Tolnai Népújság, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-17 / 244. szám
14 SPORT - OKTATÁS 2015. OKTÓBER 17., SZOMBAT Ötven meccs veretlenül: 13 éve ért véget a nagy széria LABDARÚGÁS Elnézve a szekszárdi futballisták idei produkcióját, jól eshet felidézni, hogy nem is olyan régen az egész ország a Szekszárdi UFC-ről beszélt. Október 13-án volt 13 esztendeje, hogy ötven veretlenül megvívott mérkőzést követően Petőházán vereséget szenvedett a megyeszékhely gárdája. A szekszárdiak nagy menetelése a 2000/2001-es NB III-as bajnokság záró mérkőzésén kezdődött: a Kalmár Ferenc trenírozta gárda a Baracs otthonában nyert 3-0-ra 2001. június 24-én. A következő idényben - immáron Dienes Pál irányításával - 26 NB III-as bajnokin maradt veretlen a szekszárdi csapat, miközben a Magyar Kupa országos tábláján öt kört teljesített vereség nélkül. Az MK-ban többek között legyőzte a Kaposvári Rákóczit (4-1) és a Diósgyőrt is (3- 0), a Tatabányával szemben pedig máig felejthetetlen összecsapáson, 5000 néző (!) előtt csak 11-esekkel maradt alul. Az UFC az NB 11-ben ott folytatta, ahol az NB Ill-ban abbahagyta. Tíz fordulón keresztül maradt veretlen, a nagy menetlésnek a Petőháza vetett véget: 2002. október 13-án a kisalföldi csapat 1-0-ra győzött. A Máté Csaba, Kiss Tamás, Fehér Attila, Bozsér György fémjelezte Szekszárd 476 nap után hagyta el vesztesen a pályát. Más idők voltak azok... R. G. I A Közép csoport állása 1. Kozármisleny 10 8 2 0 28-5 26 2. Budafok 11 7 1 3 20-13 22 3. SZEOL 10 ö 2 2 19-8 20 4. Monof 11 6 2 3 16-11 20 5. Komló 11 6 1 4 13-9 19 6. Dunaharaszti 10 6 1 3 16-15 19 7 Gyula 10 5 4 1 14-9 19 8. Pénzügyőr 11 4 4 3 16-11 16 9. Honvéd II. 11 4 3 4 17-16 15 10. Paks II. 10 4 2 4 18-20 14 11. Dabas 10 3 5 2 22-12 14 12. Szentlőrinc 10 3 2 5 11-14 11 13. ESMTK 10 3 1 6 7-12 10 14. Békéscsaba 10 3 0 7 11-18 9 15. H.vásárhely 10 3 0 7 11-20 9 16. Bölcske 11 1 2 8 10-29 5 17. Szekszárd 10 0 0 10 4-31 0 mondható, hogy az NB I.-es kerettagnak számító „ígéretes” játékosok nem emelkednek ki a mezőnyből. Ez mondjuk értelmezés kérdése, hogy egy húsz év körüli játékos - napi két edzéssel és élvonalbeli tapasztalattal a háta mögött - még mindig az ígéret kategóriába tartozik. Az utánpótláskorú fiatalok pedig még nem állnak készen arra, hogy felnőtt pontvadászatban nyújtsanak konstans teljesítményt. A mindössze egyetlen vereséget számláló Gyula hazai pályán esélyesebb a Paksnál. A 12. fordulóban, szombat: Pénzügyőr-Komlói Bányász 14, Kozármisleny-Dunaharaszti MTK, Szekszárdi UFC-ESMTK, Szentlőrinc-Hódmezővásárhely, SZEOL-Budafok-Újbuda 14.30. Vasárnap: Bp. Honvéd II.-Bölcs- kei SE 12, Dabas-Békéscsabai Előre II., Várfürdő-Gyulai Termál-Paksi FC II. 14.30. A Szekszárdi UFC egymás után háromszor játszik hazai pályán az NB lll.-ban. Mindenki abban bízik, hogy megtöri rossz sorozatát a megyeszékhely klubja. