Tolnai Népújság, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-19 / 116. szám
0 KÖZÉLET 2015. MÁJUS 19., KEDD A jelzaloghitel-adósok szűkebb köre élhet a lehetőséggel A családi csőd hálójában Eladósodott jelzáloghitelesek többször is tüntettek otthonuk megmentéséért. Valakinek állnia kell a számlát (képünk illusztráció). HÍREK Marad az elítélt szocdem pártvezér A ROMÁNIÁBAN kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint nem követett el korrupciós bűncselekményt a korrupcióért egy év felfüggesztettre elítélt Liviu Dragnea ügyvezető elnök. Ezért a testület nem fosztotta meg a lemondását felajánló politikust párttisztségétől. Dragnea már felállt a miniszteri székből, miután a legfelső bíróság a 2012-es - az akkori államfő leváltásáról kiírt - népszavazással kapcsolatos korrupciós perben elmarasztalta. MTI Balog Zoltán bocsánatot kért ÜNNEPÉLYESEN elnézést kért korábbi nyilatkozatáért Balog Zoltán miniszter a roma ellenállás napján a Nemzeti Színházban. Egy tavalyi interjújában arról beszélt, hogy csak Ausztriából deportáltak romákat, tőlünk nem. „Ez sem a történelmi tényeknek, sem az áldozatok iránti tiszteletnek nem felel meg - mondta. - Tanultam belőle, és köszönöm azoknak, akik nem ültek fel a hisztériának, és elfogadták, hogy egy közéleti ember is tévedhet és tanulhat." MW Kertészek júniusig pályázhatnak TÍZMUJUÁRD forint támogatásra pályázhatnak a kertészek május 18-tól, de legkésőbb június 1-jéig - mondta Ledó Ferenc, a FruitVeB elnöke. A 35 százalékos támogatást erő- és anyagmozgató, betakarítógépek, osztályozó, csomagoló és öntözési eszközök vásárlására írták ki. A 35 milliárdos keret a 2007-2013 között fel nem használt vidékfejlesztési forrásból jön össze. A fiatal gazdák és a rossz adottságú területen gazdálkodók további 10 százalékos többlettámogatást kaphatnak. MTI Már az ősz folyamán hatályba léphetnek a családi csődvédelem főbb szabályai, elsőként szeptembertől a jelzáloghitel-adósok szűkebb köre élhet a lehetőséggel, jövő szeptembertől pedig már minden elmaradással küzdő család előtt megnyílik az adósságcsapdából kivezető út. Csejk Miklós miklos.csejk@mediaworks.hu Károlynak és Ilonának két hitele is van. 2007-ben svájci frank alapú lakáshitelt vettek fel, mellé pedig az önerő finanszírozására svájci frank alapú jelzálog- hitelt, amelynek fedezetét Ilona édesanyjának lakása biztosította. A felvett hiteleik törlesz- tó'részlete 120 ezer forint körüli összeg volt, amit még tudtak fizetni, ám nagyon hamar jött a válság okozta árfolyam-ingadozás. A hitel törlesztőrészlete 240 ezer forintig is emelkedett, amit Károly és Ilona már nem tudott teljes egészében kifizetni. Egyre több lett az elmaradás. Károlynak hiába lett új munkahelye, a fizetése csökkent. Mára egyik hitelt sem képesek törleszteni, a közüzemi díjakkal is elmaradásban vannak, úgy érzik, hogy már szinte mindenkinek tartoznak. Rajtuk valószínűleg segíteni fog a családi csődvédelem szigorú intézménye ősztől. A hét közepén terjeszti a KDNP az Országgyűlés elé a családi csődvédelemről szóló javaslatát, közölte a Napi Gazdaság. A hatályba lépés kettéválasztását elsősorban a bajban lévő állampolgárok tartozásainak jelenlegi összetétele indokolta. Vannak sürgős segítségre szoruló hitelesek, akiknek az otthona banki vagy más hátralék miatt veszélybe került, esetükben azonnali segítségre van szükség. A családi csődvédelem intézménye az önkéntesség elve alapján működik majd, és csak akkor lehet vele élni a jelenlegi szabályozás szerint, ha a tartozás együttes értéke nem haladja meg a vagyon és a jövedelem kétszeresét. Magánszemélyek mindenféle tartozás leküzdésére igénybe vehetik majd a csődvédelmet, sőt még azok előtt is nyitva áll majd ez a lehetőség, akik ügyében már megindult a végrehajtás. A magáncsődöt várhatóan 2-60 millió forintos tartozást felhalmozott, egy bizonyos összeget elérő, legális jövedelemmel és vagyonnal rendelkező, súlyosan eladósodott családok vehetik igénybe. A családi csődvédelem adósságrendezést céloz, nem szociálpolitikai intézkedés lesz. Leginkább azokat a túladósodott családokat segíti, akik rendelkeznek valamiféle vagyonnal, jövedelemmel. Ha az adós öt éven keresztül betartja a megállapodásban, bírói határozatban foglalt szigorú feltételeket, akkor a folyamat végén mentesülhet adósságainak bizonyos részétől. Felfalusi Péter, a követeléskezelők szövetségének (Makisz) elnöke szerint csak az idő tudja megválaszolni azt a kérdést, mennyire lesz jó a magáncsőd intézménye Magyarországon. Lapunk információi szerint a családi csődvédelem intézménye