Tolnai Népújság, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-05 / 104. szám

2015. MÁJUS 5., KEDD MEGYEI TŰKOR 3 Az érettségizők számának alakulása Tolna megyében 2012. tavasz 2013. tavasz 2014. tavasz 2015. tavasz A vizsgázók száma középszinten (fő) 2960 2958 2935 2521 A vizsgázók száma emelt szinten (fő) 658 688 744 745 Hányféle vizsgatárgyból vizsgáznak középszintén? (db) 46 42 39 33 Hányféle vizsgatárgyból vizsgáznak emelt szinten? (db) 25 27 27 24 FORRÁS: TM1 KORMÁNYHIVATAL A Paksi Vak Bottyán Gimnázium diákjai a magyar írásbeli után az aulában. Eddig jól vették az akadályt Közmunkára ítélték a részeg járművezetőt szekszárd-őcsény Száznegy­ven óra közérdekű munká­ra ítélt a Szekszárdi járásbíró­ság ittas járművezetés és be­csületsértés vétsége miatt egy 55 éves férfit. A férfi büntetlen előéletű ugyan, de hátrányos jogkövetkezmények alatt áll, ugyanis az ügyészég korábban kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt megrovásban ré­szesítette. A közérdekű mun­kát szabadidejében, díjazás nélkül kell elvégeznie. Egy év nyolc hónapra eltiltotta ugyan­akkor a bíróság a közúti jármű- vezetéstől. Ahhoz, hogy vissza­kaphassa a jogosítványát, után- képzésen kell részt vennie. Az eltiltás idejébe beszámít az az idő, ami a jogosítvány visszavo­nása óta eltelt. Fellebbezés hí­ján az ítélet a kihirdetéskor jog­erőre emelkedett, tájékoztat­ta lapunkat dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtó- szóvivője. A férfi B, T, M és K jármű- kategóriákra érvényes vezetői ■ A férfit az egyik szekszár­di orvosi rendelőbe állí­tották elő vér- és vizelet­minta vételére engedéllyel rendelkezik, ame­lyet a vád tárgyává tett bűncse­lekmény kapcsán az intézke­dő járőr elvett, majd a megyei kormányhivatal járási hivata­la 2014. március 18-i hatállyal a büntetőeljárás jogerős befe­jezéséig visszavont. A férfinak két éven belül közlekedési sza­bálysértése nem volt. A vádlott 2014. március 18-án 10 óra 45 perc körül Őcsényben, az Arany János ut­cában úgy vezetett egy úgy­nevezett lassú járművet, hogy előtte nem is kevés szeszes italt ivott. A rendőrjárőrök a férfit az egyik szekszárdi or­vosi rendelőbe állították elő vér- és vizeletminta vételére. Az ittas vádlott már az igazol­tatáskor, majd pedig az orvo­si rendelőben a járőröket több alkalommal „hülye buzi rend­őrök” és „köcsög rendőrök” ki­fejezésekkel illette, amelyek a bíróság ítélete szerint is alkal­masak voltak a becsület csor­bításra. A vádolt vérének alko­hol koncentrációja a járműve­zetés időpontjában 3,7-3,8 ez­relékre tehető. Ez az alkohol­szint súlyos részegségnek fe­lel meg. ■ 1.1. A szövegértési feladatok izzasztották meg hétfőn a legtöbb érettségiző diákot, kedden pedig a matematika feladatsorral gyürkőznek a fiatalok. Tolna megyében középszinten 2521-en, emelt szinten 745-en vizsgáznak a tavaszi vizsgaidőszakban. Budavári Kata tolna megye A hatvan perc ke­vés volt a szövegértési felada­tokra, összességében viszont vélhetően jól szerepelt a ma­gyar nyelv- és irodalom írás­belin Énekes Dalma. Az I. Bé­la Gimnáziumban érettségiző szép, szőke lány közvetlenül a megmérettetés után, a gim­názium épületéből kilépve azt mondta, könnyebb vizsgára szá­mítottak miután végignézték az előző évek feladatsorait. Hozzá­- összességében nem volt túl nehéz a magyar érettségi, de akadtak feladatok, amelyekkel adódhattak problémái a diákok­nak - vélekedett dr. Novothné Bán Erzsébet, a tolnai Sztárai Mi­hály Gimnázium