Tolnai Népújság, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-24 / 172. szám
14. SZOLGÁLTATÁS 2015. JÚLIUS 24., PÉNTEK Szentlőrinci Gazdanapok idén már 22. alkalommal Helyi ízek, finomságod a vásáron A szakmai érdeklődést és a szórakoztató hétvégére vágyó közönség figyelmét egyaránt felkeltő téma: a helyi termékek, ízek, finomságok állnak az idei Szentlőrinci Gazdanapok kínálatának központjában. Kaszás Endre endre.kaszas@mediaworks.hu SZENTLÖRINC Szörpök, lekvárok, sajtok, húsféleségek, borok és herbák - sok minden más mellett ezek biztosan asztalra, pultra kerülnek az idei Szentlőrinci Gazdanapok keretében.- A régió, illetve az ország mezőgazdaságának széles körű bemutatkozása mellett hagyományos agrárszakmai rendezvényünkön idén a baranyai kis- és helyi termelők, illetve termékeik állnak majd a figyelem középpontjában - mondta Pohl Marietta, a vásárt szervező Baranya Megyei Vállalkozói Központ igazgatója a kiállítást megelőző sajtótájékoztatón. Mint a központ vezetője, illetőleg Végh Gábor vásárigazgató is megerősítette, a több mint 350 kiállító által garantált gazdag kínálat mellett minden feltétel adott a sikeres vásárhoz. A traktorok vagy éppen művelési technológiák, tenyészállatok iránt érdeklődő szakmai látogatók kísérői, családtagjai ugyancsak megtalálhatják a számításaikat, hiszen hagyományőrző táncos és zenei programok, gasztronómiai különlegességek éppen úgy megtalálhatók a programok között, mint látványos versenyek, bemutatók. A július 31-től augusztus 2-ig tartó vásár kínálatában idén először szerepel az Ős-Drá- va Programot bemutató kiállítás, mint a baranyai vidékfejlesztés kiemelkedő eszköze. m A tavalyi esztendőhöz HU hasonlóan idén is legalább húszezer látogatót várnak | a vásár szervezői 1 Őshonos állatok, kézművesek A vásár résztvevői - több mint 350 kiállító - 15 ezer négyzet- méteres szabad és több mint 2 ezer négyzetméteres fedett területen mutatkoznak be. A két legnépesebb ágazat, a gépforgalmazók és az élelmiszeripar külön-külön több mint 50 kiállítót számlál. Külön figyelmet kap az őshonos magyar fajták bemutatása, szarvasmarhák, hidegvérű lovak, kisállatok is lesznek a jószágok között. Mintegy 40-50, minőségi termékeket kínáló kézműves - árusok és vendéglátók vegyesen - mutatkozik be idén is a vásár keretein belül. A gazdanapok nemzetköziségét külföldi résztvevők biztosítják, a legnépesebb, 17 tagot számláló kiállító csapat Horvátországból érkezik. Ugranak és vágtáznak is a lovak Az állatprogramok közül idén is kiemelkednek a lovas attrakciók. Augusztus 1-jén 10 órakor rendezik meg a gazdanapok hagyományos lovas díjugrató versenyét. A látványos verseny szünetében tartják a hidegvérű és magyar lófajták felvezetéssel egybekötött bemutatását. Közvetlenül a díjugrató verseny után kerül sor a hazai terelőkutyák juhterelési gyakorlására, amit másnap, augusztus 2-án 11 és 15 órakor látványos terelőbemutatók követnek majd. Ugyancsak augusztus 2-án 11 órakor rendezik a Szentlőrinci Vágta előfutamait, a hagyományosan izgalmas lovasverseny döntőjét pedig délután 16 órai kezdettel tartják meg. Ügyeletek 2015. július 24-én 16 órától 27-én reggel 8 óráig. Szekszárdi Felnőtt háziorvosi ügyelet: Vörösmarty u. 5. Telefon: 74/318-104. Ellátási terület: