Tolnai Népújság, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-24 / 146. szám
2015. JÚNIUS 24., SZERDA Csendőrtempó Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu J elentősen enyhítette az izsáki gyilkos rendőrök ítéletét a Szegedi ítélőtábla. Egyiküket első fokon a Kecskeméti Törvényszék életfogytiglani, társát pedig 25 év fegyházbüntetésre ítélték. Az ítélőtábla gyakorlatilag megfelezte a büntetési tételeket, s úgy döntött, hogy az elsőrendű vádlottnak 12, társának pedig 10 évet kell fegyházban töltenie, minősített emberölés helyett halált okozó testi sértés miatt. Az ügy másik két rendőr vádlottja esetében a táblabíróság helybenhagyta a törvényszék által kiszabott felfüggesztett börtönbüntetést. A két rendőr 2013. áprilisában az izsáki rendőrőrsön halálra vert egy lopás gyanúja miatt előállított román állampolgárságú, magyar nemzetiségű férfit. Mi szerepel - ORFK utasítás alapján - a rendőrség járművein? Szolgálunk és A két rendőr tudta, hogyan kell bántalmazni védünk. A vádlottak ezt szolgálunk és vérünkre módosították, ahogyan azt frappánsan megfogalmazta a tábla tanácsvezető bírója. Né szépítsük, az igazság- osztó szerepében tetszelgő, emberségből kivetkőzött exrend- őrök agyonvertek egy megbilincselt embert. Tudták, hogyan kell bántalmazni, hiszen korábban már megvertek négy embert ugyanígy, azzal a különbséggel, hogy azok nem haltak meg. Ha nem verik módszeresen órákon keresztül Bara Józsefet, nem hal meg. I. Ferencz József királyunk uralkodása alatt - aki kétségkívül drákói szigorú önkényúr volt - a fegyveres erőknek nem esett folt a becsületén. Akkor még a tiszt volt az úr volt, azóta törvényi ma- szatolás megy - vétkesek közt cinkos, aki néma. Ha az áldozaton kívül sajnálni kell valakiket, akkor a törvénytisztelő egyenruhásokat. Mert a gyilkosok azt az egyenruhát viselték, amiben ők becsületesen szolgálnak. MEGYEI KÖRKÉP 3 HIRDETÉS UV védelmet nyújt' Minden napszemüvegünk Világmárkás optikai keretek r WMil kedvezmény a szemüveglencse árából Ajánlatunk 2015.06.30-ig érvényes. Az akció pontos részleteiről érdeklődjön üzletünkben! Ingyenes szemvizsgálat, akár vásárol, akár nem! Jelentkezzen be itt: www.ingyenszemvizsgalat.hu _ “jTT Í OPTIKA PLUS Dombóvár-Tesco Nézzen be, hogy jobban lásson! Cím: 7200 Dombóvár, Köztársaság u. 7. Telefon: (74) 460-386; Mobil: (30) 830-6009; Nyitva: H-SZO: 9.00-20.00 HIRDETÉS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Egyházmegye pályázatot hirdet a paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetői feladatának ellátására. Pályázati feltételek: • Egyetemi szintű tanári szakképzettség, vagy a 2011. évi CXC. törvény 98.§ (8) bekezdésben meghatározott végzettség, szakképzettség és pedagógus szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség • Pedagógus munkakörben szerzett legalább 5 éves szakmai tapasztalat • Katolikus nevelés terén jártasság • Vallását gyakorló, hitében elkötelezett • Plébánosi ajánlás Előnyt jelent: • hasonló területen szerzett gyakorlat Pályázni az intézmény vezetésére vonatkozó vezetési programmal és a jogszabályokban meghatározott dokumentumok benyújtásával lehet. Benyújtás határideje: 2015. július 9. A beosztás legkorábban 2015. augusztus 1. napjától tölthető be. A pályázatot postai úton a Pécsi Egyházmegye Oktatási Iroda címére lehet benyújtani (7624 Pécs, Szent István tér 23.) 