Tolnai Népújság, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-02 / 205. szám

2015. SZEPTEMBER 2., SZERDA 4 MEGYEI KÖRKÉP Idén tizenhatodik alkalommal ünnepelték Tolnában a Megyenapot Folytonosság és összetartás Tizenhatodik alkalommal ün­nepelték a Megyenapot, ezút­tal Szekszárdon, a Vármegye- háza dísztermében. Az ünnep­ség a „Kincses Tolna megye” kiállítással kezdődött, majd az ünnepi köszöntők után elisme­réseket adtak át azoknak, akik sokat tettek Tolna megyéért. Mauthner Ilona ilona.mauthner@partner.mediaworks.hu TOLNA MEGYE Zsúfolásig megtelt a Vármegyeháza díszterme teg­nap, a Megyenap alkalmából. A települések polgármesterei, civil szervezetek tagjai, vezetői mellett vállalkozókat, a sport- és a kulturális élet szereplőit is meghívták az ünnepségre, me­lyet Fehérvári Tamás, a megyei önkormányzat közgyűlésének az elnöke nyitott meg. A rendez­vényen többek között részt vett Potápi Árpád János államtit­kár, dr. Puskás Imre helyettes államtitkár, Amreinné dr. Ga- ál Klaudia, a megyei kormány- hivatal főigazgatója, dr. Haág Éva, a megyeszékhely alpolgár­mestere. Fehérvári Tamás ünnepi be­szédében elmondta, bő 300 év­vel ezelőtt, szeptember 1-én I. Lipót császár pecséthasználati jogot adományozott Tolna vár­megyének, amely pecsét rajzola­ta idővel a megye címerévé vált. Ez a címer jelzi a megyében élők identitás tudatát. A címeren lé­A Megyenap idei kitüntetettjei, akik példaként állíthatók a megyében élő 230 ezer ember elé vő Szent István király és Imre herceg a családot, a folytonos­ságot, a pajzs a védelmet, a biz­tonságot, a Szent Korona pedig a méltóságunkra emlékeztet ben­nünket. Évszázadok teltek el, és a vármegyerendszer is megvál­tozott, ma a megye egyet jelent a benne lévő településekkel, azok örömeivel, gondjaival. Dr. Pus­kás Imre helyettes államtitkár személyes gondolatokkal kezdte beszédét. Mint mondta, ő a me­gyei közgyűlés veteránja, hiszen 1994-ben lett először a megyei közgyűlés tagja, később elnöke. Sajnálattal állapította meg, hogy öregszik a megye, kevés gyer­mek születik, nagyon sok fia­tal nem ebben a megyében kép­zeli el a jövőjét, így egyre keve­sebben vagyunk. Ezeket a ked­vezőtlen folyamatokat kell meg­állítani. Vajon a megyei önkor­mányzat rendelkezik-e elegen­dő erőforrással ehhez, tette fel a kérdést a helyettes államtitkár. A választ is megadta: a megyei önkormányzat legnagyobb ere­je, hogy szót ért a civil szerve­zetekkel, vállalkozókkal, a tele­pülések vezetőivel. A megye az, amely figyel arra, hogy jól te­gyék a dolgaikat a felelős szemé­lyek és helyi szervezetek, és aki kiemelkedően végzi a dolgát, az megérdemli, hogy példaként ál­lítsák a megyében élő 230 ezer ember elé. Ezek az erőforrások azok, melyekből meríteni lehet, és kell is. Az ünnepi beszédek után a megyei önkormányzat közgyű­lése a megye társadalmi, tudo­mányos, kulturális, művészeti, közoktatási, sport- és gazdasá­gi életében elért rangos életmű­vek elismerésére megyei kitün­tető díjakat alapított, az elisme­réseket Fehérvári Tamás elnök adta át. A rendezvény kulturális prog­ramjában szerepet vállalt Kispál István költő, tanár és a Szekszár­di Madrigál Kórus. Díjak és kitüntetettek A Tolna megyéért díjat idén a Szekszárdi Madrigál Kórus kap­ta. Az ötven éve professzionáli­san működő amatőr kórus a me­gye hírnevét öregbítette Bécs- ben, Hollandiában vagy éppen Írországban, ahol nagy sikerrel léptek fel. Szintén Tolna megyé­ért díjban részesült Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nem­zetpolitikáért felelős államtitká ra, valamint az ötven éve műkö­dő amatőr művészeti együttes, a Tamási Koncert-fúvószenekara is. A Bezerédj István-díjat idén Dobos Károlyné, Gyulaj polgár- mestere vette át. Beszédes Jó- zsef-díjban részesült Mészáros Pál szekszárdi borász, Babits Mihály-díjban Könyv István Já­nos grafikusművész, Sipos Már- ton-díjat kapott Horváth Ferenc sportvállalkozó. Tolna