Tolnai Népújság, 2015. augusztus (26. évfolyam,179-203. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2015-08-09 / 29. szám
g INTERJÚ 2015. AUGUSZTUS 9., VASARNAP Világbajnoki arany 10 év után, 30 évesen - ez nem öröm, hanem boldogság véli Cseh László, aki már Riónak rendel alá mindent. Egy esküvő azért még belefér. KAZANY A KEDVENCEM LETT Cseh László hat különböző egyéni számban 11 világbajnoki érmet nyert. Eddig. Harminc évesen most újra világbajnok lett, és azt mondja, ha Rióban valóra váltja legnagyobb álmát, akkor sem biztos, hogy befejezi. Azért, mert az úszásban mindent szeret. Persze Diát, a barátnőjét, még jobban. Úgyhogy el is veszi feleségül. Azt, hogy mikor, még az arany feletti boldogságában sem kotyogta ki, de azt igen, hogy meglepetés esküvőre készülnek. Fábos Erika- Mit érzett, amikor meglátta az eredményjelzőn, hogy tíz év után újra sikerült?- Nem is tudom elmondani, annyi mindent. Ez olyan, mint egy álom, miközben rengeteget küzdöttem érte, tehát mégsem ez a helyes megfogalmazás. Nem lehet mindent elmondani szavakkal, sorolhatnám hosz- szan, de hiába is próbálnám.- Az elmúlt évek világversenyei után annyiszor beszélt arról, hogy nem tudta megmutatni a legjobb formáját, hogy bent maradt rengeteg erő. „Ugye megmondtam!” - ezt is érezte?- Érdekes, de van valami ilyen érzésem is. Önigazolás. Annyiszor mondtam, hogy több volt bennem, mint amiről az eredményem szólt. Most itt van, meg tudtam mutatni, hogy nem csak a levegőbe beszéltem. Különben ennek ellenére úgy érzem, most is maradt még bennem...- Tudott azért aludni a boldogságtól?- Egy keveset.- És örülni is mer már, vagy még alig hiszi?- Azonnal örültem. Felfogtam. Nem is öröm, ez boldogság. Az a része, hogy sikerült, rögtön tudatosult. Aztán másnap jött az igazi jó érzés. Megkönnyebbültem, felszabadul- tabb lettem.- Nagy teher volt?- Hatalmas. Alig bírtam kivárni, hogy elkezdődjön Ka- zanyban a verseny. Készültünk, készültünk és tudtam, hogy itt derül majd ki igazán, hogy mindez mennyit ér, hogy jó módszert választottunk-e, hogy sikerül-e? Amikor az első számok után láttam az eredményeket, az rengeteg erőt adott, és azóta minden lépés jól jön ki. Kazany a kedvencem lett.- Lehet azért fokozni: azt például tudja, hogy rekord, hogy a hetedik világbajnokságán szerez érmet?- Nem számoltam utána, itt tudtam meg. Valóban. 2003- ban, 17 évesen értem el életem első nagy eredményét, vb-ezüstérmes lettem egy felnőtt versenyen. Az akkor elég sokat eldöntött. A mostani is nagyon fontos verseny nekem.- Az is rekord, hogy ennyi idősen világbajnok lett.- A mezőny nagy részénél jó tíz évvel idősebb vagyok, de sosem gondoltam, hogy öreg lennék ahhoz, hogy ezt a célt elérjem. Ezért dolgoztam, másként nem ment volna. Remélem, hogy a következő aranyéremre nem kell tíz évet várnom. Cseh László edzőt és uszodát váltott, ami valószínűleg nagyban hozzájárult a kazanyi vébén elért eredményeihez. A 30 éves versenyző érzi magában az erőt, hogy megszerezze a vágyott olimpiai aranyat is.- Michael Phelps edzője is lelkesedve dicséri önt. A magyar lapok is elismerésekkel vannak tele. Eljut ez önhöz verseny közben?- Persze. Nagyon sokat jelent, erősíti az önbizalmamat. Az egész verseny hangulatát meghatározza, ha vannak sikerek, s jönnek ilyen hírek.