Tolnai Népújság, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-20 / 143. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2015. JÚNIUS 20., SZOMBAT Tanácsos biztosítással külföldi útra indulni Lépésben, szertelenül!- gyalogtúra a drog ellen SZEKSZÁRD Lépésben, szertele­nül! címmel szerveznek gyalog­túrát június 26-án pénteken, a kábítószer-ellenes világnap al­kalmából a megyeszékhelyen. A pénteki sajtótájékoztatón dr. Ha­ag Éva alpolgármester, a városi kábítószer-ellenes fórum (KEF) elnöke elmondta, hogy már sok intézmény és szervezet csatako­zott a túrához, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a drog­használat megelőzésének fon­tosságára. A program kitalálója, Kálóczi Andrea, a Szent Erzsébet Cari­tas RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat intézményvezetője el­mondta, rendhagyó programot szerettek volna létrehozni. Volt már gyerekprogram, zenei ren­dezvény, végül úgy döntöttek, hogy az idén azokat az intéz­ményeket, szervezeteket kere­sik fel, amelyek nem kábítósze­resekkel foglalkoznak, ugyan­akkor mégis van közük a prob­lémához. Döntéshozók, önkor­mányzati szervek, egyház épp­úgy van a támogatók között, A hét kilométeres túrára szerdán dé­lig lehet jelentkezni mint sportegyesületek és más civil szervezetek. Bacsmai László római katoli­kus esperes plébános saját, kül­földön szerzett élményei kap­csán elmondta, hogy a drogosok a gazdag családok lelkileg elha­nyagolt gyerekei, vagy a nagyon szegények közül kerülnek ki. Gyógyításuk három pilléren, az imán, a szereteten és a munkán alapul. A megyei önkormányzat főjegyzője, dr. Gábor Ferenc ki­emelte, fontos a közös fellépés, a túra szimbolikája egyben utat is mutat a fiataloknak egy másfaj­ta élet felé. Emlékeztetett arra, hogy újjáalakult a megyei bűn- megelőzési tanács, amely drog problémával is foglalkozik. A hétkilométeres, mintegy négyórás túrára június 24-én 12 óráig lehet jelentkezni a 06- 74/413-037, vagy a 06-20/911- 54-65-ös telefonszámon. Reg­gel nyolctól busz szállítja az ér­deklődőket Sötétvölgybe, az in­dulási pontra. A túra állomása­in a 2 fős csapatok kipróbálhat­ják ügyességüket, tájékozódási képességüket. 1.1. Gyerekeket és egy felnőttet veszélyeztetett a motoros SZEKSZÁRD Közúti veszélyezte­tés bűntettében mondott ki bű­nösnek jogerős ítéletében egy 21 éves férfit a Szekszárdi Járásbí­róság, és ezért négy hónap bör­tönre ítélte, valamint egy év hat hónapra eltiltotta a közúti jár­művezetéstől. A szabadságvesz­tés végrehajtását egy év próba­időre felfüggesztették. Ameny- nyiben a kiszabott szabadság- vesztést végre kell hajtani, mert a férfi annak letelte előtt újra összeütközésbe kerül a törvény­nyel, kétharmadának a letöltése után bocsátható feltételes sza­badságra, tájékoztatott dr. Ko­vács Ildikó, a Szekszárdi Tör­vényszék sajtószóvivője. A nyolc általánost végzett, nőtlen, szakképzetlen és mun­kanélküli vádlott fiatal kora el­lenére már többször volt bün­tetve. A bíróság három évvel ezelőtt ittas vezetés vétsége mi­att egy év öt hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől. Ugyan­csak 2012-ben garázdaság mi­att két év próbára bocsátották, majd ezt a bíróság 2014-ben Egy méterre szá­guldott el a játszó gyerekek mellett megszüntette, mert a férfi a pró­baidő alatt újabb garázdaságot követet el. Ekkor a két bűncse­lekmény, a garázdaság büntet­te és a garázdaság vétsége mi­att 260 óra közérdekű munká­ra ítélték. A vádlott tavaly március 21- én délután az egyik Szekszárd környéki településen vezette hatósági jelzés és forgalmi en­gedély nélküli motorkerékpár­ját. Ezt észre vették a járőrök, akik megkülönböztető fény- és hangjelzést használva meg akarták