Tolnai Népújság, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-02 / 231. szám

2015. OKTÓBER 2., PÉNTEK KITEKINTŐ g Tartalmas programokat és támogatást kapnak a nyugdíjasok Segítséget ad a közösség Tegnap volt az Idősek világnap­ja. Ebből az alkalomból beszél­gettünk a megyei érdekszövet­ség alelnökével, Sztárcsevity Ervinnével. Venter Marianna marianna.venter@mediaworks.hu- Hogyan került az ország északi csücskéből Tolna megyébe?- Férjem, Sztárcsevity Ervin Sopronban tanult erdőmérnök­nek, ott ismerkedtünk meg, és 1966-ban összeházasodtunk. Miután végzett, mint a Gemenci Erdőgazdaság ösztöndíjasa, nem volt kérdés, hogy hol fogunk él­ni. Először Baján laktunk, aztán Pörbölyön, majd a lányom szüle­tésekor Szekszárdra költöztünk. Én bankban dolgoztam, később pedig, mivel mindig is érdekelt a marketing, a Magyar Hirdető megyei irodájának vezetője let­tem. A cég privatizációját köve­tően ismét a banki szektorban helyezkedtem el, és ott dolgoz­tam nyugdíjba vonulásomig.- Hogyan került az érdekszövet­ségbe?- Volt kollégák, ismerősök ke­restek meg, és ajánlották, hogy legyek tagja a szervezetnek, én pedig 2007-ben ezt meg is tet­tem. A még meglévő tagszerve­zeteink nagyon jó működnek, és lehetőségeink szerint tartalmas programokat szervezünk a szá­mukra. Különösen kedvesek az egész napos találkozók, ahová Névjegy Sztárcsevity Ervinné Süveges Zsuzsanna 1944-ben szüle­tett a Gyór-Sopron-Moson me­gyei Újkéren. Ott járt általános iskolába, majd közgazdasági technikumi végzettséget szer­zett Sopronban. Számítástech­nikai főiskolai diplomája, va­lamint felsőfokú reklám-mar­keting végzettsége van. Nyug­díjas. a Tolna Megyei Nyugdí­jas Szervezetek Érdekszövet­ségének elnökhelyettese. Lá­nya közgazdász, unokája szin­tén közgazdasági egyetemre jár, Angliában. Amatör festő és nagyon szeret kertészkedni gyönyörű virágai vannak. Szí­vesen jár kiállításokra, múze­umba. Döme kutyával napon­ta legalább 10 kilométert sé­tálnak. Eredményes az összefogás Az Idősek világnapja alkalmá­ból az alelnök asszony elmond­ta, hogy a nyugdíjasszerveze­tek egyik gondja, hogy nincs elég utánpótlás. Az új nyugdíja­sokat nehéz bevinni a közösség­be. Régen erősebb volt az ösz- szetartás, ma már sajnos meg­szűnőben a közösségi szellem. Pedig manapság igazán kívána­tos lenne, hogy a nyugdíjasszer­vezetek fogjanak össze, határo­zott fellépéssel, erélyesen kép­viseljék a tagság érdekeit. Fő­ként azért, mert munkájuk so­rán azt tapasztalják, hogy az ön- kormányzatok, szakigazgatási szervek, hivatalok segítőkészek, amikor kéréseikkel hozzájuk for­dulnak. mindenki nagyon szívesen jön, kiváló a hangulat.- Említette, hogy ma már gyé­rebb az utánpótlás.- Az új nyugdíjasok közül sokan nem keresik a közössé­get, nem akarnak részei len­ni, másokkal foglalkozni, ott­hon ülnek, bezárkóznak. Pe­dig a közösségre szükség len­ne, hiszen manapság egyre in­kább az a jellemző, hogy a gye­rekek elmennek, elköltöznek, esetleg külföldre, és nem tud­nak az idősödő szülőkkel fog­lalkozni, róluk gondoskodni. A nyugdíjasszervezetekben nem­csak társaságot, programokat találhatnak, hanem támogatást, tájékoztatást is kaphatnak. Töb­bek között a szerény összegű nyugdíjjal rendelkezőknek se­gítséget nyújtunk a méltányos- sági nyugdíjemeléshez. ÁLLATORVOSI ÜGYELET A HATÓSÁGI SZOLGÁLAT 