Tolnai Népújság, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-30 / 229. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. SZEPTEMBER 30., SZERDA A legtekerősebb osztály SZEKSZÁRD A Gyakorlóiskola 4. a osztálya lett a megyeszékhely legtekerősebb osztálya az Au­tómentes napon, mivel a legna­gyobb létszámban jelentek meg az eseményen. A teljesítmé­nyért járó Vándorserleget ked­den adta át a diákoknak Ács Rezső polgármester. Az osztály 25 tanulója, valamint szüleik és testvéreik pattantak nyeregbe, és érdemelték ki elsőként a leg­tekerősebb címet. A városveze­tő biciklizésre buzdítva a gyere­keket, elmondta: még több biz­tonságos kerékpárút építését tervezik, Szekszárdon belül és kívül egyaránt. H. E. Partnerségre törekednek SZEKSZÁRD A szekszárdi járás középiskolái és civil szerveze­ti számára szervezett börzét a Klebelsberg Intézményfenn­tartó Központ. A Garay Gimná­zium dísztermében rendezett eseményen a közösségi szol­gálat teljesítésével kapcsolat­ban tartottak előadást. A cél, hogy hatékony együttműködés jöjjön létre az intézmények és az egyesületek között. Emellett hangsúlyt fektettek a fogyaték­kal élő emberekkel való bánás­mód megismerésére is. H. E. Nem adott enni a kutyájának GYŐRÉ Állatkínzás miatt vád­emelési javaslattal zárta le a nyomozást a Bonyhádi Rendőr- kapitányság az ellen a 36 éves nő ellen, aki még július 27-e előtt huzamosabb időre magá­ra hagyta a kutyáját, de gondo­zásáról nem intézkedett. Sőt, akkor sem adott neki enni, ha otthon volt. Az élelmezés hiá­nya az állat lesoványodott, s fennállt a veszélye annak is, hogy az állat elpusztul. A rend­őrség a kutyát menhelyre szál­líttatta. A gyanúsított a bűn- cselekmény elkövetését beis­merte, vallomása szerint azért nem adott enni a kutyának, mert nem volt mit. 1.1. Viszonylag új tényállás, 2013- tól szerepel a Büntető Törvény- könyvben az úgynevezett kap­csolati erőszak. A jogszabály a hozzátartozó bántalmazását új elemekkel egészíti ki. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@partner.mediaworks.hu Dr. Kovács Ildikó, a Szekszár­di Járásbíróság büntető bírá­ja, a Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője elmondta, az új törvényi tényállás bevezetésé­vel a törvényalkotó célja a csa­ládon belüli erőszak megféke­zése volt. Az új büntető jogsza­bály a sértettnek a külvilág szá­mára is észlelhető fizikai bán­talmazása mellett, a sértett em­beri méltóságát súlyosan sértő, megalázó, erőszakos magatar­tásokat és a sértett gazdasági SIMONTORNYA-BUDAPEST A Magyar Művészetért Ex Libris Díjban ré­szesült Könyv István János si- montornyai grafikusművész. Az elismerés a Magyar Művészetért Díjrendszerbe tartozik, amely­nek eredete 1987-re datálódik. A díj a magyarok mellett azon külföldi művészek elismerése is, akik hazájukban sokat tesznek a ellehetetlenítését is bünteti, ha a családi kassza megvonása a sértettet súlyos nélkülözésnek teszi ki. A tényállás eleme a rendsze­resség, amely adott esetben egy alkalomnál több bántalmazást magyar művészetért. Az Ex Lib­ris Díjat nyolc önálló regioná­lis kuratórium - Délvidék, Kár­pátalja, Felvidék, Partium, Kö- zép-Erdély, Székelyföld, Magyar­ság a világban, Magyarország - döntése alapján adományozzák. Ahogy a kuratórium elnöke fo­galmazott: a különféle díjak át­adása feladatot jelent, s megvan jelent. A nem rendszeres becsü­letsértés vagy a 8 napon belül gyógyuló sérülést okozó köny- nyű testi sértés esetén a jogal­kotó a sértett feljelentéséhez, az­az a