Tolnai Népújság, 2015. augusztus (26. évfolyam,179-203. szám)

2015-08-26 / 199. szám

12 SPORT Tolnai Népújság 2015. AUGUSZTUS 26., SZERDA MEGYÜNK MÉG EGYET?! A legsikeresebb strandfocistákat köszöntötték Büszke rájuk a város FOGADÁS Az NB I-es strandfoci- bajnokságban dobogós helyezé­seket elérő Bonyhád BFC csapa­tait köszöntette a közelmúltban a városházán Filóné Ferencz Ibo­lya polgármester.- Büszkék vagyunk rátok, és pontosan tudjuk, hogy a világ­sztárokkal felálló Gyöngyös el­len is mindent megtettetek, ezért számunkra ti vagytok a bajnokok - jelentette ki a polgármester. Fi­lóné Ferencz Ibolya arra is kitért, hogy az önkormányzat - akár­csak az eddigiekben - a jövőben is mindent megtesz a strandfo­cisok érdekében. Ezt példázza a 2012-ben kialakított, nemzetközi előírásoknak megfelelő pálya is a Bonyhádi Termálfürdő területén, ahol kiváló körülmények között készülhetnek Bölcsföldi Zoltán csapatvezető tanítványai. A felnőttcsapat 2010 és 2013 után idén harmadszor nyert ezüstérmet. A völgységiek egé­szen kiváló mérleggel rendel­keznek az élvonalban: az utol­só hat kiírásból öt érem a mér­legük, hiszen 2011-ben és 2014- ben bronzérmesként zártak. Az elődöntőben a címvédő Goldwin Plusst kilencméteresekkel győz­ték le Máté Norberték. A finálé­ban 9-3-ra kaptak ki a világsztá­rokkal kiálló Energia SC Gyön­gyöstől. A bajnokság legjobb ka­pusa, a bonyhádiak 19 éves játé­kosa, Szabó Szilárd lett. A Bony­hád BFC U15-ÖS és U19-es alaku­lata ezüstérmet szerzett a korosz­tályos döntőkben. B. L. Balotelli visszatért az AC Milánhoz LABDARÚGÁS Olasz lapok sze­rint megszületett a megálla­podás, Mario Balotelli (képün­kön) visszatér az AC Milánhoz. A balhés támadó 2013 tele és 2014 nyara között már erősí­tette a piros-feketéket, 43 Se­rie A-mérkőzésen játszott, és ezeken'26 gólt szerzett, mie­lőtt tavaly a Liverpoolhoz iga­zolt. „Boldog vagyok, hogy visz- szatértem, alig várom, hogy el­kezdhessek edzeni” - mondta a 25 éves támadó. R. G. Újra egy hajóba ül Dombi és Kökény KAJAK-KENU A vasárnap befe­jeződött milánói világbajnok­ság után szerdától már az or­szágos bajnokságon lapátol­nak a legjobb hazai kajakosok és kenusok. A szolnoki viada­lon visszatér a drogügye miatt eltiltott két kajakos, Dombvá­ri Bence és Csipes Tamara. Ér­dekesség még, hogy az ob-n bő egy év szünet után ismét egy hajóban versenyez a Lon­donban olimpiai bajnok kajak­páros két tagja, Dombi Rudolf és Kökény Roland. R. G. Sztárokkal köszön el Ferling Bernadett KÉZILABDA Augusztus 28-án búcsúztatják a Dunaújvárosi Sportcsarnokban Ferling Ber­nadettet, a helyi női csapat korszakos játékosát. A 17 óra­kor kezdődő bemutató- és gá­lamérkőzésre a szervezők fan­tasztikus időutazást ígérnek, fellép a korábbi klasszisok kö­zül Németh Helga, Kocsis Er­zsébet, Pálinger Katalin, Máté- fi Eszter, Radulovics Bojana és Oblisz Anita is. Az eseményre a belépés díjtalan! R. G. Zámbori Bence helyezetlenül zárt CSELGÁNCS A 66 kilogrammos Zámbori Bence bejutott ugyan a legjobb 32 közé, de ott kika­pott ukrán ellenfelétől máso­dik mérkőzésén, így helyezet­lenül zárt az olimpiai kvalifiká­ciós asztanai világbajnokság keddi napján. A vb-n három paksi indul, legkorábban Csok- nyai László lép tatamira, még­pedig csütörtökön a 81 kilo­grammosok között. R. G. ear leld Jim Davis Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.h^ Most Hahn került be a válogatottba Tíz évvel ezelőtt fantasztikus meccset vívtak, most újra ösz- szecsaphatnak. A Magyar Kupa második fordulójában szeptember 23-án a Bonyhád Völgység LC az NB l.-es Buda­pest Honvédőt fogadja! LABDARÚGÁS Aki ott volt tíz év­vel ezelőtt a bonyhádi sporttele­pen, az sosem felejti el a Bp. Hon­véd elleni Magyar Kupa-találko­zót. Hét perccel a rendes játék­idő lefújása előtt az akkoriban NB III.-as BVLC vezetett (2-1), s közel volt a csodához. A későb­bi NB l.