Tolnai Népújság, 2015. augusztus (26. évfolyam,179-203. szám)

2015-08-27 / 200. szám

fl MEGYEI KÖRKÉP 2015. AUGUSZTUS 27., CSÜTÖRTÖK Hét utcában végeztek felújításokat Bogyiszlóit BOGYISZLÓ Szilárd burkolatot ka­pott több utca is Bogyszlón. Tóth István polgármester tájékoztatá­sa szerint az önkormányzat fel­újította az Etelköz-, a Bocskai-, a Kazinczy-, a Csallóköz-, a Batthy­ány- és a Széchenyi utca burko­latát, illetve a Bajcsy-Zsilinszky utca egy részét. A következő két hétben a vízelvezető árkokat és a járdákat teszik rendbe az érin­tett szakaszokon. Volt olyan rész, mely nemcsak kátyús, de túl ma­gas is volt, az udvarokból nem tu­dott kifolyni a víz. Több utcát mart aszfalttal, ahogy a technikát hívják: bi­tumen itatással renováltak Bo­gyiszlón. Ez a technológia első­sorban olyan helyeken alkal­mazható, ahol nem túl nagy a forgalom, így például zsákutcák­ban. Nagyobb forgalmú utakon meleg aszfalttal kell dolgozni. A polgármester azt is elmond­ta: jövőre lehetőségeikhez mér­ten folytatni szeretnék a prog­ramot, most úgy tűnik, nyolc kisebb forgalmú utca van visz- sza. A munkát zömmel köz­munkások végzik, elsősorban az önkormányzat gépeivel. - Ha útfelújításra lehet pályáz­ni, akkor pályázunk rá - mond­ta Tóth István. A mostani felújí­tással azonban nem várt az ön- kormányzat, és önerőből finan­szírozta azt. B. K. Kincskereső táborban a kalandorok ‘AKS A Kincskereső Gyermek- könyvtár idén első alkalommal ■endezte meg egyhetes nyári áborát, amelynek tizenhárom calandvágyó résztvevője volt. \ táborozok minden egyes na- )on más és más témát dolgoz- ak fel. A témák meghatáro­zásánál arra törekedtek, hogy ninden korosztály érdeklődé­sét felkeltsék, illetve azok pasz­póljának a könyvtár polcain fellelhető irodalomhoz. A gye­rekek nem töltötték minden percüket könyvek lapozgatásá­val, indiánok, kalózok és egyéb nesehősök szerepét is maguk­ra ölthették, sőt a Paksi Rendőr- kapitányságon is jártak, ahol a lyomozás rejtelmeibe nyerhet­ek betekintést. V. T. ist* Csima Ágota, a szekszárdi Kolping iskola vezetője (jobbról) bemutatta intézményüket az ország további hat ilyen iskolájából érkezett kollégáinak mm Szekszárdon látták vendégül az ország másik hat Kolping szakképző iskolájának dolgo­zóit. Tegnap ugyanis a megye- székhelyen tartották a tanévin­dító tájékozatót. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu SZEKSZÁRD A Szekszárdi Kol­ping Katolikus Szakképző Isko­lában tartották idén az ország Kolping szakképző iskoláinak tanévindító programját. Csi­ma Ágota intézményvezető el­mondta, hogy a csurgói, az esz­tergomi, a gyöngyösi, a nagyba­jomi, a pétfürdői és az újfehér­tói iskolák prézeseit, az intéz­mények vezetőit és dolgozóit, valamint az iskolákkal kapcso­latban álló plébánosokat hívták meg az eseményre, így mintegy kétszáz embert láttak vendégül szerdán. Délelőtt Mayer Mihály koráb­bi pécsi megyés püspök celeb­rált szentmisét, majd P. Bretus Éva oktatási referens ismertet­te a következő tanév rendjét, a szekszárdi Kolping iskola peda­gógusaiból álló művészeti cso­port pedig énekek előadásával színesítette a programot. Csima Ágota elmondta: ta­valy döntött úgy az intézmény- fenntartó, hogy egy helyszínen Személyes felelősséget kell vállalni Az állampolgároknak szemé­lyes felelősséget vállalva, tevé­kenyen kell közreműködniük a társadalom megújításában - ír­ják a Magyar Kolping Szövetség honlapján. A Kolping-mozga- lom egyik legfontosabb felada­ta, hogy tagjaival egyre mélyeb­ben megismertesse a keresz­tény értékeket, és ezáltal tettek­re serkentse őket. Ehhez alap­vető útmutatást nyújt Adolf Kol­ping életpéldája, valamint a ka­tolikus társadalmi tanítás. Fon­tos. hogy egyesületen belül az egyes tagok igazi közösséget és az otthon védettségét tapasz­talják meg. A