Tolnai Népújság, 2015. augusztus (26. évfolyam,179-203. szám)

2015-08-19 / 194. szám

2015. AUGUSZTUS 19., SZERDA KITEKINTŐ g BÁTASZÉK Ünnepi szentmise ke­nyérszenteléssel a római katolikus templomban, 8.30. Rejtett értéke­ink címmel kiállítás nyílik a Báta- széki Számvevőség épületében: dr. Hermann Egyed-emlékszoba, Nagy László honvédfelszerelés gyűjtemé­nye, a Bátaszéki Települési Érték­tár Bizottság munkája. A kiállítást Sümegi József nyitja meg, 9.45. 20 éve város Bátaszék címmel kiállí­tás nyílik a Keresztély Gyula Városi Könyvtárban, a kiállítást Csiki Bélá- né nyitja meg, 10.30. BONYHÁD Ünnepi istentisztelet, templomszentelési emlékünnep az evangélikus templomban, 9 óra. Ünnepi szentmise a katolikus temp­lomban, 9.30. A művelődési köz­pont előtti tér: ünnepi köszöntő, be­szédet mond Filóné Ferencz Ibolya polgármester, áldást mondanak Aradi András evangélikus lelkész, Fóris Tibor, a baptista gyülekezet vezetője, Mészáros Zoltán reformá­tus lelkész, Wigand István katolikus plébános. A Merész Konrád-díj át­adása, a Virágos Bonyhádért Díj át­adása. Műsort ad a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Zelke Tánc- együttese. 10.30 DOMBÓVÁR Ünnepi szentmise a kertvárosi Szent István-templom- ban, 9 óra. Köszöntőt mond Szabó Loránd polgármester, ökumenikus szertartáson megáldják és megsze­gik az új kenyeret, meghívott ven­dég dr. Martos Levente Balász atya, a Pápai Biblikus Bizottság tagja, ün­nepi műsort adnak a Dombóvári Jó­zsef Attila Általános Iskola tanulói, 10 óra. Kertvárosi búcsú 16 órától, fellép: Nagy Katalin, Balogh Zsolt, a Perfect Dance Táncsport Egyesület, Bigi Boy, a Tamási Operetta Egyesü­let. A pécsi EuroDance István, a ki­rály tánc show-ja, 19.30. Sztárven­dég a Szabó Leslie Band, 20.30. DUNAFÖLDVÁR Ünnepi műsor és koszorúzás a Szent István-szobor- nál, 9 óra. Szent István Kupa te­niszverseny, 9.30. Istentisztelet, új kenyér megáldása, ünnepi be­széd, országzászló avatás, 10 óra. Duna-part: Jó ebédhez szól a nóta, közreműködik Szávolovics Gabi és Dócs Péter, 13 óra. Zsigec musical, 14.30. Műrepülő-bemutató - Váry Gyula háromszoros műrepülő-világ- bajnok bemutatója, 15 óra. Habpar­ti az Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel, 16.40. Gamila Orientális Tánccso­port, 17 óra. Ördögszekér Táncegye­sület műsora, 17.20. Children of Distance, 18 óra. Magna Cum Lau­de koncert, 19.30. Tűzijáték, 21.30. GYÖNK Művelődési Ház: a helyi és a megyei értéktár ünnepi megbe­szélése, 16 óra. Megemlékezés, ünnepi beszédet mond Farkas De­zső alpolgármester, verssel közre­működnek a gyönki fiatalok, Czeilin- ger Antal református lelkész kenyér áldása, 17 óra. Utána: Zenés Nyári Esték, fellép a varsádi néptánccso­port és Rákóczi Szilvia énekes. NAGYMÁNYOK Térzene, 9 óra. Ró­mai katolikus templom: ünnepi öku­menikus szentmise, 9.30. Megem­lékezés, ünnepi beszédet mond Po- tápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, 10. 