Tolnai Népújság, 2015. augusztus (26. évfolyam,179-203. szám)

2015-08-07 / 184. szám

2015. AUGUSZTUS 7., PENTEK KITEKINTŐ g Családja, tanítványai szeretete és támogatása sokat jelent neki Ne mondjon le az álmairól! Biológusdoktor, egyetemi ad­junktus, az MTA első cigány doktori ösztöndíjasa. Dr. Kiss (Orsós) Zsuzsanna a Tolna me­gyei Németkérről indult el megvalósítani az álmait. Venter Marianna marianna.venter@mediawork.hu- Sokgyermekes családban nőtt fel, ahol inkább a kétkezi munka dominált. Mi terelte a tanulás felé, és hogyan fogadta ezt a családja?- A hetedik, a legkisebb gyer­mek vagyok a családban. Mivel édesanyám nem tudott írni, ol­vasni, édesapám is csak alig, ezért otthon nem voltam elhalmozva mesekönyvekkel. Amikor iskolás lettem, azonnal beleszerettem a könyvekbe. A tanulás nem teher volt a számomra, hanem élmény. Kinyílt a világ előttem. A szüle­im elsős korom óta büszkék vol­tak rám, bíztak és hittek bennem. Egész életemben mellettem áll­tak. Nem akartak gátat szabni ne­kem akkor sem, amikor 14 évesen úgy döntöttem, hogy Pécsen sze­retnék továbbtanulni. Azoknak, akik szinte az egész életüket egy kis faluban élték le, biztosan félel­metes érzés lehetett ilyen messzi­re elengedni a kislányukat. Bizto­san féltettek, hiszen Pécs nagyon messze volt, és nagyon nagy város volt a kicsi otthonomhoz képest. Engem pedig éppen ez az isme­retlen vonzott. Természetesen ele­inte nekem is furcsa volt a nagy zsongás, de nem bántam meg.- Érte-e, éri-e bármilyen hátrány a származása miatt?- Van egy-két rossz emlékem, de ezek nem fontosak. Nem őrzök sérelmeket a szívemben. Mind­azok az érzések, amelyeket meg­tapasztaltam életem során, for­málták a sorsom. Az életem így lett teljes. Ma boldog és kiegyen­súlyozott ember vagyok.- Miért éppen ezt a szak- és kuta­tási területet választotta?- Az iskolás éveim alatt a bio­lógia és a kémia voltak a kedven­ceim. Ezért lettem előbb vegyész- technikus, később pedig biológus. Egyetemi éveim alatt cseppentem egy kiváló tudományos diákkö­Zsuzsanna mindenkit arra buzdít, hogy tanuljon, ne elégedjen meg a könnyebb úttal Névjegy Dr. Kiss (Orsós) Zsuzsanna egyetemi adjunktus (Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Népegészségtani Intézet); Pakson született 1974-ben. Általános iskolai tanulmányait Németkéren végezte, majd a pécsi Hevesy György Vegyipari és Gépészeti Szakközépiskola és Technikumban érettségizett. A Pécsi Tudomány- egyetem Természettudományi Karán szerzett biológusdiplomát. A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudo­mányi Kar, Orvosi Népegészségtani Intézetének munkatársa. Házas, egy gyönyörű kislány édesanyja. Mint mond­ja, igazi hobbija nincs, idő hiányában. Ha tehetik, szívesen utazgatnak, kirándulnak a családdal. ri munkába. Egy éppen akkor in­duló projektben részt vehettem az észak-magyarországi roma popu­láció genetikai