Tolnai Népújság, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-22 / 248. szám

12 SPORT Tolnai Népújság 2015. OKTÓBER 22., CSÜTÖRTÖK Lavezzi az Inter be igazol Párizsból? LABDARÚGÁS Az fcinternews.it oldal szerint az olasz élvonal­ban szereplő Inter élénken ér­deklődik a PSG szélsője, Eze- quiel Lavezzi (képünkön) iránt. A 30 éves argentin támadót ugyanakkor a spanyol Barcelo­na és az angol Liverpool is ki­nézte magának. R. G. Adamo Coulibaly ismét a DVSC-ben LABDARÚGÁS Visszatért Debre­cenbe, s már korábbi klubjá­nál edz Adamo Coulibaly, az NB I kétszeres gólkirálya. A Löki honlapja szerint csütörtö­kön aláírja új szerződését. Co­ulibaly 2009 és 2013 között 110 NB l-es mérkőzésen lé­pett pályára, 66 góljából 20- at a 2011/2012-es, 18-at a 2012/2013-as szezonban szerzett, mindkettővel gólki­rály lett. A francia Lensben 33 meccsen 4 gólt ért el. R. G. Már csak kétezer belépő maradt LABDARÚGÁS Kevesebb mint három nap alatt a jegyek nagy része elkelt, már csak 2000 belépő vár gazdára a Magyar- ország-Norvégia Eb-pótselej­tező budapesti visszavágójá­ra. A találkozót november 15- én (20.45) játsszák. R. G. Hallgatott edzőire Bertus Lajos, aki szép gólt lőtt az Újpest ellen látszott, hogy elég „ikszes” a meccs, vagy maximum egy gól fog dönteni. Utóbbi jött be, nagyon örülök neki, hogy ezt a gólt mi szereztük, és ezzel újabb fontos három pontot szereztünk.” A paksiak szombaton a Viharsarokba utaznak. A Békéscsaba egy 7-0-s deb­receni vereség után minden bizonnyal igyekszik javítani. Bertus szerint azon­ban nem is lehet más a céljuk, mint a győ­zelem kivívása. „Hiába állnak a tabella utolsó helyén, egyáltalán nem szabad őket lebecsülni - mondta az ellenfélről. - Nagyon nehéz fel­törni a védelmüket, még akkor is, ha most a Debrecentől kaptak hét gólt, de ottho­ni környezetben jóval masszívabbak. Rá­adásul ez a súlyos vereség várhatóan úgy hat rájuk, hogy ellenünk kettőzött erőbe­dobással fognak focizni. Biztos, hogy javí­tani szeretnének, de nekünk az a felada­tunk, hogy ezt ne ellenünk tudják meg­tenni. Stabil, és szervezett játékra lesz szükségünk ahhoz, hogy elhozzuk a há­rom pontot.” Nagyon várta már, hogy megszerez­ze első gólját az idei szezonban. Szó mi szó, szépre sikeredett, 22 méterről lőt­te ki az újpesti kapu jobb oldalát. Ber­tus Lajos azt mondja, a meccs félidejé­ben edzői is bátorították, hogy próbál­kozzon távolról. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Élvonalbali története során hatodszor győzte le az Újpestet a Paksi FC együttese, amely az OTP Bank Liga 12. fordulójában nyert 1-0-ra a lila-fehé­rek ellen. A paksiak ott folytatták, ahol a válogatott Európa-bajnoki selejtezői miat­ti kéthetes szünetben abbahagyták (all. körben a Vasast verték meg idegenben 2 1 -re), s továbbra is őrzik előkelő har­madik helyüket a bajnoki tabellán. Ber­tus Lajos 107 meccsen lépett pályára az első osztályban, ez volt a tizedik gólja. „Sokat kellett várnom idénybeli első gólomra, de szerencsére megérkezett, és egy