30. Nagy- mányok Könyvtár-iskola klubszo­ba: A nagymányoki gyöngyfűzők ki­állítása, valamint a „Mi Mányokunk” című pályázatra érkezett visszaem­lékezések felolvasása, beszélge­tés, 14 óra. „Embersorsok a vihar­ban - Nagymányokiak az 1026-os lágerben" című könyv bemutatója, 16 óra. PAKS Jézus szíve templom: Szent István-napi városi ünnepség Pitti Katalin közreműködésével, ünne­pi beszédet mond Süli János pol­gármester, 10 óra. Duna-part: Du- na-átúszás, il.30. Az esemény rossz idő estén elmarad. A Pro Ar­tis Wind Band fellépése, 15 óra. A Duna Party Táncklub bemutatója, 15.50. A Szarkaláb Néptánc Egye­sület műsora, 16.10. Kistérsé­gi néptáncbemutató, 16.30. Két szív - Pólyák Lilla és Homonnay Zsolt műsora, 17 óra. Dér Heni fel­lépése, 18 óra. A United koncert­je, 18.45. A Tűzvirág Táncegyüttes műsora, 20 óra. Lampionos csóna­kok felvonulása a Dunán, 20.45. Tűzijáték, 21 óra. SIMONTORNYA Koszorzás a Szent István-szobornál, ünnepi be­szédet mond Kovács Jánosné Len­gyel Ilona iskolaigazgató, 17 óra. A vár udvarán: A Pálfai Hagyomány- őrző Néptánccsoport bemutatója, 17.30. Lecsó parti, 18 óra. Vámpí­rok bálja a Vándorok Táncszínház feldolgozásában, 19 óra. SZEKSZÁRD Ünnepi szentmi­se a belvárosi római katolikus templomban, 8.45. Ökumenikus kenyérszentelés, áldás, 9.45. Babits Mihály Kulturális Központ rendezvényterme: ünnepi köz­gyűlés, 10. 30. Ünnepi beszé­det mond Ács Rezső polgármes­ter. Díjak átadása: a Díszpolgári cím, a „Pro Űrbe Szekszárd” em­lékplakettek, a „Közjóért” kitün­tető címek, a „Szekszárd javáért” kitüntető cím, a „Klézli János Ní­vódíj a Szekszárdi Németségért”, a „Roma Nívódíj”. A megszentelt, megáldott új kenyér megszegése, kenyérosztás. A Szent István-szo- bor megkoszorúzása, 12.45. Pro­métheusz park: 1848-as Hagyo­mányőrző egyenruha és fegyver­bemutató a Jászkun Magyar Kirá­lyi Honvéd Hadikultúra Alapítvány közreműködésével, 17 óra. Klap­ka - rockmusical, 20.30. Tűzijá­ték, 23 óra. TAMÁSI Művelődési központ: ün­nepi beszédet mond Porga Ferenc polgármester, az új kenyeret meg­áldja Hegedűs János plébános, ün­nepi műsor határon túli hagyomány- őrző csoportok közreműködésével, 19 óra. TOLNA Arató felvonulás a Tolnai Nyugdíjas Szabadidő Klub és a Vörös- kereszt Tolna Városi Alapszervezete szervezésében, közreműködik a Bol­dizsár zenekar. Gyülekező a Civilház­nál (Penny parkoló), 16 óra. Kenyér­szentelés a római katolikus templom­ban, 16.30. Ünnepi beszédet mond a Szent István parkban Appelshoffer Ágnes polgármester, 17.30. Ünne­pélyes kenyérszegés, 17.50. AZ OLVASÓ KERDEZ ÁLLATORVOSOK A HATÓSÁGI SZOLGÁLAT 2015. AU­GUSZTUS 19-ÉN16 ÓRÁTÓL AUGUSZ­TUS 21-ÉN 24 ÓRÁIG: DR. KARSAI GÁBOR PAKS, Gesztenyés u. 19. Tel. :06/20/4836-549, 06/30/9473,814 OR. SZÉKELY ATTILA DOMBÓVÁR, Kosztolányi D. u. 61. Tel.: 06/30/5050-848 MAGÁN ÁLLATORVOSI ÜGYELET 2015. augusztus 19-én 16 órától augusztus 21- én 24 óráig tart. DR. TÓTH KÁROLY TENGELIC, Be- zerédj u. 10. Tel.: 74/432- 170 ; 06/30/3967-139 DR. IMREHCSANÁD, SZEK­SZÁRD, Klapka u. B/2. Tel.: 74/314-548, 06/20/9393-049 DR. GERGELY JÁNOS ZOM­BA, Nagytormás pta. Tel.: 74/433-200; 06/30/3147-516 DR. KARSAI GÁBOR PAKS, Gesz­tenyés u.19. 