Tolnai Népújság, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-18 / 115. szám
2015. MÁJUS 18., HÉTFŐ CSALÁD .11 Az édesanyáknak még időben kell önálló, felnőtt férfit faragni a fiukból Imádják a fiúk a mamahotelt Amíg otthon lakik, addig minden férfi a mama pici fia marad. Igaz, van olyan is, aki még elköltözés után is Vonzó 30-as férfiak, akik még a szüleikkel laknak - ez a szituáció ma már egyáltalán nem ritka. De vajon csak a kényelemről van szó, vagy más okok is állhatnak ennek a jelenségnek a hátterében? Mediaworks-összeállítás Bizonyára sokan emlékeznek arra a hollywoodi filmre, amiben a sármos Matthew McConaug- hey-nek csak egyetlenegy szépséghibája van: nem hajlandó elköltözni a szüleitől. Mentségére legyen mondva, ő is tisztában van azzal, hogy ez 35 évesen kissé kínos, de úgy véli, megéri, hiszen ha valakivel nem akar tartós kapcsolatot, elég felvinnie az illetőt a családi fészekbe, és a hölgy máris menekülőre fogja. Nos, filmünk hőse napjainkban nincs egyedül ezzel a viselkedéssel, bár a legtöbb férfi inkább kényelmi okokból lakik a szüleivel, és nem a szebbik nem elriasztása céljából. CARPE DtEM ÉS KÉNYELEM A mai huszonéveseknek sokszor csak az számít, ami a most- ban van. A média az örök fiatalság eszményét közvetíti, az üzenet ez: „maradj gyerek, és érezd jól magad”. A fiatalok mindent szeretnének kipróbálni, mielőtt belevágnának a felnőtt életbe. Nem akarnak kihagyni semmit, nem óhajtanak lemaradni semmiről, és emiatt minden kitolódik. A fiú, aki nem repül ki idejében a családi fészekből, továbbra is az édesanyja pici fia marad, akiről gondoskodni kell, még ha egyébként már van is önálló keresete. Annak, hogy valaki úgy dönt, továbbra is a szüleivel él egy fedél alatt, persze lehetnek anyagi okai is, ám sokszor inkább a kényelem játszik benne szerepet. A férfi élvezi a „mamahotel” szolgáltatásait, a szülők pedig benne maradhatnak a megszokott szerepükben. ANYAPÓTLÉK-KERESÉS A gond az, hogy ha egy férfi sokáig a szülői ház lakója, és az édesanyja marad az első számú nő az életében, az a párkapcsolataira is hatással lesz. Az ilyen ember nem társat, hanem anyapótlékot keres, és ugyanazt a gondoskodást várja el a párjától, amihez otthon hozzászokott. Persze, sok nő számára hízelgő a tudat, hogy anyáskodhat valaki felett, ám egy idő után mindez kényelmetlenné válik, és a kapcsolat megromlásához vezethet. NEM ÉRZIK PROBLÉMÁNAK A jelenség nagyon elterjedt, a „Pán Péterek” azonban csak a legritkább esetben élik meg problémásnak a helyzetet. (A 20-as, 30-as éveiben járó generáció a felnőni nem akaró Pán Péterről kapta a nevét. Ők azok, akik viszonylag későn vállalják a felnőtt élet kihívásait.) Pontosabban halogatják a megoldást, miközben külső okokra hivatkoznak: „majd ha több pénzt keresek* elköltözöm...”, „majd ha megtalálom az igazit, összebútorozunk...”, és így tovább. Pedig Pán Péternek lenni, akár az egyén, akár a család, akár a társadalom szempontjából nézzük, nem jó dolog... Ml A MEGOLDÁS? A férfiak esetében az édesanyák kezében van a megoldás kulcsa: nekik kell férfiakat nevelniük. A legjobb már serdülőként önállóságra szoktatni a fiúkat, hogy megtanuljanak egyedül dönteni, és vállalni tudják a felelősséget a tetteikért. így felnőttként is szembe mernek majd nézni a problémákkal, és független emberként nem okoz gondot számukra a szülőkről való leválás sem. «2 c le a 9 3 I Eletszagú vallomások első kézből... LAKÁSHITEL KIZÁRVA .Nem tudom, mikor fogok elköltözni a szüleimtől - mondja Zoli (32), - Szerencsére van munkahelyem, de arra nem elég a fizetésem, hogy albérletbe menjek, lakáshitelről pedig szó sem lehet. Kényelmes, hogy anyuékkal élek. Ha majd megismerkedem valakivel, akivel össze szeretnék