magánindítványhoz köti az eljárás lefolytatását. Bár a ma­a célja, hiszen azoknak, akik kapják, elismerést jelent és to­vábbi munkájuk, életútjuk gaz­dagítását, eddigi tevékenységük fokozását, ösztönzését segíti. A nemzeti hovatartozás, a múlt­ban és jelenben végzett munká­juk megbecsülésére szolgál. A díjakat összességében mindenki ugyanazért kapja, mert oszlopa a gánindítvány nem vonható visz- sza, de az eljárás során a sértett­nek lehetősége van a vádat ejte­ni, így az eljárás nem folytatha­tó le a bántalmazóval szemben. A kapcsolati erőszak esetében, azaz ha a bántalmazás vagy a megalázás rendszeresen meg­történik, akkor az eljárás köz­vádas, tehát hivatalból le lehet folytatni még a sértett akarata ellenére is. Sokszor előfordult, hogy a sértett önként vagy féle­lemből elállt a további közremű­ködéstől, s így az eljárás abba­maradt. Arra is volt példa, hogy fél vagy egy év múlva minden kezdődött elölről. A kapcsolati erőszak esetében a sértett meg­bocsátása nem akadálya az el­járásnak, csak enyhítő körül­ménynek számít. A járásbírósá­gon született már ítélet kapcso­lati erőszak miatt. magyar kultúrának, a hagyomá­nyokból táplálkozó nemzeti szel­lemnek, amelyet nem csak ápol, megvéd, hanem épít, alkot is. A kitüntetettet az átadó ünnepség­re elkísérte a város polgármes­tere és alpolgármestere is, akik­kel együtt osztoztak a városnak’ is hírét vivő Kárpát-medencei el­ismerésben. V. M. Felfüggesztett börtönt kapott a drog miatt SZEKSZÁRD Egy év fogházbünte­tésre ítélte a Szekszárdi Járás- bíróság a büntetett előéletű, 30 éves szekszárdi férfit kábító­szer-kereskedelem és kábítószer birtoklásának vétsége miatt. A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság 3'év próbaidőre felfüg­gesztette, tájékoztatta lapunkat dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője. Kö­telezték a vádlottat a közel egy­millió forintos bűnügyi költség­ből több mint 828 ezer forint megfizetésére. A férfi korábban marihuána függőségben szenvedett, ami je­lentős zavarokat okozott iskolai, majd munkahelyi tevékenysé­gében. A drogozással átmeneti­leg felhagyott ugyan, de külön­féle magánéleti problémák mi­att 2011 szeptemberétől 2014 január elejéig heti rendszeres­séggel ismét fogyasztott mari­huánát, majd különféle, később pszichoaktívvá minősített anya­Barátáival együtt fogyasztott, egy lánynak is eladott gokat. Olyan bódító hatású sze­rekkel is élt, amelyek sem be­szerzéskor, sem pedig később nem számítottak kábítószer­nek, illetve nem kerültek fel a pszichoaktív anyagok listájára. A vádlott a drogokat nemegy­szer - az eljárás során ismeret­lenül maradt - társaival együtt fogyasztotta el szekszárdi lak­helyén. A férfi lakásán lefoglalt marihuána és különféle pszi­choaktív anyagok tiszta ható­anyag-mennyisége nem érte el a csekély mennyiség felső hatá­rát. A vádlott baráti, bizalmi vi­szonyban volt egy lánnyal, aki­nek 2013-ban három alkalom­mal adott el összesen 3 gramm marihuánát. A kábítószer tiszta hatóanyaga a csekély mennyi­ség felső határának 0,05 száza­léka volt. A szakértő megállapítása sze­rint a viszonylag rendszeres dro­gozás ellenére a férfi nem lett is­mét kábítószerfüggő. Ugyanak­kor kevert típusú, a kórosság mértékét el nem érő, az akara­ti élet zavarával és antiszociális megnyilvánulásokkal jellemez­hető személyiségzavarban szen­ved. Ez azonban a beszámítási képességét nem érinti. 