Tolnai Népújság, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-16 / 139. szám

2015. JÚNIUS 16., KEDD MEGYEI KÖRKÉP A pihenés hetei következnek az általános és középiskolások | számára. A Garay-iskola diákjai örülnek a vakációnak fi Bizonyítvány Venter Marianna marianna.venter@mediaworks.hu A már diákkorból kiöregedettek bizonyára emlékeznek - ha még oly halványan is - Karinthy karcolatfüzérének egyik nevezetes darabjára, amely a Magyarázom a bizo­nyítványomat címet viseli. Az írás egy monológ, egy diák végig­megy a tantárgyakon, és próbálja meggyőzően elmagyarázni az édesapjának, hogy miért kapott négyest (mai egyes), három­negyedet (egyketted), vagy hármast (kettes) a legtöbb tárgyból. Az igen szellemes karcolatot olvasva mindig az jutott eszem­be, hogy egy ilyen kreatív, találékony fiú, aki a legkülönfélébb, és teljesen normálisnak hangzó hülyeségeket veti be magya­rázatképpen, rossz bizonyít­ván megoldás, vány ide, rossz bizonyítvány van lehetőség oda, egészen biztosan megáll­0 ta a helyet később az eletben. javítani Merthogy - egy percig sem vitatva a fontosságát - nem pusztán az iskolai bizonyítvánnyal mérik az embert. A jegyek tájékoztató, figyelmeztető eszközök, megmutatják, hogyan áll helyt valaki az iskolában, melyik az a terület, amelyben kiemel­kedő, vagy éppen nagyon gyenge. Az élet azonban sokkal szerteágazóbb és bonyolultabb, mint az iskola. Ismerek „örök diákot”, aki már az x-edik diplomáját szerzi, mert rájött, hogy egyedül a tanuláshoz van tehetsége. Is­merek olyat is, aki nagy nehezen, többszöri nekifutásra tette le az érettségit, és remekül érzi magát, ahogy mondani szokás amihez csak hozzányúl, arannyá válik a kezében. Éppen ezért nem szabad nekiesni a kisebb, vagy nagyobb di­áknak, ha gyengélkedő bizonyítvánnyal állít haza, vagy ha ép­pen a legkisebb prímszám is megtalálható az érdemjegyek kö­zött. Mert az a legfontosabb, hogy erre az esetre is van megol­dás, van lehetőség javítani. Tegnap volt a tanév utolsó ta­nítási napja az általános és kö­zépiskolákban. Néhány nap múlva pedig kézhez kapják az év végi bizonyítványt a diákok. Az eredmény lehet, hogy nem minden esetben felel meg a vá­rakozásoknak. Venter Marianna marianna.venter@mediaworks.hu TOLNA MEGYE - A diákok tisztában vannak a jegyeikkel. A felső ta­gozatosok javító dolgozatok, javí­tó felelések formájában kaptak le­hetőséget azoknak a tárgyaknak az esetében, amelyekből gyengén álltak. Legfeljebb az alsó tagozat­ban fordulhat elő, hogy nem várt jegy születik, bár ott is ritkán. Annál is inkább, mert május ele­jén szülői értekezletet tartottunk, ahol kiderült, kik állnak nagyon gyengén, vagy a bukás szélén, és átadtuk azt a minimum követel­ményt, amely szükséges a bukás elkerüléséhez. Úgy gondolom, egy hónap elég volt a javításra annak, aki komolyan állt hozzá - mondja Matókné Misóczki Mária. A szek­szárdi Garay általános iskola igaz­gatója elmondta azt is, hogy az al­só tagozatban nagyon ritka a bu­kás, vagy a javítóvizsga, a felsőbb években pedig maximum három tárgyból lehet javító vizsgát tenni. A középiskolákban a diákok még inkább tisztában vannak az­zal, hogy milyen bizonyítványt visznek haza év végén. Mint azt Hevesiné Simon Gyöngyi, a Szent László szakképző egészség­ügyi-szociális tagintézményének igazgatója