Tolnai Népújság, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-19 / 245. szám

2015. OKTÓBER 19., HÉTFŐ KITEKINTŐ g Aki nem élte át, az is tudjon róla, hogy ez soha többé ne ismétlődjön meg A POKLOT IS MEGJÁRTA Névjegy Hernádi Ferenc 1920 októbe­rében született Pakson egy há­romgyermekes család legidő­sebb gyermekeként. A gimnáziu­mot Kalocsán, a jezsuitáknál vé­gezte 1940-ben. abban az idő­ben családja is ott élt, majd visz- szatelepültek Paksra. A csalá­di hagyományokat követve pos­tai tisztviselőként kezdett dol­gozni, mint tisztviselő. 1942-ben kapta meg behívóját a kiskun- halasi 20/ll-es gyalogzászlóalj­hoz Kalocsára, ahol előképzett­sége okán híradósként csapat­távbeszélő beosztásba került. Szabadsága alatt nősült meg s mint többször megírták: gyakor­latilag a nászágyból a frontra ke­rült. Hadifogságba esett, ahon­nan négy évvel később tért haza feleségéhez, Váci Erzsébethez. Paks első tisztes polgára „Hálából a szovjet pokolból való hazatéréséért és emlékül mind­azokért a volt paksi hadifog­lyokért és elhurcoltakért, akik soha nem térhettek haza” - ez a szöveg áll azon az emlékke­reszten, amit 2010-ben - a ha­difogságban tett fogadalma tel­jesítéseként - Hernádi Ferenc állíttatott. Nagy fájdalma, hogy nincs egyetlen olyan nap sem, amit Pakson a hadifoglyokért, az elhurcoltak emlékének szen­telnének. A rendszerváltás után alapítója volt a paksi, a megyei és az országos Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének. A törté­nelmi vitézi rend többszörösen kitüntetett tagja, Paks első tisz­tes polgára. Segíteni másoknak - ez a leg­fontosabb, a tucatnyi déduno­ka és az ő szeretetük pedig a legnagyobb öröm. A világhá­ború és hadifogság poklát is megjárt egykori postamester, Hernádi Ferenc 95 eszten­dős lett. Vida Tünde vtunde67@gmail.com PAKS Mostanság már nem látni Hernádi Ferencet, ahogy fehér botjával keresve a biztonságos utat, Paks utcáit járja. Feri bá­csit, a többször kitüntetett egy­kori hadifoglyot otthonába zár­ja a sebesülések és a kor hatá­sára megromlott egészségi ál­lapot. - Köszönöm nem jól - mondja a bevezetésnek szánt „hogy szolgál az egészsége” kér­désre. - Hadirokkant, hadigon­dozott vagyok. Majdnem telje­sen vak és a hallásom nagy ré­szét is elveszítettem - fűzi hoz­zá magyarázatul. Mint mondja, fontos számára, hogy a gondo­zói, családtagjai közül valakit mindig maga mellett tudja, már nem boldogul egyedül. Miután a kezemet a kezébe véve, megpaskolva, félig tréfá­san nyugtázza, hogy én vagyok a fiatalabb, kedvesen leszögezi, akkor kislányomnak fog hívni. Azt mondja, már nem mindig ura a gondolatainak, szavainak, de erre rácáfol akkor, amikor a régi emlékeket idézi fel kezdve a legmélyebb sebeket ejtő katona­ság, hadifogság idejével. Harag nincs benne - mondja -, de fe­lejteni nem tud és nem is akar, sőt fontosnak tartja, hogy azok is tudják meg, mi történt, akik nem élhették meg, hogy ez soha többé ne ismétlődhessen meg. Ugyanezek a gondolatok ösztö­nözték arra, hogy keresztet ál­lítson az elhurcoltaknak, s hogy megírja háborús visszaemléke­zéseit, amelyeknek egyes rész­leteit több kiadvány is publikál­ta. Minap, amikor a város veze­tői 95. születésnapján köszöntöt­ték, elvitték neki a hírt is, hogy az ezeket a visszaemlékezéseket tartalmazó, Akikért a kereszt áll című kötet anyaga összeállt, és megjelentetésének támogatásá­ra pályázatot nyújtott be az ön- kormányzat a Nemzeti Kulturá­lis Alaphoz. A címben szereplő. kereszt a Tavasz utcánál közve­títi Feri bácsi üzenetét: ne feled­je senki azokat, akiket elhurcol­tak a háborúban.