- Arra sosem gondolt, hogy ha nem Michael Phelps és Ryan Lochte idején versenyzett volna, szólhatott volna az egész korszak Cseh Lászlóról?- Ilyeneken nem gondolkozom. Ellenfelek mindig lettek volna, ezek a dolgok nem eny- nyire egyszerűek. Ők előre vitték az úszósportot, és az is nagyszerű dolog, ha az ember valódi ellenfelek között versenyezhet.- Azt mondják a 200 pillangóról, aminek a világbajnoka lett, hogy az egyik legnehezebb úszószám. így érzi?- Nehéz szám, de a 400 vegyes szerintem nehezebb. Nekem személy szerint a 200 méter vegyes a legnehezebb. Mindig az veszi ki belőlem a legtöbbet.- A döntő minden erőt kivesz?- A 200-as döntő utolsó méterein szinte meghaltam. A karjaim nem akartak működni, nem is tudom, honnan jönnek ilyenkor a tartalékok, amik segítenek végül. Nagyon tud fájni. Mégis úgy van, hogy nem az aranynál, vagy győzelemnél fáj a legjobban. Volt úgy, hogy vesztesként jobban elfáradtam, mintha megnyertem volna a versenyt, de nem azért, mert kiúsztam magam, hanem mert nem tudtam lazán úszni. Erőlködtem, görcsöltem, ami még jobban fáj, mint amikor az ember jó formában, lazán képes teljesíteni, miközben persze beleszakad, úgy ad ki magából mindent.- Azt nyilatkozta, sok mindent másként csinál, amióta edzőt és klubot váltott.- Január óta más módszerekkel, új edzővel készülök. Teljesen más hangulatban telik a felkészülésem, a lelkiállapotom sokkal jobb, mint eddig volt. Eger nyugodt város, más hatással van rám az a környezet, mint a pörgős főváros. Pla- gányi Zsolttal a pályafutásom elején már dolgoztam, szóval könnyű volt újra megtalálni a közös hangot.- Miért őt választotta?- Emlékeztem rá, hogy türelmes, gondolkodó edző. Több embert is el tudtam volna fogadni, de ő volt az első. Hálás vagyok, hogy belevágott. Tetszik, hogy rugalmas, nagy bizalommal van a versenyzői iránt, újító módszerekkel dolgozik. Mindent meg tudok vele beszélni. Egészen apró lelki dolgokat is, amiket ha nem beszélek ki, lehetne belőle gondom egy versenyen. Örülök, hogy váltottam, és annak is, hogy megkaptuk ezt az útbaigazítást mindketten.- Plagányi Zsoltnak edzőként ez az első világbajnoksága.- Igen, így van, de gyorsan feltalálta magát. Az elején végigjártuk együtt, amit muszáj volt, de azóta - hiába a rutinom -, ő segített nekem többet, mint én neki.- Emlékszik még arra a pillanatra, amikor eldőlt, hogy úszó lesz, vagy ez a családi hagyomány miatt nem is volt kérdés?- Mindig szerettem a vizet, ez pici koromban kiderült, mert alig lehetett kiszedni belőle. Négy évesen vitt el apukám először az uszodába. Arra már nem emlékszem, hogy mikor történt, hogy ez az egész eldőlt - magától alakult így. Szerettem versenyezni, és amikor már az országos bajnokságon is jöttek eredmények, tudatosabban léteztem az edzéseken, tudtam azt is, hogy ameddig lehet, el szeretnék menni.- Nagyon kemény a munka, amivel az úszás ezen a szinten jár. Hogyan lehet ilyen hosszú ideig bírni? Gondolt már rá, hogy befejezi?