Tolnai Népújság, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-30 / 151. szám
A ALMANACH 2015 - ZOMBA 2015. JUNIUS 30., KEDD Az összeállítás megjelenését Zomba Község Önkormányzata támogatta. A cikkeket Balázs László írta, a fotókat Mártonfai Dénes készítette. Nyáron tekernek, ősszel értékelnek HÚSZ gyermek és szüleik vállalták a közel 30 kilométeres távot a zombai falunapon lebonyolított kerékpártúrán. A bringáso- kat a közúti szakaszokon a helyi polgárőr egyesület tagjai kísérték. A túrát követően a Zöld Alma Klub kerekesei az önkormányzat konyhája által készített gulyással és pogácsával, és egy vállalkozó által felajánlott görögdinnyével pótolhatták a leadott kalória mennyiséget. A gyerekek a nyári szünidő alatt is gyűjt- hetik a kilométereket. A megtett távokat - leolvasással igazolva - regisztrálhatják, a verseny értékelése a 2015/2016-os tanévkezdéskor lesz. Teljesen megújul négy szakrendelő ÖTVENMILLIÓ forintos pályázati támogatásból újítja fel az önkormányzat az egészségügyi ellátás rendelőit. A projekt keretén belül négy szakrendelőben cserélnek nyílászárót, homlokzati és födémszigetelést végeznek, felújítják a tetőt. Az épületgépészeti rekonstrukció a fűtés, a víz- és a szennyvízelvezetés korszerűsítését tartalmazza. Négymillió forintból orvosi segédeszközöket is vásárolnak. A helyi Épiterv Kft. július elején kezdi a munkát, amely várhatóan szeptember végén fejeződik be. Addig a szolgáltatások osztott helyen és időben lesznek. Több milliót spórolhatnak MÁJUSBAN indult és százszázalékos támogatással valósul meg a polgármesteri hivatal, a művelődési ház, az óvoda és a konyha áramellátását biztosító napelemes rendszer telepítése 28,5 millió forint értékben. Az intézmények tetejére szerelt szolár panelek a létesítmények elektromosáram-igényének egy részét biztosítják a jövőben, ami éves szinten több millió forintos megtakarítást jelent a falu költségvetésében. A hálózatra csatlakozásjúliusban várható. Minden évszakra jut egy nagyobb rendezvény Zajlik az élet Zombán Harminckét éven át szolgálta a községet A 25 éves tánccsoport fellépése volt az esti ünnepség fő attrakciója A falunap változatos programokat kínált: míg a gyerekek habpartin vettek részt, addig a felnőttek a bográcsfesztiválon múlatták az időt Zomba képviselő-testülete a községért végzett több évtizedes munkája elismerésül „Zom báért Emlékplakett” kitüntetésben részesítette dr. Lukács Lajost. Az orvos a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett, majd a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát 1964-ben. 1973- ban került Zombára, ahol 2000- ig körzeti, majd vállalkozóként háziorvos volt 2005-ig. Közben 1966 és 1980 között sorozóorvos, emellett 1975-től 2000-ig a Paradicsompusztai Nevelőotthon feladatait is ellátta. Munkája mellett a Vöröskeresztnek is aktív tagja, illetve helyi elnöke lett, jelenleg is tiszteletbeli elnöke. 1990 és 2002 között önkormányzati képviselőként az Egészségügyi- és Szociális Bizottság elnöksége mellett az alpolgármesteri tisztséget is betöltötte (1998-2001). Negyven év szolgálat után, 2005-ben vonult nyugdíjba, de aktivitását a község életében megtartotta. A Vöröskereszt mellett a Lovasklub Egyesületnek megalakulása óta tevékeny tagja, valamint a Székely Egyesületet is támogatja. 2010 óta a helyi Szennyvízépítő- és Csapadék-vízelvezető Víziközmű Társulat felügyelő bizottságának elnöke. 2014-ben a Pécsi Tudományegyetemen átvehette aranydiplomáját. Tőle telhetőén mindent megtesz a falu közösségéért. Munkája során számos köszönetét és elismerést kapott: legutóbb a Paradicsompusztán működő gyermekotthontól az intézet fennállásának 50 éves évfordulója alkalmával kapott Pro Scola díjat. Dr. Lukács Lajos az emlékplakettel Több külföldi országba is eljutottak, arany fokozatú kitüntetést kaptak Változatosság és sokszínűség jellemzi Zomba kulturális életét. A rendezvények szervezésénél kiemelt szempont a közösségépítés. Balázs László A település önkormányzata minden évben színes és változatos programok szervezésével biztosítja a lakosság számára a kikapcsolódást. A rendezvények egyik színfoltja a június utolsó szombatján lebonyolított Falunappal egybekötött bográcsfesztivál, ahol a 25 éve alakult Zombai Hagyományőrző Egyesület tánccsoportjának