költözni. elgondolkodom azon, hogyan tovább.” .FAPADOS” JELÖLT „Kaptam már rosszalló megjegyzést amiatt, főleg a lányoktól, hogy 33 évesen még mindiga szüleimmel élek - mondja Tibi. - De ha a másik oldalról nézzük a dolgot, a nők szerint csak az a férfi jó parti, akinek van háza, autója, és minimum felsővezető. Csakhogy 30 évesen kevesen tartanak itt... Akinek nem kellek így. fapadosán, azzal nem is foglalkozom!" HIRDETÉS HÍREK Fiatalabbak hívják a segélyvonalat A TINIK közösségi élete egyre nagyobb arányban az online fórumokon zajlik, ezért a szülőknek fontos tudni, hogy mi zajlik a virtuális térben - hívta fel a figyelmet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványhoz 2015. első 3 hónapjában több mint 7000 hívás érkezett - jellemzően egyre fiatalabbak tárcsázzák a segélyvonalat. Az internettel kapcsolatban az ismerkedés, a párkapcsolat és a barátokkal kapcsolatos konfliktusok merülnek fel témaként, de az erőszak és a bántalmazás is egyre gyakrabban jelenik meg a virtuális világban. További információk:www. ngysz.hu. A jobb fizetésért sokan váltanak A DOLGOZÓK 40%-a mondott már fel a munkahelyén: legtöbben a jobb fizetés reményében (56%), azonban minden harmadik munkavállaló szakmai fejlődése és az új kihívások miatt nyitott a váltásra (30%) - derül ki a Profession.hu legfrissebb felméréséből. Minden negyedik beosztott a munkahelyi vezető személye miatt dönt a távozás mellett, de befolyásoló tényező a feszült munkahelyi légkör, a továbbképzési, és előrelépés! lehetőség hiánya is. A válaszadók 22%-a nem keres aktívan állást, de mindig nyitott a megkeresésekre. MEREVEDÉSI PROBLÉMA? 7 DONTO OK, HOGY MIÉRT A SUPERBULL AZ ÖN POTENCIANÖVELŐ1E: í.1 biztos hatás © vény nélkül kapható © diszkrét csomagolásban érkezik O természetes © szuper ér 100% pénz-visszafizetési garancia a legnépszerűbb esemény előtti természetes potencianövelő Magyarországon AKCIÓ! 1490Ft helyett INGYEN! 1 doboz Ginzeng tabletta AZ ÁZSIAI HARCOSOK TITKOS EREJE! CSAK TELEFONON RENDELŐKNEK! A ginzeng bizonyítottan javíthatja az erekciót* A ginzeng tágítja a vérereket és serkenti a véráramlást, amely elengedhetetlen a megfelelő erekció létrejöttéhez. •Asian J Androl. 2013 May;15(3):395-9 i mmmm/mwm Az ÖN ára: 6990 Ft +990 Ft szállítási költség www.superbull.hu +36 70 272 5558 Mentse el a telefonjára! Lepje meg partnerét hozza ki magából a maximumot! j 10 000 Ft feletti megrendelés esetén a szállítás ingyenes! BIGX ELŐSZÖR MAGYARORSZÁGON! ~ Akciói I 3990 Ft helyett 1 3290ft! Az akció időtartama 2015.05.07-2015.05.21 6 db kapszula 100% természetes növényi összetevőkből! A termék kedvezményesen megvásárolható a HERBARIA üzletekben! Vásárlóink visszajelzései alapján: ► Kiemelkedő erekció »- Hosszabb teljesítőképes: ► Fokozott nemi vágy ► Elnyújtott együttlét ► Intenzivebb élmény isség mvjwé Termékkód: MLX mm »V/, DRAGON POWER ÚJRA KAPHATÓ!!! Visszatért a legendás hologrammos Dragon Power! 3 kapszula CSAKbr.2990Fti Dragon Power *»** "*• *n Crime | Termékkód: MLW | LEHET NAGYOBB... BATHMATE HERCULES HYDROPUMPA Vásárlóink visszajelzései alapján: Kőkemény erekció! Extra élvezet! Melféklfatások nélkül! Garantáltan bevizsgált termék Vásárlóink tapasztalatai alapján: • Már az első használat után látható eredmények! • Tartós használattal akár 2,5'7cm hossznövekedés és 30% kerület növekedés érhető el vele! • Egyszerű és biztonságos a használata! Szabadalmaztatott HYDRO technológiai Kiváló minőségű Angol gyártmányú termék! Világszerte több ezer elégedett vásárló! RENDELJE MEG MOST! a.s 06/1 221-8000 Szállítási dfi: br.1200 Ft, 10 000 Ft feletti megrendelés esetén a szállítás ingyenes. A megrendelt termékeket diszkrét csomagolásban, futárszolgalattal küldjük! ADR Sales Kft. « \ I *