Tolnai Népújság, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-26 / 250. szám
2015. OKTÓBER 26., HÉTFŐ MEGYEIKÖRKÉP Önkormányzati és munkahelyi bölcsődéket tervez a kormány a - mai formájában működő - családi napközik helyett. Venter Marianna marianna.venter@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A kormány 2018-ig 17 ezerrel szeretné növelni a bölcsődei férőhelyek számát. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a közelmúltban hozta nyilvánosságra a kisgyermekek napközbeni ellátásáról szóló törvény tervezetét. Az egyik legmarkánsabb változás ebben a családi napközik megszüntetése. A hagyományos bölcsődék mellett pedig új ellátási formák jelenhetnének meg, közöttük a mini-, a munkahelyi, az önkormányzati és a családi bölcsőde. A tervezet alapján a családi bölcsőde nagyon hasonlítana a családi napközire. Ugyanúgy létre lehetne hozni ilyet saját otthonban vagy más, erre a célra kialakított helyiségben, bérelt ingatlanban is, és ebben is csak legfeljebb 5 gyerekre lehetne vigyázni. A tervezet szerint azok a most létező családi napközik, amelyekbe kizárólag bölcsődés korú gyerekek járnak, és amelyek maguktól nem kérelmezik a módosítást, 2016. november 30-ig hivatalból változnak majd a nyilvántartásban családi bölcsődére. Szintén automatikusan változnának át 2016. végétől a bölcsődés korúnál nagyobb gyerekekkel is foglalkozó családi napközik a nyilvántartásban „napközbeni gyermekfelügyeletekre”. Ezek azonban már csak piaci alapú szolgáltatásként, központi költségvetési támogatás nélkül működhetnének. A mini bölcsőde a hagyományosnál kisebb, annál egyszerűbb feltételekkel megnyitható bölcsődefajta, ahol legfeljebb 7 gyermek lehet egy csoportban, 1 kisgyermeknevelő és 1 dajka felügyelete alatt. A munkahelyi bölcsődékben is maximum 7 gyerek alkothatna egy csoportot. A munkahelyi bölcsőde a foglalkoztató fenntartásában működne, a munkahely által biztosított ingatlanban. A tervezet feladatot ró a bölcsődével nem rendelkező települések önkormányzatára. Eddig ugyanis csak a 10 ezer főnél nagyobb településeken volt kötelező a bölcsőde fenntartása, az új szabályozás érvénybe lépésétől azonban kötelező lenne bölcsődét működtetni mindenhol, ahol legalább 5 gyereknek lenne erre igénye, és ott, ahol 40-nél több 2 éven aluli gyermek él. A bölcsőde fenntartója, legyen akár állami, egyházi, vagy más, a központi költségvetésből támogatásra lesz jogosult. Költségvetési forrás mindehhez legkorábban 2017. január elsejétől várható. A tervezet szerint a szülőktől kért térítési díj a munkahelyi bölcsik- ben és családi bölcsődékben nem lehet majd több, mint a gyerek családjában az egy főre eső havi jövedelem fele. Hagyományos bölcsődében és mini bölcsődében a jövedelem 25 százaléka lesz a limit, az ingyenes étkezésre jogosult gyerekeknél pedig csak 20 százalék. A kormány azt a célt tűzte ki 2018-ig, hogy 17 ezerrel nőjön a 3 év alatti gyerekeknél a férőhelyek száma. Szükséges a támogatás Az önkormányzat által létesített bölcsődékre vonatkozó tervezettel kapcsolatban Pincehelyen érdeklődtünk. - Felettes hatóságok már végeztek felmérést az érintett önkormányzatok körében, hogy terveznek-e településükön bölcsődei szolgáltatást indítani, Pincehelyen azonban eddig nem mutatkozott ilyen igény a lakosság részéről - tudtuk meg Juhász Ervin jegyzőtől. Ha, mégis jelentkezik igény bölcsődére, vagy azt esetleg a kormányzat kötelező feladatként előírja, az önkormányzat meg fogja vizsgálni a megvalósítás és a működtetés lehetőségeit. Ennek azonban mindenképp előfeltétele, hogy a kormányzat érdemi támogatást biztosítson az új feladathoz. Mindenre felkészültek A szekszárdi 2. sz. óvodában bölcsődei csoport és családi napközi egyaránt működik. Mint azt