2015. június 18. Pécsi Egyházmegye Etlen-szomjan, a napon és láncon hagyta a tulajdonos az ebeket Érző, szenvedő lények a kutyák SZEKSZÁRD Bűnösnek mondta ki a büntetlen előéletű 23 éves vádlottat a Szekszárdi Járásbíróság állatkínzás vétségében, és ezért egy év próbára bocsátotta. A vádlott 2012 júliusában egy tacskó, majd egy német juhász keveréket vett magához. Az állatokat augusztusig megfelelően módon el is látta. Augusztus 16- án azonban egy váratlan megkeresésre munkavállalás céljából külföldre utazott, a láncra kötött kutyákról semmilyen módon nem gondoskodott. Az ét- len-szomjan hagyott állatoknak a nyári melegben nem volt menedéke, amely elviselhetővé tette volna a hőséget. Augusztus 20 és 24 között a napi hőmérséklet mindig meghaladta a 30 fokot, előfordult 37,8 C fok is. Augusztus 20-án történt, hogy a kutyák nyüszítésére felfigyeltek a szomszédok. Az egyik meg is nézte, mi a helyzet, és három napig etette is az ebeket kutyatáppal, arra azonban már nem volt lehetősége, hogy újabb tápot vásároljon. A kutyák sorsába azonban nem nyugodott bele, értesítette az állatvédőket, elmondta a helyzetet a falugondnoknak, majd szóltak az akkori polgármesternek, aki felvette a kapcsolatot az ebrendészekkel. A kutyákat etető szomszéd telefonon értesítette a körzeti megbízott rendőröket is, akik szintén meggyőződtek a helyzetről. A rendőrök megpróbálták elintézni, hogy az állatok egy közeli menhelyre kerüljenek, de ez nem sikerült. Augusztus 24-én azonban az ebrendészet elszállította a két ebet egy gyűjtőtelepre, majd onnan szeptemberben elvitték a körülményekhez képest kielégítő fizikai állapotban lévő kutyákat egy nagyobb telepre. A bírói indokolás szerint vádlott figyelmen kívül hagyta, hogy az állatok érezni és szenvedni képes élőlények, s a törvény szerint a tulajdonosnak kötelessége gondoskodni róluk. 1.1. Egyházmegyei változások TOLNA MEGYE Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítása érdekében az alábbi személyi és területi változásokat rendelte el. Augusztus l-jével Kincses Tibor plébánost egészségügyi állapotára tekintettel saját kérésére felmentette a sióagárdi plébánia vezetése alól, és nyugállományba helyezte. Bukovics István plébános Si- óagárdon, Wigand István plébános Bonyhádon, Pál József fő tisztelendő Tevelen, Zab András esperes, plébános Simontornyán lesz plébános. Farkas József plébános tengelici lakhatással a nagydorogi plébánián lesz kisegítő lelkész. Vlda Zsolt főtisztelendő Szekszárdra, Lovász Zsolt káplán Paksra kerül káplánnak. Lápossy Péter tisztelendőt Szekszárdra küldte az egyházmegye lelkipásztori gyakorlatra, akinek a diakónus szentelése az idei év őszén várható. M. I. HIRDETÉS ** •• ,*> 2015. június 24. SAJTOKOZLEMENY A 27 HÓNAP AZ INNOVÁCIÓ JEGYEBEN... A Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium az eltelt két és fél tanévben a TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0028 azonosítószámú pályázat jóvoltából 300.000 000 forint uniós támogatással valósította meg innovációs elképzeléseit. A projekt az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében indult és a Széchenyi 2020 program megvalósításának időszakában zárul. A 300.000 000 forint európai uniós támogatás segítségével korábban elképzelhetetlen innovációk, tevékenységek indulhattak el a tagintézményekben. A fejlesztés eredményeként az intézmény mintegy 350 pedagógusa és közel 4.000 diákja gazdagodott ismeretekkel, jártasságokkal, készségekkel, élményekkel. A projektindításkor megfogalmazott célok: • pedagógiai-módszertani megújulás, • tanárok szakmai fejlődésének elősegítése pedagógus-továbbképzések megvalósításával, • a diákok egészséges életmódra nevelése, szemléletformálás a tanulók testi-lelki-szel- lemi állapotának, egészségvédelmének és egészségfejlesztésének érdekében, • környezettudatos szemlélet kialakítását megcélzó iskolai szabadidős tevékenységek szervezése, • gazdasági kultúra, a