Tolnai Népújság, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2015-05-03 / 16. szám

2015. MAJLIS 3.. VASARNAP, XVIII. ÉVFOLYAM. 16. SZÁM SPORT Presztízsromboló kokainbotrány kajak-kenu A racicei Európa-bajnokságon egy ezüst volt a szombati éremtermés Győzelmével már biztos Eb-résztvevő a férfiválogatott Csípés Tamara a sikerei csúcsán. A 2011-es szegedi világbajnokságon szinte legyőzhetetlen volt. Azt gondoltuk, a sport lesz a főszerepben a kajakosok és kenusok hétvégéjén. A cseh­országi •Racicében rendezett kontinensbajnokság döntői­nek első napján egy érmet szerzett a magyar utánpót­lás. Az is háttérbe szorult két válogatott sportoló botránya miatt. VR-összeállítás A Blikk szellőztette meg először, hogy pozitív drogtesztet produ­kált egy ellenőrzésen két válo­gatott kajakos. Kiderült, hogy az ötszörös világbajnok, 2011-ben az év sportolónőjének válasz­tott Csipes Tamara, valamint a vb-ezüst- és bronzérmes Domb­vári Bence vizeletében kokaint találtak. A bulvárlap úgy érte­sült, hogy a két élsportolótól a közelmúltban, a dunavarsányi edzőtáborban vettek mintát, és a doppingtesztjük negatív, a drogtesztjük azonban pozitív lett. Egy neve elhallgatását ké­rő informátor szerint a szerdai elnökségi ülésen téma volt a kínos eset, de a grémium igye­kezett nem a média elé engedni az ügyet, mégis kiszivárgott. Schmidt Gábor, a Magyar Ka­jak-Kenu Szövetség főtitkára a Duna tévécsatorna műsorában cáfolta azt a hírt, hogy a szö­vetség megpróbálta eltitkolni a történteket. Mindezt azzal támasztotta alá, hogy azonnal megkeresték a szakosztályt, amint értesültek az ügyről. A Blikk szerint a versenyzők ellen fegyelmi eljárás indult, kikerültek a válogatottból, a szö­vetség pedig értesítette klubju­kat, a Honvédőt. „Csütörtökön kaptuk az értesítést a szövet­ségtől, hogy két versenyzőnk, Csipes Tamara és Dombvári Bence válogatottbeli kerettagsá­gát felfüggesztették sportolóhoz nem méltó magatartás miatt” - ismerte el a lapnak Horváth Gábor szakosztály-igazgató. Re­ményének adott hangot, hogy a két versenyző indulhat az egy eleve sejtettük, hogy a raci- cei Európa-bajnokság nem hoz majd a korábbi évekéhez ha­sonló éremesőt a magyar ka­jak- és kenusport számára, hi­szen a szövetség, tekintettel a következő hónapban esedékes azerbajdzsáni Európai Játékok­ra és az augusztusi milánói olimpiai kvalifikációs világbaj­nokságra, úgy döntött, hogy többnyire fiatal, 23 évnél fiata­labb versenyzőkkel képviselteti magát a kontinensbajnoksá­gon. A konkurencia nem lett csekélyebb: a németek, az oro­szok, a lengyelek, s természete­sen a házigazda csehek a leg­hónap múlva esedékes vb-vá- logatókon. (Ha valóban kokain­használaton érték őket, ez saját­ságos elképzelés.) Ugyanakkor a szakmai igaz­gató és a vezetőedző felfüggesz­tette az érintettek válogatott ke­rettagságát és megvonta tőlük a erősebb csapatukat állították rajthoz. A SZOMBATI DÖNTŐKBEN a leg­jobban - ahogyan arra számíta­ni lehetett - a Lakatos Zsanett és Takács Kincső alkotta kenu­páros szerepelt. Az akár az aranyra is esélyes kettős csak a fehéroroszokkal nem bírt, mi­közben meggyőző fölénnyel uta­sította maga mögé az orosz ket­tőst. Jó lehetett volna még érem­re a Sarudi Aliz és Medveczky Erika alkotta „ezres” kajakpá­ros, amely tavaly ezüstérmes voltazEb-n. Csehországban nem