Tolnai Népújság, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-09 / 159. szám

Paksi kerettag a hazai kosár Eb-n KOSÁRLABDA Székesfehérvá­ron rendezik meg az U20-as B-csoportos férfi Európa-baj- nokságot. A szövetség elvárá­sa az élvonalba jutás, amit az 1995-ös születésű Illés Má­téval (képünkön) a csapatban vívhat ki a nemzeti együttes. A Komlón született kosaras az előző két szezont a Bonyhádi KSE-nél töltötte, melynek szí­neiben két aranyéremnek örül­hetett az NB l/B-ben. A követ­kező idényben pedig már az ASE-t fogja erősíteni. B. S. Korábbi körmendi az Atomerőműnél KOSÁRLABDA A korábbi monte­negrói válogatott Zsarko Ra- kocseviccsel erősítette meg keretét a paksi csapat. A 31 éves, 204 centiméteres cen­ter két évvel ezelőtt a Kör­mend színeiben 19.5 pontot, 8.6 lepattanót, 2 blokkot át­lagolt. Tavaly továbbállt, és a bolgár Rilski Sportist Samokov játékosa lett. Az alapszakasz­ban 16.3 pontot, 7 lepattanót és 1.5 blokkot tett be a közös­be. Rakocsevics egy évre szer­ződött az atomvárosba. B. S. Tour de France: ismét német siker KERÉKPÁRSPORT André Grei- pel nyerte a francia körver­seny 5. szakaszát, megelőz­ve a szlovák Peter Sagant és a brit Mark Cavendisht. Össze­tettben továbbra is Tony Mar­tin vezet 12 másodperccel a brit Chris Froome és 25-tel az amerikai van Garderen előtt. A sprintereknek járó zöld trikót szakasz győztes Greipel visel­heti. Csütörtökön az Abbevil­le és Le Havre közti 191,5 kilo­méter vár a mezőnyre. B. S. Hétfőtől árulja a bérleteket a PFC LABDARÚGÁS Hétfőn kezdi meg a 2015/16-os idényre szóló bérletek árusítását a Paksi FC. Jövő héten hétfőn, kedden és csütörtökön 9 és 12 óra kö­zött, szerdán és pénteken 14 és 18 óra között lehet megvál­tani őket a klubházban. R. G. Pokoli hőségben játszott edzőmeccset tegnap a Paksi FC Még várni kell az elsőre Balázs Zsolt 90. percben szer­zett góljával ért el döntetlent a Paksi FC az NB ll-es Sziget- szentmiklós ellen szerdán dél­előtt a Fehérvári úton. Ez volt a PFC első nyári hazai edzőmecs- cse, de az első győzelem to­vábbra is várat magára. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu PAKS Harminchat fok. Ennyit mutatott a hőmérő tegnap reg­gel fél tízkor Pakson. Hihetetlen erővel perzselt a nap, az utcá­kon egyetlen árva lelket sem le­hetett látni, aki tehette, behúzó­dott a hűs szobákba. Néhány bi­kinis, szalmakalapos lány bicik­lizett csak - vélhetően a strand felé vették az irányt. Eközben a Fehérvári úti sta­dionban a Paksi FC és az NB Il-es Szigetszentmiklós játéko­sai edzőmeccsre készülődtek. A Paks immáron az ötödikre, nem titkoltan abban a reményben, hogy végre megszerzi első győ­zelmét Csertői Aurél alakulata. A nyár eddig nem hozott sikerél­ményt: a ciprusi Apollon Limasz- szollal és a Budapest Honvéddal 1-1-re, a horvát Slaven Belupó- val pedig O-O-ra végeztek, a má­sik horvát riválistól, az NK Osi- jektől pedig három nullára ki­kaptak Eszéken. Az SZTK az elő­ző idényben tizedik helyen vég­zett az NB II-ben, tökéletes rivá­lisnak tűntek ahhoz, hogy vég­re a góllövést is elkezdjék gyako­rolni a hazai zöld-fehérek. A két találat, amit négy mécs­esén összehoztak nem sok, s nem túl biztató így, másfél héttel az első bajnoki előtt. Csertői Au­rél vakargatta is a fejét a meccs előtt, a szakvezető két gólképes játékosát, a Ferencvároshoz iga­zolt Haraszti Zsoltot és a Vasas­hoz aláíró, az előző szezonban tíz találatig jutó Könyves Nor­bertét is elveszítette (a középpá­lyásnak ugyan év végéig még él a szerződése Pakson, de a szak­vezető nem számít rá, mindenki­nek, a játékosnak és a két klub­nak is az lenne a jó, ha a vajda­sági szélső mielőtt csatlakozhat­na az újonc angyalföldiekhez), s Felkészülési mérkőzés PAKSI FC-SZTK-ERIMA 1-1 (0-1). PAKSI FC: Székely - Vági (Kulcsár D.), Rodenbücher (Gé- vay). Kocsis G. (Lenzsér), Báló (Szabó J.) - Nagy R. (Kesztyűs B.). Papp K. (Kecskés) - Kiss T. (Hahn). Kővári (Bertus). Sza- káty (Balázs Zs.) - Fröhlich (Bor). Vezetőedző: Csertői Au­■ Kován Robert (nagy képünkön, ll-es mezben) olykor testi épségét sem kímélve dobta magát csatába a szigetszentmik- lósiak elleni felkészülési találkozón, de a Pécsi MFC-tői érkezett támadó sem tudott lendületet adni a paksi együttesnek a hatalmas hőségben leját­szott összecsapáson. ü Mint ahogy Kiss Ta- Vm~s (az alsó képen baF ■ rőt l és Báló Tamás sem ' ....■■ ... ,, egyelőre nem látni, hogy ki fog­ja pótolni őket a bajnokságban. A Pécsi MFC-től érkezett Kő­vári Róbert és Fröhlich Roland a támadósort hivatott erősíte­ni, de eddig nem mutattak túl sokat. Azt mondják, kell nekik az idő és a türelem, hogy beil­leszkedjenek, de sokat nem le­het várni, mert jövő szombaton Újpesten már bajnoki pontokért megy a játék. Rajtuk kívül Ba­lázs Zsolt az, aki felelhet a gólo­kért, no meg az a Bartha László, aki ezúttal kisebb bokasérülése miatt nem kapott lehetőséget. Ami a meccset illeti, a pokoli hőség ellenére remek iramban kezdődött, és ahogy azt várni le­hetett, a Paks dominált, irányí­tott. Egészen a tizenhatosig tar­tott is a lendület, de ott elfogyott a tudomány, rendre jött egy szi- getszentmiklósi védő, aki köz­belépett. Hiányzott a szélsők­ből a kreativitás, egy váratlan csel, egy jóütemű passz, amivel rél. SZTK-ERIMA: Sánta - Pus­kás, Vágó. Kovács J. (Komis), Pólyák (Benkó-Biró) - Domon­kos. Szepessy R. (Szabó B.) - Lé­vai. Kollega K. (Bonifert). Barna Zs. (Benkő K.) - Benkő K, (He- vesi-Tóth). Vezetőedző: Horváth Ferenc. Gólszerzői: Balázs Zs. (11-esből). illetve Lévai. a támadók kiugorhattak volna, vagy egy pontos beadás, amivel a kapu elé érkezők kezdeni tudtak volna valamit. Az SZTK az idő múlásával egyre bátrabb lett, és a félidő lefújása előtt két perccel egy re­mek baloldali kont­rából Lévai Norbert meg is szerezte a ve­zetést. A Paks a rö­vid szünetet követő­en ott folytatta, ahol abbahagyta, ha fino­man akarunk fogalmaz­ni, akkor azt mondhatjuk, hogy a fokozódó hőség még job­ban rányomta a bélyegét a játék­ra. Csertői Aurél a 67. percben unta meg a tehetetlenséget, tel­jes sort cserélt, ám fordulatot ez sem hozott. A hajrában akadtak meleg pillanatok a szigetszent- miklósi kapu előtt, ám Hahn Já­nos öt méterről, tiszta helyzetből sem tudott gólt lőni, csúnyán az égbe bombázott. A Paks minden baja benne volt ebben a jelenet­ben. A 90. percben egy kezezé- sért megítélt jogos tizenegyes­ből Balázs Zsolt ugyan kiegyen­lített, de a pályáról levonuló pak­si játékosok arcáról egyértelmű­en a csalódottságot lehetett leol­vasni. Ötödik nyári meccsét sem tudta megnyerni az előző baj­noki idény meglepetéscsapa­ta. Csertői Aurélnak lesz dol­ga bőven a bajnoki rajtig... Szoros mérkőzésen kaptak ki Studerék KOSÁRLABDA A hétfői, Portugá­lia elleni győzelem (46-41) után ezúttal vereséget szenvedett a magyar női válogatott a spanyol- országi U20-as Európa-bajnok- ságon. Krivacsevics Dragoljub együttese szoros csatában ma­radt alul a belgákkal szemben. A szakember mindkét szekszár­di kosarasnak lehetőséget bizto­sított, Studer Zsuzsanna 22 per­cet, míg Simon Anikó egy per­cet töltött a parketten. Előbbi sta­tisztikájába hét pont (két tripla és egy büntető) és három védő- lepattanó került. A korosztályos válogatott utolsó csoportmérkő­zése a hollandok ellen lapzár­tánk után fejeződött be. Részle­tek pénteki számunkban. Eredmény. Belgium-Magyar- ország 69-62 (16-12,17-18, 17-16,19-16). Legjobb dobók: Ben Abdelkaber 27, Grzesinski 9, illetve Aldezabal Berroa 13, Nagy D. 12, Kaposi 10. Berg S. %

Next

/
Thumbnails
Contents