Tolnai Népújság, 2015. augusztus (26. évfolyam,179-203. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2015-08-09 / 29. szám
2 KÖZÉLET Segítő fórum alakul a felzárkóztatásért A kormány Felzárkózást Segítő Gazdasági Fórum felállításáról döntött, amelynek feladata, hogy a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának összehangolásával segítse a hátrányos helyzetűek felzárkózását, foglalkoztatását. A testület feladatot kap a munkanélküliséggel leginkább sújtott társadalmi csoportok esélyteremtésének elősegítésében és javaslatokat fogalmaz meg a romák verseny- szférában való foglalkoztatásának ösztönzésére. MTI Egyre kevesebb az orosz vendég Az utóbbi hónapokban 10-15 százalékkal csökkent az Oroszországból Hévízre érkező vendégek száma, de ezt ellentételezi valamennyire a belföldi, illetve főként a cseh és a szlovák turisták számának emelkedése a privát szállásokon is - mondta Papp Gábor, a város polgármestere tegnap. Reményei szerint év végéig legalább a tavalyi, egymilliót jóval meghaladó vendégéjszakát töltenek majd el Hévízen az ide látogatók. MTI Elfogták tegnap a gyarmati gyilkost FEHÉRGYARMAT Elfogta a rendőrség a májusban Fehérgyarmaton történt emberölés gyanúsítottját, a 37 éves helyi lakost a Nyíregyházi Járásbíróság szombaton előzetes letartóztatásba helyezte - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság A férfi megalapozottan gyanúsítható annak a 75 éves nőnek a megölésével, akit fehér- gyarmati otthonában május 20-án találtak holtan. MTI Halálos vonatgázolás történt a fővárosban Halálra gázolt egy Déli pályaudvar felé közlekedő vonat egy embert a fővárosban tegnap délben. A gázolás egy XI. kerületi vasúti átjáróban, a Repülőtéri út és a Kőér- berki út találkozásánál történt, a kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A gázoló vonat utasait mentesítő járat vitte tovább, a vonatközlekedés a kora esti órákra állt helyre. MTI 2015. AUGUSZTUS 9., VASÁRNAP Migránsok: egyre több a támadás, egyre több a bűncselekmény Szintén börtönőr (volt) az újabb gyanúsítottja annak a szegedi támadásnak, amelyben egy társaság a bőrszíne miatt migráns- nak nézett egy magyar állampolgárságú fiút, ezért őt és a védelmére kelő barátnőjét is súlyosan megverték. Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője közölte: a férfi a megalapozott gyanú szerint bekapcsolódott a már előzetes letartóztatásban lévő társa és a sértettek közötti dulakodásba egy az eljárás során még ismeretlen társával együtt. A kirúgott börtönőr a gyanú szerint egy másik sértettet is bántalmazott, majd a helyszínről társaival együtt távozott. De nem csak „vélt”, valódi menekülteket is egyre több támadás ér Magyarországon. Tegnap egy szír határsértőt raboltak ki Szegeden. A rendőrség tájékoztatása szerint: K. Antal és P. József június 28-án éjszaka megegyezett egy szír állampolgárral a Kolozsvári téren abban, hogy Budapestre viszik őt. Tankolásra előlegként 200 eurót kértek, egyikük elhajtott a helyszínről, és nem is tért vissza. A helyszínen maradó P. Józsefhez még csatlakozott három társa, körbefogták a szír férfit. P. József újonnan érkezett társai magukat rendőrnek adták ki, de mivel ezt a szír férfi nem hitte el, lefogták, és elvették a táskáját, mobiltelefonját és készpénzét, majd elmenekültek. Kommunikáció: 25 milliárd talált gazdára BUDAPEST Hétfőn írja alá a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) a szerződést azzal a három céggel, amely elnyerte az állami hirdetések kezelésére vonatkozó 25 milliárd forint keretösszegű tendert - jelentette be az NKH elnöke. Nobilis Márton kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a jövőben a HG 360 Reklámügynökség Kft.