igen kiélezett mérkőzésen a győzel­met jelentette a számunkra - tekintett vissza a hétvégi találkozóra a középpá­lyás. - Eddig is adódtak lehetőségeim ar­ra, hogy gólt szerezzek, de vagy nem úgy sikerült a lövés, ahogy szerettem volna, vagy az utolsó pillanatban rossz döntése­ket hoztam. A szünetben Csertői Aurél és Tököli Attila is azt mondta, hogy bátran próbálkozzak a lövésekkel ezen a talajon. Bátorítottak, hogy jó bal lábam van, és be is jött, amit mondtak. Ha a saját szemszö­gemből nézem, akkor már nagyon hiány­zott a játékomból a gól. Ez az Újpest elle­ni remélem megtörte a jeget, és mostan­tól valamivel sűrűbben fogok betalálni, és nem kell újabb tizenkét mérkőzést ki­várni, míg újra eredményes leszek.” A Paksi FC és az Újpest a felázott pá­lyán élvezetes, küzdelmes találkozót ví­vott. Pedig egyáltalán nem volt könnyű dolguk a játékosoknak, olykor egy-egy komolyabb sprint után megállni sem volt egyszerű, mégis becsülettel tették a dol­gukat, brusztoltak, hajtottak megállás nélkül, amiért a meccs végén joggal zse­belték be a közönség tapsát. „Nem volt könnyű dolgunk, mivel a meccset megelőző napokban igen sok eső esett, és így elég mély és csúszós lett a pálya - folytatta Bertus. - Ennek ellenére mindkét csapat igyekezett jó futballt be­mutatni, ami helyenként sikerült is, de az fl Bertus Lajos (26-os mez­ben, képünkön Bartha Lász- iJj lóval) jól futballozott, és 'ifli remek góllal tette fel a «koronát teljesítményére Jv£' a' ■ ■ az újpestiek ellen A Ferencváros is jön még a Fehérvári útra Hét fordulót játszanak le idén az OTP Bank Liga 2015/2016-os szezonjából. A Paksi FC háromszor hazai környezetben, négyszer vendégként lép pályára. A program, 13. forduló, október 24.: Bé- késcsaba-Paks 17.30.14. forduló, ok­tóber 31.: Paks-Puskás Akadémia 18. 15. forduló, november 7.: Bp. Honvéd- Paks 16.30.16. forduló, november 21.: Paks-Haladás 15.30.17. forduló, no­vember 28.: DVTK-Paks 15.30.18. for dúló, december 5.: Paks-Ferencváros 15.30.19. forduló, december 12.: Vide- oton-Paks 15.30. A bajnokság 2016. február 13-án folytatódik. Megfogadta a jótanácsot HIRDETÉS Rákapcsoltunk. Netezz garantált díjkedvezménnyel! KERESSE TOVÁBBI AJÁNLATAINKAT IS! További információ: www.tarr.hu jI iS 1223 1 ÉV HŐSÉGGEL. AZ ELSŐ 3 HÓNAPBAN □ □ □H Sávszélesség: 10/2 Mbit/s Garantált sávszélesség: 5/1 Mbit/s A „3 hőnap kedvezmény akció’ 2015.08.01-1(51 visszavonásig érvényes a IARR Kft. lakossági Előfizetői részére, területi korlátozásokkal. A csomagban foglalt névleges sávszélesség 200/12 Mbit/s, garantált sávszélesség: 60/6 Mbit/s. A részvétet felté­tele ÖJ intemei előfizetés kötése vagy meglévő internet csomag felfelé módosítása, iiöségnyiíalkozat vállalásával. ‘A hirdetésben szereplő csomag .