- Gondolhatod, kislányom, milyen volt itt hagyni a felesé­gemet tíz nap házasság után és irány a front. Aztán több mint négy év múlva láttam újra - fo­galmazott. Feleségétől, akivel a seregből szabadságot kérve kötött házasságot, néhány éve vett végső búcsút. Két fiát is el­temette, lánya, Erzsi és a csa­lád viszont szerető gondosko­dással veszi körül, még ha nem is élnek egy fedél alatt. Meleg szeretettel mesél a dédunokák­ról. Tizenketten vannak, s szá­mára az a legszebb pillanat, amikor nyakába ugorva azt mondják, szeretlek, dédipapa. Mesél a fronton, a hadifogoly- táborban tanúsított helytállá­sáról, emberségéről, azokról a tetteiről, döntéseiről, amelyek az öltönyén sorakozó kitünteté­sekben testesültek meg. Vége­zetül aláhúzta, nem az az igazi hőstett, ha - akár a frontvona­lon, akár a fogságban - egy perc alatt hozol egy jó döntést, ha­nem, ha az, ami őt is kezdetektől áthatotta: hogy az egész életedet tisztességben éld és mindvégig a segítőkészség vezéreljen. Példaértékű aktivitás BONYHÁD Regionális nyugdíjas-találkozót rendeztek szombaton a Művelődési Központban. János István, a szervező Bonyhádi Nyugdíjas Klub elnöke elmondta, hogy Aparhantról, Izményből, Kismányokról és Mázá­ról érkeztek vendégek, és összesen mintegy százhúszan vettek részt az eseményen. Hozzátette: a rendez­vény apropója az volt, hogy október az idősek hónapja. Főként a tapasztalatcseréről és a közös kikapcsoló­dásról szólt a program, a meghívást pedig viszonozzák az egyesületek. A megjelenteket Filóné Ferencz Ibo­lya polgármester köszöntötte. Kiemelte: büszkék, amiért az egyesület harmadik éve szervezi meg a prog­ramot, amely példaértékű aktivitásuk egyik bizonyítéka. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy elöregedő társa­dalmunkban több, az időseket szolgáló intézkedés, nagyobb odafigyelés szükséges, amelynek Bonyhád is igyekszik eleget tenni. H. E. PROGRAMSOROLÓ HÉTFŐ MOZI Szekszárdi Hotel Transylvania, ahol a szörnyek lazulnak (amerikai animáci­ós film), 17 óra. Legenda (angol akció-thriller), 19 óra. KEDD MOZI Szekszárdi Hotel Transylvanijj, ahol a szörnyek lazulnak (amerikai animáci­ós film), 17 óra. Legenda (angol akció-thriller), 19 óra. KEDD EMLÉKNAP Bátaszék Keresztély Gyula Városi Könyvtár: emléknap a könyvtár névadójá­nak tiszteletére. Ingyenes beiratkozás és a késedelmi díjaktól való eltekintés. VÉRADÁS HÉTFŐ Szekszárd Véradó Állomás 8.00-17.00 KEDD Szekszárd Garay Gimnázium 9.00-12.30 Simontomya Művelődési Ház ______ 9.3 0-15.30 SZERDA Bölcséé IKSZT 10.00-13.00 Madocsa „Ideiglenes” Egészségház 14.00-16.00 CSÜTÖRTÖK Szaekszárti Samsonite Kft n.oo-15.00 Érdekeset látott, hallott? 06-30/449-2954 FOTÓJÁT, OLVASÓI LEVELÉT, INFORMÁCIÓJÁT VÁRJA BUDAVÁRI KATA! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. SMS: 06/30/411-4816 E-mail: kata.budavari@mediaworks.hu Telefon: 06-30/449-2954, hétköznap munkaidőben hívható. Napi ügyeletes újságíró: Budavári Kata Telefon: 74/511-510, fax: 74/511-500. Ügyeletes szerkesztő: Finta Viktor AZ OLVASÓ KÉRDEZ R ovatunkban szakértőink se­gítségével olyan kérdések­re keressük a választ, ame­lyeket személyesen nem tettek vol­na fel. Bármire kíváncsiak, fordul­janak bizalommal Mauthner Ilo­nához, aki továbbítja a kérdést a megfelelő szakembernek. Elérhet­nek minket az ilona.mauthner@ partner.mediaworks.hu e-mail cí­men, hívhatnak a 0630/650-3020- as számon, illetve küldhetnek le­velet is a 7100 Szekszárd, Liszt Fe­renc tér 3. címre. Jelige: Az olva­só kérdez. Elkeseredésében fordult szek­szárdi olvasónk a Népújsághoz, mint írta egy lakótelepi lakás leg­felső emeletén él, és a lakás sok éve már rendszeresen (minden hosszabb vagy erősebb) eső ese­tén beázik. Jelenleg is áll a víz óri­ási pocsolyában kint a lépcsőház­ban; továbbá a fürdőszobában és a konyhában a szó szoros értelmé­ben folyik le a falon. A társasház közös képviseletét az Epsol Kft. lát­ja el.