-re, a Trinity Communications Kft. és Young and Partners Kft.-re, illetve a Mindshare Médiaügynökség Kft.-re bízzák az állami hirdetéseket. Mint elmondta: a kormány októberben döntött arról, hogy olcsóbbá és átláthatóbbá teszi az állami reklámpiacot és összevonja az állami hirdetéseket. Ez azt jelenti, hogy a közbeszerzés nyomán a mintegy 1500 állami szervezet nem külön-külön fog kommunikációs partnert keresni, hanem a tendernyertes három társaság nyújt számukra reklámszolgáltatást. MTI Csökkentik az állami bürokráciát BUDAPEST A következő időszak feladata az állami bürokrácia csökkentése és a vállalkozások terheinek mérséklése lesz - mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára tegnap. Az államtitkár Glattfelder Béla szerint ezek a lépések és a magyar, illetve európai uniós források együtt biztosítják, hogy a magyar gazdaság tovább bővüljön. Glattfelder Béla kiemelte: a jövőben az iparfejlesztésben hangsúlyosan kell figyelembe venni a térségi szempontokat, például azt, hogy leginkább a szabad vállalkozási zónákban jöjjenek létre új munkahelyek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdaság stabil alapok mellett bővül. Tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 3,6 százalékkal nőtt, 2015-re pedig tartható a várt 3,1 százalékos növekedés. MTI Budapest önkormányzata - az irányítása alatt álló közműcégek segítségével - tranzitállomások létrahozásával próbálja rendezni a pályaudvarok körül kialakult áldatlan állapotokat. London a Csalagutat is lezárná, hogy kívül tudja a migrán- sokat, akik Bécsben luxusáron nyomorognak motelekben. Mediaworks-összeállítás BUDAPEST Megnyílt az első, a migránsok által önkéntesen igénybe vehető úgynevezett tranzitzóna tegnap a Keleti pályaudvar épülete előtti aluljáróban - jelentette be Pető György, a Fővárosi Ön- kormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetője. Pető hangsúlyozta, nem tudják varázsütésre eltűntetni a bevándorlókat a fővárosi járdákról és közterületekről, a tranzitövezet létrehozásával a probléma tüneti kezelése zajlik. Ezzel a lépéssel azonban megteremtik annak a lehetőségét, hogy csökkentsék a migránsok jelenlétét a zónákon kívül. Lehúzzák a menekülteket Becsben száznál is több hotel áll az embercsempészek rendelkezésére. hogy az átutazó, illegális menekülteket elszállásolják rövid időre - jelentette az osztrák közszolgálati média (ORF) a Szövetségi Bűnügyi Hivatal tájékoztatására hivatkozva. Legutóbb Bécs 17. kerületében. Hemals városrészben vizsgáltak a hatóságok egy hotelt, amely nyolcvan és száz euró (25-30 ezer forint) közötti összeget kér a menekültektől néhány óra pihenésért. A hotel igencsak túlzsúfolt, az is előfordult, hogy a szaunában vagy a fürdőben kellett aludniuk a migránsoknak. A lakosok bejelentése alapján figyelt fel a hatóság a szállóra, ahol aztan több el- iSfiofZcSi larcoir. A Keletinél tájékoztató táblák segítenek a migránsoknak, hogy megtalálják a zónát. A Fővárosi Vízművek mobil ivókuBezárják a britek a A brit kormány, a migránsok folyamatos „támadása” elleni védekezésként, éjszakára lezáratná a szigetországot Franciaországgal összekötő Csalagutat. A hírre reagálva százmillió fontos kártérítési perrel fenyegette meg a Eurotunnel elnöke a brit kormányt. Jacques Gounon tat létesített a helyszínen, a Csatornázási Művek lehetővé tette, hogy a migránsok mosdóba mehessenek, valamint lezuhanyozhassanak. A Budapesti Közlekedési Vállalat két, a városi forgalomban nem használt, de érvényes műszakival