polimorfizmusai­nak vizsgálatában. Ez a kutatási téma aztán meghatározta a továb­bi tudományos pályafutásomat is. Az egyetem elvégzése után PhD- hallgatóként a korai karcinogene- zis regulációjában szerepet játszó genetikai tényezőket vizsgáltam, roma populációban. Doktori disz- szertációmban arra próbáltam rá­világítani, a romák korai halálozá­sának hátterében nem a genetika áll, hanem a rossz környezeti té­nyezők. Ezért tartom nagyon fon­tosnak a roma közösségbe tarto­zók egészségfejlesztését. A tavalyi évben a Nemzeti Kiválóság Prog­ram keretében elnyert ösztöndí­jamban a Gandhi Gimnáziumban tanuló roma fiatalok egészségfej­lesztését céloztam meg. Talán az­által, hogy én is roma vagyok, hi­teles (hitelesebb) tudtam lenni, mint más oktatók.- Készített-e bakancslistát, ha igen, mi van rajta?- Bakancslista? Nem, még nem készítettem ilyent, de köszönöm a kérdést. Most legalább elgon­dolkodom rajta és összeszedem a gondolataimat. Igen, vannak való­ra vált álmaim, és jutnak eszem­be olyan dolgok, amikre soha nem gondoltam, de azt hiszem, nyomot hagytak az életemben.- Mit tanácsol azoknak, akik ál­modnak, de nem mernek hinni ben­ne, vagy éppen a környezetük töri le a lelkesedésüket?- Aki ismer, tudja. Mindenkit buzdítok, hogy tanuljon tovább, ne elégedjen meg a könnyebb út­tal. Nem kell félni az újtól. A ki­hívások szükségesek az előreha­ladáshoz. A gyerekeknél még ter­mészetes, hogy meg akarnak fe­lelni az elvárásoknak, ezért nyu­godtan válasszunk magasabb mércét. A mai világban rendkí­vül fontos, hogy a roma fiatalok megfelelő képesítést szerezzenek) hiszen ez az alapja annak, hogy megfelelő életminőség várjon rá­juk. Ez az egyetlen lehetőség ar­ra, hogy a legfőbb értékünkre, az egészségünkre, megfelelően tud­junk vigyázni. Bakancslista Bizonyítványok: Kisiskolás ko­romban egy tankönyvben láttam, hogy milyen bizonyítványokat lehet megszerezni az oktatási intézmé­nyekben. Már akkor úgy éreztem, hogy mindegyiket szeretném meg­szerezni. Sikerült. Tenger. Kiskorom óta vágytam arra, hogy lássam a tengert. Telje­sült. Szerencsére jó néhány ország­ban élvezhettem a tenger zúgását. Jártam északon és közel az Egyen­lítőhöz is. Magas hegyek: Mindig is szeret­tem volna hófödte hegyeket is lát­ni. Láttam többet is. Megérinteni egy igazi tigrist: Jártam olyan országban, ahol meg­simogathattam egy tigrist. Hírnév: Mindig csodálattal tekin­tettem azokra, akikről a pozitív hí­rek szólnak. A Magyar Tudomá­nyos Akadémia roma PhD-ösztödí- ja kapcsán többször is szerepeltem országos napilapokban, hetilapok­ban, rádióban és televízióban egy­aránt. Ezek a szereplések termé­szetesen nekem is fontosak voltak, de a szüleim számára még ennél is fontosabb volt. Örülök, hogy a sike­remet még mindketten megélték. Rettentően büszkék voltak rám. Népszerűség: Voltam annyira hí­res, hogy egyszer egy délután, kis­sé félhomályban