Tolnai Népújság, 2015. augusztus (26. évfolyam,179-203. szám)

2015-08-15 / 191. szám

2015. AUGUSZTUS 15., SZOMBAT MOZAIK g Julia Roberts nem válik, mert félti a pénzét a férjétől Szomorú eset, amikor egy há­zaspárt már csak a hatalmas va­gyon köt össze. A tengerentúli sajtó már jó ideje arról cikkez, hogy Julia és Daniel Moder ti­zenhárom év után szétmennek. Ez nem is lenne meglepő, hiszen a 47 éves, Oscar-díjas színésznő­ről köztudott, hogy nehéz termé­szetű.- Júliának semmi sem szent, és az indulatain is nehezen ural­kodik. Nemrég egy Los Ange- les-i étteremben ebédeltek, ahol Daniel kedves volt a pincérnő­vel, viccelődtek, amin Julia per­sze egyből kiakadt - mesélte a sztárpár egyik ismerőse a Vari­ety hasábjain.- Először az étteremvezetőt hívta, hogy azonnal tüntessék el a felszolgálót, magából kikel­ve csapkodott, majd a férjével kezdett vitatkozni, mert szerin­te Daniel megbámulta lányt, és flörtölt vele. Ezt a kiabálást már a gyerekek, Phinnaeus, Hazel és Henry sem bírták: sírva fa­kadtak, és kérlelték a szüleiket, hogy menjenek haza. Sajnos nem ez az első alka­lom, hogy nem képesek palástol­ni a konfliktusukat, pedig még egy szakembert is felkerestek. De vajon miért nem válnak el, és élik tovább békében az életüket?- Julia szerint a férje félrelép, míg Daniel azon van kiakadva, hogy Julia betegesen féltékeny, és gyakran agresszív - folytatta a bennfentes. - Felkerestek egy pszichológust, ám még ő is azt tanácsolta nekik, hogy vessenek véget a kapcsolatuknak. Ez azon­ban nem könnyű: nem kötöttek házassági szerződést, így min­den vagyonúkon osztozni kéne. Julia viszont azt mondja, hogy a 370 millió dollárért ő dolgozott meg, és egy centet sem akar ad­ni Dánielnek. Hot! magazin Julia Roberts filmszínésznő Hernádi Judit nem gondolkodik élete fordulópontjain „Nem ok nélkül félnek tőlem a férf Hernádi Judit 59 évesen is sze­xi, a hosszú combjait a huszon­éves lányok is megirigyelhetik. Nem titkolja a korát, és számá­ra az öregedés sem tabutéma. Hotl-interjú hotmagazin@mediaworks.hu Hatalmas, igéző szemek, a férfi­ak tekintetét mágnesként von­zó dekoltázs és a világ legjobb lába - a legtöbb férfinak ez jut először eszébe Hernádi Juditról, aki után ma is megfordulnak az utcán. De hogyan éli meg az idő múlását a színésznő? „Nem attól nő valaki, bogy gyereket tud szülni”- Tény, hogy az ember egyre in­kább elveszíti a lehetőségeit, pél­dául már nem játszhatom el Júli­át, de én már nem is vágyom erre. Bizonyos dolgok elmúlnak, de az­zal nem értek egyet, hogy a nők­nek nehezebb lenne elfogadniuk az öregedést. Meg kell nézni az öt­ven körüli férfiakat. Ahogy látom, ők sokkal nagyobb arányban ve­szítik el a formájukat, az önisme­retüket és ezzel az önkontrollju- kat is. Azt hiszik, attól, hogy még képesek reprodukálni magukat, fiatalok maradnak. Arra bazí- rozni, hogy nekik még működő spermáik vannak, eléggé szánal­mas. A hölgyeknél a változás fo­kozatosan következik be, és nők tudunk maradni azután is, hogy a reprodukció szakasza lezárult az életünkben. Nem attól nő va­laki, hogy gyereket tud szülni! - vélekedett a színésznő, akinek esze ágában sincs siratni a múl­tat. - Nem nézek vissza, az életem nagy fordulópontjain sem gon­dolkozom. 