Tolnai Népújság, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-31 / 178. szám
14 SPORT - SZOLGÁLTATÁS 2015. JULIUS 31., PENTEK Úszóink célja: felülmúlni a 2013-as eredményeket ÚSZÁS Tizenhat magyar úszó próbál szerencsét a vizes sportok 16. világbajnokságán az orosz- országi Kazanyban, ahol vasárnaptól zajlanak a versenyek. A cél: a 2013-as barcelonai csúcs- találkozón elért ötérmes teljesítmény - a három arany, egy ezüst és egy bronz - túlszárnyalása. A tavalyelőtti vb-eredmények felülmúlása alapvetően a válogatott három kiemelkedő alakjának teljesítményétől függ. Az 50 méteres medencében háromszoros világ- és a kilencszeres Európa-bajnok Hosszú Katinka, aki Barcelonához képest ezúttal eggyel több egyéni számot, tehát összesen hetet vállalt, a 2013-as két vegyesaranyával a magyar úszósport első háromszoros női világbajnoka lett. A 200 méter mellen 2012-ben Londonban olimpiai bajnok, eddig kétszeres Eb-győztes Gyúrta Dániel tovább nyújthatja páratlan sorozatát: egymás után negyedszer is világbajnok lehet. Az olimpiákon három ezüstöt és két bronzot, vb-ken egy aranyat, négy ezüstöt és négy bronzot, Eb-ken pedig 12 aranyat,- három ezüstöt és négy bronzot szerzett Cseh Lászlónak szintén akad külön motivációja: a versenyző 13 éve minden világversenyén nyert legalább egy érmet. Ott lehet még a végelszámolásnál Bernek Péter, Kapás Boglárka, Jakabos Zsuzsanna, s a két Verrasztó, Evelyn, valamint testvére, Dávid is. B. L. Két vereség után javított Merész András együttese a vb-n A magyar női vízilabda-válogatott két vereség után utolsó csoportmérkőzését megnyerte, a franciák elleni 18-3-as sikerrel négyesében harmadik lett, így az amerikaiakkal találkozik a nyolc közé jutásért a kazanyi vizes világbajnokságon. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu VÍZILABDA Keszthelyi Rita jóvoltából egy gyorsan befejezett akció eredményeképpen hamar vezetéshez jutott a magyar válogatott a két forduló után egyformán pont nélküli csapatok találkozóján. Röviddel később újfent emberelőnyből, s megint Keszthelyi talált be a franciák kapujába (2-0). A 200. válogatottságát ünneplő Bujka Barbara jegyezte a harmadik, a másik center, Tóth Ildikó pedig a negyedik gólt. 4-1 után, még az első negyedben Keszthelyi triplázott (5-1). Bujka-góllal indult a második játékrész (6-1), utána azonban elmaradtak az újabb találatok, pon- tatlanná.váltak a támadásbefejezések, s a nagyszünetig - egy ízben - már csak a franciák voltak eredményesek (6-2). A harmadik negyedet is Bujka vezette fel egy remek ejtéssel (7-2), majd sorozatban estek a magyar gólok, s az utolsó szünetig az ösz- szesen ötször is eredményes Keszthelyi, továbbá a játékrészben duplázó Bujka, illetve Antal Dóra, Tóth és Illés Anna révén 13-2-re húzott el a válogatott. Keszthelyi Ritának nem volt oka a szomorkodásra, hiszen öt gólt dobott a franciák elleni csoportmeccsen A lendület megmaradt a zárónegyedre is, amelyet „szokásosan” Bujka vezetett fel, majd folytatta hasonlóképpen, hat góljával a gárda legeredményesebbjévé lépve elő (15-3). Utána Kisteleki Dóra célzott pontosan egymás után háromszor is, beállítva a 18-3-as