Tolnai Népújság, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2015-11-08 / 41. szám
mindennap legyen egy jó lapja!TERRAKOTTA CSEMPECENTRUM BAJA, KELETI KÖRÚT 5. TEL.:79/520-170 FIZESSEN ELŐ A 2015. NOVEMBER 8., VASARNAP MEGYEI SPORT - HIRDETÉS 15 7100 Szekszérd, Liszt Ferenc tér 3. ij, Telefon: , 40/510-510 EBEHSsSf. Bertus szerint nehéz lesz megtartani helyezésüket A 13. fordulóban, a Békéscsaba otthonában 0-2-ről fordító Paksi FC-t akkor a forduló csapatának választották meg csakúgy, mint egy héttel később. Múlt hétvégén hazai közönség előtt a Puskás Akadémiát fektették két vállra az atomvárosiak, ezzel újra kiérdemelve ezt az elismerést. Papp Kristóf mellett Bertus Lajos is bekerült a forduló válogatottjába a csakfoci. hu-nál, utóbbival készített interjút a klub honlapja. Berg Sándor berg.sandor@gmail.com- Remekül sikerült a Puskás Akadémia elleni mérkőzés nem csak a csapatnak, hanem neked is, hiszen két és fél gólpasszt is adtál. Hogy láttad a találkozót belülről?- Egy elég kiélezett mérkőzésen tudtunk nyerni, ahol mi voltunk a kezdeményezőbbek, így a több lehetőség is előttünk adódott - olvasható a középpályás nyilatkozata a paksifc.hu-n. A végén a szerencse is mellénk állt, de ezért sokat is tettünk a pályán. A legfőbb tanulság az, hogy ismét csapatként funkcionáltunk, ez hozta meg a sikert most is, ahogy az elmúlt fordulókban is. Remélem, ez az egység kitart a folytatásban is.- Szerinted mennyire lesz tartható a jelenlegi második helyünk?- Azzal kezdeném, hogy számomra nem olyan nagy meglepetés a most elfoglalt helyezésünk a tabellán. Tudtam, hogy idén is jó csapatunk van, és sikerülhet valami szép eredményt elérünk még ebben az alacsony létszámú bajnokságban is. Ugyanakkor nehéz lesz megtartani ez a pozíciót, mert sok csapat van, amelyik szintén a dobogóra pályázik. Ezért fel kell kötnünk a gatyát, ha továbbra is ilyen előkelő helyen akarunk maradni. Talán még jobb teljesítményre lesz szükségünk, mint amit eddig nyújtottunk.- Ahogy haladunk előre a bajnokságban, úgy javul a te formád is.- Hasonlónak gondolom én is, bár korántsem vagyok teljesen elégedett önmagámmal. Van még min javítanom, de mindenesetre most jönnek a gólpasszok, és gólt is tudtam szerezni. Remélem, hogy a folytatás is hasonlóra sikeredik, vagy még jobban alakul'számomra!- A szünet mennyire jön jól vagy éppen rosszul a csapatnak?- Elég szokatlan és hosszú szünetről van szó, de szerintem nem fog ez kizökkenteni bennünket a ritmusból. Azon leszünk, hogy formában tartsuk magunkat. Biztos vagyok benne, hogy a szakmai stáb is olyan edzéseket állít össze, amivel átmenthetjük a mostani lendületünket a folytatásra. ■ • ,—... ü Keressen minket a facebookon: www.facebook.com/terrakottabaja Az akció 2015. 11.01-töl 2015. 11. 30-ig, azon belül a készlet erejéig érvényes. HIRDETÉS Európai Unió Európai Regionális Alap 2015. október 30. “SSf ■min™™! Orfű Község Önkormányzata SAJTÓKÖZLEMÉNY MALOM A MÚLTBÓL, LÁTOGATÓKÖZPONT A JÖVŐBŐL ORFÜN SZÉCHÉNYI Befejeződött az orfűi "Malom a múltból, látogatóközpont a jövőből" elnevezésű projekt. A fejlesztés két fő eleme egy ökoturisztikai látogatóközpont kialakítása volt, mely a Pécsi-tó partján épült meg, valamint a Malommúzeum bővült ki egy új fogadóépülettel és egy új papírmalommal. A projekthez az önkormányzat 447 040 923 Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatást használhatott fel. Az ökoturisztikai fejlesztés eredményeként megépült az Orfűi Ökoturisztikai Látogatóközpont, mely a Pécsi-tó közvetlen közelében helyezkedik el. Az attrakció a Nyugat-Mecsek érdekességeit mutatja be, kedvcsináló egy kiadós túrához, a Mecsek (benne többek között a Jakab-hegy, Babás szerkövek, az Abaligeti-barlang, stb.) személyes megismeréséhez. Ezen túlmenően a látogatók megismerhetik magát a települést, valamint a négy tóból álló tórendszer ökológiai értékeit. A kulturális célú fejlesztés a már meglévő Malommúzeum kiegészülése volt egy papírmalommal, mely a papírkészítés teljes folyamatát mutatja be. A malom felépítése országos néprajzi és ipartörténeti szenzáció, hiszen napjainkra az összes kallómalom-típus minden egyes példánya eltűnt Magyarország területéről, így a hajdanvolt papírmalmok is. A papírmalom épületében - és ahhoz szervesen kapcsolódva - helyet kapott egy tradicionális grafikai eljárásokat bemutató és alkalmazó nyitott grafikai