Budapesten egy parkolóban kiszálltam a kocsiból, odajött egy idegen ember, és azt kérdezte, hogy én vagyok-e. Vastaps: Kaptam már olyan vas­tapsot az életben, amit soha éle­temben nem feledek. A Gandhi Gimnázium diákjaitól. Egy kutya barátsága, hűsége: Neveltem fel kiskutyát tisztesség­gel, becsülettel, örök szeretettel egészen az élete végéig. Fűtés: Van egy kislányom, akinek télen gyakran mondom, hogy sze­rencsés ember, mert van fűtés a házunkban. Sok ember nem is tud­ja elképzelni, milyen nagy érték ez. Ami még hátravan: Egy gyer­mekkori vágyam még nem telje­sült. Szerettem volna afrikai sze­gény gyerekeket tanítani. Nem tu­dom ez a vágyam teljesül-e valaha, de amikor a Gandhi Gimnázium­ban tartottam előadásokat a be­tegségek kialakulásáért felelős té­nyezőkről, akkor eszembe jutott ez a gyermekkori álmom. Hiszen a lé­nyegét tekintve itt Pécsen is erő­sen hátrányos helyzetű gyereke­ket oktattam. Lehet, hogy ez is tel­jesült, csak nem is kellett Afrikába utaznom? AUGUSZTUS 7-ÉN 16 ÓRÁTÓL AUGUSZTUS 10-ÉN REGGEL 8 ÓRÁIG. SZEKSZÁRD: Felnőtt háziorvosi ügyelet: Vörösmarty u. 5. Telefon: 74/318-104. Gyermekorvosi ügye­let: Szent István tér 18. Telefon: 74/318-104. Fogászati ügyelet (va­sárnap 8-tól 14 óráig): Szekszárd, Szent I. tér. 18. Telefon: 74/315- 454. 8ÁTASZÉK: Kossuth u. 54. Telefon: 74/318-104. BONYHÁD: Rendelőintézet, Baj- csy-Zs. u. 25. Telefon: 74/318-104. DOMBÓVÁR: A felnőtt ügyelet a kór­ház bőrgyógyászati osztályán, a ORVOSI ÜGYELET gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermekszakrendelési helyiségé­ben. Telefon: 74/462-385. HŐGYÉSZ: Kossuth tér 6. (a mentő- állomás mellett). Telefon: 74/488- 008. IREGSZEMCSE: Rákóczi u. 1. Telefon: 74/570-028. PAKS: Rákóczi u. 1. (Rendelőintézet). Telefon: 75/410-222. SIMONTORNYA: Bem u. 39. (a régi óvoda épülete). Telefon: 74/318- 104. TAMÁSI: Dózsa Gy. u. 18-22. Telefon: 74/570-028. TOLNA: Garay u. 6. Telefon: 74/440- 340. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: SZEKSZÁRD: Szent László gyógyszer- tár, Tartsay V. u. 40. Tel.: 74/313- 476. BONYHÁD: Aranysas gyógyszertár, Szabadság tér 8. Tel.: 74/451-832. DOMBÓVÁR: Korona gyógyszertár, Rákóczi u. 71/E Tel.: 74/565-178. DUNAFÖLDVÁR: a helyi két gyógyszer- tár heti váltásban. PAKS: Kristály gyógyszertár, Kishe­gyi u. 52. Tel.: 75/311-620. SIMONTORNYA: Sándor gyógyszertár, Templom utca 5. Tel.: 74/486-032. TAMÁSI: Fagyöngy gyógyszertár, Mó­ricz Zs. Itp. 8. Tel.: 74/471-308. TOLNA: Salvia gyógyszertár, Baj- csy-Zs. u. 27. Tel.: 74/440-516. A MAGÁN állatorvosi ügyelet 2015. augusztus 8-án 16 órától augusztus 10-én 8 óráig: DR. HELFENBEIN József Decs, Szövet­kezet u.9. Tel.: 06/70/228-3607 DR. DANKÓ István Tolna, Feste- tich u. 64/2 Tel.: 74/445-035 ; 06/20/9141-885 SZANYINÉDR. Ettig Edit Bonyhád Móra Ferenc u.63. Tel.:06/20/446-0511 DR. ULBERT Miklós, Paks, Cecei u.93. Tel.: 