Tolnai Népújság, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-02 / 205. szám

4 8 TETTHELY - TV-MUSOR 2015. SZEPTEMBER 2., SZERDA HÍREK Két halott az ukrán parlamentnél KMEV Kettőre nőtt a kijevi par­lament előtt elkövetett táma­dás halálos áldozatainak szá­ma - közölte az ukrán belügy­miniszter. A parlament épüle­tét a szélsőséges, nacionalis­ta tüntetőktől védő nemzeti gárdisták egyike hétfőn szív­lövés következtében vesztet­te életét, rajta kívül még egy gárdista halt mega kórház­ban. Összesen 141-en sebe­sültek meg. MTI Damaszkusznál az Iszlám Állam SZiSiA Az Iszlám Állam a hét­végén kemény utcai harcok után betört Damaszkuszba, az al-Dzsazíra szerint öt kilomé­terre megközelítették a szír fő­város központját. Damaszkusz három részre szakadt, a déli, ellenzéki ellenőrzésű kerülete­ket északról az Aszad-rezsim erői, délről az Iszlám Állam tartja nyomás alatt. A Yen izra­eli lap szerint orosz repülők tá­madják az lÁ-t az Aszad kezén lévő légibázisokról MW Halálra késeitek egy embert :o 5 Hétfőn este 23 óra kö­rül egy aszódi söröző előtt vita alakult ki K. Norbert 33 éves ikladi lakos és a sértett között. A szóváltást követően K. Nor­bert egy késsel megszúrta a sértettet, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette, a tettes elme­nekült a helyszínről. MTI Nem biztos, hogy valódi iratokat találtak a halálfurgon áldozatainál Még nem azonosították a holttesteket Még mindig tart a halálfurgon ál­dozatainak boncolása, akiknél további okmányokat és igazolvá­nyokat találtak. Előzetesbe he­lyezték tegnap az ötödik ember­csempészt is a 71 migráns halá­lát okozó tragédia ügyében. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG/AUSZTRIA Továb­bi utazási okmányokat és iga­zolványokat találtak az ausztri­ai A4-es autópályán 71 migráns halálát okozó múlt heti tragédia áldozatainál - közölte az osztrák rendőrség. Ezek alapján azonban még messze nem lehet megállapí­tani a személyazonosságot, mert nem biztos, hogy ezek a valódi irataik. Az áldozatok boncolása várhatóan szerdáig tart. Korábban a raktérben egy Szí­riái úti okmányt találtak, ezért feltételezik, hogy a menekültek szírek. A burgenlandi tartomá­nyi rendőrfőnök szerint az sem kizárt, hogy afgán állampolgá­rok is vannak köztük, az azon­ban biztos, hogy a menekültek nem Afrikából indultak útnak. A menekülteknél táskák és mo­biltelefonok is voltak, ezek tar­talmát még vizsgálják. Pénteken forródrótot hoztak létre az áldo­zatok hozzátartozóinak, a roko­nok jelentkezése megkönnyíti a DNS-mintákkal végzett személy- azonosítás menetét. A Kecskeméti Járásbíróság teg­nap elrendelte a 71 menekült ha­lálát okozó bűncselekmény miatt őrizetbe vett ötödik embercsem­pész előzetes letartóztatását is. A 24 éves bolgár férfi megalapo­zottan gyanúsítható bűnszerve­zetben, a csempészett személyek sanyargatásával elkövetett em­bercsempészés bűntettével. Az osztrák határnál tegnap is folytatódott a fokozott közúti el­lenőrzés, 10 kilométeres torlódás is kialakult az Ml-es autópályán. Országszerte tiltott határátlé­pés miatt hétfőn 1797 embert fog­tak el a rendőrök, hat gyanúsítot­tal szemben embercsempészet, három esetben közokirat-hami­sítás miatt indult büntetőeljárás. Budapestnél, az M7-es autópályá­nál elfogtak egy 26 éves román férfit, aki fejenként 250 euróért (78 500 forintért) akart Német­országba