Tolnai Népújság, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-30 / 177. szám
4, MEGYEI KÖRKÉP 2015. JÚLIUS 30., CSÜTÖRTÖK Ángyán József: a közös földvagyon spekuláns magánkezekbe juttatása súlyos bűn Zsákmányszerzők éhe a földre A Fidesz és a Magosz (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége) mögött álló, az állami földek legnagyobb részét ma bérlő nagybirtokos érdekkörök még az európai földárak kiegyenlítődése előtt szinte ingyen juthassanak a földhöz - Ángyán József szerint ez áll a Magosz-javaslat hátterében, miszerint a bérbe adott állami földek kerüljenek a bérlők tulajdonába. A siófoki gyökerű exállamtitkár lapunknak nyilatkozva ezt a közösség trükkös megrablásával megvalósuló zsákmányszerzésnek titulálta. Fónai Imre imre.fonai@mediaworks.hu- Amikor a földbérletpályázatok eredményeiből készített hat földjelentést, gondolta volna, hogy jön még egy „csavar", és a bérlőkből tulajdonosok lehetnek?- Nem lep meg - felelte lapunk kérdésére Ángyán József, korábbi államtitkár. - Emlékeztet az első Orbán-kor- mány idejére, a „piszkos tizenkettőként” elhíresült tizenkét állami gazdaság 2001-es nyári, „figyelemlankasztó kánikulai” privatizálására, amikor százmilliárdos értékű közös vagyont ötvenéves állami földbérleti joggal együtt szűk érdekkörökhöz juttattak.- Ezzel most mi lehet a cél?- Az, hogy az államra bízott maradék nemzeti vagyonunk legértékesebb, stratégiai fontosságú részét, a termőföldet is kormányközeli spekuláns földbérlők szerezhessék meg. A Fidesz és szövetségese, a Magosz mögött álló, az állami földek legnagyobb részét ma bérlő nagybirtokos érdekkörök még az európai földárak kiegyenlítődése előtt, nyomott áron, megfelelő (a 2001-ben Nyerges Zsolt által kidolgozotthoz hasonló) banki konstrukció révén szinte ingyen juthassanak a földekhez.- És miért ez a nagy földéhség?- Három oka van. Az első: aki több ezer vagy akár több tízezer hektárra véglegesen ráteszi a kezét, az hatalmas extraprofitot ígérő monopolhelyzetbe kerülhet az élelmiszer- piacon. Ha, amint az várható, nő az élelmiszerek világpiaci ára, akkor akinek az előállításukhoz szükséges alaperőforrás, a föld a kezében van, az annyit kér az élelmi- ^ szerért, amenynyit akar. A második: a jelenleg közel 70 ezer forint hektáronkénti földalapú támogatás, amiért valójában semmit nem kell tenni Ha tulajdonos lesz a bérlőből, akkor még a bérleti díj sem csökkenti ezt az összeget. A Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó , Bona farm-csoport” például huszonnyolcezer hektár - zömében az államtól bérelt - földet művelve csak 2014- ben közel hatmilliárd forintot vett fel föld- alapú és fejlesztési agrártámogatásként. A harmadik: ha valaki most az európai szinthez képest tized-huszadáron meg tudja szerezni a -földet, ráadásul uniós és állami pénzekből tudja törleszteni a vételárat, akkor belátható időn belül - a magyarországi és a nyugat-európai földárak váríj ÍJ m k ft * 1 ' - ■ < Mm m m ■ — „Elárulták a gazdálkodó családokat” Ángyán József 2005-ben meg a Magosz-vezette háromhetes gazdademonstráció egyik szónoka volt. A Magosz azonban Ángyán professzor szerint „a gazdálkodó családokat elrendszer oligarcháival, zöldbá- róivai, nagytőkés, nagybirtokos haszonélvezőivel. Ennek betető zéseként most közös stratégiai földvagyonunk szétrablását készítik elő”. arulta, cserben hagyta, a Fidesz szövetségeseként ma már a nagybirtokos tőkével kiegyező szervezet, s jelenlegi vezetői saját politikai karrierjük érdekében szövetséget kötöttek a ható kiegyenlítődésével - a föld eladásakor óriási nyereségre tehet szert. Jelenleg semmilyen más befektetés nem ígér ilyen hatalmas mértékű hasznot.