elmondta, azok, akik­nek javítóvizsgára van szüksé­gük, ezt pontosan tudják, és ké­szülnek rá. Az iskolában az elmé­leti oktatásnak ugyan vége lett hétfőn, de a 9. és 10. osztályosok számára még nem ért véget a tan­év, ők elkezdték két-, illetve há­rom hetes szakmai gyakorlatu­kat bölcsődében, óvodában, idő­sek otthonában. Ha a bizonyítvány messze a vá­rakozás alatti eredményt tükröz, mit a teendő? A kérdésre Király Gabriella, a Tolna Megyei Peda­gógiai Szakszolgálat főigazgatója, klinikai gyermek-szakpszicholó­gus válaszol: - Semmiképpen ne csak az iskolai teljesítménye alap­ján ítélje meg a szülő a gyereket. Minden gyerek jó valamiben, van­nak értékei, és nem biztos, hogy ez az iskolai teljesítménye. A szü­lőnek az a dolga, hogy megtalál­ja és megfelelően méltányolja eze­ket az értékeket - hangsúlyozta a szakember, aki óva int attól, hogy a szülő „haza se gyere, ha meg­buktál”, vagy „ne kerülj a szemem elé, ha rontottál” felkiáltással bo­csássa új tára a gyereket az évzáró napján. Mert könnyen lehet, hogy így is történik, vagy talán még en­nél drámaibb dolog is bekövetkez­het. Nem ilyenkor kell számon kérni, szigorúnak lenni. A gyen­ge osztályzat, vagy bukás egy fo­lyamat eredménye, nem egyetlen napé. A diákok maguk sem örül­nek a gyenge teljesítménynek, még jobban fáj, ha a szülő is dü­hös emiatt. Nem kell örülni a bi­zonyítványnak, ha nincs rá ok, de drámát sem szabad csinálni belő­le. A gyereknek biztosan tudnia, éreznie kell, hogy nem kizárólag az iskolai teljesítménye miatt sze­retik, nem az alapján ítélik meg. Bukás esetén ott van még a pótvizsga A középiskolában második évben elhasaltam matekból évvégén. Leginkább az én hibám volt, bár azért a tanáromnak is volt benne része. Utólag belátom, hogy szól­nom kellett volna a szüleimnek, hogy gond lesz, és még év közben tenni valamit, de akkor nem gon­doltam ezt át. Otthon nem lett be­lőle probléma, az anyuék inkább sajnáltak, mint bosszankodtak. Fogadtunk tanárt, és augusztus­ban elkezdtem készülni a pótvizs­gára, ami szerencsésen sikerült is. Csak éppen a nyári szünetem lett rövidebb egy hónappal, mert amikor a vizsgára készültem, nem tudtam olyan gondtalanul nyaralni, mint máskor - mondja a húszéves Erika. Az évismétlés sem tragédia Ha az év vége valamely tárgyból bukással zárul, először is meg kell hozni a döntést, menjen e a gye­rek pótvízsgázni. Ha több tárgyból bukott, érdemes elgondolkodni, hogy nem jár-e jobban a diák, ha évet ismétel. Félő ugyanis, hogy néhány hét alatt egy egész tanév hiányosságait nem lehet bepótol­ni. Talán szerencsésebb, ha még egyszer megpróbálja a diák, és tiszta lappal indul újra szeptem­berben. Ha mégis a pótvizsgát vá­lasztják, legalább július közepé­ig békén kell hagyni a gyereket, hadd pihenjen. A legfontosabb, hogy mindenki szűrje le a tanul­ságokat, és tegyen meg mindent, hogy ne ismétlődhessen meg a dolog. HIRDETÉS Itéllemps iiulta erzn|;r laliaíin.ilt' Profi Padló Lakberendezés Bonyhádi, Dézsa 6y. u. 2/B. Tel.: 74/453-881 Dombóvár, Ady E. u. 48. Tel.: 74/464-722 Pécs, Siklósi u. 22. Tel.: 72/222-378 padlóburkolata! iíiiníiye lei.tlim ifi? lis/lil.mi t xlienir PtnleUum Irlulritlic/eles 1 lir.lsm cilenallnlilinli.i'iivniiianviis Pvi: nt:l Együttműködik a város és a gyógyfürdő DOMBÓVÁR Együttműködési meg­állapodást