Kolping-család- ban megélhetik és kibontakoz­tathatják kereszténységüket azáltal, hogy a tagok egymás­sal szolidáris közösséget alkot­nak, életproblémáik megoldá­sában egymás segítségére le­hetnek. A Kolping-családok nyi­tottak mindazok felé, akik hitük szerint kívánnak élni, s e hitből indíttatva részt kívánnak vállal­ni az időszerű társadalmi problé­mák megoldásában, a jövő ala­kításában. A cél ma is időszerű - olvasható az oldalon. tartja az adott oktatási, nevelé­si egység tanévnyitóját. Az el­múlt évben Pétfürdő fogadta a többi szakiskola képviselőjét, most pedig az adta az apropót a helyszínválasztáshoz, hogy a szekszárdi Kolping iskola idén ünnepli fennállásának 25. év­fordulóját. A jubileumhoz kap­csolódóan egyébként egész év­ben minden hónapban lesznek programok. S mivel nemcsak a szekszárdi intézmény, hanem a nagybajomi is ünnepel - a 10. évfordulót -, ezért együttmű­ködve is terveznek rendezvé­nyeket. A tegnapi ünnepségen Csima Ágota köszöntője után a szek­szárdi iskola három diákja egy tanulságos jelenetet adott elő ar­ról, hogy a boldoguláshoz meny­nyire elengedhetetlen a tanulás, hogy mennyire fontos egy szak­ma elsajátítása. Mindebbe a Kol­ping szakképző iskola adta lehe­tőségeket is beleszőtték. Őket a művészeti tagozat modern tán­cosai követték. A délután folya­mán szakmai programok, be­szélgetések, valamint iskolalá­togatás várt a résztvevőkre. Csi­ma Ágota kiemelte: azért is fon­tosak azok a programok, ame­lyeken a többi szakképző iskola dolgozói is jelen vannak, mert így lehetőségük nyílik megis­merni egymást. Kölni egyházmegyés katolikus pap volt Adolf Kolping kölni egyházme­gyés katolikus papként 1849- ben indította el mozgalmát. Te­ológiai tanulmányai és pappá szentelése előtt iparosként a ci­pész szakmában dolgozott. Fia­tal káplánként személyes külde­tését abban ismerte fel, hogy a nyomasztó szociális problémák enyhítésének szentelje életét. A katolikus legényegylet megala­pításával a fiatalokat ki akar­ta vezetni az elszigeteltségből, a közös művelődés és önsegélye­zés megszervezésével igyeke­zett nekik segíteni életük jobb­ra fordításában. Adolf Kolping a társadalom átalakulását az egyes emberek megváltoztatá­sa által akarta elérni. Célja el­kötelezett keresztények nevelé­se volt, akik képesek felelősen helytállni a családi életükben, a hivatásukban és a társadalom­ban. Meg volt győződve arról, hogy a társadalmi bajokat csak a keresztény elvekhez való visz- szatérés által lehet enyhíteni és megoldani. Szándéka szerint a kereszténységet életszerűen és bátran bele kell vinni a gyakor­lati életbe. Teret nyert a Fáy lakótelepen élők vágya BONYHÁD - Köszönjük az önkor­mányzatnak, régi vágyunk vált valóra! - tekintett a Fáy lakótelep 2ó. előtti térkövezett parkolóra Il­lés Lajos. Mint elmondta, 33 éve, az elsők között költözött a társas- házba, amely most már esős, sá­ros időben is jól megközelíthető.- Ahogy a Perczel utcainál, úgy ennél a beruházásnál is a város közüzemi cége, a Bony- com Nkft. volt a kivitelező - nyi­latkozta Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere kifejtet­te, 2,6 millió forintba került a 326 négyzetméteres Fáy lakóte­lepi beruházás. A városvezető arról is öröm­mel számolt be a napokban tar­tott átadási ünnepségen, hogy ezen a nyáron majd’ minden hét­re jutott, illetve jut ehhez hason­ló program. - A kormány támo­gatásának is köszönhetően, ösz- szességében több mint egymilli- árd forint értékben indítottunk beruházásokat: az elkerülő út és a hozzá tartozó híd építésétől az orvosi rendelők és az intézmé­nyek korszerűsítésén át a Vörös­marty Mihály Művelődési Köz­pont, vagy éppen az utak, jár­dák felújításáig számos kezde­ményezésünk, tervünk valósul meg, amelyek egytől egyig az itt élők javát szolgálják - emlékezte­tett Filóné Ferencz Ibolya, aki kö­szönetét mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a kivitelezés sikerességéhez.