06/20/5300727 ÁLLATORVOS DR. HEGEDŰS Lajos Tamási, Deák F.u.32. Tel.: 06/30/325-5049 DOMBÓVÁR, KÖZPONTI ügyelet telefon­száma: 06/30/444-7957 A HATÓSÁGI szolgálat 2015. augusz­tus 8-án 12 órától augusztus 10-én 8 óráig: DR. HELFENBEIN József Decs, Szö­vetkezet u. 17. Tel. :74/496-993, 06/70/2283-607 DR. HEGEDŰS Lajos Tamási, Deák F. u. 32. Tel.: 06/30/3255-049 A SZEKSZÁRDI Állatkórház Szekszárd, Mikes u.14. (tel.:06/30-551-4653) és a Túri Állatkórház Dunaföldvár, Beszédes sor l-3.sz. (tel.. 06/30- 2096-096) 0-24 órás állategészség­ügyi készenléti ügyeleti szolgáltatást nyújt. Állandóan hívhatók az állatkór­házi készenléti ügyeleti mobil telefon­számok. Érdekeset látott, hallott? 06-30/449-2954 FOTÓJÁT, OLVASÓI LEVELÉT, INFORMÁCIÓJÁT VÁRJA BUDAVÁRI KATA! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. SMS: 06/30/411-4816 E-mail: kata.budavari@mediaworks.hu Telefon: 06-30/449-2954, hétköznap munkaidőben hívható. Napi ügyeletes újságíró: Ihárosi Ibolya Telefon: 74/511-510, fax: 74/511-500. Ügyeletes szerkesztő: Mácz Katalin PROGRAMSOROLÓ VÍZÁLLÁS PÉNTEK MOZI Bölcske: A Bélier család (francia film­vígjáték), 16 és 18 óra. Akasztófa (amerikai horror-thriller), 20.30. Szekszárd: Pixel 3D (amerikai sci-fi vígjáték), 16.30. Hangya 3D (ameri­kai akciófilm), 19 óra. UTCAFESZTI VAL Bátaszék Árpád utca: Táncolj velünk! Népcsoportok utcafesztiválja - Sár­közi és busó est, 19-22 óráig. Közre­működik az Alsónyéki Hagyományőr­ző Együttes, a Pántlika zenekar és mohácsi busók. SZOMBAT MOZI Bölcske: Münó, Holdbéli manó (fran­cia animációs film), 16 óra. A Bélier család (francia filmvígjáték), 18 óra. Akasztófa (amerikai horror-thriller), 20.30. Szekszárd: Pixel 3D (amerikai sci-fi vígjáték), 16.30. Hangya 3D (ameri­kai akciófilm), 19 óra. KIÁLLÍTÁS Szekszárd Művészetek Háza: Au- bert-Gamus Árpád festőművész ki­állításának ünnepélyes záróestje, 18 óra. A művészt Ádám Zoltán Munká- csy-díjas festőművész és a Szentgróti Dávid festőművész mutatja be. A ze­nei aláfestést Aubert-Gamus Árpád és Vitéz Gergő biztosítják. TOLERANCIA NAP Tamási A művelődési központ előt­ti tér: III. Roma ízek Bográcsmeste­re főzőverseny, 13.30-tól. Megnyitó, 16.15. Utána hagyományőrző cso­portok műsora. Ünnepi beszédet mond Pongó Ignác, az ORÖ Tolna me­gyei képviselője. Este fellép Mr. Kaly, majd szabadtéri bál 2.30-ig. A Dunán tegnap délután 2 órakor: Dunaföldvár-85 cm, Paks 50 cm, Dombori 66 cm, Árvízkapu 434 cm, Baja 158 cm. A Sió Palánknál 234 cm. »ut'i.im'H.ni.M Gépi húzás 5,8.20.21,23,25,33 Kézi húzás 4,8,12,14,18,20,30 A 32. játékhéten volt egyetlen te- litalálatos szelvény sem volt. A 89 darab hattalálatos nyereménye egyenként 206 435 forint. Az ötö­sökért 4915, a négyesekért pedig lllOforintot fizet a Szerencsejáték Zrt. A héttalálatos várható főnyere­ménye a 33. játékhéten 120 mil­lió forint.

Next

/
Thumbnails
Contents