műhely, ahol a papírmalomban előállított papír további feldolgozásra kerül, ezzel teljes folyamatát mutatja be a papír előállításának és művészi feldolgozásának. A projekt Kedvezményezettje Orfű Község Önkormányzata volt. Az ökoturisz kai látogató központ üzemeltetője az Orfűi Turisztikai Egyesület, a már működő Malommúzeum üzemeltetője pedig a Malomkő Alapítvány. A projekt eredményeként növekedésnek fog indulni a térségbe látogató turisták száma, a turisztikai attrakciók látogatottsága, valamint az árbevétel is, ezen felül pedig 8 fő számára teremtődött munkahely. További információ: Orfű Község Önkormányzata, 7677 Orfű, Széchenyi tér 1. Elérhetőségek: +36 72/598-115, www.orfii.hu , polgarmester@orfu.hu HIRDETÉS 1 vorrni tudó | MUNKATÁRSAKAT | KERESÜNK azonnali kezdéssel. | | Kiemelt bérezés, ingyenes szállás. | | Érdeklődni: 06 20/373-1101 I ^nfiitiiiiiiifiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiifiitmimiiiimimiiiittmiiiiiF Bertus Lajos fordulóról fordulóra egyre jobb teljesítményt nyújt, a Puskás Akadémia ellen két és fél gólpasszal járult a sikerhez. 1 á ■ V„bV'.:.. k ^ Hirdetésfelvétel * ^ információ: L hétköznap 8-tól 16-ig 1 74/511-534 A hír velünk jár! Szekszárdi Humánszolgáltató Központ Családok Átmeneti Otthona, 1 FŐ HATÁROZATLAN IDEJŰ, GONDOZÓI ÁLLÁST HIRDET 2015.12 01.-i munkakezdéssel. Szakirányú végzettség, valamint előzetesen leadott önéletrajz és végzettséget igazoló okirat másolat szükséges. jelentkezés: 2015.11.23 -ig. Cím: Szekszárd, Vörösmarty u.5., tel.: 511-474, e-mail dm: humanszekszard@tolna.net Vasárnapi Tolnai Népújság Kiadja a Mediaworks Regionális Kiadó Kft. Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő-kiadóvezető: PÓRÉ LÁSZLÓ Felelős szerkesztő: NIMMERFROH FERENC Szerkesztők: FTNTA VIKTOR, MÁCZ KATALIN A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100. Szekszárd, üszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-500 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai. nepuj sag@mediaworks. h u Előfizetés, terjesztés levélcím: 5600 Békéscsaba. PF111. Telefon: 06/40 510-510 helyi tarifás hívószám E-mail: elofizetes@mediaworks.hu Felelős kiadó: RÓNAI BALÁZS ügyvezető igazgató. Regionális üzletág igazgató: PÓRÉ LÁSZLÓ Készült a Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft.-nél. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató. ISSN-szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesítését a Mediaworks Regionális Kiadó Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árus- helyein keresztül történik. Terjesztési vezető: BERECZKI PÉTER Előfizetői, terjesztési ügyfél- szolgálat: 06-40/510-510 (helyi tarifás hívószám) Előfizetés a kiadónál a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással az Unicredit Bank 10918001-00000062- 61830088 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 790 Ft. Hirdetésvezető: NAGY GYÖNGYI, telefon: 72-505-060. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@mediaworks.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a kon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft., Mediaworks Regionális Kiadó Kft., Mediaworks Magazines Kiadó Kft., Zöld Újság Zrt., Petőfi Lap- és Könyvkiadói Kft., Népújság Kft., Népszabadság Zrt.), előfizetéses megrendelését telje sítsük, akcióira kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk ke zeit személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. © mediaworks' Content first különböző versenyeken, játéko- Lapunkban a cikkek, fotók tetején megjelenő promóció felirat fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos mindén jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. APROHIRDETESEK A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. INGATLAN Szekszárd városközponti, I. em.-i, 70 m2,3 szobás, felújított, újszerű lakás eladó. 11,3 M Ft. 20/252-4227 Tanyasi hízott kacsák 3,5-4 kg-osak, 1200 Ft/db ingyen szállítva eladók. 30/662-7756 Zrínyi Sörkert Étterem ajánlata Szekszárd, Zrínyi u. 1. Telefon: 74/511- 606. Menü: húsleves, sörben pácolt tarja, röszti. Menü ára: 930 Ft/fő. Menükiszállítást a hét minden napján vállalunk, a rendelést 10 óráig lehet leadni! 06 20/569-2524 üfiiiiuitmiiiiuimiiiiiiiiHmiftmiiiuiiiiiimmiiiumimiiiimib Komárom-Esztergom megyébe i csomagolói munkára betanított TE OLDALAD. TE OLVASOD. TEOL! TE0L.hu Egyre Jobb formában i I t