jubileumi fellépése volt a nap egyik fénypontja. A fesztivál erényeivel kapcsolatban a vidámságot, a több helyszínen zajló programokat lehet kiemelni a gasztronómiai kínálat változatossága mellett. A Falunap keretén belül nyolcadik alkalommal rendezték meg a bográcsfesztivált, amelyen a település csoportjain kívül a szomszédos- és testvértelepülések csapatai, küldöttségei is részt vettek, és megmérettették magukat. Az ételeket Kovács János Venesz-díjas mesterszakács bírálta. Idén első alkalommal bevonták a helyi hobbi állattenyésztőket, így galamb- kiállítás és kutya szépségbemutató színesítette a műsort. A fiatalokat is megszólította a rendezvény: az óvodásoktól a kamaszokig mindenki megtalálhatta a korosztályának megfelelő elfoglaltságot. Az iskola szervezésében légpuskás lövészverseny és íjászverseny szerepelt a vigasság napirendjén. A családi vetélkedő keretén belül nemcsak egyének és családok, hanem összeszokott közösségek is versenyezhettek egymással. Az elmúlt évekhez hasonlóan a sport sem maradhatott ki az ösz- szejövetel felhozatalából, idén is népszerű volt a kispályás labdarúgótorna, melyre ismét sok csapat nevezett. A bográcsfesztivál után már nagy erőkkel folyik a július 3. és 5. között lebonyolítandó országos fogathajtó verseny szervezése. A nyarat kihasználva a település lakói készülnek az őszi szüreti napokra, valamint a novemberi Márton-naphoz kapcsolódó gasztronómiai programokra, és a karácsonyi ünnepkört megelőző négy vasárnap eseményeire. A Zombai Hagyományőrző' Egyesület néptánccsoportja a falunapok keretén belül ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját.- 1990 őszén, a szokásos Szüreti Nap megrendezése kapcsán merült fel az igény, hogy ne csak egy egyszerű felvonulással emlékezzünk a szüretre, hanem tánccal, mulatsággal is - elevenítette fel a huszonöt évvel ezelőtti eseményeket Toláczi József. Az igényekből tettek lettek, Toláczi József vezetésével 1991-ben megalakult a Zombai Hagyományőrző Tánccsoport, amelynek oktatója, művészeti vezetője és koordinátora lett. A csoport irányítója visszaemlékezésében szívesen mesél a tánccsoport életéről, az elmúlt huszonöt évről. Munkájának köszönhetően több százan váltak a néptánc megszállottjává, akik az ország több tájának táncait sajátíthatták el, és ezekkel a koreográfiákkal nemcsak országhatáron belül, hanem több külföldi országban is bemutatkozhattak. A csoportot nagyobb fellépéseire a Bartina zenekar kísérte el. Több alkalommal vettek részt minősítőn, ahol az arany fokozatig is eljutottak. A huszonöt év alatt a táncosokból többen más területen ápolták a hagyományokat. Voltak, akik a népzenei pályát választották; van, aki egy másik hagyomány- őrző egyesület vezetője lett; többen pedig a megszerzett alapokra építve magasabb szinten kamatoztatják néptánctudásukat. A tánccsoportból egyesületté alakult hagyományőrzés utánpótlásáról a helyi iskolában és óvodában folyó néptáncoktatás gondoskodik. A születésnapi nagy műsor is Toláczi József ötlete alapján állt össze. Álma megvalósításában az aktív és a régi táncosok soraiban is támogatókra talált. Nagy élmény volt látni a már kisebb-nagyobb gyermekekkel visszatérő táncosok lelkesedését, gyermekeik örömét a táncban, ahogy szüleikkel népviseletbe öltözve együtt léptek színpadra. Csapadékvíz-elvezetés, járdafelújítás- A településfejlesztési stratégia elemei közül az elmúlt évek nagy volumenű beruházásait követően további kötelező feladatok várnak 2015-ben az önkormányzatra - ismertette Szűcs Sándor. Zomba polgármestere. - Az intézmények működési célú támogatásai mellett 2015-ben a település élhetőbbé tételét szolgáló beruházások megvalósítása az elsődleges cél. Az EU-s pályázatok mellett a megyei fejlesztési alapból a település közterületeinek fejlesztése élvez elsőbbséget. A jövőbeni feladatok között szerepel a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése és a gyalogos járdák felújítása. Az infrastrukturális fejlesztések mellett nagy hangsúlyt kívánunk fordítani a kulturális és közművelődési programok teljes palettájára. Szorosabb együttműködést szeretnénk kialakítani a településen működő civil szervezetekkel, melyeket a falu programjainak lebonyolításába is bevonunk. Szűcs Sándor \ polgármester Negyedszázados jubileumot ünnepeltek HÍREK