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Csak a Szekszárdi UFC szerepel saját közönsége előtt a Közép-csoport ^.fordulójában. A megyeszékhely együttese zsinórban háromszor lép pályára otthon, így joggal mondhatják a szurkolók, hogy mikor, ha nem most törik meg a több hónapja tartó átkot Márton Erikák. Sorrendben az ESMTK, a Hódmezővásárhely és a Paksi FC II. látogat majd Szekszárdra. A tíz meccsükön tíz vereséget jegyző sárga-feketéknél vannak gondok: Zsók József eltiltása év végéig szól, Fejes Péter játéka térd- szalaghúzódás miatt kérdéses, míg Szabolcska Tamás és Szűcs Krisztián vírusos betegséggel küszködött a héten. Bizakodásra adhat okot, hogy legutóbb a Dunaharaszti ellen már a szervezettségjeleit mutatta a csapat, s nagyon közel állt ahhoz, hogy megszerezze első pontját. A Bölcskei SE lehetetlen időpontban, a vasárnapi olasz matinék mintájára délben kezd a Budapest Honvéd II. ellen. Kolla- rics Krisztiánt műteni kell, Led- neczki Gergő húzódással bajlódik, eltiltottja nincs a Duna-parti együttesnek. Búzás Attila edző abban bízik, hogy csapata folytatja azt a jó játékot, amit az elmúlt hetekben mutatott. Ez nem lesz könnyű a NB II.-es rutinnal rendelkező focistákat felvonultató piros-feketék ellen. Egy jó eredményhez a Bölcskének csökkentenie kell a hibákat arra a szintre, ami elég lehet ahhoz, hogy versenyképesek legyenek a fővárosban jó nevű ellenfelükkel szemben. A Paksi FC Gyöngyös és Ti- szaújváros elleni Magyar Kupa mérkőzései bebizonyították, hogy a zöld-fehér együttes második keretéhez tartozó, illetve visszajátszó labdarúgóknak komolyan kell venniük a harmad- osztályt is, mert könnyen beleszaladhatnak egy-egy vereségbe. Osztermájer Gábor edző csapatának eredményeit nézve elEgymás után háromszor játszik saját közönsége előtt az UFC Otthon, te drága otthon! HIRDETÉS Ha egy nagy múltú, kiváló eredményekkel büszkélkedő, családias hangulatú gimnáziumba szeretnél járni, ahol magas minőségű oktatást biztosítunk számodra, miközben rengeteg élménnyel gazdagodhatsz, válaszd a Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnáziumot Tolna megyében, Tamásiban. Nálunk megtalálod a számításodat: a hagyományos oktatási értékek és a kétezer éves kultúra jegyében kínáljuk a sokoldalú fejlődés lehetőségét. Sokszínű programok, külföldi partnerkapcsolatok gondoskodnak arról, hogy ne túlélj az iskolában, hanem megélhesd azt. A távolabbi településeken élő diákokat várja az egész régióból kollégiumunk, ahol nevelőink a család hiányát pótolva gondoskodnak a megfelelő felkészülésről. Képzéseink: első év nyelvi előkészítő + 8 évfolyam az 5. osztálytól első év nyelvi előkészítő + 4 évfolyam a 9. osztálytól felnőttoktatás levelező tagozaton A nyelvi előkészítő évfolyamot követően biztosított az emelt szintű nyelv- és matematika oktatás. Szeretettel várunk minden érdeklődőt nyílt napjainkon, ahol bepillantást nyerhetsz az iskola életébe és megismerkedhetsz tanárainkkal: 2015. november 6-án, pénteken reggel 8 órától a leendő kilencedikeseknek; 2015. november 7-én, szombaton reggel 8 órától a leendő ötödikeseknek. Azoknak a diákoknak, akik hozzánk szeretnének jelentkezni, ingyenes felvételi . előkészítőt tartunk. Téged is vár a Béri! Leendő imnazistáink [gyeimébe!