2015. OKTÓBER 2-ÁN 14 ÓRÁTÓL OK­TÓBER 5-ÉN 08 ÓRÁIG TART Dr. Bach Miklós Nagydorog, Jó­kai M. u. 39. Tel. : 75/532-011, 06/30/9935-676 Dr. Batári László Gyönk, József A. u. 540. Tel.: 74/449-313, 06/30/2304-852 A MAGÁN ÁLLATORVOSI ÜGYELET 2015. OKTÓBER 2-ÁN 16 ÓRÁTÓL OKTÓBER 5-ÉN 08 ÓRÁIG TART: Dr. Szép László Őcsény, Pe­tőfi u. 6. Tel.. 74/495-998; 06/30/2264-433 Dr. Kiszler Gyula Kölesd, Dózsa Gy. u. 14. Tel.: 30/555-6605 Dr. Bach Miklós Paks, Tavasz U.13/A. 06/30/9935-676 Dr. Batári László Gyönk, József A. u. 540. Tel.:06/30/230-4852 Dombóvár, központi ügyelet tele­fonszáma: 06/30/444-7957 A SZEKSZÁRDI ÁLLATKÓR­HÁZ Szekszárd, Mikes u.14 (Tel.:06/30/551-4653) és a TÚRI ÁLLATKÓRHÁZ DUNA- FÖLDVÁr, Beszédes sor 1-3. Tel: 06/30/2096-096) 0-24 órás ál­lategészségügyi készenléti ügye­leti szolgáltatást nyújt. ÁLLATGYÓGYSZERTÁR: Tolnavet. Szekszárd, Mikes u. 14. Telefon: 74/511-222, 30/9464-776. Hét­közben: 8-tól 17 óráig. Szombat: 9-töl 12 óráig, vasárnap: zárva. VÍZÁLLÁS I A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 85 cm, Paks 250 cm, Dombori 301 cm, Árvízkapu 670 cm, Baja 395 cm. A Sió Palánknál 183 cm. ORVOSI ÜGYELET Ügyeletek 2015. október 2-án 16 órától 5-én reggel 8 óráig. Szekszárd: Felnőtt háziorvo­si ügyelet: Vörösmarty u. 5. Tele­fon: 74/318-104. Gyermekorvosi ügyelet: Szent István tér 18. Tele­fon: 74/318-104. Fogászati ügye­let (szombaton és vasárnap 8-tól 14 óráig): Szekszárd, Baka Ált. Isko­la (Béri B. Á. u. 89.) Telefon: 74/311- 428. Bátaszék: Kossuth u. 54. Telefon: 74/318-104. Bonyhád: Rendelőintézet, Baj- csy-Zs. u. 25. Telefon: 74/318-104. Dombóvár: A felnőtt ügyelet a kór­ház bőrgyógyászati osztá.lyán, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermekszakrendelési helyiségé­ben. Telefon: 74/462-385. Hőgyész: Kossuth tér 6. Telefon: 74/488-008. Iregszemcse: Rákóczi u. 1. Telefon: 74/570-028. Paks: Rákóczi u. 1. (Rendelőinté­zet). Telefon: 75/410-222. Simontornya: Bem u. 39. Telefon: 74/318-104. Tamási: Dózsa Gy. u. 18-22. Tele­fon: 74/570-028. Tolna: Garay u. 6. Telefon: 74/440- 340. Ügyeletes gyógyszertárak: Szekszárd: Remedia, Béri B- Á. u. 68. Tel.: 74/511-814. Bonyhád: Aranysas, Szabadság tér 8. Tel.: 74/451-832. Dombóvár: Imola, Arany J. tér 28. Tel.: 74/461-492. Dunaföldvár: Amarilisz, Rákóczi utca 1. Tel.: 75/541-069. Hőgyész: Szent Teréz, Fő utca 16. Tel.: 74/488-218. Paks: Szívélyes, Barátság u. 1. Tel.: 75/314-841. Simontornya: Sándor, Templom utca 5. Tel.: 74/486-032. Tamási: Gesztenyesor, Kossuth tér 6. Tel.: 74/471-621. Tolna: Szentháromság, Árpád u. 33 Tel.: 74/444-516. PROGRAMSOROLÓ PENTEK SZOMBAT Bölcske: Vakáció (amerikai ka­land-vígjáték), 18 óra. Az U.N.C.L- .E. embere (amerikai akció-vígjá­ték), 20.30. Szekszárd: A kezdő (amerikai ko­média), 16.30. Miénk a világ (ame­rikai zenés film), 19 óra. KIÁLLÍTÁS Szekszárd Babits Mihály Kulturá­lis Központ, Bakta terem: Cs. Vas- váry Ibolya „Utak és találkozások című életmű kiállítását Fülöp Já­nos polgármestere nyitja meg, közreműködik Lakatos J. Péter (vers), Hadházy Ágoston (ének), Győri Jolán és Veszprémi Tibor (tánc), valamint az Őcsényi Bo­gár István Hagyományőrző Egye­sület Fülöp Ferenc-díjas táncosai, 18 óra. IDŐSEK NAPJA Tolna Bezerédj Pál Szabadidő- központ: ünnepi köszöntőt mond Baksainé Kenessei Éva, a