vállalkozói készségek fejlesztése; a munkaerő-piaci helytállást, alkalmazkodást megalapozó programok alkalmazása az iskolákban, • aktív állampolgárság készségeinek fejlesztése, hozzájárulás a nemzeti és európai identitás kialakulásához, • helyi társadalmi szervezetekkel való együttműködés, partnerség, kapcsolat kialakítása nevelési-oktatási feladatok megvalósításában, • digitális, sport- és egyéb taneszközök intézményi szintű fejlesztése, elősegítve a diákok készség- és képességfejlesztését, valamint a testmozgás iránti igény felkeltését. A projektzárás időszakában megállapíthatjuk, hogy a célok többségét maradéktalanul sikerült teljesíteni. Megvalósított tevékenységek - a teljesség igénye nélkül - a célok szolgálatában:- erdei iskola,- alkalomszerű - szabadtéri jellegű - mozgásos tevékenységek,- természet-közeli sporttáborok,- sportkirándulások,- nyelvi táborok,- nyelvi vetélkedők,- nyelvi témahetek,- informatikai szakkör,-digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata,- komplex közlekedési ismeretek oktatása, ideértve különösen a fizikai aktivitásban gazdag közlekedési formákkal kapcsolatos (baleset-megelőzési, és hangsúlyosan: egészségfejlesztési) ismeretek oktatását is,- testmozgás iránti igény kialakulását szolgáló és a fizikai aktivitásban gazdag életmódra nevelő - a mindennapos testnevelés részét képező - oktatásszervezési formák, délutáni sport- és mozgásprogramok megvalósítása,-félévente legalább egy egészségnap szervezése egészséges táplálkozással is összefüggésben,- családi életre nevelést, dohányzás megelőzést és dohányzásról leszokást, szerfogyasztási problémák korai intervencióját, az illegális és legális szerek okozta kockázatok felismerését illetve a viselkedési függőségek megelőzését célzó programok megvalósítása,- tanártovábbképzések megvalósítása előtérbe helyezve a pedagógiai-módszertani megújulást,-részvétel szaktárgyi továbbképzéseken,- korszerű testneveléshez-min- dennapos testneveléshez kapcsolódó tanártovábbképzések,- infokommunikációs technológiák (IKT) oktatásban történő alkalmazását segítő képzés,- jó gyakorlatok átvétele,-nevelési-oktatási munkát segítő és támogató egészség- ügyi, sportcélú, kulturális, egyéb szakmai, vállalkozói, civil szervezetekkel és intézményekkel (szolgáltatókkal) és szakemberekkel való együttműködések kialakítása,- média felelős és tudatos használatát elősegítő intézményi innovációk támogatása,-gazdasági és pénzügyi ismeretek bővítése, a tudatos fogyasztói magatartás kialakulását elősegítő intézményi innovációk támogatása,- nemzeti hagyományok, hely- történeti ismeretek feldolgozásához és megismeréséhez kapcsolódó tanórán kívüli tevékenységek támogatása,- tanévenként egy hagyomány- nyá tehető iskolai esemény megrendezése, amelyen az iskolai közösség részt vesz,- tanárok és osztályfőnökök részére a személyközpontú módszerek segítésére esetmegbeszélő csoportban részvétel,- elsősegély-nyújtási tanfolyamok szervezése. A megvalósított projekt bonyolultságára jellemző adat, hogy a megvalósításra rendelkezésre álló 27 hónapból 24 hónap időtartamban zajlott valamilyen közbeszerzési eljárás, amelyeknek az eredményeként 26 szolgáltatóval kerültünk kapcsolatba Debrecentől Pécsig, Székesfehérvártól Szegedig. A projektről bővebb információt a www.szltiszk.hu oldalon olvashatnak. C KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT 1051 Budapest, Nádor u. 32. KUK Szekszárdi Tankerülete, 7100 Szekszárd, Arany János u. 23-25. Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14. A PROJEKTTEL KAPCSOLATBAN TOVÁBBI INFORMÁCIÓ KÉRHETŐ: KURDI LÁSZLÓ PROJEKTVEZETŐTŐL EMAIL: kurdil@szltiszk.hu l