Tolnai Népújság, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-25 / 147. szám

2015. JÚNIUS 25., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 A Fialsz Harald. Juhász István, Zuschlag Bence. Sátrán Alex alkotta atomos négyes (képünkön) első helyen végzett gyermek korosztályban a TC4~es kategóriában a Nagykanizsán megrendezett Indián-Eszkimó j Játékokon. Tóth Milan kölyök korosztályban volt érdekelt, és a negyedik helyen ért célba [az MKl-esekvetélkedésében. A paksifiata- lókat Feil Imre és Tóth Márton készítette fel a Vas megyei megmérettetésre. ’ ~äüim A zárókörben avattak bajnokot a megye kettőben A legvégére hagyták Tóth Ádám és Eilingsfeld János is ott a keretben KOSÁRLABDA Két legjobbja, Han­ga Ádám, valamint Lóránt Péter nélkül edzőtáborozik júliusban és augusztusban a férfi kosár­labda-válogatott. Az Atomerőmű SE két játékosa viszont ott van a nemzeti csapatban: Tóth Ádám és Eilingsfeld János szolgálatai­ra továbbra is számít Sztojan Iv- kovics szövetségi kapitány. Az MKOSZ tájékoztatása szerint a nemzeti együttes egy három­hetes összetartáson vesz majd részt a következő hónap végén, s négy felkészülési mérkőzést ját­szik, kettőt a szerb, kettőt pedig a portugál csapat ellen. A válogatott idén nem lép pá­lyára tétmérkőzésen. A válogatott programja: Jú lius 21-31.: edzőtábor (Kecske­mét). Augusztus 2.: felkészülési mérkőzés (Kranjska Gora, Szlo­vénia): Szerbia-Magyarország. Augusztus 3.: felkészülési mér­kőzés (Kranjska Gora, Szlové­nia): Szerbia-Magyarország. Au­gusztus 3-9.: edzőtábor (Kecske­mét). Augusztus 7.: felkészülési mérkőzés (Szolnok): Magyaror- szág-Portugália. Augusztus 9.: felkészülési mérkőzés (Kecske­mét): Magyarország-Portugália. A kezdési időpontokról a hely­színen egyeztetnek a csapatok. A kecskeméti edzőtábor­ba utazó keret: Ruják András, Tóth Gergely, Keller Ákos, Witt- mann Krisztián, Kovács Péter, Vojvoda Dávid, Supola Zoltán, Tóth Norbert, Csorvási Milán, Tóth Ádám, Pongó Martin, Fe- rencz Csaba, Perl Zoltán, Somo­gyi Gergely, Eilingsfeld János, Pongó Máté, Bognár Kristóf, Vá- radi Benedek, Allen Rosco. R. G. Eilingsfeld János is készülhet Dunaföldvárra, Kajdacsra és Aparhantra kerültek a bajnoki aranyérmek a megyei U21-es bajnokságokban. Izgalmakban különösen a második osztály­ban nem volt hiány. Mindkét ré­gióban csak az utolsó forduló­ban dőlt el a címek sorsa. Berg Sándor berg.sandor@gmail.com LABDARÚGÁS Mondhatni maga­biztosan, fordulókkal a vége előtt eldőlt, hogy a Dunaföldvár FC csapata nyeri megyei élvonal aranyát. Remekül kapta el a raj­tot Kerekes Béla gárdája, az első tizenhat találkozót egytől egyig megnyerte, ez idő alatt hetet lőt­tek otthon az Őcsénynek, a Kö- lesdnek, a Kisdorognak és Ta­másinak, a Dombóvárnak kilen­cet!), Kakasdon szintén hétig meg sem álltak Tóth Attiláék. Bár utána becsúszott két vere­ség: először a Tolnától hazai pá­lyán kaptak ki 2-1-re, majd Szed­resben futottak bele egy 0-3-ba, de ekkor már tetemes, tizen­négy pontos előnnyel vezettek a Majos s tizenöttel a Tolna előtt. A bajnokság végeztével ötvenhat ponttal zártak, hét ponttal a Tol­na és kilenccel a Majos előtt. Gól­arányuk is sokatmondó: kere­ken száz gólt lőttek, és csak hu­szonnyolcat kaptak. A házi gól­királyi címet Tóth Attila szerez­I Megyei I, osztály 1. Dunaföldvár 22 19 0 3 100-28 56 2. Tolna 22 15 4 3 67-36 49 3. Majos 22 15 4 3 77-24 47 4. Bátaszék 22 12 4 6 95-51 40 5. Tevel 22 13 0 9 61-43 39 6. Kölesd 22 11 3 8 82-51 36 7. Dombóvár 22 9 1 12 50-66 28 8. Tamási 22 9 1 12 60-79 28 9. Szedres 22 7 1 14 34-72 22 10. Őcsény 22 5 3 14 