- Fontos lépést tettünk, és a kö­zeljövőben még hasonló fejleszté­sek valósulnak meg a Fáy lakó­telepen - vette át a szót Kovács Ferenc. A körzet önkormányza­ti képviselője elmondta, a Kolta László utca 31-33. mögött is lesz új parkolóra, a 43-47-nél lévő gyalo­gos bejárót aszfaltozzák, valamint a Bezerédj és a Kolta utcánál gya­logátkelőt létesítenek. Vizin B. A Fáy lakótelepi parkoló avatója PROMÓCIÓ Az érszűkület alattomos betegség, fontos a korai felismerése és kezelése, ha már megelőzni nem sikerült Vizsgáltassa meg ingyen szeptember 2-án! Tyerekkorunk óta hallhatjuk ízt, hogy mindennél fontosabb íz egészség. Sajnos ezt csak ak- cor fogadjuk el tényként, amikor nár elveszítettük. Életformánk­kal megelőzhetjük sok betegség kialakulását. Bizonyított tény, íogy az érrendszeri betegségek, nelyek közé tartozik az érszű­kület is, ma Magyarországon a íalálozási statisztikákban az el- iő helyen állnak, így korai felis- nerésük és kezelésük mellett a negelőzésükért is minél többet kell tenni! Több tényezőtől függ az érszű­kület kialakulása, mint például a lelytelen táplálkozási szokások, i magas vérnyomás, a vérben ke- ingő, a normális értéket magha­ladó anyagok magasabb szintje, mint például a cukor (cukorbeteg­ség), vagy koleszterin. A verőerek falán lerakodó káros, zsírtartal­mú anyagok először az erek falá­nak megvastagodását, rugalmat­lanná válását, majd elmeszesedé- sét okozzák. A dohányzásnak is kiemelt a szerepe az érszűkület kialakulásában. Napjaink roha­nó világában a tényleges és rend­szeres mozgásra csak igen kevés vagy egyáltalán nem jut idő, ez­zel is elősegítve vérkeringésünk lassulását. Ezekből a rizikófak­torokból több gyakran egyszer­re jelentkezik még jobban növel­ve romboló hatásukat. De ezek el­len lehet tenni. Vannak olyan té­nyezők, amelyeket sajnos nem le­A fő kezelés talpon át történik, de az egész szervezetre kihat hét elkerülni, de hatásukat csök­kenteni lehet, ilyen a halmozódás (örökletesség) és a kor. Az érszű­kület azért is alattomos betegség, mert panaszt csak akkor okoz, amikor már nagymértékű a szű­kület. Ezért fontos a rizikófakto­rok csökkentése, megszünteté­se valamint az esetlegesen bizo­nyos időszakonként elvégzett ál­lapotfelmérő ellenőrzés, mely pár perces fájdalommentes műszeres vizsgálatot jelent. Dr. Khaled Nashwan sebész-fel­találó egy olyan készüléket alko­tott, mely egyedülálló a maga ne­mében. A fizioterápiás találmány, a Nashwan-Parasound infra-, ult­ra- és hallható hang kibocsátásá­val a mellékereket funkcióátvétel­re készteti a beszűkült érszakasz környékén. Ezáltal a betegségre jellemző tüneteket, mint példá­ul a bizonyos távolság megtétele után jelentkező vádli-, comb- és fartájéki fájdalmat, görcsöt, zsib­badást enyhíti vagy megszünte­ti a betegek döntő többségében. A keringés fokozódásával mele­gebb, élénkebb színűvé válik a végtag. A kúra mindössze 20 na­pot vesz igénybe. A kezelés fájda­lommentes, a test megnyitása nél­kül történik. Mindazoknak, akik bejelent­keznek a szeptember 2-án Szek­szárdon, a Mátyás király utca 8. alatt található rendelőben tar­tandó vizsgálatra, 40 ezer forint kedvezményt biztosítanak a kú­ra árából. A kupon felmutatásá­val további 10 ezer forint kedvez­mény jár. Az akció keretén belül a vizsgálat ingyenes. További felvi­lágosítás és bejelentkezés: WWW.MEDHUNGARY.COM , 06-72/551-714,06-20/541-1466, 06-30/729-5645,06-70/290-3216 16 ÓRA UTÁN ILLETVE HÉTVÉGÉN ÜGYELETI TELEFON: 06-20/495-8280,06-30/596-8599, 06-30/336-9525. A KEZELŐCENTRUM A VIZSGÁLATI IDŐ VÁLTOZTATÁSÁNAK JOGÁT FENNTARTJA Nashwan-Parasound I Kezelőcentrum 1 -10000 forint1 ■ Érvényes: 2015. 09. 30-ig . ♦

Next

/
Thumbnails
Contents