Tolnai Népújság, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-18 / 141. szám
12 SPORT Tolnai Népújság 2015. JÚNIUS 18., CSÜTÖRTÖK Dzsudzsák nyáron a Hertháé lehet LABDARÚGÁSA német Bild is foglalkozik Dzsudzsák Balázs esetleges Herthába igazolásával. A lap a Nemzeti Sport értesüléseire hivatkozik, megspékelve néhány saját információval. Úgy tudják, hogy Dzsudzsák 2 millió euróért még idén nyáron Berlinbe igazol, és ezért lemond a magas (állítólag évi 4 millió euró) moszkvai fizetéséről is. R. G. Kölcsönvette a Vidi a Felcsút kapusát LABDARÚGÁS Branisziav Dani- lovics, a Puskás Akadémia FC kapusa a Videotonban folytatja pályafutását - jelentette be hivatalos honlapján a székesfehérvári bajnokcsapat. A 26 éves szerb kapus egy évre kölcsönbe érkezik. Az U21-es szerb válogatott kapus az előző szezonban a 30 bajnokiból 27-szer állt a kapuban. A Videotonnál közben átesett az orvosi vizsgálaton a Győri ETO-tól érkezett Pátkai Máté, így a 27 éves középpályás is készülhet a Bajnokok Ligája-selejtezőkre. R. G. Góbi Henrik segíti Dzunics munkáját KOSÁRLABDA Góbi Henrik lesz a segítője Dzunics Braniszlav- nak a férfi NB l-ben szereplő Álba Fehérvár együttesénél. A szerb szakvezető két éves paksi szerepvállalás (egy bajnoki ezüst és egy bronz volt a mérlege az Atomerőmű SE-vel} után tért vissza az Albához, amellyel 2013-ban bajnoki címet és kupát is nyert. R. G. Studer Ágnes dobóedzésekkel készült a szlovéniai tornára ✓ Studer Ágnes kezében jó helyen van a labda - a tizenhat f és fél éves irányító ezt az NB l-es bajnok^ ság előző szezonjá- ban is bizonyította | n a KSC irányítója Csalódott az Atomerőmű-KSC Szekszárd nyolcadik helyezése miatt, szerinte semmivel sem voltak rosszabbak, mint egy éve, amikor ötödikként zártak. A kiélezett párharcok azonban fizikálisán felőrölték őket. A még csak tizenhat és fél éves Studer Ágnes most az U18-as Európa-bajnokságra készül, ahol érmet remél. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Bronzéremmel a nyakában tért haza a tavalyi, csehországi U17-es világbajnokságról Studer Ágnes. Az Atom- erőmű-KSC Szekszárd üdvöskéje a korosztályos válogatott egyik legjobbja volt, szórta a kosarakat és a gólpasszokat. A csoportmeccsek során elsősorban pontjaival hívta fel magára a figyelmet, a kieséses szakaszban pedig védekezésben alkotott maradandót. A válogatott edzője, Mészárosné Kovács Andrea nem fukarkodott a szép szavakkal, de klubedzőjétől, Magyar Gergelytől is kapott dicséretet. Studer Ágnes most az Európa-bajnokságra készül. Július 30. és,augusztus 9. között a szlovéniai Celjében rendezik meg a kontinensviadalt, amelyen ismét kulcsszerep juthat a szekszárdi irányítónak. A magyar csapat a csoportmérkőzések során Belgiummal, Szerbiával és Szlovéniával találkozik. „Első ránézésre nem tűnik nehéznek a csoportunk, úgy gondolom, az első helyet is megszerezhetjük - mondta Studer Ágnes, aki 2014-es vb-hez hasonlóan két éve ugyancsak bronzérmes lett az Eb-n. - A korosztályban a spanyolok, az oroszok és a csehek a legveszélyesebb ellenfelek, de mi a tavalyi vb-n is bizonyítottuk, hogy sokra lehetünk képesek. A célkitűzésünk az első hat hely megszerzése, de azt gondolom, egy éremre is jók lehetünk. Ez lehet akár bronz, de akár ezüst is. Egységes a csapatunk, évek óta együtt játszunk, nagyon várom már, hogy találkozzunk.” Sokat nem kell várnia erre Studer Ágnesnek, hiszen ma már csatlakozik is a válogatott kerethez, amely egészen az Eb rajtjáig Kecskeméten, edzőtáborban készül. Csupán egy spanyolországi felkészülési torna szakítja majd meg a munkát. „Aho Ninával váltjuk majd egymást az irányító poszton - folytatta Studer Ágnes. - Azt várom magamtól, hogy dobásbiztonságban előre lépjek. Sokat gyakoroltam az elmúlt hetekben Magyar Gergellyel, aki vállalta, hogy a bajnokság befejezése után is foglalkozik velem. Remélem, az éles meccshelyzetekben is be fogom dobni azokat a ziccereket, amelyeket az edzéseken értékesítek. A védekezésemmel szerintem nincs probléma, remélem, hogy a kontinenstornán sem lesz.” Studer Ágnes az idei szezonban végképp alapemberré nőtte ki magát az NB I-es Atomerőmű-KSC Szekszárdban, meccsenként átlagban 10,07 pontot szórt, 2,21 gólpasszt kézbesített, és lg az összesített teljesítmény- ~ listán (IBM-index) a 11,43-es eredményével a 