Megye Kiváló Köztisztviselője megyei kitüntetést kapott Hirth Károly­né, a Magyar Államkincstár me­gyei illetményszámfejtési osz­tály vezetője, valamint Kozma Anikó, a bonyhádi önkormány­zat műszaki osztályának veze­tője. Tolna Megye Kiváló Közal­kalmazottja megyei kitüntetést négyen vehették át: Oberländer Sándorné, a Sztárai-gimnázium tanára, Pécsi Gábor, a tamási ál­talános iskola intézményvezető­je, Bódogh Zoltán, a dombóvári gimnázium igazgatóhelyettese, valamint Kovács Istvánná kaj- dacsi védőnő. Ezt követően a Tolna Megyei Németségért Nívódíjat adta át dr. Józan-Jilling Mihály, a me­gyei német önkormányzatok szövetségének az elnöke Rein­hardt Franknak, aki Main Tau­ber járás elnöke. Szintén a Tol­na Megyei Németségért Nívódí­jat kapott Hilcz Ádám kakasdi vállalkozó. HIRDETÉS Seite der Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung der Tolnau Hírek, információk, közlemények a Tolna Megyei Német Nemzetiségi Területi Önkormányzat házatájáról Auszeichnungen/Kitüntetések Der Verband der Deutschen Minderheitenselbstverwaltungen der Tolnau hat - geleitet von der Absicht, die Bürger, die sich im Dienst für das Deutschtum im Komitat Tolnau herausragende Verdienste erworben haben, einer angemessenen Anerkennung teilhaben zu lassen, sowie ihre Person und Arbeit als beispielhaft für die Gegenwart und die Zukunft hinzustellen und damit zu würdigen - den Niveaupreis "Für das Ungarndeutschtum in der Tolnau" geschaffen. Der Verband der Deutschen Minderheitenselbstverwaltungen der Tolnau verlieh den Niveaupreis des Jahres 2015: an Herrn Rein­hard Frank und an Herrn Adam Hilcz. Herr Reinhard Frank kann wegen einer Auslandsreise heute persönlich nicht die Auszeich­nung entgegennehmen. Landrat Frank wird zu einem späteren Zeitpunkt die Auszeichnung in Empfang nehmen. Die Auszeichnungen überreichte aml .September 2015 in Szekszórd , an dem Komitatstag Herr Dr. Michael Józan —Jilling, Vorsitzender des Verbandes der Deutschen Selbstverwaltungen der Tolnau und Herr Georg Féhr .Vorsitzender der Deutschen Nationalitätenselbstverwaltung der Tolnau. Der Verband der Deutschen Minderheitenselbstverwaltungen der Tolnau verlieh die Auszeichnung „Für das Ungarndeutschtum in der Tolnau" an Herrn Reinhard Frank für seine Aktivitäten in der Partner­schaft zwischen dem Landkreis Main-Tauber und dem Komitat Tolnau und den tolnauer Ungarndeutschen. Durch seine engagierte Mithilfe in der Partnerschaft hat Herr Reinhard Frank viel dazu beigetragen, dass die Beziehungen sich vertiefen konnten und sich die Menschen und Kulturen trafen, sich gegenseitig kennenlernten und davon beide Seiten profitieren. Der Verband der Deutschen Minderheitenselbstverwaltungen der Tolnau verlieh die Auszeichnung „ Für das Ungarndeutschtum in der Tolnau" an Herrn Adam Hilcz für seine verantwortungsvolle und aufopfernde Arbeit, die er im Dienste der in der Gemeinde Kakasd/ Kokersch lebenden Ungarndeutschen geleistet hat, sowie für die Pflege und Weitergabe der ungarndeutschen Kultur, Bräuche, Sitten, Identität und für seine Aktivitäten, womit er die bessere Verständigung zwischen den Bürger - Sekler und Schwaben- in Kakasd förderte. Nach Adam Hilczs Auffassung soll man die ungarndeutsche Identität und Kultur den jüngeren Generationen so weitergeben, dass sie auch in ihren engeren Kreisen und in ihrer Heimat stolz auf ihre Herkunft sein können. Reinhard Frank A Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége attól a szándéktól vezettetve, hogy a Tolna megyei németség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett polgárokat méltá elismerésben részesítse,valamint személyüket és munkásságukat megfelelően értékelve példaként állíthassa a jelen és az utókor elé, "A Tolna Megyei Németségért" nívódijat alapított. A Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége a 2015 -ös évi nívódíját: Reinhard Frank Úrnak és Hilcz Ádám Úrnak