Tolnai Népújság, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-07 / 235. szám

2015. OKTOBER 7., SZERDA Ki fent, ki lent. A hőlégballonok szépek lentről, fentről, a laikusok is lelkesen csodálják ezeket a repülő szerkezeteket ,, Olyan a levegő, mint a rakott palacsinta Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu ŐCSÉNY Tejfehér köd lepi az őcsé- nyi repülőteret, így akár holt­időnek is tekinthető a kedd dél­előtt. Felszállni innen és a kör­nyékről nem lehet, a felszere­lést pakolni, esetleg egy kisebb javítást elvégezni viszont igen. És természetesen beszélgetés­re is alkalmas ez a néhány óra. A XXVI. Nemzetközi Szakmai Ballontalálkozó egyik szerve­zője, idősebb Welker Péter, aki esetenként csapattagként hőlég- ballonozik, a „jogsija”, hivatalos nevén szakszolgálati engedélye azonban lejárt. Mostanság nem újítja meg, így pilótaként nem tevékenykedik, de sokat tud a repülésről, vagy mondjuk úgy: a hazai hőlégballon-történelem­ről. Le is szögezi gyorsan, hogy azt meg se kérdezzem, milyen tragédiák történtek Magyaror­szágon, mert olyan hőlégballo- nos baleset, amelyben meghalt az összejövetel komoly, fél évig tartó szervezést igényelt. Az egyik pilótától, Nagy Péter­től megtudtuk, korábban többen hőlégballonoztak. A fogyatkozás elsődleges oka ebben az esetben is a pénz és a szponzorok hiánya. Pedig a repülést mindenestől na­gyon lehet szeretni, a ballon pe­dig reklámfelületként is funkci­onál. Arra a kérdésre, hogy még­is mitől olyan jó dolog hőlégbal­lonnal repülni, a budapesti piló­ta azt válaszolja: az, hogy egy vi­szonylag irányíthatatlan szer­kentyűről van szó, melyet még­is megpróbálnak irányítani. A jó társaság pedig a ráadás. A napokban zajlott egy mexi­kói hőlégballon-találkozó, ahol több száz „lufi" úszott egyszer­re az égen. Arra voltunk kí­váncsiak, miként lehetséges ez, nem zavarják-e egymást a szűk helyen egymás mellett dolgozó csapatok. Welker Pé­ter elmondta, a debreceni Eb-n is 120 ballon szállt fel egymás mellett, ez nem jelent gondot. Nem baj ugyanis, ha a ballo­nok összeérnek, arra kell fi­gyelni, hogy kosár és ballon le­hetőleg ne ütközzön. Lassan szállnak fel, majd igyekeznek gyorsan emelkedni ezekkel a szerkezetekkel. Az is kiderült, a hőlégballonnak nem gázpa­lackja van, hanem üzemanyag- tartálya. Egyfajta nosztalgia összejöve­tel a XXVI. Nemzetközi Szak­mai Ballontalálkozó Őcsény- ben. A péntekig tartó rendezvé­nyen naponta kétszer emelked­nek a levegőbe a sportolók, ha a széljárás is engedi. volna valaki, nálunk szerencsé­re sosem történt. Természetesen a pilótának és a többi csapat­tagnak is figyelnie kell, végre kell hajtania a feladatát, de ez­zel együtt ez az egész játék, fo­galmaz. És valóban, egy kívül­álló szemével játéknak tűnik, ahogy a színes gömbök száll­nak. Ahogy a szervező egyik barátja mondta: a levegő olyan, mint a rakott palacsinta, min­den rétegben más a széljárás, egy másik találó megállapítás pedig így szól: ha fűtünk, emel­kedünk, ha nem fűtünk, süllye­dünk. A ballonnal a függőleges mozgást lehet direkt szabályoz­ni, a többit a szél és persze a ta­pasztalat, a rutin és az odafigye­lés oldja meg. A találkozón tizenöt csapat vesz részt. Többségük magyar társaság, Budapestről, Pécsről, Kecskemétről, Tiszaújvárosból is érkeztek résztvevők, de négy német és egy angol ballon is a le­vegőbe emelkedik itt