41. legjobb volt az élvonalban. Mindezt tizenhat és fél évesen. „Sajnálom, hogy nem tudtuk megismételni a tavalyi teljesítményünket, amikor a Győrt megelőzve az ötödik helyen végeztünk - tekintett vissza az NB I-es csapat bajnoki szezonjára Studer Ágnes. - Sajnos, nagyon sokat kivett a csapatból a rájátszásban, hogy kiélezett párharcokat vívtunk, a Pécs- csel és a Zalaegerszeggel szemben is kettő egyes összesítéssel estünk ki. Ha kicsit rutinosabbak vagyunk, akár mi is kikerülhettünk volna győztesen ezekből. Bántott, hogy a végén a Cegléddel szemben a hetedik helyet sem tudtuk megszerezni, de most már előre kell tekintenünk. Hiszem, hogy az új idényben javítani fogunk!” Egy jó formában játszó Studer Ágnes sokat tehet azért, hogy valóban így legyen. ' • .... Né vjegy Studer Ágnes. Született: 1998. szeptember 10. Csapata: Atomerőmű-KSC Szekszárd. Posztja: irányító. Magassága: 168 centiméter. Súlya: 51 kilogramm. Korosztályos válogatott. Érmet remei a celjei Eb Öt ország legjobbjai vetélkednek Iregszemcsén A szabadban emelnek Olasz edző irányítja a Szekszárdi UFC-t Brazília és Szerbia jutott be a fináléba LABDARÚGÁS Az Új-Zélandon zajló U20-as világbajnokság elődöntőjében Brazília 5-0-ra legyőzte Szenegált, így bejutott a szombati fináléba, ahol a magyar csapatot elbúcsúztató Szerbia (Malit verték 2-1- re) lesz az ellenfele. Brazília rekordot jelentő kilencedik alkalommal jutott be a döntőbe, s hatodik aranyára hajt. R. G. SÚLYEMELÉS Tizenegyedik alkalommal rendezik meg Ireg- szemcsén, a Göllesz iskolában az Ireg-kupát, amelyen hagyományosan külföldi versenyzők is pódiumra lépnek. „A megmérettetés célja, hogy versenyzési lehetőséget biztosítsunk a különböző korosztályok résztvevőinek, a fiatalok pedig ezzel megmutathatják a szponzoroknak és a szüleiknek, hogy miből, kiből is lesz a cserebogár - fogalmazott Schmidt László elnök. A szombati, 8.30-kor kezdődő szabadtéri versenyen a vendéglátó iregszemcseiek mellett Tamásiból, Pécsről, Győrből, Tatabányáról, Szombathelyről is érkeznek indulók, a nemzetközi színeket lengyel, litván, cseh és szlovén csapatok súlyemelői képviselik. Valamennyiüket hazájuk legjobbjai között tartják számon - tájékoztatott Schmidt László. Többek között nyolc veterán emelő is megmutatja magát. A vendéglátók a fiatalabb korcsoportokra (serdülő, ifjúsági, junior) helyezik a hangsúlyt, ide négy iregszemcseit neveztek be. A magyarok között a 62 kilogrammos Soóky Gergely és a 85 kilós Baranyai János a két fő esélyes, mindketten kiváló eredményeket tudhatnak már maguk mögött, az Ireg-kupán is partiban lehetnek a dobogó legfelső fokáért. Soóky idén áprilisban kilencedik helyen végzett ösz- szetettben a tbiliszi Európa-baj- nokságon. Berg S. SZEKSZÁRD Az olasz Luca Carlo Guerra lesz a Szekszárdi UFC NB Ill-ban szereplő labdarúgócsapatának vezetőedzője. A szemtelenül fiatal, csupán 26 esztendős varesei születésű szakember a comói University of Insubria egyetemen sporttudományból szerzett alapdiplomát, majd a bolognai campus képzésén sportmenedzseri papírt vehetett át. Az olasz szövetég (FIGC) égisze alatt zajló képzést abszolválva erőnléti edzői végzettsége is van. Hazájában végigjárta a ranglétrát: több csapatnál (FC Vene- gono, US Cistellum, AC Monza, Calcio Como) dolgozott az utánpótlásban a legkisebbektől (6- 8 évesek) kezdve egészen az U15-ÖS korosztályig. Egy évig tevékenykedett Ausztráliában az FC Perth Glory U21-es együttesénél, mint erőnléti edző. A 2014/2015-ös bajnokság kezdetén került Magyarországra, a Budapest Honvéd felnőtt gárdájához, ahol Dario Di Donato pályaedzővel együtt segítették a vezetőedző Pietro Viercho- wod munkáját. Az UFC új edzője nemzetközi tapasztalatoknak sincs híján, hiszen tanulmányúton járt korábban a tízszeres Bajnokok Ligája-győztes Real Madridnál, valamint Angliában több csapatnál. A szakember Alessando Arena, a klub elnökhelyettesének a közreműködésével márciusban már eltöltött egy hetet Szekszár- don. Akkor több előadást is tartott a fizikális felkészítésről, illetve bekapcsolódott a labdarúgók képességfejlesztésébe is. Guerrával egyéves szerződést kötött a klubvezetés - tájékoztatta lapunkat Kárpáti Zoltán elnök. Rátkaiék július 6-án kezdik meg a nyári felkészülést az új tréner irányításával. B. L. Fejes Péterék várják az új edzőt i