35-91 18 11. Kisdorog 22 3 2 17 43-104 10 12. Kakasd 22 2 1 19 48-107 7 1. Kajdacs 22 19 2 1 144-16 59 2. Dunakomlőd 22 18 13 172-24 55 3. Sióagárd 22 17 3 2 115-24 54 4. Dszentgyörgy 22 15 1 6 80-45 46 5. Mórágy 22 12 3 7 100-68 39 6. Madocsa 22 9 2 11 59-99 28 7. Fadd 22 7 4 11 46-87 25 8. Németkér 22 8 1 13 69-86 24 9. Gerjen 22 6 2 14 54-115 20 10. Tengelic 22 5 2 15 ■ 65-106 17 11. Bátaapáti 22 2 2 18 19-138 7 12. Pálfa 22 1 3 18 25-140 5 Megyei II. osztály, Nyugati csoport 1. Aparhant 18 13 4 1 91-15 43 2. Nagymányok 18 13 2 3 59-22 41 3. B. Börzsöny 18 11 3 4 74-30 36 4, Kaposszekcsö 18 9' 3 6 72-33 30 5. Magyarkeszl 18 9 2 7 51-47 29 6. Döbrököz 18 9 1 8 60-45 28 7. Zomba 18 7 1 10 43-57 22 8. Simontornya 18 5 0 13 31-48 15 9. Szakály 18 5 0 13 42-80 14 10. Kéty 18 1 0 17 16-126 0 te meg 29 találattal, ami az ösz- szesített lista második helyéig repítette. A megye kettő Keleti csoport­jának küzdelmei jóval nagyobb izgalmakat tartogattak. A 23. fordulóban hét pont volt a fórja a Kajdacs SE-nek a Dunaköm- lőd SE-vel szemben, de a kömlő- diek két meccsel kevesebbel áll­tak. Egy körrel a vége előtt vi­szont egy pontra feljött az „üldö­ző”, ez pedig azt jelentette, hogy az utolsó fordulóban dől el a baj­noki arany sorsa. A Dunaköm- lőd a sióagárdiakat fogadta, de kikapott 4-3-ra, a Kajdacs pe­dig Németkéren gurított egy tí­zest (10-1), ezzel bajnoki címet ünnepelhettek. A mezőnyből ki­magaslott ez a két gárda: a baj­nok 144 gólt rámolt be, és csu­pán ló-ot kapott, az ezüstérmes 172(!) találatot jegyzett és csak huszonnégyszer zörgették meg a hálójukat. A harmadik helyen a sióagárdiak végeztek, öt pont­tal a bajnok mögött. Talán nem meglepő, hogy a bajnokság gól­királyi címét dunakömlődi játé­kos, Solt János nyerte el, aki meg sem állt 49 találatig. Ha lehet fokozni az izgalma­kat, akkor a Nyugati csoport csa­patai megtették. Az Aparhant SE és a Nagymányoki SE a hetedik fordulótól üldözte egymást, és egy mérkőzéssel többet játszva az aparhantiak vezettek. A ti­zedik fordulóban aztán utolér­te őket a Nagymányok, és száz- százalékos mérleggel át is vet­te a vezetést. A következő fordu­lóban egymás ellen mérkőztek meg, ami Molnár Norbert és Né­meth Krisztián párharcát is hoz­ta. A két fél nem bírt egymás­sal, 2-2-s döntetlennel zárult a meccs. Tizenhét mérkőzést kö­vetően egy ponttal a Nagymá­nyok vezetett, az utolsó forduló­ban pedig Nagymányok-Apar- hant rangadót rendeztek, ahol a bajnoki cím sorsa dőlt el. Kiing Norbert, Molnár Norbert és Gya­log Henrik góljaival az Apar­hant győzött 3-0-ra, így ők vit­ték el az aranyat. A mányokiak 91-szer zörgették meg ellenfele­ik hálóját, és csak tizenötöt kap­tak. Góljaik közül 35-öt Molnár Norbert, 26-ot Miklós Gergő vál­lalt magára, amivel a góllövőlis­ta első két helyét is kibérelték. Megjegyzés a tabellához: a Dunaföldvártól, a Kisdorogtól, a Madocsától, a Németkértől, a Bátaapátitól, a Pálfától és a Sza- kálytól 1, a Majostól 2, a Kétytől '3 pont levonva. Brazil támadót igazolt a Liverpool LABDARÚGÁS Az angol élvonal­ban szereplő Liverpool FC hi­vatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Roberto Firminót (képünkön), a Hoffen- heim játékosát. A Copa Ameri- cán szereplő brazil válogatott támadója a legutóbbi szezon­ban 36 tétmérkőzésen 10 gó­lig és 12 gólpasszig jutott. Saj­tóhírek szerint a „Vörös Öröd- gök" 41 millió eurót fizettek érte a német klubnak. B. S. Új edző érkezett a Kecskeméthez KOSÁRLABDA Borisz Maljko- vicsot nevezték ki a baj­noki ezüstérmes férficsa­pat új edzőjének. A 46 éves, szerb-magyar kettős