Szek- szárd, Harc, Szálka, Őcsény, Kölesd, Kistormás, Zomba, Decs, Sárpilis, Kéty, Murga, Felsőnána községek felnőtt lakossága, Medina, Sióa- gárd, Szedres felnőtt és gyermek lakossága. Gyermekorvosi ügyelet: Szent István tér 18. Telefon: 74/318-104. Ellátási terület: Szek- szárd, Harc, Szálka, Őcsény, Kölesd, Kistormás, Zomba, Decs, Sárpilis, Kéty, Murga, Felsőnána községek gyermeklakossága. Fogászati ügyelet (szombaton és vasárnap 8-tól 14 óráig): Szent István tér 18. Telefon: 74/315-454. lomás mellett). Telefon: 74/488- 008. Ellátási terület: Hőgyész, Dúzs, Mucsi, Kalaznó, Szakály, Felsőnána, Murga, Kéty, Gyönk, Szakádét, Diósberény, Varsád, Szárazd, Udvari, Miszla orvosi körzetei. Iregszemcse: Rákóczi u. 1. Tele- 74/570-028. Ellátási terület: Nagyszokoly, Ma- Felsőnyék orvosi körzetei. Paks: Rákóczi u. 1. (Rendelőintézet). Telefon: 75/410-222. Ellátási terület: Paks, Németkér, Duna- szentgyörgy, Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa, Gerjen, Nagydorog, Kaj- dacs, Györköny, Sárszentlőrinc és Tengelic orvosi körzetei. Simontornya: Bem u. 39. (a régi óvoda épülete). Telefon: 74/318- 104. Ellátási terület: Simontornya, Pincehely, Ozora, Fürgéd, Tolnané- medi, Nagyszékely, Kisszékely, Be- lecska, Igar, Mezőszilas és Pálfa. Tamási: Dózsa Gy. u. 18-22. Telefon: 74/570-028. Ellátási terület: Tamási, Regöly, Nagykónyi, Értény orvosi körzetei. Tolna: Garay u. 6. Telefon: 74/440- 340. Ellátási terület: Tolna, Bogyisz- ló, Mözs, Fadd, Fácánkert. Ügyeletes gyógyszertárak: Bátaszék: Kossuth u. 54. Telefon: 74/318-104. Ellátási terület: Bátaszék, Báta, Alsónyék, Mórágy, Pör- böly, Alsónána, Várdomb. Bonyhád: Rendelőintézet, Baj- csy-Zs. u. 25. Telefon: 74/318-104. Ezen a telefonszámon hívhatják a Völgység! Központi Háziorvosi Ügyeletet Aparhant, Bátaapáti, Bonyhád, Bonyhádvarasd, Cikó, Grábóc, Győré, Izmény, Kakasd, Kisdorog, Kis- mányok, Kisvejke, Lengyel, Mő- csény, Mucsfa, Nagyvejke, Nagymá- nyok, Tevel, Váralja és Závod lakói. Dombóvár: A felnőtt ügyelet a kórház bőrgyógyászati osztályán, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermekszakrendelési helyiségében. Telefon: 74/462-385. Ellátási terület: Dombóvár, Attala, Csibrák, Csikóstőttős, Dalmand, Döbrököz, Gyulaj, Jágónak, Kapospula, Ka- posszekcső, Kocsola, Kurd, Lápafő, Nak, Szakcs és Várong. Hőgyész: Kossuth tér 6. (a mentőálSzekszárd: Benu Balassa gyógyszertár, Béri Balogh Ádám utca 17- 19. Tel.: 74/510-718. Bonyhád: Melissa gyógyszertár, Dr. Kolta László utca 41. Tel.: 74/506- 040. Dombóvár: Tiszafa gyógyszertár, Köztársaság utca 7. Tel.: 74/565- 424. Dunaföldvár: Amarilisz gyógyszer- tár, Rákóczi utca 1. Tel.: 75/541- 069. Hőgyész: Szent Teréz gyógyszertár, Fő utca 16. Tel.: 74/488-218. Paks: Kristály gyógyszertár, Kishegyi utca 52. Tel.: 75/311-620. Simontornya: Sándor gyógyszertár, Templom utca 5. Tel.: 74/486-032. Tamási: Dám gyógyszertár, Szabadság utca 56. Tel.: 74/673-686. Tolna: Tilia gyógyszertár, Alkotmány utca 24. Tel.: 74/440-462. Lelkisegély internetes szolgálat: sos.lelkiposta@gmail.com ATN KONYHÁJA Töltött görögdinnye HOZZÁVALÓK: kb. 4 kg-os görögdinnye, 1 kisebb sárgadinnye, 1 kg szőlő, 50 dkg őszibarack, citromlé, porcukor. ELKÉSZÍTÉS: Egy kb. 4 kg-os görögdinnyét