Tolnai Népújság, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-15 / 216. szám
EGY PERCBEN 120 éve épült a börtön SZEKSZÁRD120 éves a szekszárdi börtön, hivatalos nevén a Tolna Megyei Bv. Intézet. Ez alkalomból hétfőn a Vármegye- házán ünnepség volt. A helyszínválasztás azért is érdekes, mert a börtön megépítése előtt a Vármegyeháza tömlöcé- ben őrizték a rabokat. A jubileumi ünnepen A büntető hatalom szolgálatában című kiadványt az egyik szerkesztő, Dr. Lőrincz József professzor nyugalmazott bv. dandártábornok mutatta be. ► 3 Hazai pályán nyert Da Ima GERJEM Megtört a jég: hazai pályán nyert Domsa Dalma. Az ifjú hölgy fogathajtásban érte el ezt az eredményt. Ha október közepén, Jászkarajenőn hasonlóan jó passzban lesz ő is, a lovai is, megvalósulhat az álma, ő lehet az egyetlen A kategóriás kettes-fogathajtó nő. Dalma nap, mint nap foglalkozik a lovaival, hétből hat napon foga- tozik, vagy futószáron hajtja a lovakat. ► 2 Új útvonalat választanak MIGRÁNSOK A magyar-osztrák határon bevezetett szigorúbb ellenőrzések miatt az elmúlt napokban több migráns Szlovénián keresztül próbált meg Ausztriába jutni - jelentette a szlovén média. Mindeközben szünet nélkül érkeztek vasárnap éjjel Magyarországra Szerbia felől a migránsok, az itt levők pedig folyamatosan mentek tovább Ausztria felé. Kora délután ismét lezárták Hegyeshalomnál az Ml-es autópályát. ► 6 Jó reggelt! V ajon miért van az, hogy nálunk még mindig úgy gondolják egyesek, hogy kegyet gyakorolnak, amikor eladnak valamit, vagy szolgáltatnak? Miért csapkod és puffog a pénztáros, ha a gép nem olvassa a vonalkódját annak az árunak, amelyet választottunk? Az étteremben miért sértődik meg látványosan a pincér, amiért szóvá tesszük, hogy mintegy tíz perce várunk a beígért tejfölre? Némely hivatal némely ügyintézőjénél, vagy telefonos ügyfélszolgálatánál vajon alkalmazási feltétel az ügyfél lekoptatása? Miért kell azt hinnünk, hogy rettenetes erőfeszítés az, hogy az ügyünkkel foglalkoznak azok, akiket ezért fizetnek? Miért van az élet tele megválaszolatlan kérdésekkel? V. M. BUDAPEST Tolna megye is képviselte magát a Magyar Értékek Napján szombaton a fővárosban. A Szent István Bazilika előtti tér megtelt a megyék és a külhoni magyarság szervezeteinek pavilonjaival. Hazánk gazdag kulturális értékeiből kaptak ízelítőt a látogatók, a színpadon számos művészeti csoport mutatkozott be. Tolna megyéből a Bogyiszlói zenekar lépett fel, de a pavilon előtt megcsodálhatták a térség gazdag viseletéit is. Szakáli István Loránd, a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára köszöntőbeszédében kiemelte, értékeink azért is különlegesek, mert amellett, hogy történelmi múltat és személyes kötődést is rejtenek magukban, rendkívül változatos és gazdag képet mutatnak rólunk, magyarokról. B. K. Nincs szerződése a várossal az Alfa Novának Újabb számla jött SZEKSZÁRD Szeptember hónapra vonatkozó díjbekérőt kapott szekszárdi olvasónk az Alfa-Nova Kft-től. Mint mondja: nem tudja, mitévő legyen, hiszen az Alfa Nova és az új távhő szolgáltató is igényt tart a díjra. Ahogy arról beszámoltunk: a megyeszékhely közgyűlése az augusztus 18-i ülésén egyhangú döntést hozott arról, hogy azonnali hatály- lyal megszünteti a városi távfűtő rendszer működésére létrejött vállalkozási szerződést az Alfa Nova Kft-vel. Ezzel egy időben a testület úgy döntött, hogy Szekszárd területén a jövőben a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. biztosítja a távhőszolgáltatást. Az új szolgáltató közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy az Alfa Nova Kft. 2015. augusztus 18. napjáig jogosult számlát kibocsátani. Ezért augusztusban az általuk egész hónapra kibocsátott számlának az időarányos részét, azaz a 60 százalékát kell csak kifizetniük az ügyfeleknek, a fennmaradó időszakról már a Vagyonkezelő Kft. fog számlát küldeni. Az Alfa Nova Kft. a továbbiakban nem jogosult számla kibocsátására, azt senki ne fizesse be! - tudtuk meg Kővári Ildikó sajtóreferenstől. A Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. már közvetlenül a szolgálA Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. azt kéri, az Alfa Nova Kft. által küldött szeptemberi számlát már senki ne fizesse be. Egyúttal ígérik, ebből a fogyasztónak nem származik hátránya tatóváltás után arra kérte minden ügyfelét, hogy akik a távhőszolgáltatási díjat számlavezető bankjuk megbízásával havonta átutalással vagy csoportos díjbeszedés útján teljesítik, az Alfa Novára vonatkozó megbízásukat haladéktalanul vonják vissza. A cég közleményében arra is kitér, az Alfa Nova Kft. - a megyeszékhely távhőrendeletét megsértve - nem küldte ki ügyfeleinek határidőre a 2014- 2015. évi elszámoló számlát, ezért az ezekkel kapcsolatos teendőkről a közeljövőben külön értesítik a fogyasztókat. Arról is biztosítottak mindenkit, az önkormányzat mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a szolgáltatóváltás miatt senkit ne érjen semmiféle anyagi hátrány. B. K. Folyamatosan szépül a település BÁTAAPÁT! - A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulástól (TETT) érkező támogatás nagy segítséget jelent a falunak, a beruházásainkat, a fejlesztéseinket és a működésünket is ebből biztosítjuk - jelentette ki Darabos lózsefné polgármester, a TETT elnöke. A fejlesztésekről és a tervekről részletesen lapunk almanach oldalán olvashat. A Tolnai Népújság mai száma a helyi önkormányzat jóvoltából minden bátaapáti háztartásba eljut. ► 4 Családi ház lángolt Szekszárdon SZEKSZÁRD Kigyulladt egy melléképület és a mellette álló családi ház tetőszerkezete a Hosz- szúvölgy utcában, hétfőn koradélután. Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a szekszárdi hivatásos tűzoltók két gépjárműfecskendővel és a vízszállító szerrel vonultak a helyszínre, hogy megfékezzék a lángokat. A mentés irányítását a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat végezte. H. E. Személyi sérülés szerencsére nem történt SZE R K ÉSZT ŐSÉG: E-mail: toinai.nepujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Balázs László 74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - hirdetésfelvétellel kapcsolatos információ: 74/511-534 MA HOLNAP áu, 30 31 Napközben mérsékelt szél fúj, éjszaka azonban megélénkül. Délelőtt záporok előfordulhatnak. ► 10 Boldog névnapot kívánunk Enikő és Melitta nevű olvasóinknak! i » * I