- barátságos- életszerű- rendkívüli innovatív Információk a következő elérhetőségeken: 7090 Tamási, Bezerédj u. 1. Telefon: 06-74-471633 e-mail: bbag.tamasi@gmail.com Honlap: www.beri-tamasi.sulinet.hu Ne a barátok véleménye alapján döntsön a gyerek Válaszút előtt az ifjak Nagyobb súllyal esik latba a szülők befolyása a továbbtanulásban, illetve pályaválasztásban, mint akár csak egy évtizeddel ezelőtt is. Egy kommunikációs cég felmérése hozta néhány éve ezt az eredményt, magyarázatként pedig az életszakaszok kitolódását adják meg az elemzők. A fiatalok később válnak önállóvá, ennek következtében pedig erősebb a szülők ráhatása. A középiskolai továbbtanulás esetében egyébként még kifejezetten kívánatos, hogy a szülő is részt vegyen a döntési folyamatban. Az azonban elengedhetetlen, hogy a családnak reális képe legyen a gyerek képességeiről, illetve személyiségéről. Nem célszerű reál képzést erőltetni egy olyan fiatalra, akinek komoly gondjai vannak a matematikával. Érdemes megismerni a választott iskola szellemiségét is. Egy impulzív, kreatív, az elvárásokkal gyakran szembemenő fiatalnak nem biztos, hogy szerencsés választás egy konzervatív középfokú intézmény. Ezen információ begyűjtésére például kiválóan alkalmas lehet a nyílt nap. Ezeken a személyes benyomás megszerzése mellett kérdéseket is fel lehet tenni, amiből teljes képet kaphatunk a végzett fiatalok jövőbeli elhelyezkedési vagy továbbtanulási esélyeit illetően is. A fiatalok érdeklődése egyébként a nyílt napokon elsősorban az óraszámokra, a csoport munkákra irányul, de kíváncsiak a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségeire is, és számít, hogy jó közösségi élet van-e a választandó oktatási intézményben. Fontos ugyanakkor, hogy az általános iskola, a szülő és gyerek együtt gondolja át, hogy a fiatal számára milyen típusú középiskola a leginkább megfelelő, hol tudja leginkább kibontakoztatni a képességeit. Ennél az egész életre kiható döntésnél ugyanis nem a barátok, barátnők véleménye a meghatározó. Hasznos vagy káros Király Viktor már Tordai Teri a múltról az óraátállrtás? a világhír kapujában és jelen szépségeiről 1980 óta állítjuk át az órát. Energiatakarékossági okokból csatlakoztunk, de ma már ez az érv sem meggyőző, hogy minden évben kétszer állítgassuk a mutatókat. Sőt egyre többen gondolják úgy, hogy ez egyenesen káros. Jövő hétvégén ismét áttérünk a téli időszámításra, de megéri ez valakinek?A hét témája Az amerikai Voice tehetségkutató egyik legnépszerűbb versenyzője eddig a nálunk már sztár Király Viktor. Ha sikerülne a döntőig menetelnie, az valóban beindíthatná a zenei világkarriert a szá- , mára.Mit kezdene a hírnévvel és hogy került újra Amerikába? Ezeket is elárulta. INTERJÚ Az irigyei pletykálták Tordai Teriről, hogy erotikus filmekben játszik. Azt azonban elismeri a művésznő, hogy a férfi-nő kapcsolat valóban nem sikerült az életében úgy, ahogy arról néha álmodik. A Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész ma is olyan magas, szőke, elegáns, mint fiatalon. SZTÁRVILÁG 4 < » Micsko Mark (feketében) és az fi&fi UFC játékosai . ; már nagyon szeretnék megérez- íf r.... ni a győzelem ízét. Az ESMTK , nem tűnik le- ‘ > gyózhetetlennek g