- Vagyis a magánvagyonok gyarapodnak, nem a közösségi vagyon...- A magánvagyonok gyarapításának a legegyszerűbb módja a közösségek által felhalmozott értékek és kasszák kifosztása. Ez a most tervezett akció sem más, mint a közösség trükkös megrablásával megvalósuló zsákmányszerzés. Ha az állam maga áll át a spekuláns tőke oldalára, akkor a nemzet vagyona - a kincstári vagyon, az állam kezelésébe adott termőföld és a közös természeti értékek - súlyos veszélybe kerül, a közösség pedig rendkívül könnyen és gyorsan elveszítheti erőforrásait.- Valóban ilyen kilátástalan lenne a jövő?- Az állam dönthetne ezzel szemben úgy is, hogy a földeket például egy demográfiai földprogram keretében letelepedő, a gazdálkodást és több gyermek világra hozását, valamint tisztességes fölnevelését vállaló fiatal magyar pároknak, illetve helyben élő, gazdálkodó családoknak jutányosán, tartós bérbe adja. Ha azonban a kormányzati szándékot közvetítő Magosz-ötlet megvalósul, vagyis maguk és szövetségeseik között szétosztják közös stratégiai földvagyo- nunkat, akkor végképp tragikus dél-amerikai pályára állítják mezőgazdaságunkat és vidékünket, az egész magyar társadalmat. A településeknek sem marad termőföldje, hanem néhány tucat nagy tőkeérdekeltség kezébe kerül. Márpedig ha nincs föld, nincs élelmiszer-önrendelkezés, élelmezési- és élelmiszer-biztonság, sőt, munkalehetőség sem.- Hogy látja, nincs remény?- Előbb-utóbb lesz igény egy nem csak nevében néppárti, a ténylegesen gazdálkodó, helyben élő családokat és a fiatalokat helyzetbe hozó agrár- és vidékstratégia megvalósítására Magyarországon. Ennek álla mi alapeszköze, a közös földvagyon spekuláns magánkezekbe juttatása a közösség ellen elkövetett merénylet, súlyos bűn, amiért valamikor felelniük kell majd az elkövetőknek! Kevés az ígéret, rászedik a termelőket, gazdaságélénkítést várnak a gazdák A szaktárca szerint látszanak a helyes agrárpolitika eredményei. Az általunk megkérdezett tolnai gazdálkodók többsége ugyanakkor úgy érzi: a jelenlegi állapotban értelmetlen dicshimnuszokat zengeni. A felvásárlási árak lifteznek, a kereskedőkkel szemben folytatott küzdelemben rendszerint a termelők húzzák a rövidebbet. Sokuk szerint kilátástalan a jövő. A kormány által működtetett eredményes állattenyésztési támogatási rendszernek, az állattartókat előnyben részesítő földhaszonbérleti programnak és következetes piacfejlesztési lépéseknek köszönhetően folyamatosan növekszik az állatállomány Magyarországon, közölte a Földművelésügyi Minisztérium. Sikerült megfordítani a hazai állatállomány 2010-ig tartó drasztikus csökkenését, s újból növekedési pályára állt az ágazat. Külön kiemelték a sertésstratégiát, melynek eredményeképp a sertésállomány 64 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest, így jelenleg mintegy 3,1 millió sertést tartanak számon. Folytatódott a szarvasmarha-állomány bővülése is, számuk június elsején elérte a 818 ezret. A szarvasmarhák száma 30 ezerrel emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a teHelyzetkép: harmincezerrel több a marha, mint egy esztendeje