végeredményt. „Hozták a lányok azt, amennyi ahhoz kellett, hogy a csoport harmadik helye a miénk legyen, és a nyolc közé kerülésért játszhassunk. Felpörögve, sokmozgásos játékkal, profi módon nyertek” - összegzett Merész András. Hozzátette, hogy a negyeddöntőbe jutás roppant nehéz feladatnak ígérkezik. „Az Egyesült Államok borzasztóan erős csapat, már félgólos győzelemmel is elégedett lennék..." - mondta a szakvezető. A magyar együttes szombaton 17.50-kor játszik a negyeddöntőért az Egyesült Államok olimpiai bajnoki címvédő csapatával, amely a C-csoportban második lett. Eredmény, D-csoport, 3., záróforduló: Magyarország-Fran- ciaország 18-3 (5-1,1-1, 7-0, 5-1). Gólszerzők: Bujka 6, Keszthelyi 5, Kisteleki 3, Tóth 2, Antal, Illés 1-1, illetve Guillet 2, Jaskova 1. A magyar férficsapat legközelebb pénteken száll vízbe a két játéknap után pont nélkül álló argentinok ellen (9.45 óra, tv: M4). Lapzárta előtt. Hetedik helyen végzett a nyíltvízi úszók 5 km-es csapatversenyében a Gyúrta Gergely, Székelyi Dániel, Risztov Éva összeállítású magyar együttes. Továbbjutottak a lányok ÜGYELETEK 2015. JÚLIUS 31-ÉN16 ÓRÁTÓL AUGUSZTUS 3-ÁN REGGEL 8 ÓRÁIG. SZEKSZÁRD: Felnőtt háziorvosi ügyelet: Vörösmarty u. 5. Telefon: 74/318-104. Ellátási terület: Szekszárd, Harc, Szálka, Őcsény, Kölesd, Kistormás, Zomba, Decs, Sárpilis, Kéty, Murga, Felsőnána községek felnőtt lakossága, Medina, Sióa- gárd, Szedres felnőtt és gyermek lakossága. Gyermekorvosi ügyelet: Szent István tér 18. Telefon: 74/318-104. Ellátási terület: Szekszárd, Harc, Szálka, Őcsény, Kölesd, Kistormás, Zomba, Decs, Sárpilis, Kéty, Murga, Felsőnána községek gyermek- lakossága. Fogászati ügyelet (szombaton és vasárnap 8-tól 14 óráig): Szekszárd, Szent István tér 18. Telefon: 74/315-454. BÁTASZÉK: Kossuth u. 54. Telefon: 74/318-104. Ellátási terület: Bátaszék, Báta, Alsónyék, Mórágy, Pörböly, Alsónána, Várdomb. BONYHÁD: Rendelőintézet, Baj- Csy-Zs. u. 25. Telefon: 74/318- 104. Ezen a telefonszámon hívhatják a Völgységi Központi Háziorvosi Ügyeletet Aparhant, Bá- taapáti, Bonyhád, Bonyhádva- rasd, Cikó, Grábóc, Győré, Iz- mény, Kakasd, Kisdorog, Kis- mányok, Kisvejke, Lengyel, Mőcsény, Mucsfa, Nagyvejke, Nagymányok, Tevel, Váralja és Závod lakói. DOMBÓVÁR: A felnőtt ügyelet a kórház bőrgyógyászati osztályán, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermekszakrendelé- si helyiségében. Telefon: 74/462- 385. Ellátási terület: Dombóvár, Attala, Csibrák, Csikóstőttős, Dalmand, Döbrököz, Gyulaj, Já- gónak, Kapospula, KaposszekORVOSIUGYELETEK cső, Kocsola, Kurd, Lápafő, Nak, Szakcs és Várong. HŐGYÉSZ: Kossuth tér ó. (a mentő- állomás melIREGSZEMCSE: Rákóczi u. 1. Telefon: 74/570-028. Ellátási terület: Regszemcse, Nagyszokoly, Ma- gyarkeszi, Felsőnyék orvosi körze. lett). Telefon: 74/488-008. El- \ látási terület: Hő- gyész, Dúzs, Mucsi, Ka- laznó, Szakály, Felsőnána, Murga, Kéty, Gyönk, Szakádét, Diósberény, Varsád, Szárazd, Udvari, Miszla orvosi körzetei. PAKS: Rákóczi u. 1. (Rendelőintézet). Telefon: 75/410-222. Ellátási terület: Paks, Németkér, Dunaszentgyörgy, Dunaföld- vár, Bölcske, Madocsa, Gerjen, Nagydorog, Kajdacs, Györköny, Sárszentlőrinc