ment olyan jól, be kellett érniük a hatodik hellyel. Ötszáz juttatásokat, derült ki Schmidt Gábor egy újabb közléséből. Az MKKSZ nem jelölte sem Csí­pést, sem Dombvárit az Európa Játékokra utazó csapatba. Ba- ráth Etele, a sportág szövetségi elnöke az Origónak azt mondta, hogy nincs „semmilyen fegyel­méteren a Horváth Alexandra, M’alcsíner Eszter, Katrinecz Ri­ta, Szabó Ágnes összeállítá­sú kajakos kvartett nyolcadik lett. A hosszabb távon, ezer mé­teren a férfi kenunégyes - Bo- donyi András, Viola Viktor, Sza- bóKristófés Korisánszky Dávid - ötödik lett a hat hajót számlá­ló mezőnyben. A Sarudi Pál, Forgó Christopher kenupáros hetedikként ért célba, az ifjúsá­gi olimpiai bajnok Farkasdi Ra­móna pedig (K-l) a nyolcadik helyet tudta elcsípni a rendkí­vül erős mezőnyben. VASÁRNAP 500 M-ES, 200 m-es és 5000 m-es döntőket is ren­mi ügy” a két sportoló ellen, csupán „egy szabálytalanság történt az edzőtáborban”. Úgy fogalmazott: a szabálytalanság­ról tájékoztatták az elnökséget, amely tudomásul vette ezt. A doppingügyek legkiválóbb magyar szakértője, Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője határo­zottan kijelentette: „Sem Csipes, sem pedig Dombvári nem köve­tett el doppingvétséget, egysze­rűen azért, mert egy versenyen kívüli doppingellenőrzéshez kapcsolódó drogteszt mutatta ki a szerveztükben a kokainfo­gyasztás nyomait. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha ezt az ered­ményt egy olimpián, világ- és Európa-bajnokságon, vagy egy világkupaversenyen produkál­ják, egyértelmű, hogy más az eset súlya és elbírálása: akkor a kimutatott kokainfogyasztás már kimeríti a doppingvétség fogalmát.” Hozzátette: a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség hatásköre a szükséges lépések megtétele. deznek. A szotnbattelJP^s kö- zépfutamokbólBalaskaMárk, Birkás Balázs mjakmauó hajó­ja került a rövidtáv fináléiba. Lakatos Zsanettnek ugyanak­kor ezúttal sem kellett vízre ki­szállnia az előcsatározások so­rán, mivel számában, C-l-ben heten neveztek, így csak döntőt rendeznek. A többi 200-as egy­ség közül Hérics Dávid és Lucz Dóra (mindkettő K-l), valamint Fekete Ádám (C-l) a B döntőben szerepelhet a zárónapon, míg Fekete és Viola Viktor duója, il­letve a Hagymási Réka, Hagy- mási Anita kettős (K-2) a közép­futam után búcsúzott. a magyar férfikézilabda-vá- logatott kijutott a januári, lengyelországi Európa-baj- nokságra, miután Veszprém­ben 29-25-re legyőzte az orosz csapatot, és így négy mérkőzés után százszázalé­kos selejtezőcsoportjában. Mivel a magyarok lemarad­tak a vb-ről, roppant fontos volt, hogy ott lehessenek a kontinensviadalon, mert majd azon kell olyan helye­zést elérniük, hogy maradjon esélyük a riói olimpiai kvóta megszerzésére. A magyar válogatott csütör­tökig tétmérkőzésen egyszer sem tudott nyerni az orosz, illetve a jogelőd szovjet és FÁK-válogatott ellen, most pe­dig sorozatban kétszer is sike­rült diadalmaskodni. „Nagyon nehéz mérkőzést sikerült megnyernünk, az oroszok sokkal jobbak voltak, mint két napja” - összegzett Talant Dujshebaev. „Büszke vagyok a csapatra, amely négy forduló alatt nyolc pontot gyűj­tött, és kijutott az Eb-re. Remé­lem, csoportelsők leszünk, úgy várhatjuk majd a sorsolást”- tette hozzá. „A csehovi mérkőzés után hosszú volt az út haza, keveset tudtunk pihenni - mondta Bo- dó Richárd. - Mindenki min­dent beleadott, mert szerettük volna már most kiharcolni a továbbjutást.. 