1.1. Ki léphet fel ellene? Tulajdonképpen bárki tehet fel­jelentést a sértett védelmében, ha ó maga ezt nem teszi. Le­het ez szomszéd, munkatárs, sót. akár névtelen bejelentés­re is elindulhat az eljárás. A rendőrség is kezdeményezhe­ti, ha például sokszor kihívják egy címre, de aztán feljelentést mégsem tesznek. Becsületsér­tés vagy könnyű testi sértés két évig terjedő szabadságvesz­téssel büntethető, de kapcso­lati erőszak esetén, ha ezt hoz­zátartozó sérelmére rendszere­sen követik el. három évig ter­jedő szabadságvesztéssel bün­tethető. A súlyos testi sértés, kényszerítés, személyes sza­badság megsértése 3 évig ter­jedő szabadságvesztéssel fe­nyegetett. de ha ezt közeli hoz­zátartozó sérelmére rendsze­resen követik el, akkor 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés is lehet a büntetés. Könyv István János grafikusművészt díjazták a fővárosban Sokat tett a Magyar Művészetért Dr. Bereczki Mária és a Magyarországi Német Nemzetiségűek Dombóvári Egyesülete Elismerték a város kiemelkedő civiljeit DOMBÓVÁR Átadták az idei Civil Díjakat Dombóváron. Elismerést vehetett át a város civil mozgal­mai érdekében végzett, hosszú ideje tartó munkásságáért dr. Bereczki Mária, aki a Dombóvá­ri Szívklub Egyesület Elnöke és a Hotel Dombóvár Asztaltársa­ság tagja. Méltatásában elhang­zott, hogy nemcsak a Dombóvá­ri Szent Lukács Kórház ambu­lanciájának vezetőjeként és kar­diológus főorvosaként fontosak számára a betegek, hanem a ci­vil életben is. Mindemellett több éven keresztül a dombóvári Ci­vil Tanács elnökeként dolgozott. Ugyancsak Civil Díjat ér­demelt a Magyarországi Né­met Nemzetiségűek Dombóvá­ri Egyesülete. A szervezet fel­adatának tekinti, hogy megis­mertesse a város lakosságával a német-sváb kultúrát, valamint hogy népszerűsítse azt. Kiállítá­sokat, táncos fellépéseket, bálo­kat és számos rendezvényt szer­veznek. A felterjesztett jelöltek közül a Civil Tanács tagjai választot­ták ki a díjazottakat. Az elisme­réseket Tóth Gyula önkormány­zati képviselő, Dombóvár civil tanácsnoka adta át a díjazottak­nak a tanács által szervezett Ci­vil Délután során. A Művelődé­si Házban tartott gálaműsorban fellépett Sallai Domokos Barna, aki trombitán játszott, Vértesi Alexa pedig hegedült, őt Sarka­Az egyik Civil Díjas ebben az évben dr. Bereczki Mária lett di Ferenc kísérte zongorán. Lá­zár Kata és Takács Zoé egy-egy szavalatot adott elő, Zelcsényi Zsófia énekelt, Fenyvesi Gábor gitárjátékával kísérve. Továbbá színpadra lépett a Kapos Tánc- együttes is. Mind ezek mellett az idén ju­biláló civil szervezetek is bemu­tatkoztak a délután folyamán. Ilyen a húsz éves Dombóvári IL- CO Egyesület, amely a sztómás emberek rehabilitációját, lelki egyensúlyának helyreállítását tűzte ki céljául. A szervezet egy kisfilm segítségével mutatta be az elmúlt két évtizedet, a Dom­bóvári Székely Kör pedig a meg­alakulásuk óta eltelt öt évének eseményeit foglalta össze. H. E. Egy kis őszi zene Mözsön TOUíA-MÓZS Másodszor rendezett fúvós térzenei előadást a Tolnai Német Nemzetiségi Önkormány­zat vasárnap délután. A hagyo­mányteremtő szándékkal meg­hirdetett sorozat első felvonása tavasszal volt, Tolnán, a Hősök te­rén, FrühlingsMusik (tavasz ze­ne) címmel. A mostani esemény a mözsi művelődési ház szabadtéri színpadán zajlott, HerbstMusik (őszi zene) elnevezéssel. A kelle­metlen időjárás ellenére viszony­lag sokan ellátogattak az ingye­nes koncertre, amelyen a Nagy- mányoki Ifjúsági Fúvószenekar és a Baranya megyei Die Neun Branauer Musikanten lépett fel. .A sorozat jövő tavasszal Tolnán folytatódik. S. K.

Next

/
Thumbnails
Contents