szállítani hat Szíriáit. Nagylaknál egy török férfi vezet­te kamionban 6 iraki állampol­gárt találtak. A szegedi rendőrök szombattól hétfőig 15 olyan ma­gyar állampolgár ellen indított büntetőeljárást jogellenes tartóz­kodás elősegítése vétség megala­pozott gyanúja miatt, akik az ál­lamhatár térségéből a fővárosba akartak összesen 58 szír határ­sértőt szállítani. A sofőrök fejen­ként 200-300 eurót (63-94 ezer forintot) kértek a fuvarért. Hamis szíriai útlevéllel is jönnek az EU-ba Szíriái útleveleket hamisító há­lózat működik Törökországban, hogy segítse a migránsok be­jutását az unióba - közölte teg­nap a Frontex, az unió határvédel­mi támogató ügynökségének ve­zérigazgatója. Fabrice Leggeri el­mondta: azért vásárolnak hamis szíriai útlevelet, mert a szíriaiak megkapják a menekült státuszt minden tagállamban. A hamis útlevéllel rendelkezők ál­talában tudnak arabul. Észak-Af- rikából vagy a Közel-Keletről szár­maznak, de inkább gazdasági migránsnak tekintendők. A Fron­tex vezetője szerint a hamis útle­velekkel való kereskedés egyelőre nem jelent veszélyt az EU bizton­ságára, mivel jelenleg nincs olyan tény, hogy a potenciális terroristák így jutnak be Európába. Több mint 2500 migráns halt meg idén Az év első nyolc hónapjában 350 ezer migráns kelt át a Földkö­zi-tengeren, ebből 235 ezren Gö­rögországban. mintegy 115 ezren Olaszországban értek par­tot - közölte tegnap a Nemzetkö­zi Migrációs Szervezet az Európá­ba irányuló menekültáradatról. Idén eddig 2643-an vesztették életüket az adataik szerint. Ta­valy egész evben 3500 körül volt a halálos áldozatok száma. TELEVIZIO-MUSOR 2015. SZEPTEMBER 2., SZERDA 06 O </> o O ml z “1 < 06 O o 4.15 4.35 5.05 5.30 6.00 7.35 8.08 9.10 9.35 10.05 11.45 12.45 12.55 14.05 15.10 16.20 17.20 18.00 18.55 20.00 21.20 21.55 22.55 23.25 0.00 1.50 2.05 2.50 ízes élet© Barátok közt© Fókusz© TopShop Jó reggelt, skacok! © RTL Klub Híradó 8:08-Minden reggel© ízes élet© Reflektor© TopShop AsztroShow Reflektor® Éjjel-nappal Budapest© 1 perc és nyersz!© A szerelem foglyai© A mentalista© Fókusz© RTL Klub Híradó 1 perc és nyersz!© Éjjel-nappal Budapest© Barátok közt © Szulejmán © RTL Klub Híradó Házon kívül © Visszanyal a plágium© Reflektor® A bosszú angyala© A bosszú angyala® 4.00 Sherlock és Watson© 4.50 Aktív® 5.10 Csapdába csalva© 5.35 Kettős ügynök© 6.20 Mokka© 9.25 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 Most Mondd Meg! 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív® 12.55 Sherlock és Watson© 13.55 Magánnyomozók© 14.55 Az én bűnöm® 15.55 Veronica aranya® 16.55 Fiorella© 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban © 20.05 Ezek megőrültek! © 21.25 Hazudj, ha tudsz!© 22.30 Lángoló Chicago © 23.35 Életfogytig zsaru© 0.35 Tények Este 1.20 Aktív® 1.50 Sportos 2.00 Ezo.TV 3.05 Csak semmi kényszer! © 15.05 Bogyó és Babóca 15.10 Buckó 15.25 Marcelinö 15.50 Thomas, a gőzmozdony 16.00 Benjámin, az elefánt 16.25 Lóti és Fűti 16.35 Rupert maci varázslatos világa 16.45 A varázsceruza 16.55 Ben és Holly apró királysága 17.05 Mirr-Mum kalandjai 17.15 Raju,ariksa 17.25 Mesélj nekem! 17.35 Süni és barátai 17.40 Kérem a következőt! 18.00 Caillou 18.05 Tapsifüles és barátai 18.15 OzieBoo!- Mentsük meg a Földet! 18.20 Irány Dínóföld! 