- Egy átlagembernek biztos furcsa is, de mi találunk ebben szeretnivalót. Különben nem lennénk képesek ennyi ideig csinálni. Mert az valóban ke-| mény, hogy háromnegyed hatkor kezdek a medencében, fél tízig, tízig folyamatosan edzünk, délután négytől este hat, fél hétig ugyanez. Közte pedig csak pihenés. Van, hogy fáradt vagyok, és nem esik olyan jól, de nagyon élvezem, hogy a vízben lehetek. Nem tartom unalmasnak, nem éreztem még, hogy elég volt. Mindent szeretek, ami az úszáshoz tartozik, nem csak a sikert, vagy ami jó. Minden edzésen van valamilyen kitűzött célom, és közben ezen-azon jár az agyam, szóval még azt sem találom unalmasnak.- Ha Londonban sikerült volna, lehet, hogy most nem úszik már? NÉVJEGY CSEH LÁSZLÓ 198S-8EÍ: született, gyerekkora óta a Kőér utcában úszott, előbb a Budapesti Spartacus majd a Kőbánya SC színeiben. 2003-B szerezte meg első nagymedencés érmét a barcelonai vb- n, 400 vegyesen lett második. Azóta minden év, minden nagypályás világversenyéről hozott érmet. Három olimpián 3 ezüst és 2 bronz a mérlege. Az Eb-ken minden idők legeredményesebb mágikus. Mondjuk, ha Rióban sikerül aranyat nyernem, meglehet, hogy éppen azért fogom folytatni. Olimpiai aranyam még nincs, de érzem, hogy képes lennék rá, hogy ez reális cél. Na, de nem az éremgyűjtő szenvedély a lényeg. Az eredmények fontosak, az, hogy képes vagyok-e erősen vágyódni, van-e motivációm ahhoz, hogy tovább csináljam. Egyelőre csak Rióban gondolkodom. Mindent annak rendelek alá.- Közelebb van hozzá, mint Londonban?- Most úgy érzem, hogy közelebb, mint bármikor. Most. De nem ez a kérdés, hanem az, hogy egy év múlva mit fogok érezni.- A csapat mennyire tudott ösz- szetartó lenni a világbajnokságon, tudták egymást is figyelni, vagy mindenki a saját dolgára koncentrált?- Egy helyen laktunk, ugyanott étkeztünk, együtt buszoztunk, szóval sokat voltunk együtt. Jó hangulatban. Örülünk egymás sikereinek. Jó érzés, amikor a többieknek megy, amikor jönnek az érmek, az húz bennünket, mert úgy érezzük, ez egy erős csapat, ami plusz erőt ad.- Mi ad még erőt? Azt olvastam esküvőre készül.- Igen, a magánéleti harmónia is fontos. Nyolc éve vagyunk boldogok együtt, úgyhogy hamarosan sor kerül az esküvőre, yalóban.- Még az olimpia előtt?- Magánéleti dolgokról még a nagy boldogságomban sem szeretnék pletykásabb lenni. Egyébként sem tudnék, a szervezés Diára van bízva. Időm sem lenne rá, ráadásul ilyesmiben ő nagyon jó. Nekem meglepetés esküvőm lesz.- A sok edzés és verseny között mikor volt ideje ismerkedni?- Természetesen csak az uszodában. Az egyik verseny után ő hozta az érmeket a dobogóhoz. Nagyon tetszett nekem, megkérdeztem, lenne-e kedve találkozni velem. Volt. Szóval, ezt elég szerencsésen oldotta meg az élet.- Édesapja is részt vett két olimpián. Arról beszélgettek már, hogy kettőjük után lesz-e harmadik Cseh László olimpikonunk?- Majd meglátjuk. Beszéltünk már a családalapításról, de ez nem rajtunk múlik. Ha a gyerekünknek kedve lenne az úszáshoz, vagy más élsporthoz, annak nagyon örülnék, de ha nem, csak miattam nem fog versenyezni. gyár úszója 12 aranyéremmel, két ezüsttel és három bronzzal. Az országos versenyeken 2001-ben 100 háton nyert először aranyérmet. Azóta, összesen 87-szer állt fel a dobogó tetejére. Édesapja, idősebb Cseh László, a 60-as években kiváló úszó volt. Halásztelken él. a Műszaki Egyetem műszaki-menedzser szakán tanul. a számítástechnika, a fotózás, a mozi és a horgászat. I