Tolnai Népújság, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-16 / 243. szám
2015. OKTÓBER 16., PÉNTEK A közmunkában termelt javakat vitték Budapestre Ezt tudja a vidék! Budapesten, a Vajdahunyad várában rendezett kiállításon mutatkozott be az ország 110 települése, köztük hét Tolna megyei. Saját készítésű, mesterséges anyagoktól garantáltan mentes termékeikkel kínálták az érdeklődőket. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu Közfoglalkoztatási kiállítást szervezett nemrégiben a Belügyminisztérium Budapesten, a Vajdahunyad várában. A kétnapos rendezvény során 110 település - megyénkből Értény, Gyulaj, Nagy- szokoly, Ozora, Szakály, Tamási és Udvari - mutatta be a közfoglalkoztatási program eredményeit, illetve standokon kínálták kóstolásra és megvásárlásra a programban előállított termékeiket. Emellett szakmai előadásokon is részt vehettek az érdeklődők. A megnyitón Pintér Sándor belügyminiszter elmondta, a mostani rendezvény azt bizonyítja, hogy helyes volt a kezdeményezés, a bemutatott termékek a közfoglalkoztatottak szorgalmát, tehetségét dicsérik. És a belügyminiszter szerint a közvetlen eredményeken túl javult az emberek munkamorálja, egészségi állapota, csökkent az iskolai hiányzások száma, javult az iskolai étkeztetés minősége és javult a közbiztonság. Kiemelte, hogy a jövő évi költségvetés 340 milliárd forintot biztosít közfoglalkoztatásra, ez 253 ezer ember foglalkoztatását teszi lehetővé az önkormányzatok számára. A következő évben rendelkezésre álló forrás új foglalkoztatási formák bevezetését teszi lehetővé. Többek között lehetőség nyílik az önkormányzati utak karbantartására, utcabútorok gyártására, az önkormányzati ingatlanok karbantartására, illetve a romos házak lebontására. A nagyobb települések hajléktalanokat is alkalmazhatnak majd a karitatív szervezetek bevonásával - tette hozzá Pintér Sándor. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, elsőbbséget élvez a piacgazdaság fejlesztése, attól nem vonhat el munkaerőt a közfoglalkoztatás. Ezt a foglalkoztatási formát átmenetinek tekintik, ám a kormányzat szerint mindaddig szükséges a rendszer fenntartása, amíg a piacgazdaságon belül el nem érhető a teljes foglalkoztatottság. A gyulajiak standja. Főként a füstölt áru volt kelendő, de volt, aki a csalamádéjukért még másnap is visszament Kelendő- Savanvított, tartósított termékeket és füstölt árut vittünk a kiállításra - mondta Dobos Ká- rolyné, Gyulaj polgármestere. Elmesélte, hogy nagy volt az érdeklődés, főként a húsárut vásárolták sokan, de volt, aki a csalamádéjukért még másnap is visszament. A falu szempontjából fontos, hogy meg tudták mutatni magukat, a tapasztalatcserét is szolgálta a rendezvény, sőt, Gyulaj még üzletet is tudott kötni. - Jánoshida malomipari termékekkel képviseltette magát, és olyan pékárukat is forgalmaznak jó áron, amely megfelel a menzareform előírásainak - részletezte a polgármester. Azt is kiemelte, fontos, hogy helyben meg tudják termelni, amire az ön- kormányzati konyhán szükség van, így egészséges ételeket tudnak adni a gyerekeknek. Népviseletben Ozora mezőgazdasági terményekkel, elsősorban konyhakerti növényekkel képviseltette magát a kiállításon. Nagy Istvánná polgármester elmondta, hogy idén harminc kiskertben gazdálkodtak, és ígéretet kaptak rá, hogy jövőre újabb hármat művelhetnek. - Idős emberek ajánlják fel az önkormányzatnak, akik már nem tudják gondozni a kertjüket. így viszont a föld nem hever parlagon, a közfoglalkoztatottak termelnek rajta - magyarázta a faluvezető. Azt is hozzátette: számukra az a legfontosabb, hogy a helyi, 300 adagos konyhát el tudják látni. A kiállításról jó tapasztalatokkal tértek haza, a programban dolgozók láthatták, hogy a munkájuk nem hiábavaló. Ozora sikerét fokozta, hogy népviseletben mutatták be portékáikat. Valódi- Kellenek az ilyenek rendezvények. legalább láthatják a városiak. hogy mire képesek az emberek vidéken - fogalmazott Törő György, Szakály polgármester a közfoglalkoztatási kiállítás kapcsán. Elmondta, hogy saját készítésű töpörtyű- krémet, barack- és szilvalekvárt, pálinkát és bort kínáltak a standjukon. Törő György azt tapasztalta, hogy a fővárosiak rácsodálkoztak arra, hogy az élelmiszerek valódi alapanyagokból készültek. A polgármester kiemelte Puskásné Müller Mónikát, Szőke Tibornét, Véhman Jánost és Stotlár Zsoltot, de a köszönet nemcsak nekik jár a rendezvényen elért sikerért, hanem mindazoknak, akik a földeken, a konyhán dolgoznak, vagy