18.35 Nagymaci és Cin 18.40 Noddy kalandjai Játékvárosban II. 18.55 Állatkert a hátizsákban 19.20 Gondos Bocsok 19.45 Hetedhét Gyerekhíradó 20.00 Családom és egyéb emberfajták© 20.25 Böngésző© 21.00 Én vagyok itt© 00.00 Visszanyal a Óránként Híradó és időjárásjelentés 10.15 Iskolapad 10.41 Ma délelőtt 11.10 Ma délelőtt 12.41 Ma délelőtt 12.54 Ma délután 13.15 4kerék 13.41 Ma délután 14.15 Esély 14.41 Ma délután 15.15 Tessék! 15.41 Ma délután 16.15 Iskolapad 16.41 Ma délután 17.15 Profit7 17.41 Ma dél­után 17.52 Ma este 18.28 Ma este 19.04 Ma este 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Skandináv lottó sorsolás 20.35 Ma este-»,* •* * 20.00 Családom és egyéb... 9.00 Vacsoracsata ® 10.00 Segít­ség, bajban vagyok! ® 11.00 A gya­nú árnyékában ® 11.55 Delia kony­hája® 12.50 Smaragd szív-Az örö­kös ® 13.45 A beépített szépség ® 14.40 Az örökség © 15.35 Bará­tok közt © 16.05 Delia konyhája ® 17.05 Tom és Jerry 18.00 Nagyon vadon 2. ® 19.30 Agymenők ® 20.00 Az élet csajos oldala @20.30 Az élet csajos oldala ® 21.00 RTL II Híradó 21.30 Agymenők ® 9.10 Csapdába csalva ® 9.45 Ve­led is megtörténhet! © 10.50 Csalá­di Titkok © 11.55 Jóban Rosszban @12.35 Hal a tortán ©13.40 Bű­nök és szerelmek © 14.20 Bűnök és szerelmek © 15.00 Hőhullám © 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 NaNee! © 18.10 Veled is megtör­ténhet! © 19.20 Csapdába csalva © 19.55 Hal a tortán © 21.00 Ka­tasztrófafilm © 22.40 Jégkorszak 4. -Vándorló kontinens© 6.00 TV-Shop 6.35 Will és Grace© 7.00 Brooklyn 99- Nemszázas körzet® 7.25 Acélszemély© 8.10 Monk­Flúgos nyomozó© 9.05 Szívek szállodája® 10.00 Sütimester 11.15 Acélszemély© 12.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék© 13.10 Az utolsó zsaru© 14.10 CSI: A helyszínelők© 15.10 CSI: A helyszínelők © 16.05 NCIS: Los Angeles© 17.05 NCIS: Los Angeles© 18.05 Jóbarátok© 18.35 Jóbarátok© 19.05 Brooklyn 99- Nemszázas körzet® 19.35 Két pasi­meg egy kicsi© 20.10 Két pasi­meg egy kicsi © 20.35 Két pasi ­meg egy kicsi© 21.00 Tökéletes célpont® 23.00 Szerelem Hitler árnyékában © 1.25 Tökéletes célpont© 3.10 Gyilkos körzet© 6.30 Ecranul nostru 7.00 Híradó 7.15 Időjárásjelentés 7.30 A múlt fogságában© 8.25 A hegyi doktor­újra rendel © 9.15 Rózsák harca® 10.00 Család-barát 11.30 Sophie szerint a világ© 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.40 Időjárásjelentés 12.45 Kapa, kasza, fakanál 2. 13.15 Kívánságkosár 15.15 Rexfelügyelő© 16.10 Feketén-fehéren © 17.00 Ridikül© 18.00 Híradó 18.30 Időjárás-jelentés 18.40 A hegyi doktor ­újra rendel © 19.30 Maradj talpon!© 20.30 Ketten Párizs ellen© 21.25 Szabadság tér ,89 22.10 Szerelem és vérbosszú© 23.05 Aranymetszés 0.05 Építészkorzó © 0.35 Legjobb szándék© 2.15 Sherlock® 3.50 Határtalanul magyar 23.00SzBrelem Her árnyékában FILM MANIA 4.00-5.00 Privátfilmek újratöltve © 5.00 Privát rocktörténet © 6.00­9.00 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00-13.40 Privátfilmek újratöltve © 13.40 Kutyavilág © 15.30 McBride: Ha egy álom véget ér © 17.10 Nyári tábor © 19.20 McBride: A kitartás ára © 21.00 Ri­deg valóság © 22.40 A legyőzhetet­len © 0.30 A cápavadász © 2.10 A sárkány ébredése © 3.45 Privátfil­mek újratöltve ® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! 