ezekben a napokban. Utoljára tíz évvel ez­előtt volt Őcsényben ilyen jelle­gű nemzetközi rendezvény, így a szervező szerint ez a mosta­ni nosztalgia találkozónak is te­kinthető. - Mely ha jól sikerül, akár folytatása is lehet - véli Welker Péter. Azt is hozzáteszi, Egymás mellett A feladat: róka és berepülés Kedden délelőtt a köd miatt az hető legpontosabban keli elérni- úgynevezett róka feladat maradt ük. A hőlégballont mindig követi el. Nagy Péter pilótától megtud- egy utánfutós autó. és a két jár­tuk, a versenyszámként is műkő- mű között rádió kapcsolat is van. dő játék lényege, hogy egy ballon Kancsuka Karolina, Nagy Pé- felszáll, a többiek pedig később tér csapattársa elmondta: min- követik. Az első ballon helyezi ki dig imádkoznak, hogy a pilóta a célt, melyre a többieknek a je- olyan helyen szálljon le, ahova ő leiket el kell helyezniük. Délután- is képes eljutni a kocsival. Az el- ra pedig fly in-t (berepülés) tér- telt több. mint tíz évben Karoli- veztek a találkozó résztvevői. A na még egyszer sem ragadt be, cél ez esetben az őcsényi repü- mindig hazavitte a pilótát és a lőtéren van, melyet a máshon- ballont. Őt a tájékozódásban fel- nan induló ballonosoknak a le- nagyított vaktérkép segíti. Negyedik hanglemezét mutatta be ünnepi koncertjén a Gárdonyi-kórus Vastaps volt a zsoltárok jutalma SZEKSZÁRD Kitartó vastaps volt a Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Re­formátus Együttes jutalma va­sárnap délután, a fasori evangé­likus templomban tartott mint­egy másfél órás koncert után. Ne­gyedik hanglemezének megjele­nését ünnepelte ezzel a fellépés­sel a kórus. Az új CD hanganya­gát tavaly ősszel ugyanitt rögzí­tették. A lemez címe: ....zsoltárt zen gek Istenemnek”, amely el­árulja, hogy ezúttal kizárólag egyházi énekekből állította ösz- sze a repertoárt az együttes ve­zetője. Felhangzottak a temp­lomban többek között Mendels­sohn, Smetana, Telemann, Ko­dály és a névadó Gárdonyi Zol­tán zsoltárfeldolgozásai is. Zsoltárfeldolgozásokat énekelt a Naszladi Judit vezényelte kórus Külön érdekessége volt a hangversenynek, hogy Naszladi Judit kórusvezető személyesen köszönthette a kórusmuzsika egyik élő legendáját, a 85 éves Tillai Aurél zeneszerző-karna­gyot, akivel régóta szoros kap­csolatot ápol az együttes, s aki megtisztelte jelenlétével az ese­ményt. Kimondottan a Gárdo­nyi kórusnak is írt zsoltárfeldol­gozást, amely természetesen fel­hangzott ezúttal is. A kórussal énekelt egyébként Tillai tanár úr lánya, Tímea és fia, Attila is. A lemezbemutató hangverseny emelkedettségét hangszeres és énekszólók, zenekari és orgona­kíséret tette teljessé a zsúfolásig telt templomban. Á. A. Szabadság Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu S zázhatvanhat évvel ezelőtt október 6-án Aradon kivégezték a forradalom és szabadságharc tizenhárom tábornokát, va­lamint Budapesten Magyarország első felelős miniszterelnö­két, gróf Batthyhány Lajost. 