Tolnai Népújság, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-18 / 167. szám
2015. JULIUS 18., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Nem jut több káros,amam Azt is vizsgálják, mekkora $ az autóforgalomból adódó, egészségre káros anyagokkal való szennyeződés kockázata. Szerencsére elenyésző. A képen Borsos Gábor , -v tó. » . JlS ' í9Él Időjárás Venter Marianna marianna.venter@mediaworks.hu H a neked is a szőlőben kellene dolgoznod, nem tudom, akkor is így vigyorognál-e? - tette fel a szónoki kérdést Joli néni a minap. A kérdés azért nevezhető szónokinak, mert akihez intézte - az egyik televíziós időjós - úgysem tudott volna rá válaszolni. Ahogy sejthető, Jolánka nem éppen a manapság oly kívánatos pozitív életszemlélet alapján fogalmazta meg kérdését. A szőlőből érkezett ugyanis, ahol a néhány elviselhetőnek nevezhető hajnali órát aktív kapálással töltötte. Ám epés megjegyzését mégsem a fáradtság váltotta ki, hanem az időjós ragyogó orcája, fülig érő mosolya, és extázistól csillogó szeme, miközben arról fuvolázott, hogy ímé, szellő sem rebben, a víz hőfoka remek, a nap hétágra süt, egyszóval a nyár legszebb és legkívánatosabb örömei várnak a vakációzókra itthon és külhonban is. Nos, az idős hölgy kirohanása érthető. Merthogy néha úgy tűnik, korunk meteorológusai nyáron kizárólag a „homo nya- ralusz vízpartienzisz" alfajról hajlandóak tudomást venni, amely folyó-, tó-, avagy tengerparton leledzik, korán reggeltől késő estig lubickol, napozik, vízisízik, csónakázik, jeges italokat kortyolgat, este pedig halvacsorára ül be a légkondicionált étterembe, vagy a szellős teraszra, s életmódjából fakadóan bizonyára örül a rekkenő hőségnek. A kisebbséggé degradált többség azonban munkahelyén, vagy otthonában kénytelen tartózkodni, munkába, boltba járni, és a pihenéshez és kikapcsolódáshoz még csak nem is hasonlító tevékenységet folytatni, mindezt rekkenő hőségben. Legalább egy kis biztatást kaphatnának. Mondjuk egy közelgő hidegfrontról szóló hír formájában. Nem mindenki tudja kánikulában vízparton tölteni a szabadságát Dalban mondták el a nyugdíjasok Érik a sárgabarack, a dinnye, még meggyet is lehet kapni, de keresik a csemegekukoricát és a friss zöldségeket is. Az őstermelők és a kereskedők közül sokan települnek ki a forgalmasak utak mellé, a nagyobb bevétel reményében. Az útszéli árusokat rendszeresen ellenőrzik, ilyenkor a nyugtatömböt, permetezési naplót, őstermelői igazolványt vagy vállalkozói igazolványt kérik. Mauthner Ilona ilona.mauthner@partner.mediaworks.hu TOLNA megye Megyeszerte találkozhatunk az út szélén zöldséget, gyümölcsöt, dinnyét árusító őstermelőkkel, kereskedőkkel. Közel a főúthoz, egy kis bódéban, szállásra is alkalmas, átalakított régi autóban vagy csak egyszerűen egy asztallal, székkel települtek ki több hétre, amíg a szezon tart. A legtöbb helyen a családtagok - egymást váltva - árulják a mézédes dinnyét, de sokan emellett barackot és más gyümölcsöt is kínálnak. Egy tengelici őstermelő elmondta, a család évek óta foglalkozik dinnyével, nem ebből élnek, de jól jön a bevétel. Még csak két hete indult az árusítás, de szinte folyamatosan ellenőrzik őket, hol az adóhivatal, hol az élelmiszer-biztonságiak jönnek. A nyugtatömböt kérik, a termőterület helyrajzi számát, amit a műholdas térképen egyből beazonosítanak, hogy valóban az adott gyümölcs terem-e rajta idén. Bátaszék határába Baranyából települt ki Borsos Gábor, aki kereskedőként idény gyümölcsöt árul, most éppen cecei és meggyesegyházi dinnyét. Az eladók már kitapasztalták, mely napokon fogy az áruból a legtöbb. A hétfő délelőtt a leggyengébb, a legjobb időszak pedig a hétvége. Sokan állnak meg szombaton, vasárnap, amikor nyaralni mennek, vagy éppen onnan térnek haza. De nemcsak az árusok felkészültek, a forgalmas közutak mellett árult zöldségeket és gyümölcsöket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai is vizsgálták az elmúlt napokban. Ezúttal arra voltak kíváncsiak, mekkora az autóforgalomból adódó, egészségre káros anyagokkal való szennyeződés kockázata, tájékoztatta lapunkat Sidó Brigitta, a Nébih sajtó- referense. Az ellenőrök a mintákat három, nagyforgalmú út és forgalmi csomópont közvetlen közelében lévő árusítóhelyen vették. A laboratóriumban minden mintát megvizsgálnak mosás nélkül és megmosva is a szakemberek, hogy megnézzék, az esetleges szennyeződések mosással eltávolíthatók vagy sem. A járműforgalomból származó szennyezőanyagok jellemzően nehézfémek, például cink, réz, ólom, amelyek az elégetett