rendelkező Ikarusz 280-as csuklós autóbuszt indított a pályaudvarok között, a buszok reggel fél nyolctól 23 óráig közlekednek. A járműveket naponta fertőtlenítik. A Fővárosi Közterületfenntartó a takarítási munkákat, valamint a szemétgyűjtő edények kihelyezését vállalta. A migránsok által Csalagutat? magyarázatot kért a brit tervekkel kapcsolatban, és emlékeztetett arra, hogy ha a szigetország kabinetje valóban lezáratja a létesítményt éjszakára, az Eurotunnel a szerződés értelmében kártérítést követelne, amelynek mértéke akár évi 200 millió font is lehet. használt területeken kétnaponta éjszakai műszakban végzik a fertőtlenítő mosást, klórtartalmú fertőtlenítőszerrel és nedves technológiával, a szemetet jelenleg naponta 2-3 alkalommal viszik el. További tranzitállomások létrehozását is tervezi az önkormányzat. A Nyugati pályaudvar mellett egy jelenleg használaton kívüli, egykori vasúti területen szándékoznak zónát kijelölni, míg a Déli pályaudvarnál az aluljáró gyalogosok által kevésbé használt részében létesítenek ilyet. Milliárdos plusz forrással számolhat jövőre a felsőoktatás, például az életpályamodell bevezetésére Magyar egyetemek a világ legjobbjai között MAGYARORSZÁG Tizenegy magyar egyetem jutott be a legjobb kétezer közé a University Ranking by Academic Performance legfrissebb egyetemi rangsorában - adta hírül tegnap az Eduli- ne szakportál. A tudományos publikációk alapján összeállított lista élén a Harvard áll. A legjobb 800 közé öt magyar egyetem került, de a kétezres listára már 11 fért fel. A hazai intézmények közül a legjobb eredményt az Eötvös Loránd Tudományegyetem érte (513.), a Debreceni Egyetem (522.) idén megelőzte a Semmelweis Egyetemet (591.). Őket követi a Szegedi Tudományegyetem (648.), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (782.), a Pécsi Tudományegyetem (877.), a Pannon Egyetem (1322.), a Szent István Egyetem (1496.), a Közép-európai Egyetem (1630.), a Budapesti Cor- vinus Egyetem (1727.) és a Miskolci Egyetem (1982.). A magyar kormány szerint ez az eredmény még javulhat, hiszen mintegy hétmilliárd forintos többletforrással számolhat jövőre a felsőoktatás, amelynek támogatása 191,6 milliárdról 198,1 milliárd forintra növekedik - közölte Rétvári Bence. Az emberi erőforrás minisztérium parlamenti államtitkára kifejtette: az egyetemek, főiskolák az idei évhez képest 789,1 millió forinttal számolhatnak a felsőoktatási intézmények által fenntartott közA pótfelvételi határideje hétfő, aki be akar kerülni, még jelentkezhet nevelési intézményekben a pedagógus-életpálya bevezetésére, a pedagógus minősítésekre, illetve gyermekétkeztetésre. A felső- oktatási vagyongazdálkodási feladatokra biztosított 5,3 milliárd forint többlet nyújt forrást a felsőoktatási ágazat legelőnytelenebb és a továbbiakban felsőoktatási célokra nem, vagy csak részben hasznosított PPP-konstruk- cióinak kiváltására. A fejezeti sor túlléphető, de csak a kormány engedélyével. VR Pótfelvételi: holnapig még beadható! Hétfőig, és csak elektronikus utón nyújthatnak be pótfelvételi kérelmet azok a diákok, akiket az általános felvételi eljárásban nem vettek fel, vagy akik az idén nem jelentkeztek felsőoktatási intézménybe. A pótfelvételi eljárásban egyetlen intézmény egyetlen képzését lehet megjelölni. A pótfelvételi során kizárólag önköltséges képzések indulnak, ez alól kivételt jelentenek a magyar egyetemek, főiskolák határon túli képzései, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzései. Az eljárás díja 5 ezer forint, amelyet szintén a fenti határidő lejártáig kell befizetni. 4 i ( I 4