- Rendszeresen jelzem nekik a problémát, amit eleinte még jegy­zőkönyvbe sem voltak hajlandók venni, aztán mikor már lakótár­saim is mellém álltak, végre beke­rült a jegyzőkönyvekbe, és ígéretet kaptam, hogy megoldják, ám azon kívül, hogy ide küldtek embere­ket megnézni, semmi nem történt. Több szakember/brigád is járt már itt, mind azt mondta, hogy majd visszajön, és megcsinálják a tetőt. De senki nem csinálta meg, sőt rö­hejes, de az utolsó társaság még a padlásfeljáró nyitószerszámát is elvitte, azóta nincsen. A lépcső­házfala vízfoltos, a lámpa már rozsdás, idebent a lakásom falai és plafonjai számtalan helyen fol­tosak, vízfolyás-csíkosak, tönkre­ment, bepenészesedett egy beépí­tett szekrény, az egyik sarok pe­nészes, és a penészfolt egyre nö­vekszik. Igénytelenül csúnya a lakás, és arra gondolni sem szeretek, merre fog még további utakat találni ma­gának és mit fog még tönkreten­ni a penész és a víz, és mi lesz, ha elektromos helyre talál majd oda. Az Epsol Kft. maga is tudja és nem vitatja, hogy a tetőjavítás elinté­zése az őfeladata lenne, ám üres ígéreteken kívül mégsem tesznek semmit. Kérdésem az, hogy mit te­hetnék, kihez, hova fordulhatnék panasszal, kérdezte olvasónk? Természetesen megkerestük Kutrovácz Jenőt, az Epsol Kft. ve­zetőjét is, aki elmondta, a tetőtér beépítését maguk a lakók kezde­ményezték és intézték. Vagyis a lakóközösség csináltatta, ők vá­lasztották ki a kivitelezőt, és ők vették át tőlük az elkészült mun­kát is. A közös képviselet (az Ep­sol) nem vett részt a munkálatok lebonyolításában. Kutrovácz Jenő elmondta, a lakók eddig is sokat költöttek a javítási munkákra, de a megoldás az lehetne, ha a sza­vatossági idő alatt azzal a kivite­lezővel javíttatnák ki a munká­kat akiket megbíztak a tetőtér be­építésével. Olvasónk panaszával kapcsolat­ban egy szekszárdi ügyvédet, dr. Gáli Ferencet is megkérdeztük, aki elmondta, rendkívüli közgyűlést kellene összehívniuk a lakóknak, és perrel kellene megfenyegetni a szavatosságot vállaló kivitelezőt, ha a munkát rövid időn belül nem végzi el, hiszen az egyik lakás lak­hatóságát fenyegeti az okozott kár. Ebben a közös képviselőnek is sze­repet kellene vállalnia, még akkor is, ha nem vett részt a tetőtéri mun­kálatok lebonyolításában, hiszen a lakóközösség érdekeinek a képvi­seletével bízták meg. TRAFFIPAX 0500-07:00 M6 jobb 108. km 0930-1130 M6 bal 106. km 1230-14:30 Szekszárd, Tartsay utca 2. 0630-07:30 60s főút 90. km 10:00-1600 60s főút 122. km 1330:1530 M6 jobb 164. km 0800-1000 Dunafoldvar. Paksi u. 92. 10:30-1130 60s főút 117. km 1330-15:30 Bonyhád, Kossuth Lajos utca 64. 0900-1100 Bonyhád, Rákóczi Ferenc utca 78. 1030-1200 M6 jobb 153. km 1450-16:10 6os főút 139. km 09:15-10:15 M6 bal 153. km 1230-14:30 60s főút 134. km 1500-1700 Szekszárd, Rákóczi utca 34-40. l Í Hernádi Ferenc 95 esztendős. Noha hadifogoly is volt, nincs benne harag, alapelve, hogy az egész életet tisztességben

Next

/
Thumbnails
Contents