1849-ben azon a napon teljesedett be a Flabsburg Birodalom bosszúhadjárata. „A legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a ki­emelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol” - utasítot­ta Ferenc József Haynaut. Valamennyi tábornokot kötél általi halál­ra ítélték, annak ellenére, hogy például Dessewffynek szabad elvonulást ígértek a fegyverle­tétele előtt. Soknemzetiségű volt az ara­di tizenhármak, de mindegyi­kőjükben egy eszme, a szabad­ság gondolata lángolt, identitás­ként pedig forrón szeretett népükért és hazájukért adták életüket. A szabadság társadalmi elkötelezettséggel védett érték. Ezért halt a szabadságért magyaron kívül szerb, horvát, osztrák, örmény és né­met tábornok is. Az 1848/1949-es forradalom alatt egy célért közö­sen „magyarként” vesztek oda, és mi így emlékezünk rájuk. Október 6-át 2001-ben nyilvánították a magyar nemzet gyász­napjává. Lehetne vitát nyitni arról, hogy miért ünnepeljük, hiszen gyásznapról beszélünk. Nem ünnepiünk, hanem megemlékezünk hőseinkről, az ország tragédiájáról. De örülünk is, hogy a viharos történelem hullámain átlovagolva mégis itt lehetünk. A nemzet, or­szág tragédiáját felelevenítve kifejezhetjük Összetartozásunk élmé­nyét. Ha értjük a mélyebb szintjét ennek, akkor nem okoz semmi­féle (identitás)zavart. Viszont ezt a mélyebb szintet nem a politiku­soktól fogjuk megkapni. A nép, a közösség ünnepére nem teleped­het rá a politika, se jobb, se bal oldali. A nép, a közösség ünnepére nem telepedhet rá a politika Az állam totális ellenőrzést akar? Galló Istvánné és dr. Szüdi János a Szent László Szakképző Iskolában SZEKSZÁRD - Nem csak agyon el­lenőrzésre van szükség, hanem a feltételek megteremtésére is. Kizsigerelt pedagógusokkal nem lehet minőségi oktatást csi­nálni - mondta Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezeté­nek elnöke, aki a Tolna megyei szervezet tanévnyitó értekezle­tén tartott kedden előadást. Mint mondta, három év után felül kel­lene vizsgálni a közoktatási re­formot, ugyanis intő jel, hogy a tanulók teljesítménye romlott. Kifejtette, hogy napjainkban két dolog foglalkoztatja legjob­ban a pedagógus társadalmat. Az egyik a Nemzeti Pedagógus Kar etikai kódex tervezete, míg a másik az intézmények belső el­lenőrzési csoportjainak felállítá­sa. - A kör bezárul, az állam to­tális ellenőrzésre törekszik még magánéleti szinten is - mond­ta a szakszervezeti elnök, hoz­zátéve, hogy a pedagógus álla­mi alkalmazottként kiszolgálta­tott, és aki félti az állását, az a felháborodáson kívül mást nem tud tenni. Az értekezletet megelőző saj­tóbeszélgetés során szóba ke­rült a kilenc évfolyamos általá­nos iskolai oktatás tervezete is. - Nincs erről egy írásos dokumen­tum, nincsenek tanulmányok, vizsgálatok, nem tudni, miként érintené ez a középiskolai év­folyam számot vagy a tananya­got, és a döntéshozók nem kérik ki a szakma véleményét - sorol­ta aggályait Galló Istvánné. - De százezer kérdés van még, ami­ről egyeztetni kellene, és nem teszik meg - tette hozzá. Az értekezlet másik előadója dr. Szüdi János, jogász, közokta­tási szakértő volt. H. E. U] oktatási rendszert szeretnének Galló Istvánné beszélt arról is, hogy a szakszervezet sürgeti egy új oktatási rendszer kidolgozá­sát. Ennek része lenne a pedagó­gusok egységes kötelező óraszá­mának és az intézményvezetők munkáltatói jogának visszaállítá­sa. Az elnök kitért a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ alul­finanszírozottságára, és a szak­képzési rendszer átalakítására is. Elmondta, hogy a Nemzetgaz­dasági Minisztériumhoz került in­tézmények esetében továbbra sem tisztázottak a hatáskörök. A szakképzési centrumok „kézi ve­zérlésűek”, de így nem tudnak jól működni - fogalmazott az elnök. 4 I

Next

/
Thumbnails
Contents