06/30/9473- 814, 06/20/483-6549 DR. MAKLÁRY BÉLA FELSŐ­NYÉK, Kossuth u. 24 Tel.: 74/478-558; 06/30/9690-587 DOMBÓVÁR, KÖZPONTI ÜGYELET TELEFONSZÁMA: 06/30/444- 7957 A SZEKSZÁRDI ÁLLATKÓRHÁZ SZEK­SZÁRD, Mikes u.14. Tel.:06- 30-551-4653 és a Túri Ál­latkórház Dunaföldvár, Be­szédes sor 1-3.SZ. Tel: 06- 30-2096-096 0-24 órás állategészségügyi készen­léti ügyeleti szolgáltatást nyújt. ÁLLANDÓAN HÍVHATÓK AZ ÁLLAT­KÓRHÁZI KÉSZENLÉTI ÜGYELETI MOBILTELEFONSZÁMOK. Rovatunkban szakértőink segít­ségével olyan kérdésekre keres­sük a választ, amelyeket szemé­lyesen nem tettek volna fel. Bár­mire kíváncsiak, munkaidőben forduljanak bizalommal Mauth- ner Ilonához, aki továbbítja a kérdést a megfelelő szakember­nek. Elérhetnek minket az Ho­na. mauthner@partner. media- works.hu e-mail címen, hívhat­nak a 0630/650-3020-as szá­mon, illetve küldhetnek levelet is a 7100 Szekszárd, Liszt Fe­renc tér 3. címre. Jelige: Az olva­só kérdez. E gy paksi nagymama leve­le: unokája autószerelő­nek tanul, A jegyei mind kiválóak, három hétig gyakor­laton volt egy vállalkozónál. Mi­vel meg voltak vele elégedve, a gyakorlat után is alkalmaz­ták nyári munkára, heti 36- órá­ban, ezért fizet neki heti 5 ezer forintot. A nagymama kérdé­séhez így rendjén van-e, vagy hálásnak kell lenni amiatt is, hogy egyáltalán gyakorlatra be­fogadták (arra az időre nem ka­pott pénzt a fiú). Van-e valami­lyen szabály arra, hogy tanon- cokat hogyan kell fizetni. A fiú egyébként szeret ott dolgozni, ő úgy fogja fel, hogy sokat tanul­hat közben ráadásul még pénzt is kap és jó a társaság. A megyei kormányhivatal foglal­koztatási főosztálya a következő választ küldte:- Amennyiben szakközépisko­lában, iskolai rendszerű szak­képzés keretében első vagy má­sodik szakképesítését szerző, 18. év alatti fiatalról van szó, aki a képzésre bejárt, jól tanul, idén még nem végzett, és az au­tószerelő vállalkozással kötött tanulószerződés alapján vesz részt a gyakorlati képzésben, a gyakorlati képzési idő a napi hét órát nem haladhatja meg, továbbá a részére a tanulószer­ződés megkötését követő első félévben bruttó 11.025-20.475,- forint/hó összegű juttatás jár. Tanulószerződés esetén javasol­juk a nagymamának, hogy azt kérje el az unokájától, ugyan­is annak tartalmaznia kell a ta­nulót megillető juttatások sza­bályait is. Ha viszont az unoka tanulószerződéssel nem rendel­kezik, hanem együttműködési megállapodás alapján összefüg­gő (nyári) szakmai gyakorlaton vesz részt, akkor részére a (leg­feljebb bruttó 20.475,- Ft/hó ösz- szegű) juttatás csak a ténylege­sen letöltött nyári szakmai gya­korlat idejére jár. inTormacib. hétköznap 8-tól 16-ig 74/511-534 Tolnai Népújság A hír velünk jár! Érdekeset látott, hallott? 06-30/449-2954 FOTOJAT, OLVASÓI LEVELET, INFORMÁCIÓJÁT VARJA BUDAVÁRI KATA! