. 18:00-20:00 Szekszárd, Tartsay u. 2. 09:00-1140 60s főút 93+200 kmsz 12:30-15:30 60s főút 120+300 kmsz 1740-19:00 60s főút 107+150 kmsz. 09:00-11:00 Bonyhád, Rákóczi u. 78. 1340-15:00 6535ÖS mellékút 20+200 kmsz 16:00-19:00 ______________Bonyhád, Cikói u. 33 Ez a fotó is megtekinthető a Művészetek Házában nyíltE^ tárlaton, ahogyan Latabár WWP családja körében vagy Jávor Pál, amint kiskutyákat fényképez j I Nem mindennapi gesztus Az Országos Széchenyi Könyvtár hatvan Escher Károly-képet ajánlott fel Szekszárd városának. Csillag Katalintól megtudtuk, nem a jelenlegi kiállításon látható fotókról van szó, bár sok az átfedés. Ács Rezső polgármester elmondta: még nem tudja, hova kerülnek a képek, annyi biztos, hogy méltó helyet találnak nekik. Ezzel új fejezet nyílhat Escher Kárply emlékének ápolásában szülővárosában. Csillag Katalin azt is elmondta: nagyon keveset tudnak a fotós szekszárdi rokonságáról, ezért arra kérik a város lakóit, információikkal segítsék az ez irányú kutatást. Életút röviden Escher Károly 1890. október 22-én született Szekszárdon, Családjával 1895-ben költöztek Budapestre. 1916-tól filmhíradók és játékfilmek operatőre. 1928-tól Az Est-lapok fotóriportere, dolgozik a Pesti Napló képes mellékletének, 1939-től több lapnál is megfordul. 1951- ._________________________________ 52-ben. nyugdíjazásáig a Város- építési Tervező Irodánál dolgozott. Escher Károly a színházi és színészfényképezés mellett sajtó- és riportfotós, és kiváló portrékat készített a korszak nagyságairól. Nevéhez fűződik a Pe tőfi Sándorról készült dagerrotí- pia restaurálása 1955-ben. bői vannak fotók, a könyvtárban a fotóriporter 38 ezer negatívját őrzik. A fotósról évekkel ezelőtt jelent már meg könyv, ám hatvan fotó nem egy életmű, ez csak a mentőmunka elvégzésével válhat teljessé. Csillag Katalin szerint Escher Károlyt szociofotós- ként tartják számon, és persze az is, de mellette sok minden más is. A Művészetek Házában látható az óbudai hármasikrek- ről készített híres fotósorozatának néhány darabja, egy hajdan volt Budapest képei láthatók, és színészek: Tolnay Klári takarítás közben, Latabár családja körében, egy szál fürdőnadrágban vagy éppen Jávor Pál, amint kiskutyákat fényképez. Öt évvel ezelőtt már majdnem nyílt egy kiállítás Escherről, akkor a Művészetek Háza felújítása miatt maradt el az esemény. Most teljesebb a kép. A tárlat életre hívói: Csillag Katalin, Féner Tamás fotográfus, aki a megnyitóbeszédet is mondta, és dr. Albertini Béla történész, az Escher-életmű kutatója. Féner Tamás szerint ha feltesszük azt a kérdést, hogy ki a legnagyobb magyar fotós, nem Robert Capa, Lucien Hervé és Martin Munkácsi a válasz, hiszen ők külföldön csináltak karriert. Escher Károly és Balogh Rudolf viszont itthon maradtak, és felülmúlhatatlanok voltak: Balogh megteremtett, Escher pedig felfedezett egy világot. PROGRAMSOROLÓ KEDD MOZI Szekszárd: A kis herceg 3D (francia animációs film), 17 óra. 007 SPECTRE - A fantom visszatér (angol-amerikai akció-thriller), 19 óra. Szekszárd Babits Mihály Kulturális Központ: Mesejáték zöldségfigurákkal óvodásoknak a Szekszárdi 2. sz. Óvoda és Bölcsőde közreműködésével, 10-11.30. A Parkinson kór tünetei és kezelésének lehetőségei - prof. dr. Kon- dákor István előadása, 14 óra. Ingyenes alvászavar szűrés Sörös Ildikó klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta vezetésével, 15-16.30. Alvás-alváshigigié- ne-alvászavarok - dr. Kertész Ágnes osztályvezető főorvos előadása, 17 óra. KIÁLLÍTÁS Gyönk Művelődési Ház: Hucker Ferenc „Képek régről, és nem régről" - című kiállítását Lönhárd Ferenc, a Bárka Művészeti Szalon elnöke nyitja meg, közreműködik a Club Trió, 15 óra. A tárlat november 28-ig látható. Szekszárd Baka István Általános Iskola: kortárs festők műveiből nyílik