város humán bizottságának elnöke, 15 óra. Aradszky László táncdaléne- kes műsora, 15.15. JUBILEUM Paks Vak Bottyán Gimnázium: ün­nepség az iskola fennállásának 70. évfordulója alkalmából. A kép­zőművészeti kiállítás megnyitója, 16.30. Ünnepi műsor, 17 óra. Szekszárd Babits Mihály Kulturá­lis Központ: gálaműsor a Dienes Valéria Általános iskola 50. tan­éve alkalmából, 17 óra. FALUNAP Bölcske A Pincefalu díszítése szal­mabábokkal 15 órától. MOZI Bölcske: Bazi nagy francia lagzik (francia vígjáték), 16 óra. Vakáció (amerikai kaland-vígjáték), 18 óra. Az U.N.C.L.E. embere (amerikai ak­ció-vígjáték), 20.30. Szekszárd: A kezdő (amerikai ko­média), 16.30. Miénk a világ (ame­rikai zenés film), 19 óra. FALUNAP Bölcske: Pincefalu családi vetél­kedők 9-11 óráig. Megnyitó, 13 óra. Utána fellépnek az óvodások, a Bölcskei „Múló Évek" Nyugdíjas Klub, az Igari Nép­dalkor, az ízisz hastánccsoport, a Bölcskei Néptánc Egyesület és a Bölcskei Női Kar. The Subrune ze­nekar, 17 óra. Másképp zenekar, 18 óra. Tombolasorsolás, eredményhirde­tés, 19.30. Honeybeast koncert, 20 óra. Pepita utcabál, 22 óra. HAJDINA FESZTIVÁL Győré Főzőverseny rajtja a Kút- völgy-parkban, 9 óra. Futóverseny gyerekeknek, 11 óra. Ebéd, 12.30. Térzene az Alisca Brass Banddel, 14 óra. Gyülekező a Templom-iskola té­ren az ünnepi felvonuláshoz, 14.30. Felvonulás, 15 óra. Utána a Bányász emlékmű ava­tása. Kulturális műsor 16 órá­tól, fellépők: a györei óvodások, a Templom-iskola tanulói, a Ritmus Tánccsoport, az Őszirózsa ének­kar, a Szöcske Akrobatikus Rock and Roll Klub, a Kaposszekcsői gyermek táncegyüttes, a Bonyhá­di Evangélikus Gimnázium Zelke néptánccsoportja és Kovács Ger­gő énekes. Tűzijáték, 20.30. Érdekeset látott, hallott? 06-30/449-2954 FOTÓJÁT, OLVASÓI LEVELÉT, INFORMÁCIÓJÁT VÁRJA BUDAVÁRI KATA! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. SMS: 06/30/411-4816 E-mail: kata.budavari@mediaworks.hu Telefon: 06-30/449-2954, hétköznap munkaidőben hívható. Napi ügyeletes újságíró: Budavári Kata Telefon: 74/511-510, fax: 74/511-500. Ügyeletes szerkesztő: Mácz Kata A Tolnai Népújság „A havi bevá­sárlását mi álljuk!" elnevezésű nyereményjátékának elmúlt heti nyertese Gaál Zoltán előfizetőnk. Párja meglepetten, de örömmel vette át a 15 OOO forint értékű vásárlási utalványt, amit hétfőn adtuk át. Vajon jövő héten ki lesz a szerencsés nyertes? Negyedik CD-jéről énekel a Gárdonyi-kórus SZEKSZÁRD Koncertet ad ne­gyedik hanglemezének meg­jelenése alkalmából október 4-én, vasárnap a Szekszár­di Gárdonyi Zoltán Református Együttes. A fasori evangélikus templomban délután öt órakor kezdődő ingyenes hangverse­nyen az új CD anyagából énekel a Naszladi Judit vezette kórus. Árulkodó a lemez címe: „...zsol­tárt zengek Istenemnek”, mert ezúttal kizárólag egyházi éne­kekből állította össze a hangle­mez anyagát az együttes. Fel- hangzanak a templomban töb­bek között Smetana, Tele­mann, Kodály és a névadó Gár­donyi Zoltán művei is. Kardos Ábel, a Dunamelléki Reformá­tus Egyházkerület püspöki titká­ra mond köszöntőt, és mutatja be a hallgatóságnak a CD-t, az eseményen igét olvas Rácz Jó­zsef, a Tolnai Egyházmegye es­perese. A lemezbemutató hang­verseny emelkedettségét hang­szeres és énekszólók, zenekari és orgonakíséret teszi teljessé. Á. A. V t f

Next

/
Thumbnails
Contents