hénállomány egy év alatt 10 ezerrel nőtt. Baranyai Sándor, a mezőgazda- sági termelők szövetségének somogyi vezetője szerint kidolgozott tervek, s tartós távlatokban is biztonságos, megnyugtató gazdasági keretek alapozhatják meg a fejlődést. Saját példát említve aláhúzta: jelenleg 41 taggazdaság alkotja a megyei szervezetet, melyből három vállalkozásnál tartanak sertést, háromban szarvasmarhát. Bő 20 éve szinte mindegyik társaság részben állat- tenyésztésre szakosodott, előfordult, hogy 2-3 fajtát is tartottak.- Hajavul az állattenyésztés jövedelmezősége, egészen bizonyosan többen kívánnak majd sertéssel, szarvasmarhával foglalkozni, hiszen ez bevételt hoz - érvelt a szakmai szervezet vezetője. - Kedvtelésből viszont kevesen tartanak állatot.- Nem vonom kétségbe az eredményeket, de alapvető változásokra van szükség - mondta lapunknak egy gazdálkodó. - Szerintem az államnak nyugati típusú szövetkezés élére kellene állnia, ahol a gazdálkodók a termelésbe, a szállításba, a feldolgozásba éppúgy bekapcsolódnának, mint az értékesítésbe. Vagyis ez a vállalkozási forma lefedné a teljes gazdasági folyamatot, s a termelők részesednének a haszonból. Tej-, sertéshús-, illetve gabona: a gazdálkodó szerint a hullámzó fel- vásárlási árak hihetetlenül mértékben kiszolgáltatottá tették az agrártermelőket. Úgy fogalmazott: ez az állapot olyan, mint amikor valakinek baj van a vérnyomásával, s legrosszabb, amikor ide-oda ingadozik. A szakember úgy vélte: gond, ha nehezen tervezhető a jelen, s nem kiszámíthatójövő. {J DINAMIKUSAN fejlődő állat- tenyésztés, rekordokat döntögető növénytermesztés, jövőbe mutató beruházások, élénkülő hazai és export piac - nagyjából ez a kép rajzolódik ki a hivatalos beszámolókból. Nem kívánok különféle statisztikákat idézgetni, a hőségben még csak az elemzésekben szereplő összefüggésekre sem óhajtok hivatkozni. Olykor elég, ha az ember leül néhány gazdával, s szerintem egy kötetlen megbeszélés legalább annyira közel hozza a valóságot, mint az adatok és táblázatok tömegével megspékelt gazdasági jelentések.- TÚL SOK A DUMA, túl kevés a jószándék és a tenniakarás - intézte el minap a tejügy legújabb fejleményét egy megyei vállalkozó. A probléma ebben az ágazatban is ismert, a megoldás nem. Számos gazda szerint ugyanez érzékelhető más ágazatokban is. A búza betakarítása után egyesek ismét megkongatták a vészharangot, s ki tudja, milyen meglepetéssel szolgál majd a jövő. Volt olyan gazdálkodó, aki nemrég egy beszélgetésben halkan megjegyezte: a mező- gazdaságban egy dolog biztos: a bizonytalanság. KOMMENTÁR Fejlesztené a gazdaságot- Most hatvan birkám van, és ezt az állományt szeretném kétszázötven darabosra felfejleszteni - mondta lapunknak Muzs- lai István gazdálkodó. - Nehezíti a dolgomat az a rettentő kiszolgáltatottság. amely ma Magyar- országon a legtöbb állattartót és növénytermesztőt érinti. A tárca beszámolója szerint egy év alatt a juhok száma 45 ezerrel 1,201 millióra csökkent, az anyajuhok száma nyolcezerrel lett kevesebb. A múlt év decemberéhez hasonlítva viszont tizenhatezerrel nőtt a juhok és háromezerrel az anyajuhok száma. A tyúkállomány a szezonalitás- nak megfelelően 7.3 millióval növekedett az előző év decemberihez hasonlítva hazánkban. A tyúkok száma 37.874 millió volt. A tojó tyúkok száma ugyanakkor 670 ezerrel visszaesett az előző esztendő adataihoz viszonyítva.