Tolnai Népújság, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-09 / 237. szám
2 GEO-BE-KE KFT. 2015. OKTÓBER 9., PÉNTEK Nagy utat tett meg a GEO-BE-KE Út- és Mélyépítő Kft. az eltelt öt évben Elkészült a várdombi telephely Zárt, szigetelt szervizüzemet, kibővült telephelyet avatott szerdán Várdombon a GEO-BE-KE Út- és Mélyépítő Kft. Keresztes László tulajdonos, ügyvezető köszöntőjében elmondta: a vállalkozás küzdelmes öt éven van túl, hiszen a nulláról indultak, ma pedig már több, mint húsz alkalmazottal dolgoznak. Budavári Kata VÁRDOMB A budapesti székhelyű GEO-BE-KE Út- és Mélyépítő Kft. két évvel ezelőtt vásárolta várdombi telephelyét, 2014- ben pályáztak a most megvalósult fejlesztésre, a kivitelezésre pedig 2015-ben került sor. A „Telephelyfejlesztés a GEO-BE-KE Kft.-nél” DDOP-1.1.1/D14-2014- 0005 című és kódjelű beruházás közel 100 millió forintból valósult meg, ebből 54,28 millió forintot a Széchenyi 2020 program Európai Regionális Fejlesztési Alapjából kapott a társaság. Az eredmény: korszerű üzem kényelmes irodával, nagyméretű parkolóval és nem mellesleg komoly gépészettel, vizsgasorral. Az átadó ünnepségen Csep- reghy Nándor, a Miniszter- elnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára azon túl, hogy közvetítette Lázár János miniszter üdvözletét, kifejtette, a vidék szempontjából a kormányzat fontosnak tartja, hogy az egyrészt élhető legyen, fejlődjenek a szolgáltatások, másfelől a kistelepülésen élők egzisztenciája biztosítva legyen. Csepreghy szerint ez az átadó is bizonyítja, hogy van a vidékben perspektíva. A fejlesztéseket úgy kell folytatni, hogy egyre több vállalkozás váljon egy-egy régió meghatározó gazdasági szereplőjévé. Az építőiparnak pedig 2020-ig meg kell erősödnie annyira, hogy minden megyében legyenek közepes és nagy cégek, melyek a kisvállalkozásokkal együtt gond nélkül felveszik a versenyt a multinacionális cégekkel. Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke a várható fejlődés irányáról szólt. Mint mondta: célja, hogy minden adandó alkalommal eljuttassa a jelenlegi fejlesztési időszakhoz kapcsolódó információkat az érintettekhez. Az elnök szerint a 27,5 milliárdos keretösszeg nem old meg minden problémát Tolna megyében, de fontos lépések megtételéhez elég. Első körben 16,5 mil- liárdra lehet pályázni. Fontos kritérium, hogy a leendő fejlesztés élénkítse a gazdaságot, és munkahelyeket teremtsen. Szót kért Horváth Ferenc, aki a VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) elnökségi tagjaként volt jelen, de nem titkolta, hogy régi barátság fűzi Keresztes Lászlóhoz, így különösen büszke a GEO-BE-KE Kft. sikereire. Felolvasta Demján Sándor, a VOSZ elnökének levelét, aki nagyszerű vállalkozásnak nevezte a céget. Horváth Ferenc egy bejelentést is tett, eszerint Keresztes László Országos Év Vállalkozója 2015-ben díjat kap, melyet decemberben a fővárosban vehet át. Volt ok az örömre, az átadón pezsgővel koccintottak a sikerre Polgármesterek, vállalkozók is kíváncsiak voltak a beruházásra Ez már a XXI. század: modern berendezések a megújult üzemben A GEO-BE-KE Kft. korszerű gépparkja is figyelmet érdemel A térség gazdasági és közéletének szereplői elfogadták a meghívást Partnercégek vezetőit is meginvitálták a rendezvényre Dr. Berta Attila (balról), Csepreghy Nándor és Keresztes László a szalagátvágás után Horváth Ferenc mond köszöntőt A GEO-BE-KE Kft. 2009 decemberében alakult. Tulajdonosai 50-50 százalékban Berta Gergely környezetmérnök és Keresztes László, aki vállalkozóként már több, mint 25 éves mélyépítési múltra tekint vissza. A kezdetben gépi földmunkák fokozatosan bővültek közműépítéssel, hulladéklerakó- és halastó-rekultivációval, magasépítés keretében végzett felújítással. Ezen túlmenően a tevékenységi kör kiegészült gépjárműjavítással, 3,5 tonnáig gépjárművek műszakiz- tatásával, eredetvizsgálattal, valamint nehézgépszállítással. A kft. két kapcsolattartója, dr. Berta Attila és Keresztes László sokéves, a vállalkozói szférában szerzett tapasztalattal rendelkeznek. Cégtörténet Referenciák A GEO-BE-KE Kft. ;öbb olyan beruházásban is részt vett - hol fő-, hol alvállalkozóként melyekben extrém körülmények között kellett dolgozni, illetve a feladat volt speciális. Érdemes tudni, hogy a cég bármilyen nagyság- rendű földmunkát el tud végezni. Részt vettek a siklósi szennyvízberuházásban. Dalmandon ha- lastórekultivácíoban,Szoinok-Ti- szaligeten a körtöltés megerősítésében. az M30 Miskolc útépítési munkáiban, a decs-bátai ivóvíz-rekonstrukcióban. Baján a szennyvízhálózatot érintő beruházásban. a Duna-Vértes-. az Aba- új-. a DAREH t„ DAREH II. hulladéklerakók rekultivációjában. Békéscsabán a hulladékkezelő központ földmunkáiban, a dusnoki csapadékelvezető árok kiépítésében vagy éppen nádmedencés rendszerű BlO-szennyvíztiszito telep építését végezték extrém körülmények között, alacsony talajnyomású gépparkkal. GEO-BE-KE Út- és Mélyépítő Kft. Székhely: 1037 Budapest, Bojtár u. 66., fszt. 107. Iroda, levélcím: 7147 Alsónána, Kossuth L. u. 20. Telephely: 7146 Várdomb, Kossuth L. u. 192/g. Telefon: 06 74/530-015, fax: 06 74/530-014, e-mail: info@geobeke.t-online.hu. i \ 4