megfelezünk, húsát gombócokban kivájjuk, a magjait eltávolítjuk. Egy kisebb sárgadinnye belét kis kockákra vágjuk. A szőlőt megmossuk, leszemezzük, az őszibarackot meghámozzuk, kimagozzuk, és a húsát kockákra vágjuk. A gyümölcsöket elvegyítjük, megszórjuk ízlés szerint porcukorral, meglocsoljuk citromlével, és vissza- töltjük a görögdinnye héjába. Az egészet fóliába csomagolva fogyasztásig a hűtőbe rakjuk. Mutatósabb, ha a dinnyehéjat még a töltés előtt cak- kosra vágjuk. (Forrás: mindmegette.hu) Baranya Megyei Vállalkozói Központ JÚL. 31. PÉNTEK 10.00 ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ Kövér László az Országgyűlés elnöke megnyitja a kiállítást 11.00 NAGY TALAJMŰVELŐ SHOW GPS: É46.039984, K17.966009 11.00 - 17.00 „A HELYI TERMÉK A VIDÉK JÖVŐJE!" SZAKMAI KONFERENCIA 14.00 -15.30 AGRÁRFÓRUM Források, pályázati lehetőségek a 2014-2020-as uniós ciklusban A helyi termelő - mint a vidék fontos kulcsszereplője 15.30 - 17.00 TERMELŐI PREZENTÁCIÓK, TAPASZTALATCSERE HIRDETÉS 2015. július 31- augusztus 02. AUG. 1. SZOMBAT 10.00 DÍJUGRATÓ VERSENY A verseny szünetében hidegvérű és magyar lófajták bemutatása. A versenyt követően juh terelés! gyakorlás magyar terelő stílusban magyar kutyákkal. AUG. 2. VASÁRNAP 11.00 SZENTLŐRINCI VÁGTA Nemzeti Vágta előfutama - selejtező futamok 13.00 TRAKTOROSOK ÜGYESS^I VERSENYE 16.00 SZENTLŐRINCI VÁGTA Döntő futam A kiállítás folyamán színes szórakoztató programok, vadászkürtösök fellépése, néptáncosok, népies játékok a kiállítás őshonos udvarában. Ip! www.facebook.com/szentlorincigazdanapok WWW.bmvk*gazdanapok.hll TRAFFIPAX JÚLIUS 24., PÉNTEK 08:30-09:30 Németkér, Széchényi u. 45. 09:00-11:45 09:15-10:15 Simontornya, Igari u. 8. M6 főbb 164. km 10.00-11:50 3035-1130 __Dombóvár, Rákóczi u. 48. Paks , Kishegyi u. 14. 1030-11:45 M6 bal 164. km 12:30-14:30 Szekszárd Tartsay u. 2. 1300-1400 Paks, Elkerülő üt Dunacenter .13:10-15:10 ____Dombóvár, Kórtiáz u. 104. 13 15-15:15 M6 jobb 153. km 14:15-15:15 60s főút 120. km 14:15-16:00 65ös főút 55. km 1430-1830 M6 jobb 106. km 1500-17.00 Szekszárd, Rákóczi u.3440. 16:30-18:00 Dombóvár, Erkel F. u 31. 16:45-18:30 61-esfőút69.km 16:45-18:45 M6 jobb 164. km VÍZÁLLÁS I A Dunán tegnap 10 órakor: Dunaföldvár-98 cm, Paks 41 cm, Dombori 66 cm, Árvízkapu 431 cm, Baja 153 cm. A Sió Palánknál 191 cm. NÉPÚJSÁGRA! Nekünk szól, rólunk szól! Tolnai Telefons 40/510-510 ÁLLATORVOSOK Hatósági állatorvosi szolgálat 2015. július 24-én 14 órától 27- én 8 óráig: Dr. György Krisztián Bonyhád, Gagarin u. 49. Tel.: 30/2175-629, 20/3732-585; Dr. Székely Attila Dombóvár, Kosztolányi D. u. 61. Tel.: 30/5050- 848. Magán állatorvosi ügyelet 2015. július 24-én 16 órától 27-én 8 óráig: Dr. Kocsis Beáta Szálka, Táncsics u. 13. Tel.: 30/6628-012; Dr. György Krisztián Bonyhád, Fáy Itp. 24 Tel.: 20/373-2585; Dr. Volman László Bölcske, Paksi u. 13. Tel.: 20/5409-495; Dr. Nagy Péter Kristóf Simontornya, Szilfa u. 58. Tel.: 30/499- 3806. Ügyeleti időben is kereshető még a Szekszárdi Állatkórház, a Mikes utca 14. alatt, telefon: 30/551- 4653. Dombóváron a központi ügyelet telefonszáma: 30/444- 7957. Dunaföldváron pedig a Túri Állatkórház nyújt 0-24 órás állategészségügyi készenléti ügyeletét, állandóan hívható mobilszáma: 30/2096-096.