Horváth Erika, az intézmény igazgatója elmondta, a medinai tagintézményben családi napközi működik az óvodai csoportok mellett. Szedresi óvodájukban a három év alatti gyermekeket egy egységes óvoda-bölcsőde csoportban fogadják, amely a két óvodás csoport mellett működik. Szekszárdon két épülete van az óvodának, a Mérey és a Kadarka utcában, összesen hét csoporttal, emellett egy bölcsődei csoport és egy családi napközi tartozik az intézményhez. Változásra nem számítanak, mivel minden várható új előírásnak meg tudnak felelni ezzel a felállással. Szima Judit jogait megsértették SZEKSZÁRD Pert nyert a Népszava ellen Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete főtitkára, közölte lapunkkal ő maga. A bíróság bocsánatkérésre és 750 ezer forint kártérítésre kötelezte a napilapot, mert megsértette a főtitkár személyiségi jogait, azt állítva egyik cikkében, hogy rendőrként a rendszerváltás előtt állambiztonsági ügyekkel foglalkozott, de ezt már a helyreigazítási perben sem sikerült bizonyítaniuk. Mint megírtuk, Szima Juditot a bíróság első fokon három év börtönre és 22 millió forint vagyonelkobzásra ítélte gazdasági bűncselekmények vádjával. A főtitkár felmentésért fellebbezett. 1.1. HIRDETÉS V innovation that excites AZ UTÁNOZHATATLAN NISSAN CROSSOVEREK MOST AJÁNDÉK TÉLIGUMIVAL ÉS AKÁR 2,5% THM-MEL. NISSAN JUKE Már 3 790 000 Ft-tól! NISSAN QASHQAI NISSAN X-TRAIL Már 4 990 000 Ft-tól! Már 6 490 000 Ft-tól! JELENTKEZZEN TESZTVEZETÉSRE MOST! 7100 Szekszárd, Pásztor u. 8. Telefon: 74/528-190 www.nissannyitrai.hu Az ajánlat a 2015. szeptember 14-tői 2015. november 30-ig megkötött vevői szerződésekre érvényes. Nissan Finance finanszírozási ajánlat, változó kamatozású, forint alapú konstrukció, THM 2,5%, minimum önerő 30%, maximális futamidő 48 hónap, mely egyedi hitelképesség vizsgálat függvényében érvényes. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figy-elembevételével történt, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A tájékoztatás nem teljes körű. A részletekért keresse fel márkakereskedésünket. A Nissan Finance finanszírozást az UníCredit Leasing Hungary Zrt nyújtja. Az ajándék téligumi ajánlat a finanszírozás és készpénzes vásárlás esetén is érvényes. A kép illusztráció. Jelen hirdetésben közölt adatok és tények kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek szerződéskötési ajánlatnak. Az új személygépkocsi fajlagos üzemanyag-fogyasztási és C02-kibocsátást adatai megtalálhatóak a Nemzeti Közlekedési Hatóság honlapján, www.nkh.hu. IMYITRAI Számítógépek Venter Marianna marianna.venter@mediaworks.hu B oldogult főiskolás koromban - még a múlt században - az egyik csoporttársam jelentkezett egy számítógépes tanfolyamra. Egyszer elmentem vele kíváncsiságból, ott ült egy akkora gép előtt, mint a boldogult Mlnszk hűtőnk, ami majd kétméteres óriási masina volt. Egy spirálfüzetbe körmölt hosszasan titokzatos jeleket, majd a fura, az írógépéhez hasonlatos billentyűket püfölte, a gép meg kerregett egy kicsit, és egy fekete képernyőn megjelent néhány fehér betű. Akkoriban még a vezetékes telefon is kincsnek számított, és megcsodáltuk a szövegszerkesztővel készült kéziratok nyílegyenes margóját. Sokáig ennyi ismeretem volt a témáról, aztán a kilencvenes években mi is számítógépeket Hol lehet, van-e egyáltalán határ a számítástechnikában? kezdtünk használni az íráshoz, a szövegszerkesztő program nyelve még az úgynevezett DOS volt, a betűn kívül minden más jelet többlépéses paranccsal kellett begépelni. Aztán elérkezett 1995, és eljött az egér, meg az internet ideje. S a hűtőszekrény méretű Commodore géptől eljutottunk a mába, ahol az egész világ elérhető az internetnek köszönhetően, az internet szolgáltatásait pedig a tenyérnyi