bármilyen más módon kiveszik a részüket a programból- tette hozzá. MEGYEI KÖRKÉP ^ Méltóság Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu M inden október második szombatján ünnepük a Hospice Ellátás Világnapját. A hospice a súlyos betegségük végstádiumában levő, elsősorban daganatos betegek humánus, összetett ellátását jelenti. Célja a betegek életminőségének javítása: testi és lelki szenvedéseik enyhítése, fizikai és szellemi aktivitásuk támogatása, valamint a hozzátartozók segítése a betegség és a gyász terheinek viselésében. Hazánkban a 84 évesen elhunyt Polcz Alaine indította útjára a mozgalmat 1991-ben, és a hospice ellátás fogalma régóta ismeret megyénkben is. Egy nemzetközi felmérés eredménye alapján mégis bőven van még mit tenni ezen a területen is. A kutatás során 80 országot vizsgáltak, és Magyarország a 41. helyre sorolták. A vizsgált európai országok közül Oroszország, Ukrajna, Románia, Bulgária, Görögország és Szlovákia áll mögöttünk. A lista élén az Egyesült Királyság szerepel, a második helyet Ausztrália, a harmadikat Új-Zéland foglalja el. Az elemzők számára a nemzeti szabályozásokon kívül fontos szempont volt a súlyos betegek tüneteinek enyhítését szolgáló, az életminőségét javító gondozás, de az is, menynyire elterjedt az országban a hospice-mozgalom, vagy milyen az ellátás környezete. Az eredmény ugyanakkor arra is rámutat, hogy egy-egy ország anyagi helyzete mennyire befolyásolja a helyezést. A legjobban teljesítők között a gazdaságilag fejlett országok állnak, az élmezőnyben jómódú európai és ázsiai országok találhatóak. De azok, akik hazánkban a hospice ellátásban segítenek - még ha a gazdaságot nem is tudják felpörgetni azon is fáradoznak, hogy előrelépés történjen a világnaphoz kapcsolódó nárcisz ültetéstől virágzásig, majd a következő őszig. A hospice ellátás fogalma régóta ismert Tolna megyében is Méltósággal az út végén A sárga nárcisz a haldoklókat ápoló szervezetek jelképe SZEKSZÁRD A Hospice Világnap alkalmából csütörtökön ismét nárciszokat ültettek a „Méltósággal az út végén” Hospice Alapítvány és a Tolna Megyei Balassa János Kórház rendezvényén. Ezzel az emberi méltóságra és a társadalmi felelősségvállalásra szeretnék felhívni a figyelmet. A sárga nárcisz ugyanis világszerte a rákbetegeket és daganatos betegségekben haldoklókat ápoló szervezetek jelképe. Az ünnepségen bemutatták a pécsi hospice osztályt, műsort adtak a Garay Általános Iskola és AMI diákjai, a megjelenteket Gliedné Till- mann Erzsébet elnök köszöntötte. H. E. DUNASZENTGYÖRGY Mészáros János Elek fellépésével rendezett jótékony- sági koncertet a helyi egyházközség a közeljövőben épülő közösségi ház javára. A református templomban tartott hangversenyt Rácz József esperes igehirdetése vezette be. Mészáros János Elek, a Csillag Születik negyedik szériájának győztese a műsor elején részletesen mesélt életéről, az eddigi pályafutásáról, a kis faluról, ahol 25 éve presbiter. Előadásában népdalok, egyházi énekek, operák, operettek, régi magyar hazafias dalok csendültek fel. Fellépését református énekekkel zárta. V. T. A program célja az iskolások egészségtudatosságának formálása Bevezetés a mikrobák világába SZEKSZÁRD Megyei szinten mintegy 1200 gyereket mozgat meg az e-Bug részét képező Játékos tudomány című interaktív anyag bemutatása, melyet a területi és iskolai védőnők közreműködésével prezentálnak. Az e-Bug jelenleg az egyetlen olyan - gyermekeknek szóló internetalapú - oktatási eszköz, amely átfogóan foglalkozik a személyi higiéné, a szexuális egészség, a védőoltások és a felelősségteljes antibiotikum-használat témakörével - mondta el lapunknak Markó Aranka, megyei vezető védőnő. A honlap és az oktató csomag Játékos tudomány része egy öt állomásból álló gyakorlati bemutató, amely a bevezetés a mikroAz oktatócsomag része az ötállomásos gyakorlati bemutató bák világába, kéz-, légúti- és élelmiszer-higiéné, valamint antibiotikum-használat témákat foglalja magába. A gyerkőcök sok játék, kísérlet, tesztfeladat segítségével fejleszthetik tudásukat. Az állomásokon a 6-11 és a 12- 14 év közötti élettani csoportba tartozó gyerekek megtudhatják, mik azok a mikrobák; kipróbálhatják tudnak-e helyesen kezet mosni; milyen messzire juthatnak el a mikrobák tüsszentéssel, és hogyan állhatják útjukat; megtanulhatják, hogy kell az ételeket elkészíteni ahhoz, hogy azok ne okozhassanak betegséget. Jövő héten Gyönk, Simontor- nya és Nagyszékely lesz a bemutatók helyszíne. B. L. t i i