Tolnai Népújság, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-23 / 223. szám
2015. SZEPTEMBER 23., SZERDA SPORT 11 Sok néző várja az MK-meccsre erkezo kispestieket Visszatér a Honvéd! Bődé Dániel jó eséllyel ott lehet az utolsó két selejtezőn LABDARÚGÁS A hét elején találkozott egymással Bernd Storck, a magyar válogatott megbízott szövetségi kapitánya és Bődé Dániel, a Ferencváros kitűnő formában lévő támadója. Az mlsz.hu-nak nyilatkozó német szakvezető elmondta, minden potenciális kerettaggal szeretne személyesen találkozni, hogy jobban megismerhessék egymást. Bernd Storck hozzátette, a hét folyamán hirdet keretet a fe- röeriek és a görögök ellen, és a korábbi paksi támadónak jó esélye van rá, hogy velük készüljön a selejtezőkre - legutóbb 2013. október 11-én, a Hollandia-Ma- gyarország (8-1) vb-selejtező alkalmával szerepelt a nemzeti csapatban. „Örültem a találkozásnak, és hogy a kapitány úr szeretett volna jobban megismerni - mondta az NB 1-es góllövőlistát 11 találatával vezető Böde Dániel a fradi. hu-nak. - A válogatottról jó emlékeim vannak, bízom benne, hogy újra meghívnak és játszhatok a címeres mezben. Hazai pályán Férőért mindenképpen meg kell verni, ez azt jelentené, hogy a harmadik helyet biztosan megszerezzük. A második hely kérdése nem a saját kezünkben van, de az esély továbbra is él még. Bízom benne, hogy meghívót kapok, ha pedig így lesz, mindent megteszek majd, hogy a góllövőformám a nemzeti csapatban is folytatódjon.” A magyar válogatott október 8-án fogadja Férőért Eb-selejtezőn, majd 11-én - az F-csoport utolsó játéknapján - Görögország vendége lesz. B. S. Böde örül Storck érdeklődésének Tíz év után ismét Bonyhádon lép pályára az NB l-es Budapest Honvéd, amely a Magyar Kupa második fordulójában csap össze a megyei I. osztályban szereplő völgységiekkel. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Eljött á nagy nap, amire hetek óta vártak a bonyhádiak. A kupaspecialista völgy- ségieknek az idei MK-sorozat- ban ismét megadatott, hogy első osztályú együttest fogadhassanak. A sors pikantériája, hogy azt a Budapest Honvédőt láthatták vendégül, amellyel tíz évvel és tizenhárom nappal korábban ugyancsak összecsaphattak. Akkor sikerült alaposan meglepniük a kispestieket, Kiss János tanítványai (akik közül az akkori meccsen is ott volt már Köllő Roland, Máté Norbert, Takács Norbert, Kovács László) óriásit küzdöttek, a rendes játékidőben 2-2-re végeztek esélyesebb ellenfelükkel szemben - sajnos a hosszabbításban kijött a két csapat közötti tudásbeli különbség, s a Honvéd végül 5-2-es sikerrel jutott tovább.- Mindenki nagyon várja már a találkozót - kezdte Köllő Roland, a bonyhádiak játékos-edzője. - Ezért hajtottunk, a megyei selejtezőben, s ezért küzdöttek a srácok óriásit a Hatvan ellen az első fordulóban. Szerencsére jó idő ígérkezik, s biztosan ismét sokan buzdítanak majd bennünket. Jó lenne, ha az elején meg tudnánk őrizni a kapunkat a góltól, így mindenki megnyugodhatna, tovaszállna az izgalom, a görcsösség. Tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, tudjuk, hogy ha a Honvéd komolyan veszi - és miért ne venné komolyan? - a meccset, akkor sansz- talanok leszünk. Nem akarunk elrugaszkodni a realitás talajától. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Hatvan elleni meccsnek is így vágtunk neki, aztán ahogy telt az idő, kiderült, hogy lehet esélyünk, és éltünk is vele. A városban napok óta téma a kupamérSzekszárdi UFC-Dunaharasz- ti MTK, szerda, 15 óra. „A kupamérkőzés is ugyanolyan fontos számunkra, mint a bajnokik. A mai meccsen mi más lehetne a célunk, mint a továbbjutás. Nem azért lépünk pályára, hogy minél előbb túlessünk a dolgon. A lehetőségeink szerint mindent megteszünk a sikerért. kőzés, szeretnénk örömet okozni a drukkereinknek. Bonyhád Völgység LC-Bu- dapest Honvéd, szerda, 15 óra. Vezeti: Sipos Katalin (Geor- giou, Legeza). A Bonyhád tervezett kezdőcsapata: Szabó Sz. - Takács N., Máté R., Szlama, Ba- ranyi vagy Kvanduk E. - Tolnai Sz., Szász D., Pap R., Fekete K., Pfaff - Sebestyén N. A Honvéd tervezett kezdőcsapata: Keme- nes - Botka, Lovric, Ignjatovics, Baráth - Kamber, Hidi - Prosser, Nagy G., Holender - Youla. A kapuk a mérkőzés előtt egy órával nyitnak, a klub arra kéri a drukkereket, hogy a torlódás elkerülése érdekében időben induljanak ki a mérkőzésre. Zsók József eltiltás miatt nem léphet pályára; hat sérült labdarúgóm van; páran sérülésből vagy betegségből térnek vissza. A