Tolnai Népújság, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2015-07-12 / 25. szám

g INTERJÚ 2015. JULIUS 12., VASARNAP Szujó Zoltán véletlenül került a Forma-1 mély vizébe és a szerencsének is sokat köszönhet. A család kedvéért hagyott fel a száguldó riporterkedéssel. „Nekem ez volt az álmom” Szujó Zoltán az első hungaro- ringes futam idején már tudta, hogy sportriporter akar lenni, de azt nem is sejtette, hogy egyszer éppen az összes Forma-1-es pá­lyát járja majd be ennek köszön­hetően. Szerencsésnek tartja magát, hogy olyan munkája van, amiért ennyire rajong, és alig várja, hogy az új M4 sportcsator­nán még több autós eseményt közvetíthessen. Fábos Erika- Idén 30 éves a Hungaroring, Gyerek voltál még, emlékszel az első versenyre?- Arra pont nem, de akkor már egy éve tudtam, hogy sport- riporter akarok lenni.- Elég korán.- Egy budapesti vállalati ki­rándulásra vittek a szüleim, és a Szabadság téren sétálgatva megláttam Knézy Jenőt a Ma­gyar Televízió lépcsőjén. Élő­ben látni őt akkoriban nagy do­log volt, az épület is szép és ha­talmas volt, hét-nyolc évesen ezek azért meghatározó dolgok, szóval ott el is döntöttem, hogy sportriporter leszek. A sport mindig is a lételemem volt, úgy­hogy nem múlt el az érzés, in­kább erősödött.- Az első Forma-l-es emlék mikori?- 1990-ben történt, a nagy­papám vitt el a Hungaroringre. Hatalmas ajándék volt, emlék­szem, azt mondta, műszaki ér­deklődésű fiatalembereknek ezt legalább egyszer látni kell, úgy­hogy felkerekedtünk, és men­tünk. A célegyenesre ráfordító kanyarban ültünk a dombolda­lon. Tatának ebben Is igaza volt, látni kellett, és ott végleg be is csípődött valami.- Azt hittem, te rágtad a nagyapád fülét.- Nem, minden érdekelte és a mai napig érdekli, ami műszaki dolog. Egyébként órásként dol­gozott, szóval ért is mindenhez, amihez türelmes szakértelem kell. Az unokájának pedig meg akarta mutatni minél jobban a saját világát, úgyhogy előbb a túrkevei autókrossz-, majd a gyulai salakmotoros versenyek után a legnagyobb autóversenyt is látnunk kellett. Gyomaend- rődről nézve, ahol éltünk, ez óri­ási esemény volt.- Megérhette, hogy az unokája az összes futamért beutazta a világot?- Igen, ő és a nagymamám az első számú kritikusaim és ra­jongóim. Néznek mindent, és na­gyon szépen hozzák a tudomá­somra az észrevételeket. Min­dig megkérdezik előtte, mond- hatnak-e valam it, és mondják is, hogy kicsit legutóbb kiabáltam, és beszéljek lassabban. Fantasz­tikus emberek és nagyon fonto­sak nekem.- Az, hogy végül leginkább a For­ma-1, ami meghatároz téged, hogyan alakult?- Egész egyszerűen a kezem­be nyomtak az RTL-nél egy re­pülőjegyet az Ausztrál Nagydíj­ra. Volt bennem izgalom, főleg hogy Palik Laci is ott volt, aki annyit fűzött hozzá a maga mo­dorában: »Haza ne gyere Schu- macher-interjú nélkül!« Össze­jött végül, igaz, később kiderült, hogy Schumacher azért volt any­Tény. hogy a Mercedes mérnökei építettek egy olyan motort, amit szinte lehetetlen megverni, és ettől kiszámíthatóbb lett minden, de korszakok mindig voltak.' ....... J nyira készséges, mert azt hitte, a német RTL-től vagyok. Gya­nús volt neki a borzalmas kiejté­sem, azért válaszolt. Szóval Mel- bourne-ben és nagy szerencsé­vel kezdődött a pályafutásom.- Az, hogy a gyerekkori döntésed után valóban sportriporter lettél, a tudatosságon vagy a szeren­csén múlott?- Tudatos voltam, tényleg er­Névjegy két, és ne ijedjen meg, amikor élni lehet vele. Az RTL nagyon jó időben adott alkalmat a to­vábblépésre és arra, hogy lépés­ről lépésre felépítsem magam­ban ezt a területet. A Forma-1 nagyon népszerű, nem vélet­len hogy hétvégenként 700-800 ezer embert leültet a képernyők elé. Végzett kosárlabdaedzőként persze a labdajátékokat is imá­1977. június 29-én született Salgótarjánban. Gyomaendrő- dön élt 18 éves koráig. 