állam­polgárságú szakember leg­utóbb a PEAC-Pécs női csapa­tánál dolgozott másodedző­ként. Pályafutása során szere­pelt az ASE-ben, a Debrecen­ben, Szolnokon, a MAFC-nél és Nyíregyházán is. B. S. Magyar siker a Világliga rajtján VÍZILABDA Magabiztosan győ­zött férfi válogatottunk Berga- móban a Világliga első nap­ján. A mieink Kína legjobb­jait verték fölényesen, 18-8- ra. Legeredményesebb játéko­sunknak Varga Dénes és Hos- . nyánszky Norbert bizonyult 3-3 találattal. A csoport másik találkozóján Brazília 17-10-re múlta felül az olimpiai bajnok horvát együttest. B. S. Pirlo bejelenti New York-i szerződését? LABDARÚGÁS Olasz sajtóérte­sülések szerint Andrea Pir­lo, a Juventus világbajnok kö­zéppályása hamarosan hiva­talosan bejelenti, hogy a New York City FC-nél folytatja pá­lyafutását. A La Gazzetta azt írja: a 115-szörös olasz válo­gatott focista évi ötmillió euró- nak megfelelő dollárt kereshet az Egyesült Államokban. B. S. Az utolsó csatáját elvesztette a kézis KÉZILABDA Súlyos betegség után elhunyt Kalauz Luca (1991- 2015), a Kocsolai Sportklub tag­ja, a megyei kézilabdázás egyik meghatározó alakja. Általános iskolásként 2000-ben kezdett el kézilabdázni, azóta 2014 végéig rendszeresen sportolt, bizonyít­va jó képességeit, lelkesedését, küzdeni tudását, akaratát, ki­tartását. A korosztályos csapa­tainak, legutóbb a felnőtt együt­tesnek mindig húzóembere volt. Sok szép siker fűződik nevéhez. A kisiskolák diákolimpiái dön­tőjén hatodikos korában bronz­érmes lett, a következő két év­ben pedig bajnok lett, ráadásul 2006-ban Kazincbarcikán őt vá­lasztották a döntő legjobb játé­kosának. A 2005/2006-os tan­évben elért tanulmányi ered­ményei, valamint sportteljesít­ménye alapján „A Magyar Köz­társaság jó tanulója - jó sporto­lója” kitüntetést vehette át 2007- ben Budapesten. A középiskolát Bonyhádon, a Petőfi Sándor gim­náziumban végezte, majd a Cor- vinus Egyetemen tanult. Egy hó­napja kapta meg kiváló diplomá­ját, amit sajnos már nem tudott átvenni. A 2014/15-ös évad őszi időszakában a kocsolai csapat legjobb góllövője volt, de tavasz- szal már nem tudott pályára lép­ni. Példakép volt a tanulásban, sportban és magánéletben. Lu­ca sok csatát megnyert, sajnos az utolsót elvesztette. B. L. Rudolf Anna és Vajda Szidónia is tagja volt a válogatottnak Magyar győzelem a Mitropán SAKK Magyarország nyerte meg a Mitropa-kupát a nőknél az ausztriai Mayrhofenben. A tíz közép-európai országot felvonul­tató viadalon a Vajda Szidónia, Gara Tícia, Rudolf Anna össze­állításban asztalhoz ülő csapat 2007 után végzett ismét az az el­ső helyen. A kilenc forduló során a magyar válogatott nem szen­vedett vereséget, és mindössze kétszer nem tudta megszerezni a csapatgyőzelmet. Ötször mind­két partiját megnyerte a váloga­tott az aktuális fordulóban. A legjobb teljesítményt Gara Tícia (2331 Élő-pont) nyújtotta. A Nagykanizsa sakkozója vé­gig remekelve mind a hat játsz­máját megnyerte. A bátaszéki, de jelenleg Madridban élő Ru­dolf Anna (2348) öt ponttal, s ugyancsak veretlenül zárt, négyszer győzött, kétszer remi­zett. Az Atomerőmű SE-ben ját­szó Vajda Szidónia (2351) pedig négy ponttal zárt, amit két győ­zelemmel és négy döntetlennel hozott össze. SAKK, MITROPA-KUPA. Nők, a végeredmény. 1. Magyaror­szág (Vajda Szidónia, Gara Tí­cia, Rudolf Anna) 16 meccspont (15 játszmapont), 2. Olaszország 14 (12), 3. Szlovákián (11.5), 4. Németország 11 (10.5), 5. Auszt­ria 9 (9), 6. Csehország 8 (8), 7. Svájc 7 (7.5), 8. Szlovénia 6 (7), 9. Ausztria II 6 (5.5), 10. Horvátor­szág 3 (3). Rónai G. > I

Next

/
Thumbnails
Contents