nehézségeink ellenére tesszük majd a dolgunkat. A sok kérdőjel miatt a kezdőcsapatot közvetlenül a találkozó előtt jelölöm ki” - nyilatkozta Nagy Tamás, a Szekszárdi UFC vezetőedzője. Sikeresen vette az első kört Babos TENISZ Babos Tímea alig egyórányi játékkal 6:3,6:0-ra legyőzte a szabadkártyával induló kínai Jang Csao-hszüant a 250 ezer dollár összdíjazású kantoni női verseny első fordulójában. A 22 éves magyarra a következő fordulóban a horvát Petra Marticot kiejtő (6:4,6:2), első helyen kiemelt román Simona Halep vár. B. S. Szekszárdi védő a válogatottban! AMERIKAIFOCi Varga Ferenc, a Szekszárd Bad Bones csapat linebackere „túlélte" a keretszűkítést, így személyében szekszárdi játékos is pályára lép a magyar válogatott történelmének első mérkőzésén. Az ellenfél Csehország lesz, a találkozót szeptember 27- én, vasárnap (kezdőrúgás 15 órakor) játsszák a Szőnyi úti BVSC-Stadionban. B. S. Az Audi 2018-ban beszáll az Fl-be FORiWA-i A német Auto Bild szerint a Volkswagen csoport vezetősége jóváhagyta az Fl-es projekt tervezetét, így az Audi 2018-ban csatlakozik a száguldó cirkusz mezőnyéhez, és a Red Bull lesz a fő szponzora. Ezzel együtt visszalép a német túraautó-bajnoki (DTM) és a sporautó-vb (WEC) szerepléstől. A lap szerint a csapat vezetését Stefano Domenicalira, a Ferrari korábbi csapatfőnökére bízzák. B. S. Televíziós ajánló LABDARÚGÁS Spanyol liga: Celta Vigo-Barcelona 20 (Sportl), Athletic Bilbao-Real Madrid 21 (Sport2), Las Palmas-Se- villa 22 (Sportl). Olasz liga: Sampdoria-AS Roma 20.45 (DigiSportl). Német liga: Hof- fenheim-Dortmund 20 (Euro- sport 2). Angol Ligakupa: Tottenham-Arsenal 20.45 (DigiS- port2). Kézilabda: Dunaújvá- ros-FTC 18 (M4 Sport). B. S. Nem becsülik le a gyöngyösieket Gyöngyösi AK-Paksi FC, szerda. 15 óra. „Ahogy a Maglódot, úgy a gyöngyösi csapatot sem becsüljük le, hiba lenne, ha így tennénk. Ugyanakkor nem is lehet más a célunk, és nem is várok mást, mint, hogy biztosan jussunk be a következő körbe. A kupamérkőzésen olyan játékosok kapnak lehetőséget, akik az élvonalban nem, vagy csak ke veset szerepelnek. Most itt az alkalom számukra, hogy bizonyítsanak” - mondta Csertői Aurél, a Paksi FC vezetőedzője, A Paksi FC tervezett kezdőcsapata: Székely - Vági, Roden- bücher, Asztalos D., Szabó J. - Kesztyűs B., Papp K. - Kővári, Koltai T., Fröhlich R. - Bor. Sok a kérdőjel az UFC csapatában Egy év kihagyás után ismét a tolnai megyeszékhely klubja végzett a sorozat első helyén KERÉKPÁRSPORT A 2012-es és a 2013-as sikerét követően újra a Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület vihette haza a hatszakaszos országúti versenysorozat csapatversenyének fődíját. Az utolsó fordulónak a hétvégén Orfű adott otthont. Idén rendhagyó volt a versenyútvonal, mert a korábbiakkal ellentétben, most az orfűi tó ötszöri megkerülése után rögtön a Mecsek leghosszabb emelkedőjének a Lapisnak a megmászása következett, majd pár kilométeres száguldás után a pécsi állatkerttől a TV-toronyhoz kellett felkapaszkodniuk a kerékpárosoknak. A szekszárdiak több tagja egészségügyi okok miatt A szekszárdi csapat tagjai az orfűi dobogón. Az elmúlt négy évben harmadszor állhatták fel a legtetejére nem tudott indulni, többeknek műszaki okok miatt nem sikerült a megszokott jó szereplés, de a többség a tisztes helytálláson túl maradandót tudott alkotni. Különösen az amatőr és a horvát versenyzőkkel fűszerezett serdülő mezőnyökben remekelt az SZSZKE. Az előbbiben Vörös Vince rögtön az elit érmesek után a szökevények között az abszolút negyedik helyen, utóbbiban Schneider Sebestyén a főmezőny sprintjén a magyar bajnoktól az utolsó métereken lemaradva az abszolút 15. hely környékén ért célba. Dicséretes a serdülő korosztályba csak 2016-ban belépő szekszárdi fiatalok hősies versenyzése. R. G. Eredmények. Országúti me- zényverseny (50 km). Serdülök: 2. Schneider Sebestyén, 5. Fábián Csongor, 7. Genzler Tamás. 8. Zádori Zalán, 9. Fábián Zalán, 10. Bán Benedek. Amatör I.: 1. Vörös Vince. 4. Kocsis Tibor. Amatör II.: 5. Fónai Péter, 6. Salamon László. Szenior I.: 7. Béda László, 8. Genzler Csaba. Szenior II.: 6. Balázs Tibor. Összetett végeredmény (6 szakasz). Serdülők: 3. Fábián Csongor. 4. Genzler Tamas. 6. Schneider Sebestyén. Amatőr I.: 2. Kocsis Tibor, 3. Vörös Vince. Amatőr II.: 5. Fónai Péter. 8. Salamon László. Szenior I.: 3. Balás Attila, 8, Bátai László. Szenior II.: 1. Balázs Tibor. 1 i i I I Csapatbajnok lett a Szekszárdi Szabadidős KE