Tolnai Népújság, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-18 / 219. szám
16 SPORT Tolnai Népújság 2015. SZEPTEMBER 18., PENTEK LABDARÚGÁS Egymást múlták felül a Paksi FC futballistái múlt szombaton, a Videoton elleni bajnoki találkozón. Szakály Dénes másfél gólt szerzett (szabadrúgása után a labda Vicí- ciust érintve került a kapuba), de nagyszerűen teljesített a középpálya motorja, Bartha László, és a védelem oszlopa, Gévay Zsolt is. „Küzdelmes meccset játszottunk a tavalyi bajnok ellen, rengeteg párharc jellemezte a mérkőzést, amiből a legtöbbször mi kerültünk ki győztesen- mondta utóbbi a Paksi FC hivatalos honlapjának.- Lehetőségek is nekünk voltak - igaz, hogy rögzített helyzetekből -, amelyekből kettőt sikerült is értékesítenünk, így megérdemelten nyertünk. A kiállítás után sem hagytunk nagy terüleotonnak, ekkor sem tudtak komoly helyzetet kialakítani. Nagy fegyvertény ez a győzelem” - fogalmazott az atomvárósiak csapatkapitánya. Gévay Zsolt jól tudja, hogy most szombaton hasonlóan nehéz találkozó vár rájuk. „Ettől függetlenül az MTK ellen is győzelemre fogunk játszani - szögezte le a védő. - Hasonlóan nehéz mérkőzésnek ígérkezik, mint amilyen a Vidi elleni volt. Játékban többet kell majd vállalkoznunk, jobban kell majd játszanunk, ez hozhatja meg a várva várt sikert számunkra” - zárta Gévay Zsolt. A Paks- MTK összecsapás szombaton 18 órakor kezdődik, a meccset Erdős József dirigálja. A játékvezetőnek ez lesz a nyolcadik találkozója, amit a Paksnak vezet. Legutóbb augusztus 15-én fújt bajnokin, akkor a Haladás nyert 1-0-ra. R. G. teket a VideGévay Zsolt, a paksiak kapitány, mondja, az IVtTK-t is képesek leg Stiebernek kifelé áll a szekere rúdja LABDARÚGÁS A német Kicker szerint négy fordulóval a Bun- desliga-idény rajtja után biztosra vehető, hogy a Hamburg a télen megválik Stieber Zoltántól (képünkön). A klub már jelezte Stiebernek, hogy elengedi, ha talál csapatot, de a magyar szélső a maradás mellett döntött, mert szerette volna visszavenni a helyét a kezdőcsapatban. Rosszul tette, mert idén nemhogy pályára nem lépett, de a meccskeretbe sem nevezte őt Bruno Lab- badia vezetőedző. R. G. Bulgáriával játszik a magyar csapat : A hétvégén rendezik meg Szófiában a Bulgária- Magyarország Davis Kupa-találkozót, az euro-afrikai zóna II-es csoportjának döntőjét. Ha a Nagy Péter, Fucsovics Márton és Gödry Levente alkotta magyar hármas felülmúlja a bolgárokat, akkor a válogatott 2000 után szerepelhet újfent az l-es csoportban. B. S. Újabb gólzáporos PMFC-győzelem LABDARÚCiÁS A 2015/16-OS szezonban a Baranya megyei i. osztályban szereplő Pécsi MFC egyre inkább kezdi elkapni a fonalat, a 2. fordulóból elhalasztott meccsen 9-0-ra győztek a Szederkény ellen. A pécsiek négy találkozó után 10 ponttal az 5. helyen áll a tabellán, melyet a 15 egységgel a Mohács vezet. B. S. Woltering újfent Podgoricában? KÉZILABDA Sajtóhírek szerint visszatérhet a Buducsnoszt Podgorica női csapatához Cla- ra Woltering, hogy segítsen a címvédőnek a Bajnokok Ligája újbóli megnyerésében. A német klasszis 2011 és 2015 között játszott Podgoricában, ezalatt kétszer nyert BL-t, de nyáron hazatért a Bundesligá- ban újonc Borussia Dortmund- hoz. A 32 éves német kapus visszatérésével tovább erősödhetne a BL véghajrájára a montenegrói együttes. R. G. Oberwartban küzdenek a fiatalok az Eb-érmekért A junioroké a küzdőtér CSELGÁNCS Péntektől az ausztriai Oberwartban (Felsőőr) rendezik meg az idei junior Európa-baj- nokságot, amelyre igen népes magyar csapat utazik. Összesen huszonnégy versenyzőt nevezett Magyarország a juniorok kontinensbajnokságára, a férfiaknál és a nőknél is tíz-tíz egyéni indulónk lesz. Az Atomerőmű SE-t öt csel- gáncsos képviseli, a nőknél Lukács Ditta (44 kg), Pupp Réka (48 kg) és Polgár Luca (52 kg), a férfiaknál Hosnyánszki Dániel (73 kg) és Ohát Zalán (90 kg) lép tatamira Felsőőrön. Pupp Réka pillanatnyilag a korosztály legjobb európai ju- dósa a világranglistán a második helyen áll, csak a japán Kon- do Ami előzi meg, aki ugyebár már a felnőttek között is nyert világbajnokságot. Az atomvárosiak reménysége több remek eredményt is elért már ebben az évben, akár