9.05 Ring 9.30 Zöld övezet 10.00 Híradó 11.05 Civilizáció 12.00 Déli híradó 12.30 Lapzárta 13.05 Kom­mentár nélkül 13.30 Paletta 14.05 Civil kaszinó © 15.00 Híradó 15.30 Ázsia 16.05 BBC Click 16.30 Palet­ta 17.00 Híradó 17.30 Panaszkönyv 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Híradó 21 21.35 Panaszkönyv 22.00 Hír­adó 22.30 Galéria 23.05 Magyaror­szág élőben 00.35 A legjobb szándék 8.15 Hrvatska krónika 8.40 Ecranul nostru 9.10 Magyarország 2001- Családi krónikák© 9.45 4kerék 10.10 Magyargazda 10.30 Magyarország története 11.05 Angol nyelvű hírek 11.15 Széchenyi napjai© 12.10 Itthon vagy! 12.35 Mesélő cégtáblák 13.00 Híradó 13.15 Kívánságkosár 15.15 Világörökség Portugáliában 15.35 Rome Reports - Vatikáni híradó 16.05 Isten kezében 16.30 A rejtélyes XX. század© 17.00 Határtalanul magyar 17.30 Gyaloglás Gulágföldön ® 18.30 Hazajáró 19.00 Hogy volt!? 19.55 Szálka, avagy BagiésNacsa megakad a torkán© 21.00 Híradó 21.30 Maradj talpon!© 22.25 Ridikül© 4.20 6.00 9.30 11.50 15.10 17.00 19.00 21.00 23.05 0.40 2.20 19.00 Hogy volt!? 6.30 ATV START 8.10 Start+ 8.40 Fórum 10.25 Friderikusz 11.35 Fó­rom 12.25 Start+13.45 Egyenes be­széd 14.45 ATV Híradó 15.50 700- as klub © 16.25 Könyvjelző 16.55 Fórom 17.45 ATV Híradó 18.15 Vi­lághíradó 18.25 Fórom 19.00 ATV Híradó 19.20 Időjárásjelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.35 ATV Hír­adó 21.00 Világhíradó 21.10 Húzós 22.00 No comment 22.05 Frideri­kusz 22.55 Egyenes beszéd Mister Johnson © amerikai filmdráma 1990 Televíziós vásárlás Az ítélet eladó© amerikai thriller 2003 A leghosszabb nap © amerikai háborús filmdráma 1962 Azámyékember© amerikai akciófilm 2006 Az igazság nevében© amerikai akciófilm 2002 Az utolsó vérig® amerikai akciófilm 2013 Halálos fegyver© amerikai akció-vígjáték 1987 R.: Richard Donner Sz.: Mel Gibson, Danny Glover, Gary Busey, Darlene Love, Tom Atkins Tökéletes katona: A visszatérés© amerikai akdófilm 1999 R.: Míc Rodgers Vérvadászok© amerikai filmdráma 2006 R.: Phil Flores, Mitchell Altiért Ufó-Idegenek közöttünk © angol sci-fi akciófilm 2012 6.00 8.00 9.00 10.00 11.00 12.00 12.30 13.00 13.35 14.15 15.15 16.15 17.45 19.00 i 19.15 19.30 20.30 22.30 Labdarúgás Holland bajnokság, 4. forduló, PSV-Feyenoord Televíziós vásárlás Póker Alpha 8 Series Póker Alpha 8 Series Televíziós vásárlás Autósport. Autósport testközelből Audi H20-magazin Olimpián innen, a sport mindenkié Lóverseny Labdarúgás Spanyol bajnokság, 2. forduló, összefoglaló Labdarúgás Holland bajnokság, 4. forduló, összefoglaló 13. menet A Sport TV bokszmagazinja NFL Hard Knocks Arany pillanatok Mai helyzet Labdarúgás Ökölvívás Profi gála, Indio, Johan Perez - Dmírij Mihajlenko Póker 9.00 Licitvadászok 9.30 Csomag­csaták 10.00 Kanadai raktárárveré­sek 10.30 Kanadai raktárárverések 11.00 Aranyláz Alaszkában 12.00 Alaszka, a legvégső határ 13.00 Száműzöttek műhelye 14.00 Amcsi benzinfalók 15.00 Állítólag... 16.00 Hogyan készült? 16.30 Hogyan ké­szült? 17.00 Csupasz túlélők 18.00 Aranyláz Alaszkában 19.00 Autóke­reskedők 20.00 Amcsi benzinfalók 21.00 Konténervadászok 9.00 Jó szakács, rossz szakács © 9.30 Jamie belevág © 10.30 Rory O’Connell főzőiskolája © 11.00 Luke Nguyen - Franciaország izei © 11.30 Terítéken: Görögor­szág © 12.00 Fitt-térítők © 12.30 Gasztroügynök © 13.00 Recept­daráló © 13.15 Receptdaráló © 13.30 Sztárok a pácban © 14.00 Napról napra © 14.15 Napról napra © 14.30 Ketten nyakkendőben © 15.00 Jamie lefőzi a nyarat © * *

Next

/
Thumbnails
Contents