mellett szól, hogy a hitelezők sokszor 30-40 százalékos értéken éladják faktoring cégeknek a behajthatatlan hiteleket, a cégek pedig az adósság 100 százalékát követelik a családoktól. Ezen logika mentén merült fel, hogy a tartozás 60-70 százalékától is megszabadulhatna a „gyámság” alá helyezett adós, bár ez még a nyitott kérdések közé tartozik. A magáncsőd intézménye Európában először Dániában jelent meg 1984-ben. Az 1990-es évektől mind több nyugat-európai országban kialakították, ma már gyakorlatilag ezen országcsoport nagy részében működik ez az intézmény, így Belgiumban. Finnországban. Franciaországban, Görögországban. Hollandiában, Luxemburgban. Nagy-Bri- tanniában, Németországban. Norvégiában. Portugáliában. Svédországban. A közép-ke- let-európai régióban először Észtországban alakították ki 2004-ben. Ezt 2010-ig követte Szlovákia, Csehország, Lettország. Szlovénia és Lengyel- ország. © J Rétvári Bence (KDNP) „AKINEK néhány millió forintos tartozása van, annak segíthet a családi csődvédelem, s akinek a vagyona és a jövedelme nem nyújt fedezetet a törlesztésre.” Egyetért vele? .G Felfalusi Péter (Makisz) „JÓ VOLNA nem beleesni abba a kommunikációs csapdába, amely arról szól, hogy az újfajta családi csődvédelem mentsvárat jelent az adósoknak.” BÉT-áruszekció (forint/tonna, 2015. május 15.) Dátum UjefctafifJ Malmi búza 2015. augusztus 47500 Malmi búza index 2015. augusztus 47500 Takarmánybúza 2015. augusztus 44500 Takarmánykukorica 2015. július 40200 Takarmánykukorica 2015. szeptember 42200 Takarmánykukorica 2015. november 40800 Takarmánykukorica index 2015. július 40200 Takarmánykukorica index 2015. szeptember 42200 Takarmánykukorica index 2015. november 40800 Takarmányárpa 2015. augusztus 42000 Olajnapraforgó 2015. október 100000 Olajnapraforgó index 2015. november 100000 Repce 2015. augusztus 102000 FORRÁS: BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam (2015. május 18.) €/Ft 308,85 2,23 Ft $/Ft 272,00 3,64 Ft CHF/Ft 294,88 2,33 Ft €/$ 1,1353-0,0073 USD Valutaárfolyamok (forint/euró, 2015. május 18.) Vételi Eladási I Budapest Bank 297,31 315,69 CIBBank 294,14 318,66 Citibank 295,01 320,54 Erste Bank 297,80 314,96 FHBBank 297,66 315,44 K&H Bank 298.46 315,66 MKB Bank 296,90 315,90 OTP Bank 298,22 315,40 Raiffeisen Bank 303,01 309,13 Eredeti ár:.15 280 Ft Szúnyogháló Eredeti ár: 6990 Ft Eredeti ár: 4580 Ft Bomba ár: 6990 Ft Bomba ár: 1990 Ft csovazas etetőszék Épiíii •ílliilítliiíllíf, Eredeti ar: 23 900 Ft Bomba ár:«11 990 Ft HIRDETÉS 50 m táguló-zsugorodó locsolócső többf. fejjel Extra nagy kivitel, praktikus és könnyű, kis helyen is tárolható, többfunkciós szóró fejjel jj Speciális ár előfizetőinknek: 8990 Ft + ajándék 1 hónapos előfizetés a napilap vasárnapi számaira! Mindennap kedvezményes árú termékek kizárólag olvasóinknak! Olvasóinknak az alább feltüntetett kedvezményes CSAK 2 NAPIG! árakat 48 óráig biztosítjuk! Rendeljen telefonon vagy a mindenaneten.hu oldalon! AII-for-Baby Babakocsi kombináld Super S Eredeti ár: 24 270 Ft Eredeti ár: 6490 Ft "•■f Bomba ár: 9990 Ft Bomba ar: 3490 Ft Forgófejes felmosószett Eredeti ar: 9990 Ft Fül m hallóké Bomba ár: 3990 Ft * + postaköltség Rendeljen most1 06 30 436 4915 nciiucíjcil IIIUOI. 06 7Q Q73 0702 www.mmdenaneten.hu 06 20 289 0839 Az akció 2015.05. t9 és 05. 20. között a készlet erejéig érvényes. Áraink forintban értendők, az áfát tartalmazzák. Nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk, A feltüntetett telefonszámok alapdíjasok. Két ingyenes budapesti átvételi pont! www.mindenaneten.hu Pártoskodó bokszmeccs Simon miatt BŰNÜGY A Meszes Szűcs Lajos szerint jogos társadalmi igény, hogy ha Simon Gábornak, az MSZP volt elnökhelyettesének eltitkolt százmilliói bűncselekményből származnak, akkor a bűncselekmény elkövetőjét büntessék meg. A rendőrség a hétvégén közölte, nem sikerült kiderítenie, honnan származtak Simon százmilliói. Még olyanok is akadtak, akik pártalkut sejtenek az ügy mögött. De tegnap reagált az MSZP: a Simon-ügy kivizsgálása „a Meszes főügyészség dolga”. Szűcs Lajosnak, a nagyobbik kormánypárt képviselőjének pedig inkább a brókerbotrány felelőseinek kellene utánajárnia. A párt a fideszes politikus által elmondottakra reagálva hozzátete: jogos társadalmi igény, hogy ha Simon Gábornak, az MSZP volt elnökhelyettesének eltitkolt százmilliói bűncselekményből származnak, akkor annak elkövetőjét büntessék meg. Simon Gáborról tavaly február elején derült ki, hogy több száz millió forintot tart egy bécsi számlán, és azt nem tüntette fel vagyonnyilatkozataiban. S. A. i