a legfényesebb éremért is harcban lehet. A férfiaknál ugyancsak egy paksi, Ohát Zalán a legmagasabban jegyzett magyar, ő tizenhetedik a világranglistán. A junior Európa-bajnokság kitűnő ugródeszka a nagyobb célok elérése felé, a 2012-es londoni olimpiai játékokon például tizennyolc korábbi junior Eb-érmes állhatott fel a dobogóra! Az Eb három napig tart: Lukács, Pupp, Polgár és Hosnyánszki pénteken, Ohát szombaton lép küzdőtérre. R. G. Jobb futball kell az MTK legyőzéséhez Jim Dswif A hétvégi Sió Kupán bizonyíthatnak a KSC Szekszárd légiósai Főszerepben az újoncok Péntektől vasárnapig a szekszárdi városi sportcsarnokban rendezik meg a 46. Sió Kupa nemzetközi női tornát. A házigazda KSC-ben bemutatkozhatnak az új szerzemények. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Idén négycsapatos lesz a torna, mert a Vasas és a BEAC-Újbuda lemondta a részvételt. így körmérkőzéses formában harcol majd a kupagyőzelemért a PEAC-Pécs, a román ASC Sepsi-SIC és a bosnyák Ce- lik Zenica, valamint a házigazda Atomerőmű-KSC Szekszárd. Magyar Gergely együttese egy hete már találkozott Roberto Hernandez csapatával. A felkészülési mérkőzésen elég hullámzó teljesítményt nyújtottak a csapatok, volt, amikor már húsz ponttal is vezettek a pécsiek, ám volt olyan szakasza is a meccsnek, amikor Fűrészéknek kevésbé ment a játék, az atomosok pedig felzárkóztak. A vége tizenkét pontos (65-77) vendégsiker lett, de messzemenő következtetést ebből kár lenne levonni. Ma végre tétmeccseken mutathatja meg magát a bő válogatott keretnél is számításba vett bedobó Őri Györgyi, valamint az amerikai center Jade Barber. Két, korosztályos csapattól felkerülő saját nevelésű fiatal is áteshet a tűzkeresztségen: Néme- dl Flóra és Sülé Gabriella. Próbajátékon bizonyíthat a 29 éves, 186 cm magas bosnyák Emina Demirovics. A 4-es és 5-ös poszton bevethető rutinos játékos karrierje során több európai országban is megfordult már - az elmúlt szezont a lengyel bajnokságban szereplő MKK Siedlce együttesénél töltötte. A hetedik helyen záró csaStuder Agnes (a labdával) és a szekszárdiak a huszonegyedik században a legtöbb sikert aratták a Sió Kupán 4 patnál tavaly 20 mérkőzésen lépett pályára, melyeken 17.4 játékperc alatt 8.2 dobott pontot, 5.7 lepattanót és 9.9 IBM-pontot átlagolt. A szekszárdi szakvezetés a Sió Kupát követően dönt a szerződtetéséről. A régóta várt ukrán Katye- rina Rimarenkónak megoldódtak a vízumporblémái. A játékos ma, pénteken végre megérkezik Szekszárdra, a Celik ellen azonban még nem játszik. Szombaton és vasárnap viszont már nem lesz semmi akadálya annak, hogy pályára lépjen.- Igazából még nem teljes a taktikai repertoárunk. Az edzéseken eddig alapdolgokat gyakoroltunk támadásban és védekezésben - nyilatkozta Magyar A mérkőzések A 46. Sió Kupa programja. Szeptember 18. (péntek): PE- AC-Pécs-ASC Sepsi-SIC 16.30. Ünnepélyes megnyitó, 18. Atomerőmű-KSC Szekszárd- Celik Zenica 19. Szeptember 19. (szombat): Celik Zenica- PEAC-Pécs 16. ASC Sepsi-SIC- Atomerőmű-KSC Szekszárd 18.Szeptember 20. (vasárnap): ASC Sepsi-SIC-Celik Zenica 10. Atomerőmű-KSC Szek- szárd-PEAC-Pécs 12. Ünnepélyes eredményhirdetés, 14. Gergely, a KSC Szekszárd vezetőedzője. - Szeretném, ha a hétvégi összecsapásokon ezekből minél több visszaköszönne. Bosnyák légiósunkra kíváncsi leszek, edzéseken biztató dolgokat produkált. Jade Barber teljesítménye is érdekel, hiszen egy meccs nem ad valós képet a képességeiről. Három nap alatt három találkozót játszunk, így látni szeretném, hogy illeszkednek a csapatba. Az erőviszonyokról annyit tudni kell, hogy a bos- nyákok bajnokok voltak; a Sep- sinek tavaly is jó csapata volt; a PEAC-Pécs pedig a hazai bajnokság egyik élcsapata lehet. Bármi lesz a találkozók végeredménye, a közönségünket szeretnénk kiszolgálni - zárta a KSC Szekszárd szakvezetője. A tornán a legtöbb győzelemmel a Diósgyőr büszkélkedhet, ők hatszor nyerték meg a kupát, a BSE öt győzelmével a második helyen áll a rangsorban. A XXI. század legeredményesebbje a 2001 óta három elsőséggel büszkélkedő Atomerőmű-KSC Szekszárd, amely összesen négyszer hódította el a serleget - legutóbb 2011-ben tudott nyerni. HÍREK <