üzemanyagból, valamint az alkatrészek és gumiabroncsok kopása során kerülnek a levegőbe és ülepednek le a környezetben. A vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy a termékek nem vagy csak kismértékben tartalmaztak kimutatható mennyiségben nehézfémeket. A mosatlan és megmosott minták eredményei között nem volt szignifikáns különbség. Az eredmények tehát azt mutatják, hogy az ilyen körülmények között végzett árusítás során nem nő a káros anyagok szervezetbe jutásának kockázata. Ennek ellenére a zöldségek és gyümölcsök fogyasztás előtti megmosása - az egyéb élelmiszer-biztonsági kockázatok kivédése érdekében - változatlanul javasolt. SZEKSZÁRD Az Életet az Éveknek Országos Szövetség megyei szervezete tizedik alkalommal rendezte meg dalos találkozóját. Huszonhárom klub képviseltette magát a pénteki eseményen, mintegy háromszáz nyugdíjas és időskorú vett részt a szórakoztató műsoron. Évente négy nagy rendezvényt tartanak - tudtuk meg Dózsa Gyulánétól. Áprilisban versmondó versenyt, júniusban sport, a nyár utolsó hónapjában pedig kulturális seregszemlét tartanak. Ezeken a találkozókon maguk és a közönség szórakoztatására töltik el együtt az időt. A dalos találkozó szervezéséből a megyei vezető Fenyvesné Palkó Mária, a Platán nyugdíjas klub Papp József- néval az élen, valamint a Babits nyugdíjas klub Dózsa Gyuláné irányításával vette ki a részét. A közös élményeket és az összetartozás érzését a közösen elfogyasztott ebéd, és az azt követő kávé, valamint sütemény elfogyasztása csak tovább erősítette. B. L. Lékelni szabad, de körülményes Sokan kérdezték olvasóink közül, miért nem lékelik meg a dinnyét az árusok. A jelenlegi szabályok szerint a dinnye lékelése, darabolása esetén a tevékenység végzésének helyszínén biztosítani kell a lékelést végző kezének, a diny- nye külső felületének, valamint a vágóeszköznek ivóvíz-minőségű vízzel történő mosását és öblítését. Közterületen történő értékesítésnél a fentiek biztosítására elfogadható az ivóvíz-minőségű vízzel feltöltött, kifolyócsappal ellátott víztartály vagy a fertötlenítőszeres letörlés. Utóbbi alkalmazásánál különösen ügyelni kell. hogy a termék belseje vegyszermaradékkal ne szennyeződjön. Az őstermelő a fogyasztó kérésére dinnyelékelést oly módon végezhet, hogy a keletkezett éket egy tányéron adja át a vásárlónak, majd a kóstoltatás után a kóstolásra felkínált darabot nem helyezheti vissza a gyümölcsbe. Egymás örömére is énekeltek a nyugdíjasok a dalostalálkozón Még érvényes a tilalom TOLNA MEGYE A rendkívül száraz erdők, mezők, mezőgazdasági területek és a meleg miatt gyorsan továbbterjedhetnek a lángok. Fél óra alatt akár tízezer- szeresére nőhet egy négyzetméternyi avartűz. Az erdőkben, fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetén belül továbbra is tilos tüzet gyújtani, még kijelölt tűzrakó helyeken sem engedélyezett. A járművekből kidobott cigarettacsikktől, de még az eldobott gyufaszáltól is lángra kaphat a kiszáradt vegetáció. A NÉBIH Erdészeti Igazgatósága arra kéri a lakosságot, hogy fokozottan ügyeljenek a kötelező tűzmegelőzési szabályok betartására. M. I. Tolna megyében a felénél tart a betakarítás - az árak is megfelelően alakulnak A termésátlagok nagyon kedvezőek TOLNA MEGYE Jelenleg az őszi búzát, repcét, tavaszi árpát, zabot, magborsót aratják Tolnában. A megyei koordinációs bizottsághoz érkezett adatok szerint a termésátlagok nagyon kedvezőek, de vannak kevésbé jó átlagtermésű területek is. A repce aratása a vége felé tart, a paksi járásban, a homokosabb területeken az átlagtermés hektáronként 2 tonna, a megyei átlag viszont 2,69 tonna. A búza aratása a felénél tart, a terméseredmény 6 tonna, hektáronként. A szalma betakarítása folyamatos, illetve a tarlóhántásokat is végzik a gazdák. Nagyszékely környékéről jelezték, 150 hektárnyi őszi árpát vert el a jég, Megyeszerte folyik a munka a földeken, aratják az őszi búzát, a repcét, a tavaszi árpát, a zabot ennek az aratását a búza betakarítása után végzik majd el. Tolna megyében egyébként 46 ezer hektáron aratnak búzát, 10 ezer hektáron őszi árpát, a repce pedig 8 ezer hektáron termett az idén. A termény felvásárlási árak alakulása kedvező, árpa vonatkozásában tonnánként 41- 42 ezer forint, az őszi búza árak pedig minőségektől függően 45 és 48 ezer forint között alakulnak, egy tonna repcemagért pedig 116 ezer forintot fizetnek. Eddig Bonyhád határában volt egy tűzeset, ahol 300 bála öngyulladása okozott tüzet. Más aratással kapcsolatos tűzvédelmi esemény eddig nem volt. M. I. i 4 t