mobiltelefonon is igénybe lehet venni, és a mobillal készült fotót néhány másodperc múlva már akár Mogadisuban is láthatják. S ha még mindez nem lenne elég, az elektronikus játékok a Pac- mantől és az Asteroidstól eljutottak az olyan játékokig, mint mondjuk a League of Legends, amelynek már világbajnoksága is van. Mindehhez nem kellett több, mint három évtized. Kíváncsi lennék, vajon hová tud még fejlődni a számítástechnika, hol lehet a határ? Minden esetre, kíváncsian várom a következő harminc évet. Három év két havi börtön rablásért SZEKSZÁRD Rablás, súlyos testi sértés és magánlaksértés bűntettében mondott ki bűnösnek a Szekszárdi Járásbíróság egy húsz éves fiatalembert. Mindezekért három év két hónap fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a vádlottat. Ezen túl négy évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Kötelezték továbbá a több mint 4,5 millió forint bűnügyi költségből 3 millió forint megfizetésére, és elrendeltek 165 ezer forintnyi vagyonelkobzást. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett, tájékoztatott dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtó- szóvivője. A fiatalember, aki a bűncselekmények elkövetésekor még nem volt 18 éves, már büntetett előéletű, ezt megelőzően is rablásért ítélte el a bíróság. A vádlott tudta, hogy a sértett egyedül él, italozó életmódot folytat és a nyugdíjfizetést követő napokban jobban költekezik. Arról is értesült, hogy 2012 karácsonyát megelőzően egyszer már kirabolták, megverték. A márciusi nyugdíjfizetést követően a sértett legalább két liter bort megivott, majd ennek hatására korán lefeküdt. A vádlott 2013. március 30-ra virradó éjszaka 1 óra körül az egyik ablakot benyomva jutott be a házába. A 60 éves férfi hangosan horkolva aludt, amikor a vádlott ráült és pénz után kutatott a ruhájában. Amikor a sértett felriadt és védekezni próbált, legalább ötször ököllel megütötte az arcát, majd a hasonló támadások megelőzésére az ágy mellé készített fejsze fokával közepes erővel kétszer homlokon vágta a férfit, akinek a nadrágzsebéből kivett 165 ezer forintot, majd ahogy jött, az ablakon át távozott. A rengeteg zúzódás mellett a sértett arcának két csontja is eltörött. A férfi még azon év augusztusában lehunyt, de betegségének nem volt köze a rablótámadáshoz. 1.1. Újak a közösségi együttélés szabályai PAKS Úttörő módon a közösségi együttélés rendjét szabályozza új rendeletében a paksi ön- kormányzat. Az előzőleg lakossági véleményezésre bocsátott rendelet érinti az állattartást, a hirdetmények, plakátok elhelyezését, a közterületek rendjét, a köztisztaságot, a város jelképeit, a piactartást, a társasházi együttélést, a zöldterület védelmét és a védett helyi értékek védelmét. Dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző elmondta, hogy a jegyzők korábbi hatásköre ezen a téren megszűnt. A helyi rendeletekből törölni kellett a szabálysértési záradékokat, a szabálysértési hatósági jogkör elkerült a járási hivatalokhoz. Az új törvényi szabályozás viszont lehetőséget biztosít arra, hogy egyes önkormányzatok meghatározzák a nem kívánatos magatartásokat, amelyek esetén közigazgatási bírság kiszabására is lehetőség van. A jegyző azt mondta, nem sok település élt még e lehetőséggel, Paks ezért a Pécsi Tudományegyetem szakmai segítségét kérte a rendelet megalkotásához. Hangsúlyozta, nem cél a bírságolás, de ha nincs más, hogy a notórius szabályszegőket a rend betartására bírják, élni fognak vele. Példaként említette a társasházi csendháborítást, a trágyakezelést és az állattartás egyéb problémás területeit. V. T. 1 \ Nincs jobb. mint vidám játékkal tölteni a délelőttöt. Felvételünk a szekszárdi 2. sz. óvoda | iejSB bólcsodes csoportjában készült pfeife