16 évesen otthagytam a gimnáziumot, és eldöntöttem, hogy színésznő leszek. Fájdalmas volt a szüleimnek és nekem is, és akkor még fogalmam sem volt, hogy egy évvel később már ját­szani fogok egy filmben. Rende­sen megszenvedtem, amikor fel- mondtam a Vígszínházban, nem is értett senki. Azt gondolták, el fogok tűnni, végem van. De nem éreztem jól magam, és lépnem kellett. Ahogy öregszik az ember, bizonyos ajtók bezárulnak, de ki lehet nyitni újakat. Nagy döntése­ket azonban már nem kell meg­hozni - magyarázta. „A magánéletben undok tudok lenni” Pár éve a lányának vett egy lakást, és elköltöztette. Úgy gondolta ugyanis, hogy a leg­nagyobb ajándék, amit egy szü­lő adhat a gyerekének: a lehető­ség az önállóságra. Férfi azon­ban azóta nincs mellette, egye­dül él.- Soha nem vettem észre, ha tetszettem egy férfinak, még a pályám kezdetén sem. Nem iga­zán érdekelt, milyen nőnek tar­tanak. Abból ugyanis nem lehet megélni, ha valaki bomba nő - illetve van, akinek sikerül, de szerintem az rettenetesen unal­mas. Nincs pasi, és ezt nem is szeretném tovább ragozni. Biztos félnek tőlem a férfiak, és van rá okuk, mert eléggé undok tudok lenni. Persze ez csak egy védekezés a részem­ről, csigaház, ahová ne akar­jon más belépni. Nyilván azért viselkedem így, mert nem aka­rok magam mellé senkit. Jól va­gyok így. „Mindent Éváról”, a Belvárosi Szín­házban Hernádi Judit ép­pen egy bemutató­ra készül, amelyben egy ünnepelt, de idő­södő színésznőt egy fiatal, gyönyörű kolléganője leta­szít a trónról.- Egy ötvenes nőt alakítok, aki bölcsen felmé­ri lehetőségeit, és félreáll. Ne­kem szeren­csére nem kell ilyen problé­mával szembe­néznem a való életben. Igaz, hogy egyre ke­vesebb idős nőt kell eljátszani a színházban, de még rengeteg mun ka vár rám. Jennifer Aniston látványos menyegzője - nászút Bora Borára Érdekességek az év esküvőjéről Minden bizonnyal erre a frigyre várt már a fél világ, de mert nem szerették volna, hogy a nagy na­pot paparazzik zavarják meg, így minden a legnagyobb diszk­réció mellett zajlott. A vendé­gek úgy tudták, Justin Theroux születésnapi bulijára mennek, és csak a helyszínen, a Bel Air-i villa kertjében szembesültek az­zal, hogy itt bizony esküvő lesz. A hetven meghívott vendég kö­zött olyan világsztárok voltak, mint Ellen DeGeneres és Portia de Rossi, Courteney Cox, Lisa Kudrow, Tobey Maguire, Jimmy Kimmel és Jason Bateman. A fo­tókat a botrányairól híres Terry Richardson készítette, a sztár­vendég pedig Sia volt, aki kon­certet adott a párnak nászaján­dék gyanánt. A gyűrűket Tobey Maguire fe­lesége, Jennifer Meyer készítet­te. Bennfentesek szerint a két gyűrű ára megközelíti a három­millió forintot. Az ifjú pár már másnap reggel magánrepülővel Bora Bora szigetére repült, ám meglepő módon a mézeshetekre Courteney Cox, valamint Jason Bateman és a családja is velük tartott. Az is biztos, hogy Jenni­fer valamelyik kedvenc divathá­zából választotta a ruháját. Szó­ba jöhet az Yves Saint Laurent, a Versace, illetve a Prada is, de legalább négymillió forintnak megfelelő összeget fizetett a ki­szemelt darabért. Hot! magazin POÉNPERCEK- Nagyon peches vagyok, Gi­ziké - panaszkodik új isme­rősének Kovács. - Annak a kis, undok, kopasz pasasnak azt mondtam, hogy az éne­kesnő úgy néz ki, mint egy tehén, és kiderült, hogy a fér­jével beszéltem.- És az apám mit szólt erre? A vendégek távoztával így szól urához a háziasszony:- Ezek a mocsok vendégek ellopták két kanalunkat.- Melyikeket?- A „Hotel Savoy” feliratú- akat. A frissen meggyógyult alko­holista bemegy a munkaköz­vetítőbe, ajánlanak is neki egy munkát, ahol nettó 120 ezer forintot keresne, mire ő:- Az nem jó, mert ha túl sok pénzt kapok, fizetéskor beme­gyek a kocsmába, és újra rá­szokom az alkoholra.- Akkor talán lenne egy má­sik munka, ott csak 60 ezret keresne, de csak napi 6 órát kellene dolgoznia!