1999- ben tanári diplomát szer­zett a békéscsabai Körös Főis­kolán: kosárlabdaedzö és né­mettanár. 2000- tól 2011-ig az RTL Klub­nál dolgozott. 2002-től a világ számos pontjáról tudósította a Forma-l-es futamokat, vala­mint ökölvívó-mérkózeseket és sok más kiemelkedő sportese­ményt. 2012-hen a közszolgálati mé­dia munkatársa lett. miután az MTVA 2012-ben megszerezte a Forma-1 közvetítési jogait. Felesége Sütő Adrienn orvos, két lánya született: 2004-ben Dora, 2007-ben Zsófia. re készültem végig. Békéscsa­bán elvégeztem a tanítóképzőt, de közben jártam a TF-re a ko­sárlabda szakedzőire, és tud­tam, ahogy végzek, következik a riportersuli. Felpakoltam a há­tizsákot, és azután, hogy a Ke­letibe megérkeztem, két hónap múlva már a Magyar Televízió­ban voltam gyakornok. Az igazi nagy generációtól tanulhattam, Knézy Jenő, Gyulay István, Dá­vid Sándor, aki máig példaké­pem, Faragó Ricsi, Hajdú B. Ist­ván is abban a csapatban dolgo­zott akkor. Persze kellett a sze­rencse, valamint az is, hogy az ember felismerje a lehetősége­dom, és az ökölvívást is volt sze­rencsém Erdei Zsolt pályafutá­sával párhuzamosan, gyakorla­tilag élőben megtanulni. Sok­szor belegondolok, hogy mek­kora dolog, hogy ez sikerült, ne­kem tényleg ez volt az álmom, és igyekszem máig hálával megél­ni ezt egy-egy szép pillanatban. - Jövő hétvégén indul az M4 sportcsatorna. Mi lesz a sorsa a Forma-l-es versenyeknek?- Több lesz, mint eddig volt. A Magyar Nagydíjjal kezdődő­en nemcsak a futamot, hanem a szabad- és az időmérő edzése­ket is élőben lehet követni majd minden versenyhétvégén.- Akkor többet leszel képernyőn. Nagyon más, mint a helyszínen kö­vetni a hátterét a versenyeknek?- Nagyon. Mintha egy má­sik szakma lenne. Itt nem két- három perces megszólalásokat kell megtölteni tartalommal, hanem egy másfél két órás köz­vetítést kell élvezhetővé, infor­matívvá tenni. Minden tudás­ra szükség van ehhez, ami az elmúlt években rám ragadt, fo­lyamatos felkészülést igényel. Nagyon naprakésznek kell len­ni, azt mondom, hogy a kom­mentálás a legnehezebb felada­tok egyike. Ugyanakkor öröm és egy nagy, a megújulással ke­csegtető lehetőség számomra, hogy ebben a hivatásban talál­tam egy következő kihívást.- Az utazás nem hiányzik?- Az utazás pont nem. Az ott­lét már sokkal jobban. Ami­kor az ember megy egy kört a bokszutcában, és tud pár szót váltani a szerelőkkel, mérnö­kökkel, az rengeteget ad. A be­csomagolás, a reptereken való várakozás, a bőröndből élés vi­szont egy idő után nagyon meg­terhelő, és én 11 éven keresztül csináltam. Elsősorban a csalá­dom miatt döntöttem úgy, hogy abbahagyom. A lányaim egy­re gyakrabban mondogatták, hogy ne menjek el, és egyre ne­hezebb is volt hosszabb időre el­menni mellőlük, szóval lelki in­díttatása volt, hogy meghoztam ezt a döntést. Szeretnék jelen lenni az életükben, amennyit csak lehet.- Egy sportriporter lányai fiúsít- va vannak?- Kezdő apukaként persze, próbáltam. Dórinak, a nagyob­bik lányunknak már négyéves korában megtanítottam a snoo­ker szabályait és focimeccs­re vagy autóversenyre vittem. Egyszer aztán fellázadt, és kö­zölte, hogy ő lány, és nem ér­deklik ezek a dolgok, inkább babázna, és valóban 200 száza­lékig nő, szóval megadtam ma­gam. Ellenben Zsófi, a kisebbik lányunk nagyon vagány, és jól érzi magát a büdös, zajos gépek világában, szóval jön velem ma­gától.- A sport mennyire van jelen az életedben?- Tényleg mindenem a sport, ha lehet, rendszeresen futok, te­niszezem, fallabdázom, és van egy céges kosárcsapatunk a té­vés kollégákkal, amivel idén megnyertük a bajnokságot is, ahol elindultunk. Ilyenkor per­sze főleg a bringázás van. Reg­gelente leparkolom valahol a vá­ros szélen a kocsit, aztán gye­rünk! Sokkal könnyebb mozog­ni a városban, ilyen időben pe­dig kifejezetten jobb is, mint au­tóban ülni. A hétvégén a felesé­gemmel egy 24 órás bicikliver­senyen indulunk, természete­sen a Hungaroringen, úgyhogy nem is árt a rendszeres edzés.