igazgatója. így például a szövegértési feladat ese­tében sok volt a részletekbe menő kérdés, és akadtak kevésbé precí­zen megfogalmazottak is. A jobb tette: a mostaninál egyszerűbb és nehezebb feladványokat egy­aránt gyakoroltak. Dalmától azt is megtudtuk, Szekszárdon sze­retne továbbtanulni, a PTE Ily- lyés Gyula Karára személyügyi ügyintéző szakra jelentkezett. Hétfőn a legtöbb érettségit bo­nyolító középiskolába nemhogy bejutni, de telefonálni sem lehe­tett. Mindez a vizsgázók érde­keit szolgálta, az intézményve­zetők igyekeztek minden olyan körülményt kiiktatni, mely el­vonhatja a fiatalok figyelmét a feladatsorról. A középszinten érettségizők szövegértési fel­adatként Grendel Lajos A mo­dern magyar irodalom történe­te című irodalomtörténeti mun­kájának bevezetőjét kapták, 12 kérdésre kellett válaszolniuk, például azt is ki kellett fejteni­ük, mi a szerző álláspontja az irodalom és a történelem viszo­nyával kapcsolatban. A megkér­dezett diákok szerint a szöveg tanulók közül is többen jelezték, hogy nem tudták időben befejezni ezt a feladatot. Az igazgató szerint az érvelésnél nem volt könnyű közvetlenül a témához kapcsoló­dó irodalmi műveket idézni, a két vers összehasonlító elemzése is keveseket vonzott. A Sztáraiban a legtöbben a követhető, a diákoktól nem túl távol álló témájú novella­elemzést választották (sk) nem rossz, a kérdések viszont túl bonyolultak voltak. A meg­mérettetés második részében három óra alatt kellett fogal­mazást írni, a maturanduszok három feladat közül választ­hattak. Érvelhettek egy Sene- ca-idézettel kapcsolatban, ele­mezhették Bodor Ádám egy no­velláját, vagy Tóth Árpád és Jé- kely Zoltán egy-egy versét ha­sonlították össze. Az esszé nem verte ki a biztosítékot az érett­ségizőknél, aki tanult, talált a fogára való feladatot. Az érett­ségizőknek hagyományosan és általánosságban nem a magyar nyelv- és irodalom írásbeli érett­ségi a „mumus” inkább a maj­dani történelem, biológia emelt­szintű vizsgák és a keddi mate­matika írásbeli miatt izgulnak. Mint az a Tolna Megyei Kor­mányhivatal tájékoztatójából ki­derül: június 27-ig a megye 22 középiskolájában adnak számot tudásukról rendes, pótló, javí­összesen 178-AN tesznek érettsé­gi vizsgát ezekben a napokban a Paksi Vak Bottyán Gimnázium­ban. Vannak, akikelőre, vagy ép­pen újra vizsgáznak, hogy növel­jék esélyeiket a felvételin, illetve 22 fős az esti képzésre járók osz­tálya. Emeltszintű érettségit 36 tanuló tesz - tudtuk meg C. Sza- bóné Kocsiczki Ilona igazgatótól. Ő számolt be arról is, hogy a hét­tő, kiegészítő, ismétlő és előre­hozott vizsgán az érettségizők. A vizsgát teljesítők 22 százalé­ka előrehozott érettségi vizsgát tesz. A kormányhivatal végzi a 745 emelt szintű vizsga, ezen kívül a már érettségizettek szá­mára 24 vizsga megszervezé­sét. Április 21-én a vizsgaelnö­kök számára felkészítést tartot­tak, amelyen több mint 80 érett­ségi vizsgaelnök vett részt, akik felfrissítették a jogszabályi és szervezési ismereteiket. Tolna megyében emelt szinten össze­sen 33 féle vizsgatárgyból kap­nak feladatokat az érettségizők, a legtöbben történelemből és angol nyelvből, de a megyében ritka tárgynak számító társada­lomismeretből, mezőgazdasági alapismeretekből, olasz és orosz nyelvből is lesz vizsga. Közép­szinten a latin nyelv, mozgókép- és médiaismeret, művészettör­ténet számítanak a ritkán vá­lasztott vizsgatárgyak közé. fői magyar vizsga után összessé­gében jó visszajelzéseket