- Az sem jó, mert ha sok időm lesz, akkor megint a kocsmában kötök ki. Nem le­hetne valamilyen munkát ta­lálni napi 10 órában, ahol csak 30 ezret fizetnek?- Olyan is van, de sajnos mindegyikhez diploma kell. Meghalt az angol komikus Elhunyt 88 éves korában az an­golok kedvelt komikusa, Ste­phen Lewis, akit a magyar kö­zönség is láthatott A buszon és A bor nem válik vízzé című so­rozatokban. Egy londoni szana­tóriumban érte a halál, és uno­kahúga, Rebecca a sajtónak azt mondta, a komikus az utolsó na­pokban is jókedvű volt, folyama­tosan énekelt és viccelődött, ad­digi életéhez hűen. Lewis az ötvenes évek vé­ge óta jelen volt a brit televízió­ban, a kiugrást A buszon jelen­tette, az 1969 és 1973 között fu­tott sorozat mellett több film­ben is eljátszhatta Blakey ka­rakterét. Ezután még több, itt­hon kevéssé ismert szériában is szerepelt, majd 1988 és 2007 között játszott A bor nem válik vízzé című produkcióban, ame­lyet a brit szitkomok közül a leg­többet ismételtek 2013-ban (ab­ban az évben 1888-szor ment Nagy-Britanniában). Tavaly nyáron még a fiával állt perben, most viszont a férjével háborúzik a 88 esztendős díva Gina Lollobrigidának elúszik a vagyona! Nem kis pénzről van szó: nagy­jából 11,2 milliárd forintra be­csülik az ingatlanok, ékszerek, részvények és befektetési arany értékét, amelynek egy részétől a filmcsillagnak most búcsút kell venni. De a fia sem jár jól, akivel időközben Gina Lollobrigida né­miképp megbékélt, hiszen a há­zassági szerződés értelmében halála után minden a férjet illeti. Javier Rigau 26 éves volt, amikor a nyolcvanas években megismerkedett az egykor a vi­lág legszebb nőjének tartott, ám akkor már a hatvan felé közele­dő dívával. Éveken át minden­ki biztosra vette, hogy a férfi Lollobrigida vagyonára utazik, de a színésznő nem foglalko­zott ezekkel a véleményekkel. Sőt, 2010. november 29-én egy barcelonai templomban a film­sztár távollétében egybekeltek, és a házasságot 2013-ban anya­könyvezték is. A díva azonban az idén pert indított a férfi ellen.- Ez egy dögkeselyű! Az állí­tólagos menyegzőről fogalmam sem volt, és az esküvői aláírá­som is hamis - fakadt ki Lol­lobrigida. A bíróság azonban pár hete megállapította, hogy az aláírása valódi. Az ítélet el­len természetesen fellebbezett, de ha másodfokon is a férfinak ad igazat a spanyol bíróság, ak­kor fizetnie kell. Ez jött kapó­ra a fiának, akivel viszont ta­Mikor még békében élt Gina Lollobrigida és ifjú férje, Javier Rigau valy nyáron zárult le a peres­kedése, mivel Milko gondnok­ság alá akarta vetetni az édes­anyját.- Az anyámnak elment az esze, azt sem tudja, mit csinál - állította akkor a fia a színész­nőről, ám az édesanyja azt a pert megnyerte. Ezt követő­en egy éve egyáltalán nem be­széltek egymással, de a hírek szerint a mostani bírósági íté­let újra összehozta őket. A szí­nésznő vagyonát ugyanis most csak úgy tudják megmenteni, ha újabb bizonyítékok alapján megállapítják, hogy Lollobri­gida nem volt beszámítható, amikor aláírta a házassági pa­pírokat. Hot! magazin 32 közös év után A színésznő 1927-ben született, a római képzőművészeti Akadé­mián festészetet és szobrásza- tot tanult. 20 éves volt. amikor a Miss Italia szépségversenyen 3. helyezést ért el - ezután indult el filmes karrierje. Világsztár lett, a férfiak a lábai előtt hevertek, választhatott volna dúsgazdag férjet magának, de ő egy szlovén származású orvoshoz ment hoz­zá. akivel 22 évig élt együtt. A vá­lása után sokáig egyedül volt. de 56 évesen egy partin megismer­te a 26 éves spanyol fiút, a ké­sőbbi férjét, akivel most, 88 esz­tendősen pereskedik. * 1 * l * *

Next

/
Thumbnails
Contents