írt alá Bárdi Róbert, a Gunaras Zrt. általános igazgatója és Szabó Loránd, Dombóvár pol­gármestere. Ebben rögzítették, hogy nyáron a fürdő területén hétvégenként közösen sport és kulturális programokat szervez­nek, illetve hogy a Tourinform Iroda mellett beléptető pénztárat nyitnak. Az önkormányzat ezen felül vállalta, hogy közreműkö­dik az üdülőtelepen ingatlannal rendelkezők utcabáljának szer­vezésében, novemberben pedig borünnepet és kézműves vásárt rendez. A cég további vállalása, hogy a téglajegy tulajdonosok ré­szére jegyenként egyszer 50 szá­zalékos kedvezményt ad. H. E. Lőfegyvert és lőszert is találtak nála PINCEHELY Lőfegyverrel és lőszer­rel visszaélés bűntett elköveté­sének megalapozott gyanúja mi­att rendelt el nyomozást a Ta­mási Rendőrkapitányság egy 28 éves pincehelyi férfi ellen. A je­lenleg rendelkezésre álló adatok alapján a rendőrök június 12-én, azaz múlt pénteken házkutatást tartottak egy pincehelyi ház­ban, ahol lőfegyvert és több lő­szert találtak és foglaltak le. A nyomozók a férfit előállították, aki gyanúsítotti kihallgatása so­rán a bűncselekmény elköveté­sét nem ismerte be, a rendőrség azonban őrizetbe vette, tájékoz­tatott Huszti Gábor, a Tolna Me­gyei Rendőr-főkapitányság saj­tószóvivője. 1.1. A biskói tragédiára emlékeztek a hívek A zarándoklaton zömmel a paksi katolikus iskola diákjai vettek részt PAKS Gyalogos zarándoklatot és családi napot szervezett a múlt hétvégén a Paksi Római Katoli­kus Egyházközség, amely egyik legfontosabb ünnepét ülte, s egyben egy tragikus eseményre emlékezett. Mint Csőcs István plébános mondta, templomuk Jézus szíve tiszteletére épült. A Jézus szíve ünnep mozgóünnep, mindig az Úr napját követő pén­tekre esik. Egy szomorú évfor­duló is kapcsolódik ehhez a nap­hoz, több mint kétszáz paksi hí­vő halálának évfordulója. 1887. június 18-án a kalocsai búcsú­ra igyekvőket szerencsétlenség érte, elsüllyedt az őket szállító komp, 216 paksi katolikus hívő lelte halálát a Dunában. Erre emlékezve indult gya­logos zarándoklat zömmel a Balogh Antal Katolikus Iskola diákjai részvételével, a Szent Vendel kápolnától a Duna-part- ra, a tragédia helyszínére, ahol 2000 júniusában szentelték fel Farkas Pál szobrászművész al­kotását. Korábban egy öt mé­ter magas homokkőből készült szobor szolgált mementóul. Este ünnepi szentmisét tar­tottak a Jézus Szíve templom­ban, amelyet dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek ce­lebrált. Másnap közösségi na­pot tartottak az energetikai szakközépiskola sportcsarno­kában. Vida T. Paksról Kalocsára tartott a komp A 216 paksi katolikus hívő éle­tét követelő komptragédia 1887. június 18-án követke­zett be. Ma is az ország legtragi­kusabb vízi katasztrófái között tartják számon. Paksról Kalo csára, Jézus Szent Szíve búcsú­jára tartottak a hívek - főként nők és gyerekek - Spiesz Já nos paksi apátplébános és Var­ga Károly kántortanítő vezeté . _____________________„__ sé vel. A kompon tartózkodó kö­zel négyszáz ember közül több mint fele veszett oda. Korábbi Szűz Máriának szentelt templo­ma helyett 1903-ban újat épí­tett a paksi katolikus közösség, a templom - emlékezve a tra­gédiára - Jézus szíve tiszteleté­re épült. Vele szemben a szeren­csétlenség 100. évfordulóján ál­lítottak emlékművet. ( r

Next

/
Thumbnails
Contents