5. csoport: Magyarország-Oroszország 29-25 (15-11) A magyar góldobók: Bodó 6, Császár 6, Nagy 4, Harsányi 4, Balogh 3, Ancsin 2, Zubai 1, Gazdag 1, Lékai 1, Iváncsik 1 Az állás: 1. Magyaro. 8 pont/ 4 mérk., 2. Portugália 2/3 (91- 91), 3. Oroszo. 2/3 (82-85), 4. Ukrajna 0/2. ■ A kenus lányok szállították az egyetlen érmet A második futamot Michelisz kezdi az élről a Hungaroringen autósport Gabriele Tarquini szerencsés balesetet szenvedett, az ijedtség nagyobb volt, mint a baj Michelisz Norbert a tizedik helyen végzett a túraautó-vi­lágbajnokság (WTCC) mogyo­ródi állomásának szombati időmérő edzésén, így a fordí­tott rajtsorrend szabálya értel­mében a második vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A Zengő Motorsport Honda Civicjét kormányozó harminc­éves pilóta az első versenyt majd a kvalifikáción elért tizedik helyének megfelelő rajtkockából kezdi meg, ezen a viadalon a szombati időmé­rőn leggyorsabb francia Yvan Muller (Citroen C-Elysée) star­tolhat az első helyről. Az időmérő első, húszperces szakaszát a negyedik percben piros zászlóval félbe kellett szakítani, mivel az olasz Gab­riele Tarquini a hármas ka­nyar utáni kigyorsításnál el­veszítette uralmát a Honda Ci­vic felett, és nagy sebességgel a gumifalnak csapódott, majd a pályára visszacsúszva állt meg. A korábbi Forma-l-es pi­lóta sérülés nélkül megúszta az esetet, autóját azonban a pályamunkásoknak el kellett szállítaniuk, így a kvalifiká­ció néhány percig szünetelt. Michelisz az első részt - amelyből a legjobb tizenkettő jutott tovább a következő sza­kaszba - a kilencedik helyen zárta, aztán a második, tízper­ces etapban a tizedik helyen végzett. Ezzel eldőlt, hogy a vasárnap délutáni második futamban ő rajtolhat majd az élről, mivel a WTCC-ben az időmérő első tíz helyezettje fordított sorrendben startol a második versenyen. „Az időmérő első szakasza után egyértelmű volt, hogy ma nem tudunk beférni az első három közé, ezért egy kicsit változtattunk a stratégián” - nyilatkozott Michelisz, majd hozzátette, nem a tizedik hely megszerzését tűzte ki célul, mert abban benne lett volna a kockázat, hogy esetleg csak tizenegyedikként zár. - „A nyolcadik és a tizedik hely kö­zött próbáltunk végezni, hogy a második futamra egy első vagy második soros rajthelyet csípjünk el. Az egyik szemem sír, a másik nevet, ugyan­akkor bízom abban, hogy va­sárnap jól sikerül a rajt, és elegendő lesz a tempóm ah­hoz, hogy legalább a dobogós helyezésekért harcban legyek. A legjobb öt pilótát felvonul­tató harmadik részben, amely­ben minden versenyzőnek egy mért kör megtételére volt lehetősége, a kvalifikáción végig brillírozó, négyszeres vb-győztes Muller - akinek a nevéhez fűződik a mogyoródi körrekord - legyőzhetetlen- nek bizonyult. Az első futamot vasárnap 13.30-tól, a másodikat pedig 14.40-től rendezik meg a Hun­garoringen. ■ HIRDETÉS ^^^^^^^^utbainiátorsiágáiróUudni ét Jews! »HAJRA, F » NB III, megyei és BLSZ-osztályok, női labdarúgás és futsal » Részletes eredmények és tabellák »Interjúk, fotók, érdekességek A Hajrá, foci! a Nemzeti Sport időszaki különszáma! Keresse az újságárusoknál, szerdától keddig! c ♦ ♦ | <i *

Next

/
Thumbnails
Contents