adományozta. Hilcz Ádám A Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége a Tolna megye és a megyében élő németség valamint a Main - Tauber járás közötti partnerkapcsolatok kiterjesztésében és aktivizálása érdekében kifejtett munkájáért Reinhard Frank Úrnak a Main Tauber járás elnökének a Tolna Megyei Németségért Nívódíjat adományozta. Reinhard Frank Úr aktív tevékenységével a partnerkapcsolatban elősegítette az emberek és kultúrák találkozását, kölcsönös megismeré­sét, amely hozzájárult ahhoz, hogy ez a kapcsolatot egyre szorosabbá vált és mindkét fél profitálhat belőle. A kitüntetést Reinhard Frank Úr - külföldi útja miatt - személyesen nem tudta átvenni, erre egy későbbi időpontban kerül sor. A Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége a Kakasd község németsége kultúrájának, hagyományainak ápolásá­ban és továbbadásában, a nemzetiségi identitás megőrzésében kifejtett, felelősségteljes és áldozatos munkájáért, a többségi és a német nemzetiségi lakosság közötti jobb megértés előremozdításáért Hilcz Ádám Úrnak a Tolna Megyei Németségért Nívódíjat adományozta. Hilcz Ádám hitvallása szerint a magyarországi németség kultúráját, identitását úgy kell továbbadni a fiatalabb generációknak, hogy azok büszkék lehessenek származásukra, szőkébb és tágabb hazájukban. A kitüntetéseket dr. Józan-Jilling Mihály, a Tolna Megyei Német Önkormányzatok Szövetségének elnöke és Féhr György, a Tolna Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke 2015 szeptember 1 -én, Szekszárdon a „Megyenap" rendezvényen adták át. Segítik a közlekedést az iskolák környékén is Ajándékot kaptak SZEKSZÁRD Tanévkezdő közös sajtótájékoztatóra hívta az új­ságírókat Szekszárd város pol­gármestere és a helyi rendőrka­pitányság a Baka István általá­nos iskolába. Ács Rezső polgár- mester elmondta, idén 6700 di­ák kezdte meg a tanulmányait a megyeszékhely iskoláiban, eb­ből 3 ezren az általános iskolák­ban, 3700-an középiskolákban, gimnáziumokban. Az általános iskolások egyharmada kap in­gyen tankönyvet és ugyaneny- nyien ingyen étkezést. Szek­szárdon minden elsős ajándék- csomagot kapott, azok a kisdiá­kok is, akik nem önkormányzati iskolákba járnak. Ács Rezső pol­gármester a Baka István általá­nos iskolában személyesen adta át minden elsősnek az ajándék- csomagot. Most, hogy megkez­dődött az iskola, az intézmények környékén, főleg ott, ahol nagy a forgalom, a rendőrök, a közterü­let-felügyelők és a polgárőrség segíti a diákok közlekedését. A szekszárdi rendőrkapitányságot dr. Pakulár Károly alezredes és Balesetmegelőzési kiadványt is kaptak a diákok dr. Buda Bernadett őrnagy kép­viselte. Balesetmegelőzési kiad­ványt adtak át a diákoknak, il­letve az alezredes a biztonságos közlekedésről, a bűnmegelőzés­ről beszélt a fiataloknak. Dr. Bu­da Bernadett őrnagy pedig is­mertette az iskola-rendőrségi programot és arra kérte a diáko­kat, forduljanak bizalommal fe­léjük, ha bármilyen kérdésük, problémájuk is adódna. M. I. Tüntetés a migránsok ellen SZEKSZÁRD Magyarország a ma­gyaroké, ezzel indította a meg­jelentek köszöntését Szabó Ba­lázs, a Jobbik megyei sajtófőnö­ke, önkormányzati képviselő. Az érdeklődőkkel együtt mint­egy hatvan ember gyűlt ösz- sze tegnap este a Garay téren, ahová a bevándorlók letelepíté­se ellen szervezett tüntetést a Jobbik. Szabó Balázs elmondta, a megyéből nagyon sok fiatal ment külföldre, az így megüre­sedett helyeken nem migrán- sokat szeretnének látni, sok­kal inkább azt remélik, hogy egy jobb politikai hangulatban majd visszatérnek azok a ma­gyarok, akik elhagyták az or­szágot. Ezt követően Novák Előd, a Job­bik alelnöke beszélt arról, hogy le kell zárni a határokat, mert csak így lehet megállítani a migránsokat. Úgy véli, amit a jelenlegi kormány csinál az nem megoldás, csak pótcselek­vés. Lassan kisebbség leszünk a saját hazánkban, tette hozzá az alelnök. M. I.

Next

/
Thumbnails
Contents