kaptak, amellett, hogy az első feladatrész­re a vizsgázók szerint kicsit kevés idő jutott. Csima Bálint mosolyog­va lépett ki a teremből, azt mond­ta, könnyű volt, bízik a négyes­ben. Azt is elárulta, hogy az ösz- szes vizsga közül a matektól tart legjobban, úgyhogy a délutánt biztosan tanulással tölti, (vt) Vádemelést javasolnak, mert lopni akart a fiú BONYHÁD Vádemelési javas­lattal zárta le a nyomozást a Bonyhádi Rendőrkapitányság egy március 2-án történt lo­pási kísérlet ügyében. A gya­núsított a kerítésen átmász­va egy akkumulátort akar el­lopni a sértett udvarából, de a szomszédok a tettest lefotóz­ták, majd kérdőre vonták. Er­re ő az akkumulátort vissza­dobta az udvarra és elszaladt. A rendőrök megtalálták a ló éves helyi fiatalembert, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. ■ 1.1. Nagyon kellene az eső, szárazság van TOLNA MEGYE A várva várt - beígért - bőséges csapadék sajnos elmaradt a hét végén. A növényvédelmi igazgató­ság adatai szerint csak 3-8 milliméter eső hullott. Ez na­gyon kevés a mezőgazdaság­ban, még a gyomirtó szerek sem tudják a hatásukat kifej­teni, ahhoz ugyanis legalább 20 milliméternyi csapadék­ra lenne szükség. A tavaszi vetések mellett az új telepíté­sű fákat, szőlőoltványokat is megviseli a szárazság. ■ M. I. Társastáncot tanulnak a bogyiszlói gyerekek bogyiszló A május 16-i évzá­ró vizsgára készülnek a Ge­menc Alapfokú Művészeti Is­kola bogyiszlói diákjai. A ki­helyezett tagozat szeptember óta működik 30 tanulóval, vannak, akik két tanszak­ra is járnak és zenélnek is. A falu integrált közösségi teré­ben elsősorban alsó tagozatos gyerekek tanulnak társastán­cot, a remények szerint a kö­vetkező tanévben is. ■ B. K. Élvezik az órákat a gyerekek Novellaelemzést választottak a sztáraisok Vannak, akik előre vagy újra vizsgáznak HIRDETÉS KIA SPORTÁGÉ KIA AUTÓ-HOF The Power to Surprise 7100 Szekszárd, Palánki út 1. T +36 (74) 529-885 F +36(74) 529-886 izernanyag-fogyasztás (kombinált): 3.7-88 5/100 km. C02-kibocsátás (komiwróltV. 57-205 «/km. Minder, üzemanyag fogyasztási adat. az. Európai Páriament és Tanács 7 • 5/20G7/EK rendeletével isszhangban elvégzett, hivatalosan jóváhagyott tesztekből származik, modellek közötti összehasonlítás céljából. A tésztádat«* nem tartalmaznak semmilyen garanciát, az. adott gépjármű valós ízenujnyag-fogyasztásét Illetően. 7 ev i ISO 000 km garancia érvényes az EU tagállamokra í* .Norvégia. Svájc. Izíeno. Gibraltár) . A képen látható autók illusztrációk Az ajánlat nem teljes körű ’kért nem minősül konkrét ajánlattételnek A részletekről és a garancia feltételekül érdeklődjön a KIA márkakereskedésekben. www.kia.com Jubileumi modellek automata klímával és tolatóradarral <@> <m> Játék, humor és valóság mese Lázár Ervin „tündéri realizmusa” kelt életre szekszárd Megelevenedtek Lázár Ervin mesehősei a szek­szárdi gyermekkönyvtár ha­gyományteremtő szándékkal indított rendezvényén. A tegna­pi első napon játékos formában ismerkedhettek meg a Négy­szögletű Kerek Erdő szereplői­vel a résztvevők. Késő délután a PTE-IGYK színjátszó köre a Fá­jós fogú oroszlán című mesejáté­kot adta elő kisgyermekes csalá­doknak - mondta el lapunknak Nemes Rita intézményvezető. Ma Réber László grafikusmű­vész Lázár-köteteket illusztrá­ló 24 képéből nyílik kiállítás a könyvtárban, majd a szekszárdi Weisz Béla tart előadást a rajz­filmkészítésről. ■ B. L. Fejbábban ismerkedtek a mesehősökkel a gyerekek i »

Next

/
Thumbnails
Contents