kiállítás, a tárlat december 20-ig látható. ISMERETTERJESZTÉS Szekszárd PTE KPVK: „Báli - nem csak turista szemmel” - Gruber László előadása, 18 óra. A SPORT LEGYEN A TIED! Dombóvár Belvárosi Általános Iskola: a Magyar Diáksport Szövetség és az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságának sport és mozgás népszerűsítő programja 8-55-11.35-ig. ORIGAMI VILÁGNAP Tolna MAG-Ház: hajtogatott csónakokból összeállítanak egy Tolnára jellemző képet, egy megvilágított hajót, 17 óra. SZERDA Szekszárd: A kis herceg 3D (francia animációs film), 17 óra. 007 SPECTRE - A fantom visszatér (angol-amerikai akció-thriller), 19 óra. Tamási: 45 év (angol filmdráma), 19 óra. EGÉSZSÉGHÉT Szekszárd Babits Mihály Kulturális Központ: gyermekjoga Holló Eszter vezetésével, 10-11 óra. A kézmosás fontosságáról - a Nézőművészeti Kft. és a Budaörsi La- tinovits Színház közös produkciója, 13 óra. Ingyenes szorongás és depresszió szűrés Zuzana Koncze- rova pszichológussal, 15-16.30. A depresszió és annak kezelési lehetőségei - dr. Simonná dr. Gábriel Orsolya előadása, 17 óra. MÁRTON NAP Bátaszék Városi Óvoda: hagyományőrző műsor és lampionos felvonulás, 16 óra. Szekszárd Baka István Általános Iskola: lampionos felvonulás, 17 óra. KIÁLLÍTÁS Tolna MAG-Ház: a tolnai Foltocska Klub Foltvarázs című kiállítását Berta Zoltán alpolgármester nyitja meg, közreműködik Győri Lilla Natália (vers) és Link Réka Anna (zongora), 17 óra. A tárlat december 3-ig látogatható. Érdekeset látott, hallott? 06-30/449-2954 FOTÓJÁT, OLVASÓI LEVELÉT, INFORMÁCIÓJÁT VÁRJA BUDAVÁRI KATA! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. SMS: 06/30/411-4816 E-mail: kata.budavari@mediaworks.hu Telefon: 06-30/44^-2954, hétköznap munkaidőben hívható. Napi ügyeletes újságíró: Mauthner Ilona Telefon: 74/511-510, fax: 74/511-500. Ügyeletes szerkesztő: Mácz Katalin Egyre népszerűbb a Márton-napi vigasság Tizenkét liba futott Idén is a libafuttatás tartott a legnagyobb érdeklődésre számot DUNAFÖLDVÁft Jelentős múltja nincs, de jövője és létjogosultsága mindenképpen a Márton-napi vigasságnak. A programot első ízben a várudvaron rendezték, majd a következő évtől a figyelemre egyébként is érdemes Rókus pincéknél. A földváriak megszerették a rendezvényt, év- ről-évre többen látogatják, bár belépőjegy híján pontos adatok nincsenek. Egy viszont biztos, egyre több alapanyag kell a kézműves foglalkozáshoz, finomság a látogatók megvendégeléséhez. Mindezt Pataki Dezső, a művelődési ház igazgatója mondta el, mint ahogyan azt is, hogy a lampionos felvonuláshoz, ami elvileg a programok zárását jelenti, saját kezűleg készítik a résztvevők a lámpást. Azért csak elvileg jelenti a vigasság végét a felvonulás, mert az erre az alkalomra megnyílt pincékben baráti borozgatásokkal, beszélgetésekkel folytatják az újbor dicséretét. A nagyjából öt éve útjára indított program gerince évek óta állandó, ünnepélyes momentummal, az újbor megáldásával kezdődik, amelyben Petkó Tamás plébános vállalt szerepet. Az alkalomra a Szent Rókus Lovagrend meghívására több lovagrend tagjai is tiszteletüket tették, így nem mindennapi látványt nyújtott a díszes taláros borlovagok felsorakozása. Tavaly indult, s már akkor népszerű volt, a Hová bújt Márton elnevezésű verseny, amely idén sem okozott csalódást senkinek, a gyerekek - mint Pataki Dezső mondta - örömmel vettek részt benne, a szervező művelődési ház munkatársai pedig igyekeztek jobbnál jobb feladatokkal előrukkolni. Tekintettel a témára, még libatömésben is jeleskedni kellett a versenyzőknek. A versengésnek ezután is helye volt, hiszen megtartották a legnagyobb érdeklődést kiváltó libafuttatást is: idén tizenkét lúd, azaz tucatnyi hajtó versenyezett. A nagy biztatás közepette kialakult végső sorrend: Vecsei Barbara, Antal Máté, Jankó Márk. V. T.