- Az igaz, hogy még a kutyádat is a Forma-1 világából nevezted el?- Igen, a labradorunk Bernie Ecclestone-ról kapta a nevét.- Bernie Ecclestone tud erről?- Mondtam neki, igen, neve­tett egy jót, de azt mondta, nem én voltam az első, szóval még­sem volt eredeti az ötlet. Egyéb­ként nagy kutyabolond, úgy­hogy nem haragudott érte.- A Hungaroringnek van olyan jellegzetessége, ami miatt emle­getik ezt a pályát?- Igen, a kifejezetten nehéz pályák közé sorolják. Ez egy szűk kanyarokkal tűzdelt, las­sú pálya, ahol nagyon kell fi­gyelni, és sokat kell dolgozni a pilótáknak. Azt is szokták mon­dani, hogy olyan, mint Monaco, csak nincsenek házak meg fa­lak. Amennyire tapasztalom, szeretnek Magyarországra jön­ni versenyezni. Egyrészt a ma­gyar közönséget sokra tartják, mert nagyon kiművelődtek az elmúlt években, másrészt a pá­lyához nagyon közel van a vá­ros, negyedóra alatt bent van­nak, ami elég ritka. Másrészt mindig utánunk következik számukra a nyári szünet, úgy­hogy itt a verseny után tényleg lehet egy nagyot bulizni.- Mondják, hogy az utóbbi idő­ben unalmasabb lett a Forma-1. Szerinted is?- Divat mostanában ezzel kri­tizálni, de ha valaki a legutób­bi futamot megnézte, láthatta, hogy ez csak a szokásos fanyal- gás, semmi más. Hihetetlen iz­galmas volt a verseny. Tény, hogy a Mercedes mérnökei épí­tettek egy olyan motort, amit szinte lehetetlen megverni, és ettől kiszámíthatóbb lett min­den, de korszakok mindig vol­tak. Volt idő, ami Schumacher- ről szólt, annak idején Prost és Senna uralták a mezőnyt, vagy a McLarenek nyerték sorban a futamokat.- Schumacher állapotáról mindent hallani, bennfentes körökben van biztosabb informá­ció erről?- Nem is lehet, érthetően na­gyon vigyáznak mindenre, még a német kollégák sem tudnak többet egy átlag sportrajongó­nál. A sors keserű iróniája, hogy 19 évet végigcsinált mindössze egy dupla lábtöréssel a Forma-1- ben, és egy hétköznapi hely­zetben ilyen balesetet szenve­dett. Nagyra tartottam verseny­zőként, és nagyon sajnálom őt. Eleinte tartottam tője. Elég ki: mért volt az újságírókkal, de az utolsó három mercis évében megkedveltem. Mindig nagyon korrekt, és korábbi önmagá­hoz képest bőbeszédű és jóked­vű volt.- Mennyire lehet ezekhez a sztárpilótákhoz közel kerülni a munka során?- Mondjuk ha úgy alakul, hogy kényszerűségből öt órát vársz velük a tokiói reptéren, egészen emberi arcukat is megismerheted. Ez személyi­ség kérdése is nyilván. Felipe Massát tizennégy éve isme­rem, talán azt is mondhatom, hogy haverok vagyunk. Annak idején együtt kerültünk a mély vízbe, neki és nekem is az első interjúja volt, amikor találkoz­tunk, és ez meghatározott vala­mit onnantól. Egy nagyon köz­vetlen, nyitott ember. Button és Mark Webber is nagyon jó em­berek, mindig örültem, ha kér­dezhettem őket, és az évek so­rán jó ismerősi viszonyba keve­redtünk, Sebastian Vettel pe­dig a humorérzéke miatt került azok közé a pilóták közé, aki­ket kifejezetten kedvelek. Szur­kolni ettől még senkinek sem szurkolok, csak annak, hogy baleset nélkül megússzuk a fu­tamot.- A nyár hogy alakul nálatok, hova megy a család nyaralni?- A sportcsatorna indulása miatt idén kevesebb lesz a pi­henőidő. Kétévente megyünk külföldre, tavaly Svájcot ba­rangoltuk be, úgyhogy idén fő­leg a Velencei-tó és a Balaton a célpont. A feleségem pécsi, én gyomaendrődi vagyok, úgy­hogy az is hozzátartozik a nya­rakhoz, hogy ilyenkor gyakrab­ban hazajárunk. Persze a moz­gás nem maradhat el, egy csa­ládi biciklitúrát beütemeztünk.

Next

/
Thumbnails
Contents