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. SMS: 06/30/411-4816 E-mail: kata.budavari@mediaworks.hu Telefon: 06-30/449-2954, hétköznap munkaidőben hívható. Napi ügyeletes újságíró: Ihárosi Ibolya Telefon: 74/511-510, fax: 74/511-500. Ügyeletes szerkesztő: Mácz Katalin ORVOSI UGYELETEK ÜGYELETEK 2015. AUGUSZTUS 19-ÉN 16 ÓRÁTÓL AUGUSZTUS 21-ÉN REGGEL 8 ÓRÁIG. szekszárd: Felnőtt háziorvosi ügyelet: Vörösmarty u. 5. Te­lefon: 74/318-104. Az ügye­let szolgálat ideje: Hétköz­nap (hétfőtől-péntekig) 16 órától másnap reggel 8 órá­ig. Szombaton és vasárnap 8 órától hétfő reggel 8 órá­ig folyamatos. Ünnepnapon 8 órától másnap reggel 8 óráig. Gyermekorvosi ügye­let: Szent István tér 18. Tele­fon: 74/318-104. Fogorvosi ügyelet: augusztus 20. 8-tól 14 óráig Szekszárd, Tart- say V. u. 16. Tel: 74/74/412- 812; augusztus 21. 8-tól 14 óráig Szekszárd, Szent I. tér 18. Tel: 74/315-454 BÁTASZÉK: Kossuth u. 54. Tele­fon: 74/318-104. BONYHÁD: (Rendelőintézet, Bajcsy-Zs. u. 25.) Az orvosi ügyelet: 74/318-104. dombóvár:a kórház bőrgyó­gyászati, a gyermekkörze­ti ügyelet a kórház gyermek- szakrendelési helyiségében. Telefon: 74/462-385. hőgyész: Kossuth tér 6. (men­tőállomás mellett) Telefon: 74/488-008. iregszemcse: Rákóczi u. 1. Te­lefon: 74/570-028. PAKS: Rendelőintézet (Rákó­czi u. 1.) Telefon: 75/410- 222. SIMONTORNYA: A központi OrvO- si ügyelet állandó helye: Si- montornya, Bem u. 39. (a régi óvoda épülete). Telefon: 74/318-104. TAMÁSI: Dózsa Gy. u. 18-22. Telefon: 74/570-028. tolna:orvosi rendelő (Ga­ray u. 6.). Telefonon hívható: 74/440-340. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: szekszárd: Újvárosi gyógy­szertár, Kossuth u. 66. Tel: 74/419-177 BONYHÁD: Melissa gyógyszer- tár, Dr. Kolta L. u. 41. Tel: 74/506-040 DOMBÓVÁR: BENUPelikán gyógyszertár, Hunyadi tér 27. Tel: 74/565-488 SIMONTORNYA:Sándor gyógy­szertár, Templom u. 5. Tel: 74/486-032 (ügyelet: 8-12 óráig, készenlét: 18-21 órá­ig) DUNAFÖLDVÁR:a helyi két gyógyszertár heti váltásban TAMÁSI:Gesztenyesor gyógy­szertár, Kossuth tér 6. Tel: 74/471-621 PAKS:Szívélyes gyógyszertár, Barátság u. 1. Tel: 75/3147- 841 tolna:Szentháromság gyógy­szertár, Árpád u. 33. Tel: 74/442-516 LELKISEGÉLY INTERNETES SZOLGÁLAT: sos.lelkiposta@gmail.com TRAFFIPAX AUGUSZTUS 19. SZERDA 09:00-10:30_________Szekszárd, Rákóczi utca 126. 11:00-11:50 Szekszárd. Keselyűs! út 20. 12:40-14:40 _________Várdomb, Kossuth utca 171. 14 :30-1530 56os főút 20+200 km szelvény 16:00-17:00_______55ös főút Pőtbóly, Bajai u, 86. 17 30-18:30 55ós f őút 119 km szelvény 09:30-11:15______________M6 jobb 153+560 km 14 :00-16:30 M6 jobb 153+560 km 17:00-18:30__________________M6 jobb 164 km 05 :00-07:00 M6 autópálya, jobb 108+470 km 09:30-11:30 M6 autópálya, bal 92+000 km 12:30-14:30 Szekszárd, Tartsay utca 2. 15:00-17:00______Szekszárd, Rákóczi utca 34-40. 09X3 0-10.00 Németkér, Széchenyi u. 45 10:30-12:30_______________Paks, Kishegyi u. 14. 13:00-14110 Paks, EhrerMő út Ounacenter 09:00-11:45______61<s főút 68+350 kmezehrény 14 15-16:00 Simontomya, Igán n. 8. 16:45-18:30______65ös főút 56+050 kn+szelvény ______VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -131 cm, Paks -2 cm, Dombori 12 cm, Árvízkapu 388 cm, Baja 114 cm. A Sió Palánknál 187 cm. l

Next

/
Thumbnails
Contents