állítani, majd üldözőbe vették a menekülő motorost. A vádlott az üldözés közben nagy sebességgel fél méternyire ha­ladt el az út szélén gyalogló fér­fi mellett, majd pedig a füves szérűn játszó három kisgyerek mellett száguldott el, alig egy méternyi távolságra, megvaló­sítva ezzel a közúti veszélyez­tetés bűntettét. A járőrök akkor hagytak fel a vádlott követésé­vel, amikor az a faluból kiérve jelentős előnyt ért el a földúton, a motor adottságaiból követke­zően. Ihárosi I. : Nem mindegy, hogy csak , városnézés szerepel a programban, vagy más. sportosabb tevékenység is Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu A baleseteket nem lehet meg­előzni vele, az értékeket sem őrzi meg, viszont nyugodtab- bá teszi a nyaralást, ha utas- biztosítást köt az ember indu­lás előtt. A biztosítás kiválasz­tása előtt azonban fontos mér­legelni néhány dolgot. A legalapvetőbb befolyáso­ló tényező az utazás célja. Más­ra van igény akkor, ha csak vá­rosnézést vagy tengerparti pi­henést tervez a család, és más, ha extrém sportok kipróbálá­sa szerepel az elképzelések kö­zött. Előbbihez elegendő az álta­lános utazási céloknak megfele­lő biztosítás megkötése, utóbbi­hoz azonban érdemes olyat vá­lasztani, amely sportolás során bekövetkező balesetekre is ki­terjed. Az utasbiztosítás kiválasz­tásánál az úti cél ugyancsak szempont. Figyelembe kell ven­ni az ottani körülményeket és az egészségügyi ellátás árait. Ha olyan ország a cél, ahol ez utóbbi igen drága, ajánlott olyan biztosí­tási védelmet választani, amely korlátlan összegig téríti az orvosi ellátás költségeit. így komolyabb sérülés vagy betegség esetén legalább a kezelés fedezete mi­att nem kell aggódni. Ezek mel­let természetesen az egyéni igé­nyek is szerepet játszanak a biz­tosítás kiválasztásánál. A cégek többféle csomagjainak köszön­hetően azonban mindenki meg­találhatja a megfelelőt. De nem az utasbiztosítás az egyetlen megoldás, amellyel gondoskodni lehet a határon túli orvosi ellátás költségeiről. Prak­tikus és díjmentes lehetőség az Európai Egészségbiztosítási Kártya, amelyet a kormányhi­vatalnál, vagy az OEP-nél lehet igényelni. A szükséges nyomtat­vány a www.oep.hu oldalról is letölthető. A kártya az Európai Gazdasági Térség országaiban érvényes, valamint Svájcban és sürgősségi ellátás esetén Szerbi­ában is használható. A kártya azt igazolja, hogy azok a magyar egészségügyi szolgáltatásra jogosult szemé­lyek, akik Magyarországon, vagy az Európai Unió más tag­államában rendelkeznek állan­dó lakóhellyel egy másik tagál­lamban a magyar egészségbizto­sítás terhére igénybe vehetik az orvosilag szükséges egészség­ügyi szolgáltatásokat. Az ellátá­si csomag, így az orvosilag szük­séges ellátások köre tagállamon­ként eltérő, és emiatt előfordul­hat, hogy bizonyos típusú ellátá­sok esetén a kártyát nem fogad­ják el. Továbbá fontos, hogy Belgi­umban, Franciaországban, Lu­xemburgban és bizonyos típusú egészségügyi szolgáltatók eseté­ben Finnországban úgynevezett visszatérítéses rendszer műkö­dik. Ezekben az országokban az egészségügyi ellátások, gyógy­szerek költségeit az ellátásban részesülő köteles megelőlegez­ni, és az illetékes biztosító a ha­tályos tagállami jogszabályok alapján a visszatéríthető össze­get utólag megtéríti. Az Európai Egészségbiztosítá­si Kártya 36 hónapig érvényes. Akinek különleges betegsége van... Pihenésre, kikapcsolódásra min­denkinek szüksége van. Tévedés, hogy a krónikus betegeknek egy­általán nem szabad kimozdulni­uk otthonról, csak éppen a nyara­lás ideje alatt is tudatosan törőd­niük kell a magukkal, hiszen a betegség nem utazik szabadság­ra. A krónikus betegek, cukorbe­tegek számára, vagy azoknak, akiknek