és Tengelic orvosi körzetei. SIMONTORNYA: Bem u. 39. (a régi óvoda épülete). Telefon: 74/318- 104. Ellátási terület: Simontor- nya, Pincehely, Ozora, Fürgéd, Tolnanémedi, Nagyszékely, Kisszékely, Belecska, Igar, Mezőszi- las és Pálfa. TAMÁSI: Dózsa Gy. u. 18-22. Telefon: 74/570-028. Ellátási terület: Tamási, Regöly, Nagykónyi, Értény orvosi körzetei. TOLNA: Garay u. 6. Telefon: 74/440-340. Ellátási terület: Tolna, Bogyiszló, Mözs, Fadd, Fácánkert. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: SZEKSZÁRD: Remedia gyógyszertár, Béri balogh Á. utca 68. Tel.: 74/511-814. BONYHÁD: Hatos gyógyszertár, Völgység utca 8. Tel.: 74/550- 291. DOMBÓVÁR: Gesztenyesor gyógyszertár, Fő utca 43. Tel.: 74/460-166. DUNAFÖLDVÁR: Amarilisz gyógyszertár, Rákóczi utca 1. Tel.: 75/541-069. HŐGYÉSZ: Szent Teréz gyógyszertár, Fő utca ló. Tel.: 74/488- 218. PAKS: Arany Kígyó gyógyszertár, Dózsa Gy. utca 77. Tel.: 75/511-250. SIMONTORNYA: Sándor gyógyszertár, Templom utca 5. Tel.: 74/486-032. TAMÁSI: Gesztenyesor gyógyszertár, Kossuth tér 6. Tel.: 74/471-621. TOLNA: Szentháromság gyógyszertár, Árpád utca 33. Tel.: 74/442-516. LELKISEGÉLY INTERNETES SZOLGÁLAT: sos.lelkiposta@gmail.com SKANDINÁV LOTTÓ Gépi húzás: 10,15,19,22, 30, 33, 34 Kézi húzás: 1,4,16,19, 22,31, 35 A 31. játékhéten (a július 29-i sorsoláson) nem volt telitalálat. A 80 darab hattalálatos nyereménye egyenként 223 045 forint. Az ötösökért 6210, a négyesekért pedig 1240 forintot fizet a Szerencsejáték Zrt. A héttalálatos várható főnyereménye a 32. játékhéten 77 millió forint. teol.hu PÁLFA-TAMÁSI Elsőként Tamásiban láthatja a közönség a világhírű Vámpírok Bálja című darabot a pálfai Vándorok Táncszínház feldolgozásában. - A csapat mindent megtesz azért, hogy emlékezetes legyen az este - mondta el Balogh Barbara, aki táncol az együttesben, és Varga László csoportvezető mellett a felkészítésből is kiveszi a részét. A fiatal táncosok nagyon élvezik az izgalmas, erőt sugározó mű próbáit. Az előadáson aszódi táncosokkal közösen lépnek majd színpadra. A bemutató ma 18 órakor kezdődik a tamási művelődési központban. V. T. ÁLLATORVOSI UGYELETEK Hatósági állatorvosi szolgálat 2015. július 31- én 14 órától augusztus 3-án 8 óráig: DR. Bodnár János Dunaszentgyörgy, Rá kóczi F. u. 56. Tel. 75/536-018, 30/9473- 110; DR. Pelbát József Dombóvár, Z a 1 ka M. u. 14. Tel.: 74/465-709, 70/436-4702, 30/9469-244. Magán állatorvosi ügyelet 2015. július 31-én 16 órától augusztus 3-án 8 óráig: DR. Buri Antal Mözs, Mátyás Király u. 1. Tel.: 30/9563-916; DR. Somosi Szabolcs Bátaszék, Kossuth u. 2. Tel.: 74/493- 218, 30/3454-009; DR. Kovács Aladár Majos, I. u. 47. Tel.: 74/451-662, 30/9361- 662; DR. Bodnár János, Dunaszentgyörgy, Rákóczi u. 56. Tel.: 30/9473-110; DR. Firtos Barna Tamási, Szabadság u. 42/b. Tel.: 30/588-3379. ÜGYELETI időben is kereshető még a Szekszárdi Állatkórház, a Mikes utca 14. alatt, telefon: 30/551-4653. Dombóváron a központi ügyelet telefonszáma: 30/444-7957. DUNAFÖLDVÁRON pedig a Túri Állatkórház nyújt 0-24 órás állategészségügyi készenléti ügyeletet, állandóan hívható mobilszáma: 30/2096-096.