ára 1 év hűséggel a í. hónaptól 3.850 Ft havidijra módosul Az akció más akcióval nem vonható össze. A tájékoztatás nem teljes körű, a részletekről érdeklődjön elérhetőségeinken! A belépési éi> {«dgpífest cltp OR Őrzik a legendás kosaras emlékét KOSÁRLABDA Huszonkettedik al­kalommal rendezik meg szom­baton a szekszárdi városi sport- csarnokban a Drazsén Petro- vics-emléktornát. Az eseményt az Harsányt Mária, az Atom­erőmű KSC Szekszárd utánpót­lásedzője hívta életre 1994-ben. A 29 évesen autóbalesetben el­hunyt játékos a Cibona Zagreb- bel 1986-ban Budapesten BEK-et nyert, a válogatottal világbajnok lett, 1992-ben pedig az olimpi­ai dobogó második fokára re­pítette a horvát válogatottat. Ő volt az első sikeres európai, aki az NBA-ben is letette névjegyét. Az emléktorna ideje alatt meg­tekinthetőek Drazsén Petrovics életrajzi filmjei, mérkőzései és az érdeklődők Harsányi Mária, a kosaras fenomén relikviáiból összeállított magángyűjtemé­nyét is megnézhetik. A torna programja, 8.30: KSC Szekszárd-PVSK Pumák (Ull), 10: KSC Szekszárd-PVSK (U15). A félidőben a büntetődobó-ver­seny selejtezője. 12: KSC Szek- szárd-Dávid Kornél Akadémia (U13). A félidőben a büntetődo­bó-verseny döntője. 14: Emlék­műsor, Dazsen Petrovics emlék­fájának megkoszorúzása. 14.30: Tripladobó-verseny. 15.30: KSC Szekszárd-Csata DSE (U19-es bajnoki mérkőzés). 18: KSC Szekszárd-Vasas (NB I-es bajno­ki mérkőzés). A szünetben díját­adó műsor. R. G. Megint közel volt a bravúrhoz a KSC KOSÁRLABDA Közel volt a bravúr­hoz az Atomerőmű KSC Szek­szárd női csapata Diósgyőrben, de nem tudta feltenni az i-re a pontot Magyar Gergely együtte­se. Az atomosok a hétvégén ala­posan megszorongatták a Győrt (75-76), amely ellen egészen az utolsó másodpercekig esélyük volt a sikerre. Tegnap kísérteti­esen hasonló koreográfia szerint alakul a bajnokijuk, amelyet egy triplányi különbséggel veszítet­tek el, pedig ebben a meccsben is benne volt a bravúr. Úgy tűnik, ez a szezon már csak ilyen, de nincs baj, a KSC jó úton halad afelé, hogy pár hó­nap múlva az ehhez hasonló ki­élezett találkozókat behúzza. Hiába szerzett 34 lepattanót a DVTK 23-as mutatójával szem­ben a Szekszárd, a 25 eladott labda (a miskolciak 16 labdát adtak el) sokba került Magyar Gergely csapatának. A záró fel­vonásban még így is meccsben voltak Studer Ágnesék, akik 11 pontos hátrányból (28. p.: 35-46) is vissza tudtak jönni, de a kiri- tikus pillanatokban megremeg­tek a kezek, a higgadtabb haza­iak így - szó szerint - kiharcol­ták a győzelmet. Női NB I, a 7. fordulóból elő­rehozott mérkőzés. Aluinvent DVTK Miskolc-Atomerőmű KSC Szekszárd 60-57 (18-20, 13-8, 18-13, 11-16). DVTK: Horváth B. 3/3, Czank 5, Ras- heed 6/3, BREWER 12/3, Hor­ti 5. Csere: Szécsi 0. 4, LIKTA- ROVICS 9/3, T. JOVANOVICS 10, Bálint R. 4, Strange 2. Vezető­edző: Maikel López. KSC: STU­DER Á. 10, Theodoreán 8, Ryma- renko 3, Demirovics 5, BARBER ló. Csere: Őri 4, Scsekics 7/3, Mansaré 2, Studer Zs. 2, Tamis. Vezetőedző: Magyar Gergely. Az eredmény alakulása. 4. perc: 2-6. 7. p.: 9-12. 12. p.: 21- 20. 16. p.: 30-22. 22. p.: 35-28. 26. p.: 40-32. 28. p.: 46-35. 34. p.: 51-50. 38. p.: 57-53. Kipontozódott: Studer Á. a 40. percben. Rónai G. Jade Barber (32) 16 pontigjutott

Next

/
Thumbnails
Contents