nagyon erős allergiájuk, ritka betegségük, esetleg külön­leges vércsoportjuk van, érde­mes speciális kártyát hordaniuk maguknál, amely felhívja a figyel­met a problémára. Ez baj esetén nagyban megkönnyíti a mentők vagy az orvosok munkáját. A vízivással jobb óvatosnak lenni Van néhány alapszabály, ame­lyeket a nyaralás önfeledtségé- ben sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ilyen az étkezések előt­ti kézmosás vagy, hogy az ut­cai árusoknál, piacokon vásá­rolt gyümölcsöt, zöldséget min­dig meg kell mosni, meg kell há­mozni. A helyi csapvizet pedig ki­zárólagforralva szabad fogyasz­tani, de még ajánlatosabb palac­kozott ivóvizet inni, így elkerülve a nem kívánatos gyomorproblé­mákat. Azok, akik valamely eg­zotikus országba veszik irányt, jobb ha utánajárnak, milyen vé­dőoltások beadatása szükséges a veszélyek kivédése érdekében. M. Három város tűzoltóit és a KML-t riasztották a dombóvári gyakorlatra A lakosság nem volt veszélyben DOMBÓVÁR Személyautó hajtott egy vonat elé, és az egyik vasúti tartálykocsiból klór szivárgott, legalábbis ez volt az alapfeltevé­se a Tolna Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság megyei ellen­őrző gyakorlatának, amelyet csü­törtökön tartottak Dombóváron, a MÁV telephelyén. Boros Brigit­ta szóvivő elmondta, hogy a dom­bóvári hivatásos tűzoltókon kívül a komlói és a kaposvári egysége­ket, valamint a katasztrófavédel­mi mobil labort (KML) riasztotta a megyei főügyelet. • A dombóvári tűzoltók a felderí­tést követően megfékezték a lán­gokat, így hozzáfértek a személy­autóba szorult sérülthöz, akit fe­szítő-vágó berendezéssel szabadí­Mentőálarcban hozták ki a szimulált sérülteket a roncsokból tottak ki. A vonaton utazók közül többen megsérültek, őket, vala­mint a mozdony vezetőjét mentő­álarc segítségével hoztak le a sze­relvényről. A veszélyes árut szállító tar­tálykocsiból sárga füst szivárgott, ide egy másik felderítő egység in­dult nehéz gázvédő ruhában. A szivárgás helyét rövid időn be­lül megtalálták, és a szivárgást megszüntették. Mindeközben a KML állománya méréseket vég­zett, hogy kiderítsék, veszélyez- tet-e lakott területet a veszélyes anyag. Mint kiderült, a lakossá­got nem fenyegeti veszély, lakos­ságvédelmi intézkedésekre nem volt szükség. A sikeres gyakorlat megfelelt minősítést kapott. H. E. Túlárazás történt az LMP szerint SZEKSZÁRD „Egy óvoda árából ket­tő is kijött volna.” Ezzel a mon­dattal adta át az ellenzék nevé­ben Szél Bernadett pénteken ko­radélután a szekszárdi Wosins- ky óvoda felújított, kibővített épületét. Az eseményen az LMP társelnöke a párt tíz pontos Nő­barát város programjáról is be­szélt, de a sajtótájékoztatón részt vett Horváth András, a NAV-bot- rány kirobbantója is. Dr. Hadhá- zy Ákos volt szekszárdi képvise­lő, az LMP antikorrupciós szóvi­vője az átadóval egybekötött saj­tótájékoztatón elmondta, a párt feljelentést tesz, amiért az óvoda korszerűsítés az eredeti 70-80 millió forint helyett 130 millió forintba került, azaz a négyzet­méterenként elvárható 200 ezer helyett 400 ezer forintba. A város vezetése szerint a köz- intézmények és a gyermekek el­helyezését szolgáló épületek ese­tében speciális feltételeknek kell megfelelni, épp a gyermekek biz­tonsága érdekében, amely előírá­sok nem hasonlíthatók össze egy családi házra vonatkozó köve­telményekkel. Böröcz Máté ka­binetvezető arról tájékoztatott, hogy az önkormányzat nemzeti közbeszerzési eljárást folytatott le, melyre három érvényes aján­lat érkezett be, s a legkedvezőbb ajánlattevővel kötött szerződést. A beruházás négyzetméter ára pedig nem 400 ezer, hanem net­tó 262.701 forint volt. B. K. i

Next

/
Thumbnails
Contents