-es gólkirállyal, André Alvessel is fémjelzett élvonalbe­li ellenfél azonban kiegyenlített (épp a csatár góljával), és a hosz- szabbításban a fáradt hazaiak ellen könnyedén érvényesítette a papírformát (2-5). A bonyhá­di futballisták a vereség ellené­re emelt fővel jöhettek le a pályá­ról, s méltán zsebelték be a több mint 1600 (!) szurkoló zúgó vas­tapsát. A történelem most ismét­li önmagát, a Bonyhádot újfent összehozta a sors a Bp. Honvéd­dal - tizenhárom nappal és tíz évvel a nagy meccs után ismét a kispestiek vendégeskednek a Völgységben. Ma az a Köllő Roland a BVLC játékos-edzője, aki a tíz évvel ezelőtti összecsapáson még játé­kosként küzdött a pályán. Mint ahogy a mostani csapatból ott volt a gyepen Kovács László, Má­té Norbert és Takács Norbert is.- Nagyon örülünk a Honvéd- nak, hiszen arról álmodoztunk, hogy ismét NB l.-es csapatot lát­hassunk vendégül a Magyar Ku­pában - fogalmazott Köllő Ro­land játékos-edző. - Nagy dolog ez a mi csapatunk életében, jó érzés lesz ismét egy elsőosztá­LABDARÚGÁS Hahn János, a Pak­si FC fiatal középpályása a Di­ósgyőr ellen nyújtott teljesítmé­nyével bekerült a csakfoci.hu ó. fordulójának válogatottjába (ko­rábban Balázs Zsolt, Szabó Já­nos és Gévay Zsolt részesült eb­ben az elismerében). Hahn az egész mérkőzésen bátran, kapura veszélyesen fut­ballozott, és az 1-1-es döntet­lenre végződő összecsapáson az ő találatával szerzett veze­tést az atomvárosi csapat: a 47. percben Bertus végzett el egy szabadrúgást a kaputól 26 mé­terre, amit a sorfalba lőtt. A le­pattanóra Hahn eszmélt a leg­gyorsabban, és ballal, kapásból, húsz méterről a kapu jobb felső sarkába lőtt. A honlap amellett, hogy a válogatottba is betette, az ő találatát választotta a forduló góljának is. A Paksi FC a követ­kező fordulóban az eddig hibát­lan mérleggel, hat mérkőzésből hat győzelemmel álló Ferencvá­ros otthonába látogat (szombat, 20.30 óra, tv: M4 Sport). A 6. forduló válogatottja: Ra- dos (DVTK) - Bese (MTK Buda­pest), Leandro (Ferencváros), Baráth (Bp. Honvéd) - T. Wils (Haladás), Kamber (Bp. Hon­véd), Balogh B. (Újpest) - Hahn (Paksi FC), Prosser (Bp. Hon­véd), Hajnal (Ferencváros) - Bő­dé D. (Ferencváros). A 7. forduló további prog­ramja. Augusztus 29., szom­bat: Békéscsaba-Haladás, Diós­győri VTK-Újpest, Bp. Honvéd- Puskás Akadémia, Vasas-MTK. Kezdés: 18 óra. Augusztus 30., vasárnap: Videoton-Debreceni VSC 19 óra (tv: M4 Sport). B. S.- y Hahn János jól játszott a hétvégén A Honvéd mozambiki légiósa, Genito rúgja el a labdát Tálas Zoltán elől a tíz évvel ezelőtti kupameccsen. Óriási élmény volt, s óriási élmény lesz lyú csapat ellen futballozni, rá­adásul biztosan nagyon sokan kilátogatnak majd a találkozóra. Tíz évvel ezelőtt nekem is meg­adatott, hogy a pályán lehes­sek, mint ahogy jelenlegi csa­pattársaim közül Kovács Lász­lónak, Máté Norbertnek és Ta­kács Norbertnek is. Az ő nevük­ben is mondhatom, hogy nagyon várjuk a szeptemberi találkozót. Nagyon remélem, hogy addig a bajnokságban is jobb eredmé­nyeket érünk el. Bízunk ben­ne, hogy jó idő lesz, és idén is so­kan kijönnek buzdítani bennün­ket - zárta Köllő, akinek azért is emlékezetes maradt az akkori MK-meccs, mert a Sport Televí­zió riportere elkeresztelte Sző­lőnek, s ezután napokig ezzel a névvel heccelték a csapattársak. Ami összejött a Bonyhádnak - azaz, hogy NB l.-es csapatot fogadhat -, az nem jött össze a Szekszárdnak: az UFC az ugyan­csak NB III.-as Dunaharasztit lát­ja vendégül. Az NB l.-es Paksi FC pedig a megyei I. osztályú Gyön­gyösi AK-val mérkőzik. Emlékeztető - ez történt a 2005-ös MK-meccsen Bonyhád Völgység LC-Budapest Honvéd 2-5 (1-1,2-2. 2-3). Bony­hád, 1600 néző. V: Kovács Zs. (Fe­rencz, Golubics). Bonyhád: Kovács L. - Calka S., Hosnyánszki Zs., Ta­kács N. (László, 95.), Máté N.- Hor­váth P., Zsók Á., Tálas, Hosnyánsz­ki T. (Köllő. 75.) - Bíró N.. Lete- nyei (Varga Á„ 104.). Játékos-edző: Kiss János. Honvéd: Tóth I. - Ko­vács N., Mészáros, Udvari, Ta­kács Z. - Dobos (Miro, 45.), Lázár (Zana, 65.), Genito, Kovács Z. - Al­ves, Bozsovics (Venczel, 57.). Veze­tőedző: Aldo Dolcetti. Gól: Bíró N. (45.), Zsók Á. (76.), illetve Kovács Z. (11.), Alves (83.), Venczel (100.). Takács Z. (115.), Venczel (118.). HÍREK Tíz évvel az emlékezetes kupameccs után jöhet a visszavágó! Újra Bonyhádon a Honvéd TOPJATOK, MELYIKET ÉLVEZTEM LEGJOBBAN? AAAAA HULLÁM­VASUTAT? EZ AZTÁN JO MURI VOLT! t < i

Next

/
Thumbnails
Contents