Tolnai Népújság, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-22 / 119. szám

2015. MÁJUS 22., PÉNTEK • XXVI. ÉVFOLYAM, 119. SZÁM. ÁRA: 170 FT. ELŐFIZETVE: 118 FT ÚJ FORINTOS magazin MELLÉKLET MAI SÉBr EGY PERCBEN Közelít az ASE a bronzhoz PAKS Egy félidő alatt elérte a vasárna­pi, kecskeméti ponttermését az Atom­erőmű SE férfi kosárcsapata, amely a találkozót végig kézben tartva nyerte a bronzért zajló párharc első felvonását a Sopron ellen. ► 16 Kisebb lesz az idei termés MAGYARORSZÁG Nem várható a tavalyi rekord megismétlődése a növényter­mesztésben. A vetésterület nagysága és állapota szerint sokkal kevesebb lesz az idei termés, bár becslések sze­rint kukoricából, repcéből és napra­forgóból több termett, mint bármikor. A gazdák alacsonyabb terményárak­ra számítanak. ► 6 Évtizedekig tarthat a vita BUDAPEST Rezsicsökkentést hozott Lá­zár János miniszter szerint az, hogy kötelezik a gázszolgáltatókat a társas­házak gázóráinak a lecserélésére. Teg­napi tájékoztatóján közölte azt is, hogy a kormány álláspontja szerint le kell folytatni a halálbüntetésről szóló vitát, amely „évtizedekig is eltarthat”. ► 8 Villamos alá rúgta áldozatát BUDAPEST Bíróság elé állt az a 42 éves férfi, aki Budapesten több nőt bántal­mazott, és a férfiakat sem kímélte. Be­számítható volt az elmeorvos szerint, felelnie kell tetteiért. ► 10 . V Jó reggelt! N incs annál nagyobb szemétség és sunyibb dolog, mint amikor valaki sírokat rongál, vagy a kihelyezett virágokat lopja el egy másik nyughelyről. Olvasónk sokáig csak nyelte befelé a kínját, és jobb hí­ján másokkal osztotta meg tapaszta­latait. Most éppen velem. A szekszár­di újvárosi temető szarkája nem elő­ször lopott virágokat. Annak ellenére, hogy a temetőben nincsen kamera, most könnyen lehet, hogy rajtaveszett a tolvaj. Miközben fosztogatott, egy temetőlátogató a telefonjával lefény­képezte. A kép rövid időn belül felke­rül a világhálóra, hogy az enyveskezű illető rokonai, ismerősei - ország-vi­lág - előtt szégyenüljön meg. Bár aki­nek nincs skrupulusa, nem tudja mi­lyen érzés az, amikor valakinek sebet ejtenek a lelkén. (bl) IVIa már a leány- és a legénybú csút tartják Öcsényben. holnap pedig a Sárközi Lakodalom főeseményét, az esküvőt rendezik. A csütörtöki nyitó napon kiállításokkal, konferenciával, labdarúgó tornával és lakodalmas | % ételek versenyével (képünkön) hangolták az érdeklődőket ■« a nevezetes eseményre, amelyen a Sárköz valamennyi települése bemutatkozik. Öcsény tíz év után lett - ismét a rendezvény házigazdája. ► 3 Az ítélet nem jogerős, a vádlottak fellebbeztek Első fokon 5 és 6 évet kaptak a postarablók A vádlottak már nagyon megbánták, amit tettek, derült ki abból, amit az ítélet előtt mondtak Korszerűbb szekszárdi rendelők SZEKSZÁRD Megújul a Kandó Kálmán utcai felnőtt- és gyer­mekorvosi rendelő, valamint a Mikes utcai felnőtt rendelők, összesen mintegy 300 négy­zetméternyi terület. A munká­latok során elkészül az épüle­tek külső hőszigetelése, kicse­rélik a nyílászárókat és a bur­kolatokat, megújul az elektro­mos hálózat és korszerű vizes­blokk épül, és megvalósul az épületek teljes akadálymente­sítése. ► 14 Januártól jön az új e-kártya BUDAPEST Benyújtotta a kor­mány az Országgyűlésnek a személyi igazolványt, lakcím­kártyát, adókártyát, taj-kár- tyát egy okmányban egyesítő e-kártya bevezetéséhez szük­séges törvényjavaslatot. Az e-kártya diákigazolványként is használható lesz, és a schen- geni övezeten belül az útlevelet is magában foglalja. A törvény- javaslat szerint az e-kártya in­gyenes lesz mindenki számá­ra, aki tizennyolc évnél fiata­labb, vagy aki hatvanöt év fe­lettiként határidő nélküli iga­zolványt kér. ► 7 SZEKSZÁRD-HARC ítéletet hirde­tett csütörtökön a Szekszárdi Járásbíróság dr. Kovács Ildikó vezette büntetőtanácsa a harci postarablás ügyében. A bíróság bűnösnek mondta ki az első ren­dű vádlottat társtettesként elkö­vetett rablás és lőszerrel visz- szaélés bűntettében. Ezért a bí­róság halmazati büntetésül hat év fegyházbüntetésre ítélte, és nyolc évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A másodrendű vádlott bűnös társtettesként el­követett rablás bűntettében, amiért öt év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság, és nyolc évre el­tiltotta a közügyek gyakorlásá­tól. Az azóta is előzetes letartóz­tatásban lévő két férfi, akik apai részről féltestvérek, tavaly már­cius 14-én fél egy körül rabol­ták ki a harci postát, ahol az első rendű vádlott felesége dolgozott. Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodá­si időt tartott fenn, a vádlott és védőik a minősítés megváltoz­tatásáért, illetve enyhítésért fel­lebbeztek. ► 2 Megkeseríti az eletüket, mégis tűrik FÜRGÉD Hosszú levelet kaptunk Gyárfás Mátyástól Fürgédről. Arról panaszkodott, hogy tönk­re teszi az életüket a szomszéd­ja, aki ha italozik, kezelhetet­lenné válik. Ebből a helyzetből szerinte nincs kiút. A helyszín­re utaztunk, beszélgettünk az érintettekkel. Azt tapasztaltuk, a helyiek összefogása nélkül va­lóban nincs megoldás. A polgár- mester szerint a baj az, hogy a 38 éves férfi öntörvényű ember, ha iszik nehéz vele bírni, márpedig ez gyakran előfordul. Ugyanak­kor van jó oldala is, közmunkás­ként dolgozik, bár arra is volt példa, nem is egyszer, hogy ha­za kellett küldeni, mert nem volt munkavégzésre alkalmas álla­potban. - De hát ott van az a sok gyerek, toljak ki velük is azzal, hogy nem engedem dolgozni az apjukat? - tette fel a kérdést a polgármester. ► 4 Gyárfás Mátyás írt nekünk 15 119 SZE R K ÉSZT ŐSÉG: Email: tolnai.nepujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Venter Marianna 74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 74/511-534 MA HOLNAP 22 Ma általában erősen felhős, borult, hideg idő lesz. Gyakran megélénkül az északias szél, ami sok esőt, zivatarokat hoz. ► 12 ^Bddog névnapot Júlia és Rita nevű U olvasóinknak!

Next

/
Thumbnails
Contents